Hrutka Róbert már több évtizede jelen van a könnyűzenei világban. Számos saját és más előadóknak írt sikerdalt jegyez, de sok színházi muzsika és közel ezer reklámfilmzene is fémjelzi pályáját, emellett nem egy tévésorozat vagy mozifilm (például: Munkaügyek, Kossuthkifli, Magyar vándor) stáblistáján is megtaláljuk a nevét. Interjúnk apropóját legújabb filmje, a Valami Amerika 3. adta, de természetesen a beszélgetés során szóba került eddigi legnagyobb sikere, a Kincsem aláfestése is.




Hollywoodban csak a legismertebb zeneszerzőkkel történik meg, hogy egy évben két jelentős filmhez is írjanak aláfestést, hazánkban pedig valószínűleg te vagy az első, aki egy éven belül két nagy népszerűségnek örvendő mozifilm zenéjét is szerezte. Bár a Kincsem és a Valami Amerika 3. rendezője egyaránt Herendi Gábor, két teljesen különböző műfajú alkotásról van szó. Szükséged van ilyenkor egyfajta átállásra?

A Kincsem forgatókönyvét 2016-ban kaptam meg. A zeneszerzést 2017-ben kezdtem el, de emellett még három filmen, egy nagylemezen és egy színházi előadáson is dolgoztam. Ugyan a legnagyobb szerelmem a filmzene, de mindig van más is mellette, mert nagyon színesen szeretném felépíteni az életem. A filmzenék mellett írok lemezeket, koncertezem, több produkciót is felépítettünk a zenekarunkkal, ennek köszönhetően elég változatosan néz ki egy évem. A Kincsem egy nagy feladat volt, de semmilyen átállást nem igényelt. Több mint egy órányi zene hangzik el benne, plusz volt jelenet, ahová még különféle variációk is születtek, de szerencsére elég idő állt a rendelkezésemre. Amikor a forgatókönyv elkészült, megpályáztatták a zeneszerzőket, hogy ki kapja meg a felkérést, így már akkor elkezdtem írni a pár témát a forgatókönyv alapján. A legjobb egyébként egy ilyen filmnél az, amikor már kész van a vágás, az úgynevezett picture lock. Ez persze nem végleges, mert aztán néha belenyúlnak, így a zeneszerző utána igazíthatja hozzá a zenét, de amikor kész az első vágat, akkor alig várom, hogy hazavihessem, s aztán a kép meséljen nekem.


A Kincsemnél négy zeneszerző volt megversenyeztetve, akik anonim módon adták le az elkészült műveket, és közülük lett kiválasztva a nyertes. Hogy zajlott ez a folyamat?

Én először nem akartam ezen a pályázaton elindulni. Gáborral sok filmet csináltunk, és nagyon örültem, amikor megkapta a Kincsemet. Sokat dolgoztunk Bereményi Gézával, aki szintén írt egy forgatókönyvet Kincsemről, ennek köszönhetően nagyon képbe kerültem. Ő egy teljesen más szemszögből közelítette meg a témát, mert a valóságalap is egy csodálatos sztori, és ott voltak valóban súlyos emberi történetek, s persze nem volt ilyen sármos a főhős sem. Azt gondoltam, hogy ez egy szenzációs történet, és amikor hallottam, hogy készül a mozifilm - amelyet első körben még nem Gábor rendezett volna -, kifejezetten elkezdtem várni. Amikor a tudomásomra jutott, hogy végül ő fogja rendezni, úgy voltam vele, hogy nagyszerű, akkor talán én csinálom a zenét. De amikor erről beszéltünk, jelezte, hogy még nem tudja, pontosan hogy is lesz, mert a projekt nagysága miatt tényleg a legmegfelelőbb embert akarják, emiatt pályázat alapján lesz kiválasztva az illető. Erre azt feleltem, hogy nekem most annyi munkám van, hogy inkább nem pályázok. Mert hiába csak pár jelenethez kellett zenét írni, de ahhoz, hogy az ember lelkiismeretesen megcsinálja, több időt kell ráfordítani, közben meg ott voltak a lemezfelvételeim és egyéb munkáim, szóval sűrű időszak volt. De Gábor biztatott, hogy azért próbáljak meg időt szakítani erre is, mit veszíthetek, csak az a lényeg, hogy legyek kicsit merész, ugyanakkor vigyem bele azt a lírát is, amelyet jól képviselek a zenében. Végül megcsináltam a próbazenéket, és nagyon örültem, amikor értesítést kaptam a döntésről, hogy én nyertem el a filmet.


