A 2003 óta jelen lévő Perseverance Records azon kiadók közé tartozik, melyek elsősorban a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek zenéire specializálódtak. Az eddig főként fantasztikus és akciófilmek, valamint drámák aláfestését megjelentető cég tulajdonosa, Robin Esterhammer nemrég hazánkban járt két, a közeljövőben megjelenő albumának zenei felvételei okán, melyeknél a Hollerung Gábor által vezényelt Budafoki Dohnányi Zenekar működött közre. Ezen apropóból találkoztunk vele, és a zenei felvételek szünetében adott interjút nekünk.




Kérlek, mesélj nekünk arról, honnan jött a kiadóalapítás ötlete?

Az egész 2002-ben kezdődött. Előtte Christopher Franke (a Tangerine Dream egykori tagja, filmzeneszerző – a szerk.) mellett dolgoztam személyi asszisztensként. Hozzá úgy kerültem, hogy egy németül is jól beszélő munkatársat keresett, én pedig nyolc nyelven beszélek. A szerepem azonban valóban az asszisztensi szinten mozgott, s mivel szerettem volna jobban belemélyedni a producerkedés rejtelmeibe, valamint a kiadásba, felmondtam, és egy éven át állást kerestem. Egyik nap aztán felhívott egy barátom, hogy egy szemetesben megtalálta a Dr. Phibes Rises Again zenei anyagának mesterszalagját, és megkérdezte, hogy érdekel-e a dolog? Természetesen érdekelt, s beszéltem a szerzővel, John Gale komponistával is, majd miután az MGM is benne volt a kiadásban, megjelentettük a CD-t. Azóta már ötvenhét lemezt adott ki a cégem.


Hogyan ragadott magával a filmzene világa?

A nyolcvanas évek elején kezdődött minden. Az első score-om A profi volt Ennio Morriconétól, de ezt nem vettem, hanem a nővéremnek volt meg, és tőle vettem el. (nevet) Aztán jött a Volt egyszer egy Vadnyugat, valamint a Star Wars V. rész – A Birodalom visszavág zenéje. Így kezdődött az egész...


Kik a kedvenc komponistáid, volt-e már alkalmad találkozni velük?

Főként Jerry Goldsmith, Basil Poledouris és Christopher Young. Utóbbival találkoztam is, és nagyon jó a kapcsolatunk, Poledourisszal és Goldsmithszel azonban csak telefonon és e-mailben sikerült értekeznem egy tervezett sci-fi-koncert kapcsán, amihez kottákat kértem tőlük. Ez már régen történt, de ezt a koncertet még most is szervezem, és jövő Halloweenre tervezem a megvalósítását a Hollywood Bowlban.


Avass be bennünket egy kicsit a Perseverance kulisszatitkaiba! Mi alapján döntitek el, hogy mi kerüljön kiadásra, mennyi zene kerüljön az albumra, és mekkora példányszámban váljon elérhetővé?

Főként a saját ötleteinket igyekszünk megvalósítani, de sokszor írnak a rajongók is, melyet szintén figyelembe veszünk, ha látunk benne fantáziát és a zene is elérhető. A lemezek hosszát pedig a rendelkezésre álló anyag mennyisége határozza meg. A testrablók támadása esetében például csak a bakelit masterét kaptuk meg, ilyen esetekben pedig nincs lehetőségünk több muzsikát tenni a lemezre. Az eddigi legnehezebb munkánk ebből a szempontból a Titkok könyve volt David Newmantől: két évig tartott, mire összeraktuk az albumot, ugyanis tizenhárom audiokazetta, három CD, két DAT (a Digital Audio Tape rövidítve – a szerk.), és egy sheet music állt rendelkezésünkre.

