A Hollótól a Sin City világáig – Interjú Graeme Revell-lel


Graeme Revell nevét hallva a legtöbb embernek A holló, illetve A vörös bolygó című filmzene jut eszébe. Legutóbbi munkái közül a hazai mozik a Riddick – A sötétség krónikája című akciófilmet játszották, illetve jövő hónap elején kerül a mozikba legújabb filmje, a Robert Rodriguez által rendezett Sin City – A bűn városa. Honlapunknak e hónapban lehetősége volt az aucklandi születésű zeneszerzővel interjút készítenie, melyben pályafutásának fontosabb, illetve érdekesebb pillanatairól, továbbá a filmzenéhez való viszonyáról kérdezgettük. 




Mi vonzotta a filmzene világához? Kinek, vagy mely filmzenének hatására fordult e rendkívül színes zenei irányzat felé? 

Amikor a csapatommal, az SPK-val zenékkel kísérleteztünk, rájöttem, hogy miközben zenét írok, gyakran jelennek meg képek, látványok a fejemben. A zeneszerzésben inspiráltak Morricone filmzenéi és Tarkovszkij filmjei is.


Mi a véleménye magáról a filmzenéről, mint műfajról? Számomra egy rendkívül csillogó és egyben embert próbáló foglalkozásnak tűnik. Ön hogyan látja mindezt belülről?

Drámai értelemben szerencsés vagyok, mivel mikor zenét szerzek, van előttem egy film, ami inspirál és utat mutat, ha úgy tetszik, nagyon könnyűvé teszi a dolgomat. De úgy vélem, a filmzeneszerzés inkább iparosmunka, mintsem művészet. Eszembe jut például sok zenei műfaj, melyben szívesen alkotnék filmzenét, de nem lehet, mert akkor a közönség figyelmét elvonnánk a filmről. Mondván ezt, úgy gondolom, egyike vagyok azon filmzeneszerzőknek, akik kitolták a filmzene határait.


Az előző kérdésemhez kapcsolódóan érdekelne még: érez -e a szakmán belül rivalizálást? S ha igen, akkor ez hogyan mutatkozik meg?

Azt hiszem, itt arra céloz, hogy versengünk-e a legjobb filmekért. A válasz: igen. Sosem elég a jó filmekből, melyeken dolgozhatunk, de egy zeneszerzőnek már sikeresen bizonyítania kell egy adott műfajban, mielőtt ugyanabból a műfajból újra felkérést kapna. Ez eléggé frusztráló tud lenni.


Hogyan készül egy filmzenéje? Mivel kezdi, hogyan építi fel magában a zene hangulatát, hangszerelését?

Ha látok egy filmet, azonnal hallom a zenéjét a fejemben. Néha dallamok, de mindig hangok tárháza, melyeket majd használni fogok. A film megmondja, mi az, amit lehet, és én mindig próbálok – amennyire csak lehet – eredeti lenni.


Milyen szoftvereket használ, amíg az alapokat komponálja otthon?

Digital Performert és Gigastudiost. ProTools-on pedig mixelünk.


Hány évig gyűjtögette a zenekari hangmintákat?

Majdnem 20 évig. Zenekari és bármilyen hangmintát, amit találtam!


Emlékszik-e a legelső komponált dallamára, és ha igen, akkor mi volt az? Mihez írta?

Azt hiszem, egy kis angol diákfilm volt a The Snow Queen. Barokkos zenekar játszotta fel csemballóval, keretes dobbal, tárogatóval, satöbbivel. A zenét azóta elvesztettem.


Az első filmzenéje, amit megvettem, a Nincs alku című film lemeze volt. Ugyan tőlem kicsit távol áll a szimfonikus, illetve a szintetizátoros zene ilyenfajta elegyítése, ez a zene mégis megfogott. Főleg az utolsó két tétele az, ami szerintem hibátlan. Mennyi ideig dolgozott ezen a zenén, és mennyire engedhette szabadon képzeleterejét?