A forgatókönyv alapján készült el előre többek közt a győztesek, illetve a vesztesek zenéje, valamint a mulatós is.

Ezek mellett több fő témát írtam meg előre, mint például a lóversenyét is - a pályázatnál egyébként az egyik legfontosabb motívum magáé a versenyé volt. Hét-nyolc téma született meg így, ezt követően pedig még elkezdtem írogatni ötleteket a forgatókönyv alapján, de végül azt beszéltük meg, hogy majd ha kész a mozi, akkor ültetjük rá a jelenetekre a score-t. Onnantól ez egy nagyon hálás feladat volt. Nép- és klasszikus zenészeket is hívtam a stúdióba. Kiszámoltuk, hogy beleférnek a nagyzenekari felvételek, de ez azért nem olyan egyszerű. Az ember azt gondolná, hogy csak csettint egyet, és ott lesz a szimfonikus zenekar, de azért annyi pénz még egy ilyen filmnél sem jut az aláfestésre. Egy teljes zenekar egynapos felvétele (legyen mondjuk kétszer négy óra), az 2 800 000 forint, és minimum négy óra, amennyire fel lehet őket kérni. A Hungarian Studio Orchestra, a csapat, akiket én hívtam, nagyon profi és zseniális zenekar, világsztárokkal is dolgoztak együtt – az etyeki Korda stúdió egyébként behozott egy ilyen vonalat, hogy már a zenei felvételekért is kacsintgatnak hazánkra külföldről. Szóval a nagyzenekari háttér megvolt, viszont részenként kellett haladnunk. Hiszen nem az a dolgok menete, hogy a zeneszerző kap mondjuk négy hónapot, ez idő alatt megcsinálja a teljes aláfestést, majd megmutatja, végül a jelenetek alá teszik, hanem részenként kell haladni. Viszont ilyenkor elég komoly sakkozásra van szükség, ha például valakivel társulok, aztán három-négy órára kibéreljük a zenekart, mert az erre kapott pénz beosztása is az én feladatom.


Egy előre meghatározott összeget kaptál meg egyben a felvételekre?

Megmondták, mennyi jut a zenére, az ember pedig arra törekszik, hogy minél jobb legyen a végeredmény, nem pedig arra, hogy minél több maradjon neki. Ezen nem szabad spórolni, hiszen nem pénzügyi értelemben értve sokkal többet hoz a konyhára az, ha valaki szívvel-lélekkel csinálja a feladatát.


A Kincsemben van olyan szerzemény, amelyet a nézők és a szereplők is egyaránt hallanak. Mivel nem egyetlen alkalommal került rögzítésre a teljes zene, ezek elhelyezése hogy lett meghatározva?

Elég sokszor mentem stúdióba a felvételek miatt, de valójában pontosan átvettük, hol szóljon zene. Tehát amikor még csak a forgatókönyv volt meg, a kész jelenet nem, már akkor átbeszéltük, hogy körülbelül hol lesz zene, hová milyen motívum kerül, miben kell gondolkodnom. Persze Gábornak is pontos elképzelése volt, hol mennyi zenére van szükség. Mindössze két-három jelenethez kellett plusz variációkat írnom, mert elég nehéz feladat volt annak eldöntése, hogy milyen zene csinálja meg leginkább a filmet. Akkor jött az, hogy "legyél bátrabb!" vagy hogy "próbálj egy kicsit csavarni rajta!", és hát volt, ahol nagyon elcsavartam. Így adódott, hogy akadt jelenet, ahová végül két-három variáció is született, de a többinél eltaláltam elsőre.


