... Howarth először a Halloween filmzenealbumának megvalósításából vette ki a részét, 1984-ben pedig A ködön volt a sor: a kiválogatott, majd sztereóba kevert nyolc tétel a Varése közreműködésével bakeliten ...
... k következménye a „Can You Read My Mind”, melyből itt az 1978-as filmzenealbum „The Flying Sequence / Can You Read My Mind” tétele mellett mindössze az ének helyett csipetnyi párbeszéddel tarkított „C ...
... tte hátralévő éveit. A szerző több mint harminc éve nincs közöttünk, gazdag munkássága azonban nemcsak filmzenealbumai, illetve műveinek koncertadaptációi révén maradtak fenn, hanem annak köszönhe ...
... kapcsolódik első filmzenealbumának megjelenése is. E műfajon belül több alkalommal dolgozott Victor Garcia rendezővel, amivel kapcsolatban Wiedmann így nyilatkozott: „Victor jó rendező, és mindig határozott ...
... hogy a Golden Globe-díj közelébe kerüljön. Utóbbit az 1992-es Az utolsó mohikán méltán híres dallamai hozták meg számára, nevét pedig a mozirajongók széles köre jegyezte meg örökre. A filmzenealbum minde ...
... t köszönheti, előbbi részesült a legnagyobb visszhangban, de nemcsak azért, mert filmzenealbumából több mint háromszázezer példányt adtak el, hanem azért is, mert szakmai berkeken belül igen nagy botrán ...
... tartozó filmzenealbum elemzésével készül a jubileumra. Ahhoz tehát, hogy a koncertet kísérő és az azt megalapozó atmoszférát leírhassam, illetve megpróbáljam visszaadni, elegendő csupán 650 perccel a ...
... bizonyította be Giacchino, mely végül a filmzenealbumon is helyet kapott.
Mission: Impossible – Fantom protokoll (2011)
Mission: Impossible – Ghost Protocol
zene: Michae ...
... az eljövendő apokalipszist és a gépek általi fenyegetettséget. A közel száztíz perces filmhez különféle dalokat is felhasználtak, melyek az Enigma kiadó gondozásában megjelent filmzenealbumon is helye ...
... történik akkor, ha a dínók elszabadulnak. A score-ból egy hetvenperces filmzenealbumot állítottak össze az MCA Records munkatársai, a Geffen Records illetékesei pedig mindezt a premier huszadik évfordulój ...
... y gondolkodik, akkor szép produkciókat lehet összerakni, és ez a Kincsemnél, úgy érzem, sikerült. A filmzenealbum tartalmát te állítottad össze, vagy nélküled történt? Rám lett bízva. Ez egyébké ...
... t, mely rögtön megfogott. S noha esküdt ellensége vagyok annak, amikor a filmzenealbumokra párbeszédek kerülnek fel, azonban ezúttal még az is működőképes, hogy az egyik szereplő, a megnyugtató ha ...
... még kedveltebb lett rajongótábora körében. A Superman 3.-hoz kapcsolódó filmzenealbum első ízben a film premierjével azonos időben jelent meg bakeliten, valamint kazettán, később pedig ugyanezen, köze ...
... formájában. A Queen 1986-os A Kind of Magic albumát sokan egy nem hivatalos filmzenealbumnak tekintik, hiszen kilenc dalából hat a filmben is elhangzik, igaz, némelyik más formában, eltérő hangszereléssel. ...
... n kiadott zenék tartoznak, de egyre többször előfordul már a CD-k esetében is ilyen visszavonás (főleg a Milan Records lemezeinek esetében). outtake Olyan darab, amely ugyan szerepel a filmzenealbumo ...
... k a Kártyavár ötödik évadjához kapcsolódó filmzenealbum. Részt szokott venni az ezzel kapcsolatos munkálatokban, vagy a kiadó munkatársaira hagyja a feladatokat? Ezt mindig személyesen végzem el. Nemr ...
... az utómunkálatok során bekövetkezett állandó módosítások melletti kényszeres határidő-betartással. A score-ok önálló pályafutással is rendelkeznek, hiszen a filmzenealbumra kerülésük mellett Alien ...
... szorítva. Így nem a komponista hibája, hogy darabjai nem tudtak jól érvényesülni ebben a koncepció nélküli zenei katyvaszban, de szerencsére a filmzenealbum révén meggyőződhettünk róla, hogy milye ...
... történet további érdekessége, hogy az eredetileg megjelent filmzenealbumon kizárólag a Badalamenti-féle muzsika kapott helyet, a film alatt hallható, Harrison által is kezelésbe vett részek pedig csa ...
... ak rendelkezésére, műve pedig nemcsak filmzenealbumként állhatott önálló lábakra, hanem egy 2012 októberében megrendezett koncert szvitjeként is. Művében – Millerhez hasonlóan – a már jól ismert témá ...
... vérbeli Silvestri-muzsika helyett azonban Holkenborg munkáját ismerhettük meg, akit a filmzenealbumon ezúttal Tom Holkenborg (Junkie XL)-ként tüntettek fel. A Remote Control Productions zászlaja alatt tev ...
... pénzt kifizetve tető alá hozatták vele a világ első, daloktól mentes filmzenealbumát. Ez azonban nem a mai értelemben vett score album volt, mivel Rózsa a főbb témák alapján szviteket írt, melyeket a Maugli ...
... is mások.
Hogyan készül egy filmzenealbum? Mennyire kapnak szabad kezet a zeneszerzők vagy a producerek egy lemez összeállításakor?
Remek kérdés! Az összeválogatott dalok, valamint a jelenetekhez ...
... szezonzáró epizód vagy epizódpár, esetleg az egyes évadok nyitó része. Az ezekhez született tételek a filmzenealbumokon is nagyobb hányadban találhatóak meg. Az utolsó négy résznek pedig szinte a telje ...
... . Sok esetben olyan, mintha háttérzajt vagy hangeffekteket hallanánk, ám jobban odakoncentrálva a képek alatt is előbukkan a tudatosság, a tervezés. Mindez a filmzenealbumokon még inkább érezhető. Az el ...