Ez egy nehéz filmzene volt, mivel egy problémás rendezővel dolgoztam, aki folyton elvesztette a bizalmát mindenben. Egyik nap szeretett valamit, amit aztán a másik nap már nem. Szóval a munka 2-3 hónapig tartott. Végül is azt használtam, amit előszörre megírtam. Az ilyen fajta film elég szokványos, szóval én nem tartom a zenéjét olyan úttörőnek. De azért büszke vagyok a zenére, mert úgy vélem, hogy jól példázza ezt a filmműfajt, és megadja a film ritmusát.


S ha már így az első dolgokról beszélünk: szerintem első igazán szép zenéjét A kéz, amely a bölcsőt ringatjához szerezte. A főtémát itt a lemezen is megtalálható opera dallamával vezeti be. Ez az Ön víziója volt, vagy a producereké?

Ez a rendező, Curtis Hanson ötlete volt. Illett a film nyugodt, családias hangulatához. Ugyanis azért, hogy a film sikeresen működjön, akárcsak a filmbéli család, nekünk, a nézőknek is el kellett ringatóznunk egy hamis biztonságtudatban.


A Wes Craven rendezésében készült Rémségek háza stáblistáján ön társzeneszerzőként volt feltüntetve Don Peake mellett. Hogyan került sor erre a kollaborációra, illetve milyen volt a közös munka? 

Nem volt meg a megfelelő zenekari háttér mögöttem, hogy a legjobbat teljesítsem. Az én hibám volt, úgyhogy megkérték Dont, hogy fejezze be a zenét. De én személyesen sosem találkoztam vele.


A következő figyelemre méltó projectje A holló volt, melynek forgatása közben sajnos a főszereplő, Brandon Lee balesetben elhunyt. A szimfonikus zenét, az erőteljes kórust és a rockzene világát hozta össze egy albumon. Hogyan emlékszik vissza erre a munkájára?

Ez talán az én legmeghatározóbb munkám, és azt hiszem, ez az egyik legtöbbet másolt filmzene. A legtöbb gótikus, vallási vagy horror / thriller filmzene mostanság már tartalmazza ezeket az elemeket: világzene, etnikus női és férfi énekhang, illetve ipari dobok. Korábban a filmzenék főleg Carl Orff Carmina Buranajából vagy Goldsmith Ómenjéből eredeztették magukat.


A két évvel későbbi folytatás zenéjénél azt érzem, hogy nem átdolgozta vagy újrahasználta az első film zenéjét, hanem újat írt és csak a főtémát tartotta meg, valamint a zenei szerelést. Ennek köszönhetően nem lett sztereotip a zene. Mennyire nehéz egy folytatás zenéjében újat mutatni? És mit gondol, mi a legjobb megközelítési mód a folytatás-scoreokhoz?

Ez nehéz ügy volt, mivel az első rész anyagi sikere ellenére a producerek úgy döntöttek, hogy nem invesztálnak pénzt a zenekarba a második filmnél. Szóval újra fel kellett használnom néhány dolgot és mindehhez latin gitárt adtam.

Nem nehéz egy sorozat vagy folytatás stílusát megváltoztatni. De jó, ha van valamiféle tematikus folytonosság. Ezért is használtam Riddick témáját a Pitch Black – 22 évente sötétségből a Riddick – A sötétség krónikájában, annak ellenére, hogy nagyon különböző filmek.


Eddigi pályája során többször is dolgozott képregény-, vagy számítógépes játék-adaptációkon (például: Spawn – Az ivadék, Daredevil, a fenegyerek, Street Fighter – Harc a végsőkig), illetve olyan folytatások zenéin, melynek első részeihez nem Ön komponálta a muzsikát (mint a Freddy vs. Jason). Ilyen esetekben mi a legnagyobb kihívás? Az ilyen típusú zeneszerzői feladatok különbözőek a többitől?

Nem. A film mindig megmondja, milyen zenét írjak.


Az 1999-ben bemutatott A 13. harcos zenéjét először Ön kezdte el írni, majd később a filmkészítők Jerry Goldsmith-re bízták a munkát. Mi volt az oka ennek a váltásnak?