A darabszámot pedig érzésre határozom meg. Néhányról tudom, hogy nem fog ötszáznál vagy ezer darabnál több elfogyni belőle, így nem is készül több. A filmzenék nem Britney Spears- vagy Andrea Bocelli-albumok, így a mennyiség meghatározása nagyon fontos dolog. A Véres játék esetében például még a Van Damme-rajongók is vették a lemezt, csak azért, mert a borítón rajta van a képe, ugyanakkor viszont a The Film Music of Phillip Lambro album legnagyobb sajnálatomra alig fogy, mert alig ismerik a szerzőt, holott az egy nagyon jó kis album.


Saját céged weboldalán kívül számos más honlapon is megvásárolhatók a lemezek. Mennyire volt nehéz a terjeszkedés, az értékesítési csatornák kiépítése, illetve hogyan működik mindez?

Ez kiadványonként eltérő dolog. Amerikában és Kanadában néhány boltban szintén megvásárolhatóak az albumok. Az olyan weboldalak esetében pedig, amilyen például a ScreenArchives is, küldök egy körlevelet az újdonságokról, és ők válaszolnak rá, hogy mennyit kérnek belőle. 


Mennyire követed figyelemmel a konkurens kiadókat, illetve kit tekintesz nagy vetélytársnak?

Figyelem őket, de igazából nagyjából kialakult már az, hogy ki milyen vonalon mozog, ami attól függ, hogy ki kit ismer. A legnagyobb fejlődésen az elmúlt évek során a La-La Land Records esett át, mert jó a kapcsolatrendszere, és ezért tudott hirtelen jelentőset fejlődni, így az nagy konkurenciának számít a többiek szemében is, de például hozzájuk képest én egy egyszemélyes hadsereg vagyok - ott azért többen dolgoznak.


Ha lehetőséged lenne egy kiadványod újbóli megjelentetésére, akkor melyikkel tennéd meg ezt?

Hans Zimmer Esőemberével. Az nem sikerült jól, ugyanis csak a kiadásról szóló szerződéskötést követően derült ki az, hogy a rendelkezésre álló anyag ilyen rossz minőségű, előtte nem tettek említést nekünk erről. Viszont mivel már alá lett írva a szerződés, muszáj volt kiadni a score-t. Megkerestük Zimmert is ezzel kapcsolatban, de nem reagált pozitívan a dologra: visszautasította a segítségkérésünket, nem érdekelte, hogy akkor így jelenik majd meg ez a zenéje.


Többnyire hogyan reagálnak a zeneszerzők, amikor megkeresed őket egy-egy zenéjükkel kapcsolatban?

Sok segítséget kapok tőlük, hálásak szoktak lenni azért, hogy a szerzeményük ilyen módon is elérhetővé válik. A komponistákat a film- és a zeneipar egyaránt kevésre tartja, így ők egyfajta mostohagyermekek. Philip Lambro, Elia Cmiral például egyaránt nagyon örültek, amikor megkerestem őket, és sokat segítettek, Simon Boswell pedig szó szerint extázisba került, amikor megtudta, hogy Az aranygyapjú legendája aláfestését tervezem megjelentetni. Zimmeren kívül eddig egyedül Trevor Jones volt az, akit egyáltalán nem érdekelt, hogy kiadásra kerül egy zenéje, amely a Loch Ness volt.


Pedig ő 2006-ban, a madridi Soncinemad keretén belül rendezett dedikálás során minden olyan rajongót elutasított, aki a Loch Ness borítóját vitte oda neki, mondván, arra másként került rá a zene, mint ahogyan ő szerette volna.

Ezt érdekesnek tartom, egyrészt azért, mert a zenei anyagot az MGM-től kaptam meg, és az került fel a lemezre változtatás nélkül. Másrészt azért, mert kapcsolatba léptem Jonesszal, amikor ezen a kiadványon dolgoztunk, és a producerével, valamint a feleségével is beszéltem, de egyiküktől sem kaptam segítséget, nem akartak részt venni a kiadásban. Így érthetetlen számomra, hogy akkor miért ez volt a reakciója a rajongói felé...


Térjünk egy kicsit rá az aktuális projektjeidre, melyek felvétele okán látogattál el Magyarországra, és amelyek címei: Morricone Uncovered, illetve I Knew the Score. 

