A Walt Disney Company egyik legjövedelmezőbb kitalációja A Karib-tenger kalózai, mely kalandparkos attrakcióként kezdte népszerűségét, majd filmek, könyvek, számítógépes játékok és megannyi egyéb kütyü formájában vált az elmúlt évek egyik legkedveltebb filmes franchise-ává. Mindennek a története egészen 1967-ig nyúlik vissza, ekkor adták át ugyanis Disneylandben A Karib-tenger kalózai névre keresztelt hajós kaland utat, mely egyébként a Walt Disney által felügyelt utolsó játék volt a parkban. Már az 1990-es évek elején felmerült a filmes adaptálás lehetősége, és egy olyan történet kidolgozásába kezdtek ekkor, mely a kalózvilágot természetfeletti eseményekkel keverte. A stúdió azonban a kilencvenes években az animációs filmek műfajára feküdt rá, így a projekt nem valósulhatott meg. Az ezredfordulón azonban divatba jöttek a fantasyk, a Disneynél pedig gyorsan leporolták a kalózos filmtervüket. Fura mód eleinte azonban videós kiadásban gondolkodtak, a nagyszabású mozi lehetősége akkor még nem merült fel. Jack Sparrow karakterét ekkor Matthew McConaugheyre írták, a szkriptnek pedig nem sok köze volt a végül megvalósult alkotáshoz. A Disney a fejlesztés során végül megnyerte magának Jerry Bruckheimert a produceri feladatokra, aki a munkát azzal kezdte, hogy kidobta az addig megírt forgatókönyvet, s fantasyelemekkel feldúsított verziót rendelt helyette. Nem sokkal később pedig a mű rendezője is meglett Gore Verbinski személyében, akit végül további két részhez is sikerült megnyerni, ám a negyedik epizódra már nem volt kapható, amelyet így Rob Marshall dirigált le. A széria színvonala ingadozó volt, a kedveltsége is, ám a bevételek egyre nőttek. A 2011-es negyedik rész azonban már meg sem közelítette A Fekete Gyöngy átka alcímű nyitányt, sőt bosszantó hibáktól hemzsegett, a jó sztorival rendelkező, régimódi kalandfilmes jelleg ekkorra már eltűnt. 

Zenei fronton a széria egybeforrt Hans Zimmer nevével, noha a német zeneszerző valószínűleg ezen munkáin alkotott önállóan a legkevesebbet. Az első részhez bizonyos szerződésbeli problémák miatt nem is tudták hivatalosan leszerződtetni Zimmert, aki amúgy sem ért rá a készülő egyéb projektjei miatt, így a helyére akkori szépreményű tanítványa, Klaus Badelt került. A második résztől azonban nem volt szükség rá, hiszen Zimmer ekkorra már felszabadult, így onnantól ő jegyzi hivatalosan A Karib-tenger kalózai-filmek zenéjét, ám sok kiegészítő zeneszerzővel, akik közül a pletykák szerint Geoff Zanelli kifejezetten termékeny volt, értsd: jócskán benne van mindhárom, Zimmer neve alatt létrejött score-ban. A negyedik részre ráadásul még a Rodrigo y Gabriela gitárosduó is beszállt a muzsika megalkotásába. Jack Sparrow és társai története azonban nem ért véget a 2011-es A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken résznél, hiszen egy hosszabb pihenőt követően 2017-ben ismét vitorlát bont Sparrow kapitány.



A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka (2003)
Pirates of the Caribbean: The Curse of the Black Pearl


