Aberrált rémmese, szó se róla, de korántsem olyan rossz, mint amilyennek elsőre tűnhet. Ami igazán azzá teszi, az is elsősorban a filmzenékre érzékenyebben reagálóakra vonatkozik, mert zeneileg borzasztó szerencsétlenül sikerült megközelíteni a témát. Ezzel kapcsolatosan egyébként az eredetileg szerződtetett komponista, Graeme Revell egy interjúban megjegyzi, hogy alapvetően saját magát tartja felelősnek a film zenéje körüli problémák miatt, mert úgy vállalta el a felkérést, hogy semmi komolyabb előkészületi munkát nem végzett, ráadásul azt sem sikerült időben eldöntenie, hogy megszólalásában szimfonikus, vagy inkább elektronikus legyen a mű. Épp ezért a tesztvetítések során igen kínos helyzetbe került, és a rendezővel közösen döntöttek úgy, hogy külső segítséggel próbálják rendbetenni a kialakult helyzetet. Ekkor kerülhetett a képbe Don Peake, aki a rendező The Hills Have Eyes című filmjénél már dolgozott vele együtt. Érthetetlen (pláne annak a "műnek" az ismeretében), hogy Craven mi fantáziát látott Peake zeneiségében, mert az általa létrehozott anyag hasonlóan katasztrofális.

A Bay Cities valami különös oknál fogva látott fantáziát a lemez megjelentetésében, de a cél elsősorban talán az lehetett, hogy mindkét zeneszerző verziója eljuthasson a közönséghez. Nem mintha szükséges lenne különbségeket keresni, hiszen teljesen mindegy, hogy a film különböző jelenetei alatti csörgő-zörgő-búgó-karistoló szintikreálmányok épp mely komponista elborult fantáziájához kapcsolhatók. Jellemző a munka milyenségére, hogy három hosszú montázs formájában került fel a korongra, de mivel az egész film alatt gyakorlatilag semmilyen koncepciót nem követett az aláfestés, felesleges olyan bátornak lennünk, hogy hosszú és részletes elemzésnek vegyük alá őket. Ha valami véletlen folytán szemünk elé kerülne az album, inkább szaladjunk el jó messzire.