Az ötlet Romina Arena énekesnőtől származott, akivel a Vörös Szonja filmzenealbuma révén kerültem kapcsolatba: látta az albumot, és gondolta, megkeres engem azzal az ötletével, hogy mi lenne, ha ismert filmzenékre énekelne dalszöveget. Tetszett az elképzelése, úgyhogy elkezdtünk további muzsikákat válogatni az ő koncepciója mentén, és én is beszálltam. A Morricone Uncovered című lemezen csak az olasz mestertől lesznek zenék, a másik vegyesebb programmal lesz összeállítva. Utóbbin szerepelni fog például az U-571, a Veszélyes vizeken, A Sárkány – Bruce Lee élete zenéje is. Mivel a szerzeményekre ének kerül, ezért némileg át kellett őket hangszerelni, amire részben Los Angelesben, részben pedig Olaszországban került sor, illetve dalokat is kellett írni a zene ritmusára.


Hány zenész működött közre a felvételek során? 

Ötvennégyen vannak, de egyes tételekhez kevesebb zenész kellett. Jelenleg csak a két CD felét rögzítjük itt, a dalok másik fele hangmintákból áll majd össze, azokon csak egy-két élő hangszer lesz. Ezekkel már nem itt, hanem Los Angelesben foglalkozunk. Romina is ott fogja felvenni a vokált.


Mi volt eddig a legjobb és a legrosszabb élményed ezekkel az albumokkal kapcsolatban?

A legfelemelőbb eddig a zenei felvétel, mert még sosem dolgoztam zenészekkel, az eddigi CD-imhez mindig megkaptam az anyagot, abból kiválogattuk, ami kell, és azt adtuk ki. Ez most hatalmas élmény volt számomra. A szomorú a dologban az, hogy a napokban hunyt el Javier Romo, aki az Aki legyőzte Al Caponét című film dalánál működött közre Rominával. A Morricone Uncovered albumot ezért az ő emlékének ajánljuk majd.


Mennyire tervezel előre, illetve milyen zenék várhatóak majd a közeljövőben? 

Van egy olyan album, amelynek kiadását tizenhét éve tervezem, de erről nem szeretnék többet elárulni, csak jó példa arra a kérdésedre, hogy mennyire tervezek előre. A közeljövőben főként olyan warneres re-issue (újrakiadások – a szerk.) kiadásokkal jelentkezünk majd, mint például a Földi űrutazás, Az eastwicki boszorkányok, A három amigó, valamint A halál 50 órája aláfestései, továbbá az eredeti Az ördögűző lemezen is dolgozunk, amelyen rajta lesz Mike Oldfield "Tubular Bells"-e is. Illetve a most készülő két album közül a Morricone Uncovered szeptember közepén jelenik majd meg, az I Knew the Score pedig Valentin nap alkalmából, jövő év február 14-én.


Mint kiadótulajdonos, hogyan látod a filmzenei CD-k piacának jelenét és jövőjét?

Ez egy jó kérdés... Véleményem szerint a filmzene esetében mindig megmarad a CD, a letöltés ez esetben nem nagy versenytárs, mert ez egy szűkebb szegmens, és a gyűjtők mindig követelni fogják a lemezt és a hozzá tartozó füzetecskét, borítót. A zeneipar többi részében a letöltés nagy teret hódított, a filmzenék esetében azonban nem. A Perseverance-albumok esetében például a letöltések nagyjából az eladások körülbelül öt százalékát teszik ki, úgyhogy szerintem a CD-k egyelőre maradni fognak.


A Perseverance Recordsról bővebben a kiadó hivatalos honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

A zenekar a karmester szemszögéből



 
Az ütősszekció



 
Apróbb korrigálások a zongoraszólamnál



 
A rezesszekció



 
A Star Trek: Kapcsolatfelvétel kottája



 
Robin Esterhammer a felvételek közötti szünetben






A képeket készítette: Vörös Adél
2012. július 21.