zene: Klaus Badelt


A történet egy kincs átka körül forog, illetve Jack Sparrow kapitány vágyára épül, mely egyszerű: visszaszerezni a Fekete Gyöngy névre keresztelt hajóját. Kalandos útjában társra talál egy ifjú fegyverkovács személyében, kinek szíve választottját elrabolták a kalózok. Ez a nem túl bonyolult alapszituáció az, mely gyerekek és felnőttek millióit ejtette rabul, s lettek a kalandfilmek kalózos típusának rajongói. Gore Verbinski nem akart visszanyúlni a negyvenes évek historizáló, romantikus hangulatú kalózfilmjeinek stílusához, sokkal inkább a divatba jött fantasyhullámot kívánta meglovagolni. Ez a díszletek és a felbukkanó lények mellett a karakterek külső megjelenésén is meglátszott, hiszen a kalózok koszosak, sebhelyesek, ápolatlanok voltak, vagyis teljesen ellentétei a régimódi kalandmozik tengeri haramiáinak. Sparrow szerepét eredetileg tehát Matthew McConaugheyre írták, aki azonban nem volt elég ismert név a Disneynek, így kerülhetett a képbe Johnny Depp, aki élete legemlékezetesebb karakterét alkotta meg a nem teljesen normális kalózvezérként. Érdekesség, hogy a Disney vezetősége alaposan kiakadt, amikor meglátták, mit művel Depp a vásznon, nem tudták eldönteni, hogy részeg vagy meleg kalózt látnak-e, a karakter inspirálója azonban egy rocksztár, Keith Richards volt. A magyar fordításban érthetetlen módon Barbarossa névre keresztelt Barbossa kapitány szerepét Geoffrey Rush játszotta, Elizabeth Swannt az akkor még teljesen ismeretlen Keira Knightley, Orlando Bloom pedig Will Turnerként tűnt fel, az ő karakterével egyébként ellensúlyozni kívánták Depp őrült figuráját, Bloom volt ugyanis az Errol Flynn-típusú kalóz a filmben.

A Karib-tenger kalózai jellegzetes főtémája 2003-ban csendült fel először Hans Zimmer Santa Monica-i stúdiójának falai között, s az azóta eltelt időszakban a trilógia aláfestésének elkészítése egyike volt a Remote Control Production legnagyobb munkáinak. Pedig az eredeti tervek szerint a score-t nem is ők, hanem Alan Silvestri készítette volna, ám az ő zenei megközelítése nem igazán egyezett a készítők elképzeléseivel, ezért kénytelenek voltak meneszteni a projektből. Jerry Bruckheimerék a drasztikus döntést követően biztosra akartak menni, ezért Zimmerhez fordultak, aki viszont akkortájt igencsak elfoglalt volt, így tanítványára, Klaus Badeltre bízta a feladatot. Az elsősorban Az időgép muzsikájával ismertséget szerzett művészhez a váltásból adódó szoros határidő miatt több komponista is csatlakozott (többek között tanára is, aki a főtéma megírásának idejére kapcsolódott be a munkába, amelyet egyébként egy nap alatt készített el), hogy kiegészítő zenékkel segítsék Badeltet. 





A Karib-tenger kalózai: A holtak kincse (2006)
Pirates of the Caribbean: Dead Man's Chest


zene: Hans Zimmer


Jack Sparrow kapitány és hajója, a Fekete Gyöngy három év elteltével tért vissza a vászonra. A széria második részében Will Turnerrel és Elisabeth Swann kisasszonnyal ezúttal a holtak kincsének rejtekhelyét próbálják felkutatni, miközben igyekeznek kijátszani a lassan teljesen vízi lénnyé alakuló Davy Jonest (Bill Nighy) és annak nagyrészt az ILM generálta legénységét. Gore Verbinski kalózmeséje az első részből megszokott humoros elemek és látványos kardforgatások mellett egy az előzőnél jóval sötétebb köntösbe bújt, ahol a gonoszok még gonoszabbak, a kapzsik pedig még hataloméhesebbé váltak. Az első film sikere után nem tűnt nagy merészségnek a mintegy 225 millió dolláros költségvetés elfogadtatása, amit végül a nyitó hétvége bevételei szintén alátámasztottak. Persze a sikerhez két fontos dolog vezetett: Johnny Depp remek színészi teljesítménye, valamint Keira Knightley bájossága.

Klaus Badeltet ezúttal Hans Zimmer váltotta fel – ám a projekt még így is házon belül maradt. Zimmer és a mellé felsorakozott – azóta közülük páran önállóan is szép karriert befutó – kiegészítő komponisták (Nick Glennie-Smith, Geoff Zanelli, Lorne Balfe, Tom Gire, Henry Jackman, Trevor Morris, John Sponsler) kitettek magukért, ugyanis a filmet nézve igencsak jól működött a muzsika, ami azonban az albumról már kevésbé mondható el, ott ugyanis valami nagyon nem stimmel. Jack Sparrow, a napszúrás hatására kissé kelekótyának tűnő, sajátos mozgáskultúrával rendelkező kalóz színrelépésével rögtön mosolyra fakasztja a nézőt. Eme viselkedésmódhoz igazodva kezdődik a nevével fémjelzett tétel is, amely az első részből már jól ismert főtémát variálja. Szerencsés dolog volt a motívum megtartása, melynek különféle variációi továbbra is jól illeszkednek a produkció képi világához. A "The Kraken" a csápszakállú Jones szörnyének támadását hivatott aláfesteni, a témában pedig előjött a Remote Control-os srácokból a rocker, hiszen jófajta gitárzúzást hallunk. A Fekete Gyöngy átka zenéjét egyes kritikusok nem érezték a filmhez illőnek, mivel hangszerelését tekintve nem igazán felelt meg annak a kornak, amiben a film játszódik, nos, eme ítészek a folytatás score-ját hallva még dühösebb kritikákat fogalmaztak meg.    





