„Akárki, aki meg van győződve arról, hogy modern szimfóniákat ír filmzene gyanánt, alapvetően feladja, megtagadja saját józan gondolkodását. Tíz esetből kilencszer ez csak plágium, valaminek a mása, amit már hallottál a múlt században, de gyakran ebben a században is.”


Az új-zélandi származású zenész mögött egy meglehetősen változatos életút húzódik: először az SPK zenekar alapítójaként, billentyűseként és dobosaként ismerhette meg a világ, majd filmzeneszerző vált belőle, a 2010-es évektől pedig a feltörekvő zenészeknek segít pályafutásuk elindításában. A többszörös BMI-díjas komponista több mint száz alkotáshoz szállított kíséretet a Sin City – A bűn városától A hollón át A kéz, amely a bölcsőt ringatjáig.

Bár Revell indusztriális muzsikusként vált ismertté, zenei képzettségét klasszikus vonalon szerezte: zongoraórákkal kezdett, majd kürtön tanult meg játszani – a dallamok iránti fogékonyságára operaénekes és zongorista édesanyja volt nagy hatással. Egyetemi évei alatt politológia és közgazdaság szakra járt, majd miután a The University of Aucklanden megszerezte diplomáját, eleinte Ausztrália és Indonézia területi szabályozásain dolgozott, később pedig ápoló lett a Sydney külvárosában található Callan Park Hospital pszichiátriai részlegén. Munkatársával, Neil Hill-lel 1978-ban megalapította az SPK formációt, mely indusztriális együttesre olyan bandák, zenészek voltak hatással, mint a Kraftwerk, a Can, a Neu!, a Faust és John Cage. A csapat különféle okokból kifolyólag számos tagváltáson esett át, s közel tízéves fennállásuk alatt hat nagylemezt jelentetett meg. 

A formáció feloszlását követően Revell a filmipar felé fordult, és az Escape: World Safari III dokumentumfilmet követően megkapta első egész estés projektjét, a Halálos nyugalom című thrillert, melyben Nicole Kidman, Sam Neill és Billy Zane alakították a főbb szerepeket, a direktori széket pedig Phillip Noyce foglalta el, aki néhány évvel később Az Angyalhoz is őt szerződtette. Első mozifilmzenéjével (melynél az SPK „Wired for Sound”-ját is felhasználta) kivívta magának az Ausztrál Filmintézet legjobb filmzene díját, a hirtelen jött ismertség mellett azonban a ranglétra első fokait a kisebb volumenű alkotások és a horrorfilmek jelentették. Nevéhez fűződik többek között a Gyerekjáték 2., a Psycho 4: Ahogyan kezdődött, a Vérvörös rúzsnyomok, A tanú teste, illetve A kéz, amely a bölcsőt ringatja. Utóbbihoz szállított dallamai újabb kapukat nyitottak meg számára: dolgozhatott Jean-Claude Van Damme-filmeken (Tökéletes célpont, Streetfighter – Harc a végsőkig), a Leonardo DiCaprióval forgatott Egy kosaras naplóján, s első igazi sikerén, A hollón. A képregényen alapuló mozi muzsikájának örökérvényűségéhez a film körül kialakult kultusz éppúgy hozzájárult, mint az, hogy egyes tételek számtalan alkalommal köszöntek vissza reklámok, műsorok és egyéb produkciók alatt – egy közülük még Ridley Scott Mennyei királyságában is felcsendült. A holló 2. – Az angyalok városához szintén ő szállította a kíséretet, a széria későbbi felvonásaiból azonban már kimaradt. 

Revell a kilencvenes évek közepére ugyan befutott, ám nemcsak nagyobb volumenű vállalkozásokkal keresték fel, hanem B kategóriás mozikkal is. Ennek eredményeként az elektronikus megoldásokat az élő zenével sajátos stílusban ötvöző művész neve olyan alkotások stáblistájáról köszönt vissza, mint Az Angyal, az Alkonyattól pirkadatig, a Killer: Egy sorozatgyilkos naplója, a Nincs alku, a Spawn – Az ivadék, a Dennis, a komisz ismét pimasz, az Atomcsapat, a Chucky menyasszonya vagy a Szükségállapot. Ugyanezen kettősség vonatkozott rá az ezredfordulót követően is, így a saját stílussal, hangzásvilággal rendelkező komponista nem tudott teljes egészében az élvonalban maradni. A Titán – Időszámításunk után, A vörös bolygó, a Dűne-minisorozat, a Pitch Black – 22 évente a sötétség, a Lara Croft: Tomb Raider és a Riddick – A sötétség krónikája remek muzsikákra sarkallták, s míg a Call of Duty 2 révén a videojátékok világával is megismerkedhetett, olyan kultikus múlttal rendelkező mozik, karakterek aktuális felvonásához vagy remake-jéhez szerződött, mint a Freddy vs. Jason, A köd, A 13-as rendőrörs, illetve az Æon Flux. Az 1996-os Alkonyattól pirkadatigot követő hosszú szünet után, a kétezres évek közepén, visszatérhetett Robert Rodriguez mellé, akivel a Sin City – A bűn városán, a Cápasrác és Lávalány kalandjain, illetve a Grindhouse – Terrorbolygón dolgozott hol kiegészítő zeneszerzőként, hol Rodriguez és John Debney társszerzőjeként.

A tévésorozatok világa a Dűne és az Anna Frank igaz története című miniszériákat követően a Miami helyszínelők révén szippantotta be hosszabb időre, amelyet Az utolsó órában, az Elfelejtve, a Sötét zsaruk, A folyó és a Gotham követtek. Revell azonban egyre inkább kezdte háttérbe szorítani filmzeneszerző oldalát, amit – elmondása szerint – egyfelől azért tett, mert kezdett betelni a munkával járó stresszel, illetőleg azzal, hogy a hollywoodi alkotások többségéhez bevált recept szerint készülő zenéket várnak el, részint pedig családja miatt. 2014-ben visszaköltöztek Új-Zélandra, s a Waiheke szigeten vettek egy szőlőbirtokot. Feleségével számos olyan programból veszi ki a részét, melynek kedvezményezettjei a rászoruló gyermekek, de a fiatal zenészek felkarolását is fontosnak tartja: „Úgy gondolom, jó voltam abban, amit csináltam, és bár nehéz tartani ezt a szünetet, nagyon örülök annak, hogy segíthetek a tehetséges embereknek megtenni az első lépéseket” – mesélte. 
 

Kulics László
2020.06.22.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A hollótól Sin City világáig
Interjú

A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

Cápás filmek
Zenék egy témára

The Hollywood Reporter / Billboard Film & Tv zenei konferencia
Beszámoló