Ez egy furcsa eset volt. John McTiernan fogadott fel a munkára, akit nem nagyon érdekelt a film zenéje. Aztán később szó szerint eltűnt a film utómunkálatainak utolsó fázisai alatt. Senki nem találta, így hát Michael Crichton – író és producer – vette át a helyét. Ő még csak meg sem hallgatta a zenémet, hanem felfogadta régi barátját és munkatársát, Goldsmith-t, hogy zenét szerezzen hozzá. A film végül is unalmas lett, én pedig örülök, hogy megtartottam a jogokat a szerzeményeimhez.


Szerintem Az Angyal zenéje nagyszerű. Szeretem, ahogy az eredeti Saint témát Ön beleszőtte a fantasztikus új témáiba. Igazán kár, hogy nem lett sorozat a Saint-filmekből, és nem folytathatta a Saint-zenék komponálását. Meséljen nekünk egy kicsit erről a projectről! Hogyan kapott felkérést erre a feladatra? Szereti a kémfilmek műfaját? Megkeresték valaha a James Bond-filmek producerei, hogy szerezzen James Bond-zenét? Úgy gondolja, hogy egy 007-es projectet is ugyanolyan jól el tudna látni, ahogy azt tette Az Angyal esetében is?

Köszönöm! Ezt a zenémet is szeretem. Phillip Noyce kért fel, hogy dolgozzunk együtt megint, és én örömmel mondtam igent. A kémfilm műfaja egy jó műfaj. A kedvenc kémsorozatom annak idején a The Avengers volt, mert vicces volt, de a film minden idők egyik legrosszabbja lett. Semmi értelme nem volt!

Miután Martin Campbell felfogadta Eric Serrát az Aranyszemhez, felhívott és azt mondta, bárcsak engem fogadott volna fel. De ennyi volt a legközelebbi, amennyire 007 közelébe kerültem, mert ezután (a Serrával való rossz tapasztalat után – a szerk.) a producerek annyira elégedetlenek voltak, hogy úgy döntöttek, a biztonságra játszanak és felfogadják David Arnoldot, hogy újra játssza a klasszikus John Barry-témákat a folytatásokhoz. Úgy vélem ez egy kicsit szomorú, de azt is biztosan hiszem, hogy ez lehet az egyik legnehezebb zeneszerzői feladat az összes filmzenével kapcsolatos feladat közül. Azok a Barry-témák briliánsak!


Míg A holló zenéit sikerült szinten tartani, addig a Riddick – A sötétség krónikája véleményem szerint túlnőtte elődjét, a Pitch Blacket. Ön hogyan látja mindezt, illetve milyen visszajelzéseket kapott ezzel kapcsolatban? 

Köszönöm ismét! Egyetértek, de ne feledje, hogy a Pitch Black messze nem adott annyi lehetőséget, mint a Riddick. Kevés visszajelzést kaptam a Pitch Blackkel kapcsolatban, mert nem igazán szerették az emberek a filmet. Azt hiszem, munkámnak ez a legszomorúbb része. Általában az emberek a sikeres, befutott filmek zenéjére figyelnek fel, pedig nem biztos, hogy azok a legjobbak.


A 13-as rendőrörs ostroma zenéje John Carpentertől a filmzenerajongók többsége számára alapmű. Előirányoztak Önnek valamit azzal kapcsolatban, hogy mi legyen az eredeti főtémával?

Nem. Annyit mondtak, hogy egy teljesen új film készül, amihez új zenét szeretnének. Olyan rég láttam az eredeti filmet, hogy egyáltalán nem is emlékszem a zenéjére, és nem is lett volna jó, ha újranézem vagy újrahallgatom.


A Ne szólj száj! zenéjénél az egyik weboldalon feltüntették Önt, mint a "The Heist" című tétel zeneszerzőjét. Máshol viszont nem találtunk erre utalást, így megkérdeznénk, hogy valós-e ez az információ?