A Karib-tenger kalózai: A világ végén (2007)
Pirates of the Caribbean: At World's End


zene: Hans Zimmer


A holtak kincse úgy zárult, akár egy brazil szappanopera soron következő epizódja. A több kérdést is nyitva hagyó második rész után a közönség izgatottan várta, mi lesz a végkifejlet. Az egyszerre forgatott második és harmadik résszel nagyot kockáztattak az alkotók, hiszen ha valami nem tetszett volna a nézőknek, azt korrigálni már nem lehetett volna. A tét pedig óriási volt, hiszen A világ végén a maga 300 millió dolláros költségvetésével a valaha készült legdrágább mozi. A Fekete Gyöngy átkának bemutatója után a pozitív visszajelzések mellett természetesen a bírálatok is megjelentek: többen nehezményezték a muzsika modern hangzásvilágát, amelyet nem találtak méltónak a film műfajához. Amíg az első rész aláfestése egy korrekt iparosmunkaként könyvelhető el, addig a továbbiakhoz az ismert témák megtartása mellett jóval színesebb, merészebb kompozíciók készültek, amelyek nemegyszer túlléptek a kritizálók által áhított "tradicionális aláfestés" fogalmán. Ha jobban belegondolunk, egy ilyen, a hagyományok figyelembevétele mellett modern köntösbe bújtatott kalandmoziba egy, A Kincses sziget kalózaiéhoz hasonló muzsika nem is állta volna meg a helyét.

A második és a harmadik rész forgatásának némely jelenetét Verbinskiék egyszerre tudták le, ami bizonyos mértékig a zenére is érvényes, ugyanis a kalózokat jellemző "Hoist the Colours" című dal története több mint egy évre nyúlik vissza. A nótán Verbinski és Zimmer még A holtak kincsének zenei felvétele előtt kezdett el dolgozni: az első egyeztetések során a rendező Los Angeles-i otthonában, gitárral a kezében ülve értekezett videotelefonon a szintetizátoros kíséretről gondoskodó Zimmerrel, aki ez idő alatt A Da Vinci-kód zenéjének munkálatai végett Londonban tartózkodott. Miután megszületett a dallam, Ted Elliott és Terry Rossio megírta a hozzáillő szöveget, melynek első változatát néhány szereplővel (akikhez a móka kedvéért még Zimmer felesége is csatlakozott) énekeltették fel, majd a Remote Control-osokkal is elpróbálták, végleges verzióját azonban a vásznon is feltűnő színészek egy részének közreműködésével rögzítették. A főtéma, Davy Jones és Tia Dalma motívumai, a zenedoboz hangja, vagy éppen Jack és Beckett témái megtartása mellett A világ végénhez két új témát is készített Zimmer. Az egyik, s egyben legfontosabb az akciótételekben felbukkanó, a "Hoist the Colours"-ra épülő kalózmotívum, a másik pedig az új, keserédes hangvételű szerelmi téma.  





A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (2011)
Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides



zene: Hans Zimmer, Rodrigo y Gabriela


Vannak sorozatok, melyek úgy tűnnek, soha nem érhetnek véget, hiszen annyi zöldhasút termelnek, hogy nincs az a stúdió, amely feladna egy ilyen biztos bevételforrást. Az efféle szériákat a színvonal zuhanása sem akadályozza meg abban, hogy újabb és újabb részük szülessen. Egy ideig úgy volt, hogy A Karib-tenger kalózai a még szórakoztató harmadik felvonás után nem lép erre az útra, és szépen, tisztességgel, dicsőségben eltűnik a mozikból. Mint tudjuk, nem így lett. A korábbi részek direktora, Gore Verbinski jó érzékkel engedte át másnak a rendezést, helyére a producer, Jerry Bruckheimer az Oscar-díjas Rob Marshall személyében egy igen jó direktort talált. Azonban úgy tűnik, a stúdió és Bruckheimer úgy érezte, hogy a széria korábbi sikere elég ahhoz, hogy az új rész is sikeressé váljon, így szinte semmi pluszt vagy újdonságot nem raktak a negyedik felvonásba, amelyben ebből kifolyólag szinte semmi említésre érdemes sincs. A történettől kezdve a színészi játékon keresztül a jelmezeken át a látványvilágig, semmi olyan nincs ebben a moziban, amit az előző három epizódban ne láttunk volna. Ráadásul a filmért 55 millió dollárt zsebre tevő Johnny Depp, aki játékával meg tudta volna menteni a szürkeségtől a filmet, negyedszerre már gyakorlatilag Jack Sparrow paródiája lett. Ezt tetézte az is, hogy a zeneszerzői posztot betöltő Hans Zimmer is felvette ezt a mentalitást, és egy középszerűségben fuldokló score-t írt, illetve íratott a tanítványaival.

A zene megszületésénél jelentős rész hárult Rodrigo Sanchezre és Gabriela Quinteróra, azaz a Rodrigo y Gabriela néven ismert gitárvirtuóz duóra. Kijelenthető, hogy ha ők nincsenek bevonva a score-ba komponistaként és előadóként, akkor a Hans Zimmer neve alatt megjelenő egyik legunalmasabb zene lenne A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken aláfestése. Zimmer és a tanítványai ugyanis semmi olyat nem mutattak fel ebben a score-ban, amit ne hallottunk volna már a német komponistától az elmúlt húsz évben. A Rodrigo y Gabriela viszont menti, ami menthető, latinos dallamaik és a főtémák spanyolos hangulatú átiratai színt visznek a Remote Control jelen esetben egyértelműen műanyag hangzásvilágába. "Apró" szépséghiba, hogy a filmben a duó szerzeményeit nagyjából hiába keressük, mivel az oda szánt muzsikába csak epizodistának kellettek, és az egyes komponisták által készített tételeket próbálták több-kevesebb sikerrel feldobni a gitárjátékukkal.   





A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (2017)
Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales


zene: Geoff Zanelli


Bruckheimer az elmúlt másfél évtized során számos blockbusterhez adta a nevét, az igazi aranytojást tojó tyúkjának azonban a rumot vedelő, és a legkülönfélébb kalandokba keveredő kalózok szériája számít. Gore Verbinski rendezővel egy minden szempontból kerek egésznek tekinthető trilógiát hozott tető alá, a számok azonban makacs dolgok: hiába lett lezárva a történet, tovább kellett ütni a vasat. A Rob Marshall vezényletével leforgatott Ismeretlen vizeken viszont a megfelelő jövedelmezés mellett színvonalcsökkenést mutatott, amit az alkotók úgy igyekeztek korrigálni, hogy a soron következő Salazar bosszújában a fiaskó feledtetése érdekében nosztalgikus érzést igyekeztek kelteni a nézőkben.

"Amit Hans a kalózfilmekkel művelt, az a műfaj hangzásvilágának újradefiniálása, s emiatt volt nagyon jó vele, valamint Jerryvel együttműködni ezeken a mozikon" – mesélte Geoff Zanelli, aki e széria mellett a Pearl Harbor – Égi háború, illetve A magányos lovas esetében dolgozott a Zimmer-Bruckheimer páros keze alá. Sparrow kalandjaihoz első ízben Klaus Badelt szállított kíséretet, majd Zimmer triplázását követően a Salazar bosszúja ismét új kezekbe került, mégpedig a hazánkban 2017-ben másodjára koncertező német művész mellett 1994 óta jelen lévő Zanelliébe, akinek ez vált karrierje legnagyobb önálló vállalkozásává. A stábhoz az előző év augusztusában csatlakozó szerzőnek egyszerre kellett tartania magát a korábbi témákhoz és stílushoz, valamint újat hozni a most debütáló karakterek révén. "Rengeteg inspirációt meríthettem Salazar gonoszságából, Carina történetének érzelmi töltetéből, valamint a tenger mitológiájából" – foglalta össze röviden ihletforrásait. A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja egy kellően korrekt, de kimagaslónak egyáltalán nem nevezhető aláfestéssel lett ellátva. Zanelli amellett, hogy hozta a kötelezőt, az új elemek nagy részét is ügyesen oldotta meg.

 

Gregus Péter
2017.06.13.