A filmhez végül fel nem használt témákat, terveket teljesen félretetted, vagy esetleg később lehetnek belőlük például dalaid alapjai?

Soha nem csináltam ilyet, még daloknál sem. Nincs semmilyen ötletládám, tőlem senki nem kap fiókdalt, és a Kincsemnél sem került elő semmilyen korábbi ötlet. Ugyanez történik a daloknál is: hiába írok valami jót, ha nem működik, akkor végleg elteszem, és ilyenből akad rengeteg. Ha például írok valakinek egy dalt, akkor sem valami korábban elvetett motívumot használok fel, hiszen őt és a személyiségét akarom visszahallani a dalban. A legfontosabb az önazonosság, az, hogy hiteles tudj maradni, mert a közönséget nem lehet becsapni. Ha az ember így gondolkodik, akkor szép produkciókat lehet összerakni, és ez a Kincsemnél, úgy érzem, sikerült.


A filmzenealbum tartalmát te állítottad össze, vagy nélküled történt?

Rám lett bízva. Ez egyébként mindig macerás dolog, én is állandóan figyelem, hogy állítják össze más zeneszerzők a soundtrackeket. Az albumra sokkal kevesebb zene került fel, mint amennyi a filmben hallható. Én nem vagyok annak a híve, hogy egy filmben elhangzó valamennyi szerzemény felkerüljön a lemezre, vagy hogy – mint szokás – több rövidebb motívum össze legyen fűzve egy szvitbe. Ahogy annak sem látom értelmét, amikor felraknak egy témát mondjuk 18 percben. Én azt szeretem, ha viszi a hangulat magával az embert, és emészthető hosszúságú a lemez. A Kincsem albumánál is megtörtént, hogy lemaradt róla akár egy nagyzenekari motívum is. Igazából érzésre válogattam össze őket: talán úgy fogalmaznék, hogy a kedvenceimre koncentráltam.


A filmben nem egy, a mai korra történő kikacsintás található, mint például szelfizés egy régi fényképezőgéppel és hasonlók, zeneileg pedig szintén jelen van egyfajta modern vonulat. Amikor Herendi Gáborral leültetek megbeszélni a score hangulatát, felmerült, hogy esetleg ne a klasszikus stílusúnak tekinthető szimfonikus filmzene, hanem a például a táncjelenetet is jellemző modern megközelítés legyen a fő irány? 

Gábor már a zenével kapcsolatos első megbeszélésen úgy fogalmazott, hogy azt szeretné, ha a klasszikus jellegű filmzenéhez állna közel. De hozzátette, hogy több helyen is, már ahol a film engedi, legyenek benne csavarok. Fontos volt, hogy kicsit a fiatalok is meg legyenek szólítva. Ez persze okozott vitákat, hogy az ember mennyire merészen csinálja, de hát neki is van kedvenc stílusa, és oda akarta tenni a névjegyét.


Nemegyszer jelent már meg betétdalos soundtracked, de a Kincsemhez kapcsolódik az első, teljes egészében instrumentális filmzenei albumod. Nem gondoltál még rá, hogy az eddig kiadatlan, például a Valami Amerikához vagy a Lorához fűződő szerzeményeidet megjelentesd valamilyen formában?

Nagyon sok levelet kaptam a Kossuthkifli után is – ahol ugyan kisebb mértékben, de szintén volt lehetőségem nagyzenekarral és népzenészekkel dolgozni –, hogy annyira szép témák hallhatók benne, nem akarom esetleg megjelentetni? Igazából ez az én lustaságomon múlik, mert már több kiadó is jelezte, hogy érdekelné őket a dolog. Ennek az összeállításával már foglalkoznom kéne, és meglehet, hogy mostanában pár filmzenémből össze is rakok valamit, hiszen ma már nem szükséges fizikai megjelenésben gondolkozni. Az emberek úgyis szeretik magukkal vinni, letölteni, és az online megjelenés leegyszerűsíti a dolgokat. Régen ez sokkal komplikáltabb volt, hiszen kiadót kellett keresned, míg ma egyszerűen átküldöd az anyagot, és onnantól kezdve mindenhol jelen lesz. Tehát ezzel már tényleg foglalkoznom kéne, mert egyelőre mindig úgy vagyok vele, hogy "csak még ezt a munkát befejezem, és majd utána megcsinálom".


Sok ismert szerzeményed van, amelyekről nem mindenki tudja, hogy te írtad őket. Kevesen vannak tisztában azzal például, hogy az egyik legismertebb magyar betétdal, a Magyar vándor végén hallható "Az otthon ott van" is a te – Harmat Gáborral közös – szerzeményed.

Valójában a tavaly megrendezett Hrutka Symphonic koncert is onnan indult ki, hogy "de hát te annyi mindent szereztél, ezt a dalt is te írtad, meg azt a dalt is te írtad, ott vannak a filmzenéid is. Hát miért nem csinálsz egy 'best of'-ot ezekből?" Ezt az irányt lehetne nagyon sokáig folytatni, mert ahogy elkezdtük összeállítani a tracklistát, a százvalamennyi szerzeményből rengeteget ki kellett húzni, hogy huszonvalamennyi legyen, és két óra környékére jöjjön ki a koncert időtartama.


A Valami Amerika esetében az első két részhez megjelent soundtrack, a harmadikhoz is várható?

Ehhez valószínűleg nem fog megjelenni. Ha majd megnézed a filmet, akkor látni fogod, hogy például a második rész dalai szólnak benne egy magnókazettáról a börtönben, így csempésztük bele a korábbi számokat, illetve az elején meg a végén hallható egy-egy felvétel. Ezt tehát nem lenne értelme albumként megjelentetni.


Az első epizód főcímzenéje miért nem hozzád fűződik?

Valójában a Valami Amerika főcímzenéjét mi készítettük volna el Jamie Winchesterrel. Ez lett volna az "It's Your Life" [a felvétel a Pannon GSM "A csók" címen is ismert reklámfilmjében volt először hallható, melyet Herendi Gábor rendezett], csak én nem figyeltem arra, hogy a szerződésemben az állt: nem használhatom fel máshol. Így lett végül a Bon-Bon dala. Ennél a filmnél én nem is működtem komolyabban közre, mert közben Jamie-vel elkezdtünk turnézni. A zene Pálvölgyi Gézához fűződik, én csak két dalt írtam. De ekkoriban Gáborral már sokat dolgoztunk együtt, és a Valami Amerika 2.-től kezdődően tulajdonképpen már mindegyik filmjének a zenéjét én írtam. A Magyar vándorhoz már sokkal több zenét szereztem, mint a Valami Amerika első részéhez, és ezek meg is jelentek egy nagy példányszámban eladott albumon.


Hogyan jellemeznéd munkakapcsolatodat Herendi Gáborral?

Nagyon szeretek vele dolgozni, mert iszonyúan nyugodt, toleráns ember, aki szeret kísérletezni. Jót tudunk beszélgetni vele a zenéről, mármint nem konkrét meghatározások vonatkozásában, hanem érzések szintjén, és igen fel tudja pörgetni az embert, hogy például legyen merész. Eddig minden jól működött.

Dolgoztam más rendezőkkel is persze. Akadt, aki teljesen szabad kezet adott, tehát leadtam a zenéket, és ő nagyon boldog volt. Például emlékszem, hogy az Üvegtigris idején Rudolf Petit még nem ismertem, de mindkettőnknek az Őrségben van háza, ahol összefutottunk. Már össze volt vágva a film, de nem tudta, milyen zene szóljon alatta, ami meg addig elkészült, az nem igazán tetszett neki. Azt mondta, hogy "veled mindig is szerettem volna együtt dolgozni, szóval ha már így összefutottunk, nem vállalnád el? Nagyon kevés idő van rá." Megkérdeztem, hogy mennyi? "20-22 nap" – felelte. Én nekiálltam az egész filmnek, és nagyon jól működött minden alatta. Talán egy helyről kivettem zenét, ahová pluszban írtam egy másikat.


A 20-22 nap azért elég szoros határidő. Ez a felvétellel együtt értendő?

Mindennel együtt. A határidő ilyenkor a megírást, a keverést, akár még a szövegírást is magában foglalja.


Jellemzően mennyi időt szoktak neked biztosítani?

Általában az a helyzet, hogy hatékonyan akkor lehet dolgozni, ha már megvan a picture lock. De van, amikor a végén megcsúsznak a filmmel, és akkor még ez is változik, még folyik az ötletelés, de egy normál magyar filmnél úgy egy hónap körüli időt tudnak hagyni. A Kincsemnél viszont ez négy-öt hónap volt, ami persze az időket összeadva értendő, nem egyhuzamban. Itt minden adott volt, s jól jött, hogy néha volt több idő, lehetett haladni, viszont a határidő ennél mindig csak rövidebb szokott lenni. Azonban a lelkiismeretesebb rendezők már előre jelzik, hogy mire lehet számítani, és akkor én is úgy készülök. Ilyenkor már a forgatókönyv fázisában készítek jegyzeteket, megtervezem, milyen legyen a zene hangulata, bár ez sem mindig működik. Például mielőtt leforgatják az adott jelenetet, én már látok magam előtt valamit, de lehet, hogy végül teljesen más születik meg. Én már hosszú ideje nem úgy írok zenét, hogy előre megvannak az ötletek, a harmóniák, és már csupán a dallamokat kell keresgélnem, hanem egyszerűen jön egy érzés, ami aztán dallamokká formálódik, és már csak a hangszerelést kell kitalálni. Mennyire legyen dús vagy minimál, mennyire legyen elektronikus vagy szimfonikus; utána már csak ezzel kell foglalkoznom. Számomra nagyon fontos az első érzés: hazamegyek, kitöltök egy pohár bort, leülök a film elé, kettesben vagyok vele, s hagyom, hogy meséljen nekem, vigyen magával.


Hans Zimmer szokta mondani, hogy ő későn kel, és inkább az éjszakába nyúlóan dolgozik. Nálad ez miként van?

Azért nekem is volt úgy tizenöt-húsz évem, amikor éjszakai ember voltam, meg nem alvós. De most már, hogy sok mindent csinálok, rájöttem, úgy hatékonyabb, ha lefekszem, amikor elfáradok, és inkább hajnalban felkelek. Ez szépen kialakul, ha már gyerekeid vannak, illetve én a házamba vittem a stúdiót, nagyrészt ott tudok dolgozni. Ennek megvan az a hátránya, hogy zajlik egy élet melletted, az előnye viszont, hogy ha épp eszembe jut valami, akkor papucsban-pizsamában átmegyek, és elkezdem feljátszani.


Filmes munkáid közül melyik a legkedvesebb emlék? Akár a végeredmény, akár a munkafolyamat szempontjából.

Sok kedves filmes munkám volt, szép élmények, rengeteg esetben jártam a forgatáson is, szeretek elmenni ezekre. Volt például egy kosztümös film, ahol megkértek, hogy üljek oda, és zeneszerzőként legyek szereplő. Egyébként is szeretem látni a forgatások atmoszféráját. Ugyan a Kincsem esetében egyetlenegyszer sem voltam kint, ennek viszont egy magánéleti tragédia volt az oka, pont akkor, amikor már írtam a zenét. De talán a Kincsem volt magasan a legkedvesebb olyan szempontból, hogy életemben ennyi levelet még nem kaptam. Ami ráadásul megdöbbentett, az az volt, hogy szakmabeliek, zeneszerzők, zenészek, illetve magánemberek egyaránt írtak, hogy köszönik, végre egy olyan film, amelynél úgy érzik, olyan a zenéje, mint egy hollywoodi produkcióé, és ez tényleg jólesett.


A Munkaügyek című tévésorozat főcímzenéjét ugyan nem te írtad, viszont komponáltál hozzá zenéket. Itt részről részre kaptad meg az epizódokat, vagy egyszerre több futott be?

Az ilyen sorozatoknál másképp zajlik a folyamat, mint egy filmnél: összevágják az epizódot, és azonnal kell a zene. Itt úgy történt, hogy megírtam 100-110 betétzenét, etapokat, hangulatképeket, és utána jelezték, hogy például ennél az epizódnál még kell írni zenét három jelenethez. Tehát rengeteg muzsika volt már kész, és amikor rakosgattuk őket, kiderült, hogy még hol van szükség plusz részekre. De itt már csak rövid betétzenékről volt szó, jelenetelválasztókról, és a vége felé egyre kevesebb lett az utólagos feladat, amikor már láttam, merre tart a sztori, kialakult a zenei arculat. Dolgoztam már pár sorozaton, de ez azért nem az a klasszikus fajta zeneszerzés.


A Lora nem lett különösebben népszerű sem a szakma, sem a nézők körében. Ez ilyenkor nem visel meg?

A Lora nem lett akkora siker, de akkor Gábor épp egy romantikus történetbe akart belevágni. Tudta, hogy nem lesz kasszasiker, de attól még szeretett volna egy ilyet is csinálni. A kisebb érdeklődés nem keseríti el az embert, és már nem olvasok kritikákat sem, sok kritika jut el hozzám így is. Én azt gondolom, belül van a mérce az emberben, és odateszem, amit szeretnék. De soha nem lehetek elégedett, mert mindig felmerül egy másik lehetőség, ahogy változunk, és az ember nagyon kreatív, viszont mindig le tudom zárni a munkafolyamatot. Fontos pont ebben a témában, hogy a zeneszerző egyedül dolgozik, és meg kell tanulnia felülbírálnia saját magát, nem szabad ragaszkodnia dolgokhoz. Nálam is megtörténhet, hogy valamivel dolgozom három napot, ami még esetleg pénzbe is került, és akkor azt mondom, hogy ennél a kevesebb inkább több, vagy esetleg inkább jobb, ha teljesen újat készítek helyette. Ekkor a több napos munka, ahol még esetleg mások is közreműködtek, szépen megy a kukába, és kezdjük elölről. De úgy érzem, ezt sikerült megtanulnom, már le tudom zárni a dolgokat. Azt gondolom, hogy már csak szép dolgokat szeretnék csinálni. Én odateszem magam, és ha az a része ad valamit az embereknek, akkor jó úton járok.


Sokszor megtörténik külföldi viszonylatban is, hogy ha egy film sikeres, akkor odafigyelnek a zenéjére, amennyiben viszont sikertelen, akkor teljesen mindegy, milyen jó a score, a filmmel együtt az is eltűnik.

Ehhez már hozzászoktam. Rengeteg nagy világcégnek, például a Coca Colának csináltam a zenei arculatát teljesen névtelenül. Sőt volt tíz év az életemben, amikor rengeteg dalt írtam előadóknak, és sokan nem is tudták, ki a szerző. Az emberek már a filmek végénél sem nézik meg, ki volt a zeneszerző, a kereskedelmi csatornák még a stáblistát is levágják, a lemezborítón meg apró betűkkel szerepel, hogy például ki hangszerelte. A szakma viszont megnézi, és el is ismeri a másik munkáját. De az emberek 95 százaléka nem úgy van vele, hogy "de jó, mitől ilyen szép ez a szám, mitől ilyen jó a hangszerelés?" Holott még azt is te mondod meg, hogy énekeljék el. Engem sokan kérnek fel produceri munkára, és kérik, hogy fejtsem meg, mitől lehet jó egy szám. A fiatalok is megbíznak bennem, mert van egy elég nagy tapasztalatom, hiszen született pár száz anyag, amit én készítettem. De az emberek részletekbe menően nem foglalkoznak ezzel, viszont én már hozzászoktam, és jól is érzem magam ebben a szerepben. Vannak alkalmak, olyan produkciók, ahol én kerülök előtérbe, ahogy olyan filmek is, ahol zeneszerzőként nagyobb hangsúlyt kapok.