Gary Fleder rendező nem volt megelégedve a film nyitójelenetének 5-10 perces zenéjével és megkért, hogy írjam újra, legyen "viccesebb". Egyébként több olyan filmnél is használták a zenémet, melyeknek nem én voltam a komponistája, például: Sivatagi cápák, Mennyei királyság és a Beépített szépség 2. – Csábítunk és védünk.


Legutóbb egy hármas kollaborációban vett részt a Sin City – A bűn városa kapcsán. Hogy gondol vissza erre a projectre?

Hatalmas móka volt. Szerencsére nem voltak egoproblémák. Nagyon szeretem Robert Rodriguez és John Debney munkáit. Robert három különböző stílusú zenét szeretett volna a filmjében, ezért pl. Johnnal egyszer sem beszéltünk a munka alatt. Furcsa volt, de azt hiszem jól sikerült. A Sin City az utóbbi idők legizgalmasabb munkája volt számomra, mind vizuálisan, mind pedig inspiráció szempontjából. 


Szinte minden műfajban megmutatta tehetségét, képességét. Melyiket érzi magához leginkább közel és miért?

A fantasyt tartom a legizgalmasabbnak, hiszen rengeteg különböző furcsa és bizarr hangszert kipróbálhat az ember. Nagyon szerettem volna zenét írni a John Malkovich menethez is. Nem mondom, jó volt a Libido – Vissza az ösztönökhöz című filmen dolgozni, de a két film nem képvisel egy szintet (az említett filmekben az író, Charlie Kaufman személye a közös – a szerk.). Az álomprojektem, hogy zenét szerezzek a saját filmem alá. Írtam egy forgatókönyvet, sőt már a másodiknak a felénél járok. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy megrendezném -e. Valószínűleg csak producer lennék. 


Ki a kedvenc zeneszerzője? Ki volt esetleg a példaképe?

Ennio Morricone és Jerry Goldsmith korai munkái.


Mit gondol a filmzene jelenéről, jövőjéről?

A régi stílusú filmzene hivatalosan is eltávozott Elmer Bernstein, Jerry Goldsmith és Henry Mancini halálával. John Williams még mindig ismétli önmagát (miért is ne), Howard Shore-nak pedig nincs meg az a dallamalkotó képessége, hogy a helyükre lépjen. A mai gyorsan vágott és modern filmeknél már nincs lehetőség régi stílusú kísérőzenét komponálni, talán csak pár rajzfilmhez, illetve lassú drámához. Az utóbbi időben nem tapasztaltam nagy változást a filmzenei stílusban, de azt hiszem, még tudjuk tágítani a zene határait, ha a rendezők is elég bátrak. 


Mi a véleménye a filmzeneszerzők új generációjáról? Kit tart a legtehetségesebbnek?

Nem tudom.


Úgy vettem észre, kedveli a rajongóit, és – saját példánkból is kitűnik – készséggel áll rendelkezésükre. Mennyire tartja fontosnak a velük való kapcsolattartást?

Imádom terjeszteni az információt – legyen az igaz vagy hamis. Egy történet általában akkor jó, ha fel van fújva, ki van egészítve. Minden, amit itt elmondtam, az vagy teljes mértékben igaz, vagy nagymértékben igaz. Vagy komplett kitaláció. 


Ha újrakezdené, ugyanezt a hivatást választaná? S ha nem, akkor mi mást és miért?

Nem. Író lennék és politikai aktivista. Ennek a lehetősége közelebb van, mint gondolnánk!


Mi a hobbija? Mivel tölti szívesen a szabad idejét?

Írással és politikai elfoglaltságokkal. Ritka borokat, autókat, könyveket és művészeti alkotásokat gyűjtök. Olvasok. Vezetek még pár vállalkozást, és próbálok filmeket, illetve színpadi előadásokat tető alá hozni.






 



 
A képeket rendelkezésünkre bocsátotta: Graeme Revell, Tom Kidd
A fényképek a Sin City premierjén készültek 2005. március 28-án.
2005. május 25. 

 
Címkék: #interjú, #wes craven, #graeme revell, #john debney, #sin city, #a holló, #riddick, #az angyal, #john carpenter, #john mctiernan, #michael chrichton, #robert rodriguez
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató