„Úgy gondolom, hogy mi, zeneszerzők, egy olyan üzleti terület részét képezzük, melyben az átlag kívülálló számára elsősorban a stábtagok egyike vagyunk, s csak másodsorban vagyunk jelen zeneszerzőként. Ugyanakkor nekünk mindkét szerepkört egyenlő mértékben kell betöltenünk.”


William Rosst Hollywood legsokoldalúbb művészei közé sorolhatjuk, lévén amellett, hogy komponista, hangszerelőként, zenei rendezőként, illetve producerként is dolgozik, tevékenységi köre pedig a filmzenék világára, s a populárisabb műfajokra egyaránt kiterjed. Mindezek mellett azonban az évtizedek óta folyamatosan foglalkoztatott Ross valamilyen oknál fogva egyfajta árnyemberként van jelen az Álomgyárban, akivel alig készül interjú, s akinek muzsikái egy része a magas színvonal ellenére sem került kiadásra. Főleg utóbbi tény eredményezi azt, hogy többnyire a Harry Potter és a titkok kamrája, a Kutyám, Skip, A tűzből nincs kiút vagy a Cincin lovag szerzőjeként ismerik, holott több tucat egyéb produkciót is jegyez. Mindezen felül két Oscar-gála, számos szuperkupa, illetve nyári és téli olimpiai játék zenei rendezője is volt már, s gyakori munkatársa hangszerelőként Alan Silvestrinek, Christopher Youngnak, John Williamsnek, John Powellnek, s egykor Michael Kamennek is. A könnyűzenei és egyéb irányzatok képviselői közül pedig olyan neves előadókkal nyílt alkalma együtt dolgozni, mint Quincy Jones, Andrea Bocelli, Mariah Carey, Michael Jackson, Celine Dion, Sting, valamint Barbra Streisand.

Ross gyermekkorától kezdve vett zongoraleckéket, ám saját bevallása szerint akkori fejjel nem hitte, hogy később a zenéből fog megélni. Ebben az is közrejátszott, hogy szülei mindenképpen olyan hivatást képzeltek el neki, amely komolyabb fizikai erőnlétet igényel: apja mindenképpen tengerészgyalogosnak akarta elküldeni, s szerette volna, ha egy nap hajóskapitánnyá léptetik elő. A komponistát mindig is érdekelte a tudomány, ezért felvételizett a University of South Carolina Beaufortra, ahová be is jutott, rövid idő elteltével azonban rájött, hogy ez nem neki való, de tanulmányait azért befejezte, és megszerezte diplomáját antropológiából. Iskolaéveivel párhuzamosan folyamatosan fellépett kisebb rendezvényeken blueszongoristaként, s az itt átéltek hatására körvonalazódott benne azon szándéka, miszerint olyan munkakörben szeretné leélni az életét, amelyet élvez is, ezért igyekezett mindent megtenni azért, hogy a diploma megszerzését követően a muzsikusi pálya irányába fordulhasson.

A zenével kapcsolatos ismereteinek továbbfejlesztését főként önszorgalomból, valamint az élet iskolájában szerzett tapasztalatainak kamatoztatásával oldotta meg. Analitikus beállítottsága okán például gyakorta elővett egy Ravel-, egy Prokofjev- vagy egy Mendelssohn-darabot, megvizsgálta annak szerkezetét, és vagy átiratot készített belőle, vagy egy azzal megegyező stílusú, önálló szerzeményt, így gyakorolva a különféle stílusok sajátos jegyeit, és a zenekar nyújtotta lehetőségek átlátását. Első filmes megbízatását egy barátján keresztül kapta a Dinasztia című tévésorozathoz, melynek készítésében Dennis McCarthy asszisztenseként vett részt, aki mellett rengeteget tanult a zenék és a filmek világáról, illetőleg azok kölcsönös viszonyáról. McCarthy később a MacGyvernél is maga mellé vette őt, ám ekkor már egyes epizódok aláfestését is rábízta. Első önálló felkérései szintén tévés produkciókra terjedtek ki (készített score-t többek között a Tiny Toon Adventures rajzfilmsorozathoz, valamint A szépség és a szörnyeteg című szériához is), ám rövid időn belül megtalálták őt a nagyjátékfilmes, illetve mozis alkotások is (ilyen például Nicsak, ki beszél most!, a Fejjel a falnak vagy az Álnokok és elnökök). A kétezres évekre már számos komolyabb volumenű projektet is rábíztak, melyek aláfestésének nagy része (mint A tűzből nincs kiút, a Judy Garland: Én és az árnyékaim és Az első kaland muzsikája) sajnálatosan a mai napig nem került kiadásra. Mindezek mellett Ross kiegészítő zeneszerzőként is tevékenykedik, s ezen titulussal ez idáig olyan produkciókban vett részt, mint a The Return of Sherlock Holmes (Ken Thorne), a D-Tox (John Powell) vagy Az éhezők viadala (James Newton Howard). A szerző eddig közel ötven muzsikát jegyez önállóan, melyek közül egyik személyes kedvencének a Kutyám, Skipet tartja annak története, illetve mondanivalója okán, valamint azért, mert zenei szempontból meglehetősen összetett kihívás volt. Másik büszkesége a Harry Potter és a titkok kamrája, de nemcsak azért, mert egy általa példaképnek tekintett szerző nyomdokaiban járhatott, hanem mert a projekt befejeztével Williams külön köszönetet mondott neki munkájáért. 

A Berkeleyn is tanító Ross egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy egy filmzene elkészítése napjainkban már inkább minősül csapatjátéknak, mintsem önálló teljesítménynek, lévén az elmúlt évtizedek során olyannyira megváltoztak a komponistákkal szemben támasztott feltételek, hogy csak igen kevesek számára adatik meg a szabad kéz s elegendő idő a munka elvégzéséhez. Ebből eredően nem tartja derogálónak azt, ha csupán hangszerelőként, kiegészítő zeneszerzőként vagy zenei rendezőként keresik fel, s valahányszor ilyen minősítésekben dolgozik, mindig úgy tekint a munkára, hogy az azé, aki a főnök, vagyis akinek éppen a keze alá dolgozik. 
 

Kulics László
2014.12.29.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Harry Potter-filmek zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

Beszámolónk a The Evolution of Film & TV Music Panel rendezvényről
Beszámolók

Sportfilmek zenéje - I. rész
Kollaborációk, életutak