Van olyan mozi, ahol a zenei rendező szerepkörét is betöltöd. Ilyenkor mennyire irányíthatod például azt, hogy hová kerüljön még zene?

Ilyenkor lehet ötletelni, akár dalok kapcsán is, és akkor rajtam kívül más zenészek is kapnak lehetőséget. Ez is egy hálás feladat. De a legtöbbször a zenei producerkedés vagy rendezés nem azt takarja, hogy ide vagy oda te csinálj még zenét, hanem akkor mindenért te felelsz. Akkor te rakod össze a keverést, te felügyeled az egész komplex folyamatot. Ekkor nem az történik, hogy külön fizetik a stúdiót, hanem közlik, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre, és akkor abból ki kell gazdálkodnod mindent. Itt jön a képbe ismét az, amit már említettem, hogy fel lehet játszani mindent samplerrel. Én több hangszeren is játszom, emiatt könnyű dolgom van: csak kinyúlok balra, ott egy akusztikus gitár, jobbra nyúlva egy pengetős vagy fúvós hangszer, bármi. Viszont összetettebb projekteknél hamar elfogy a pénz, és volt már rá példa, hogy mindent el is költöttem, tehát konkrétan nulla forintot kerestem a zenén. 


Tudatosan zárjuk szinte minden interjúnkat azzal, hogy megkérdezzük az általunk megkeresett zeneszerzőket, vannak-e kedvenc filmzeneszerzőik? Te figyeled bármelyikük munkáit?

Ott vannak a nagy klasszikusok, mint például John Williams, vagy épp Ennio Morricone, akinek a koncertjére ugyanúgy kimentem, ahogy Hans Zimmerére is. Az utóbbi által fémjelzett iskolát is kedvelem, szeretem azt a dinamizmust, azt a modern világot, amelyet ő képvisel, ahogy akár még az énekhangot is hangszerként kezeli. Ennek ő lett a mestere. Tőle nekem még csak nem is Az oroszlánkirály zenéje a kedvencem, amelyért az Oscar-díját kapta, hanem az Egyiptom hercegéé, azt erősebbnek tartom. Azért még jobban megérdemelte volna az Oscart, annyira kimagasló az egész felépítése és a hangszerelése, zseniális lett. De nagyon kedvelem még Thomas Newmant is.


Min dolgozol most, és mi lesz a következő film, ahol hallható lesz a zenéd?

Idén felvesszük a harmadik saját albumom, felkértek egy nagy szimfonikus estre is. Természetesen színpadon is láthatnak, mert sok-sok koncert van még kilátásban. Egyelőre még csak forgatókönyvek vannak nálam, kisebb és nagyobb költségvetésű filmeké egyaránt, de két mozi már biztosnak látszik erre az évre. Persze nincs még vége az évnek, felkérés bármikor beeshet. Tavaly is az történt, hogy a Kincsem közben befutott még egy film, melyet egy barátom forgatott. Akkor ez volt a legkisebb költségvetésű alkotás, és én a legdrágább magyar mozival egy időben dolgoztam ezen is. Egy olyan filmen, amely nem kapott semmilyen támogatást, összesen tízmillió forintból készült, és ennek is én vállaltam be a zenéjét. Tetszett a forgatókönyv, ezért úgy gondoltam, hogy néha ilyet is kell csinálnom, mert szeretek zenét írni. A nagy filmeket nézve, a döntő százalékukban benne voltam az elmúlt években. Pont nemrég láttam egy listát a hazai sikerfilmekről, és azt mondtam, hogy "de jó, a többségnek én csináltam a zenéjét". Szerencsém volt.


Hrutka Róbert munkáiról, fellépéseiről a művész hivatalos facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.




 

2018. március 30.