... megélnie. A hihetetlen Hulkot és A titánok harcát is jegyző Louis Leterrier úgy vélte, neki is érdemes lenne belevágnia fejszéjét ebbe a műfajba, amiből a Szemfényvesztők című mozi elkészítésének köszönhetően ...
... széria legszebb dallama. Shore pedig ötvözte a két előd zenéjét, így elektromos gitárral és erős dobszekcióval megtámogatott, ugyanakkor két, zongorán előadott, csodás szerelmi témával rendelkező score-t ...
... akit 2007 nyarán keresték meg a producerek. A komponista idejét ekkor a Csillagközi romboló: Penge előkészületei töltötték ki, leterheltsége mellett azonban rábólintott a felkérésre, ami mögött személyes ...
... lény, a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk?, az Aranyszem, a Die Hard – Az élet mindig drága vagy a Féktelenül. Utóbbi zenéjét ráadásul jó ideig előszeretettel hallgattam BKV-s utazásaim során...
...
... (akit karakterein felül az Isten haragja direktoraként is kedveltem) elbúcsúzott tőlünk. A holland származású Jan De Bont a 2003-as Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsőjét követően eltűnt a ...
... fűződik, helyét pedig Marco Beltrami vehette át, aki az elmúlt évtizedben számos blockbuster folytatását (mint például a Terminátor 3. – A gépek lázadása vagy a Penge 2.), valamint remake-jét ("Ómen") is ...
... karakter, Freddy Krueger nimbusza. Az első kaland főszereplőnőjét, Nancyt alakító Heather Langenkamp számára nem jelentett ugródeszkát a projekt, a Glent megformáló Johnny Depp azonban később kamatoztatni ...
...
Kézenfekvőnek tűnt az elképzelés, miszerint John Williams írja majd a Jurassic Park 3. zenéjét is, ám ő Spielberggel együtt távol maradt a produkciótól, ugyanis éppen az A.I. – Mesterséges értelem ...
... de mindazt, amit elvárnánk korunk egyik legeredetibb rendezőjétől, nem kapjuk meg, így a film sajnos csak egy a mostanában készült tucatnyi remake közül. Danny Efman és Tim Burton munkakapcsolatát ...
... elkészítette saját parktémáját, mely szintén beszédesre sikerült: remekül tükrözi a sziget miliőjét, illetve a megtekinthető lények varázslatosságát. E két motívum az "As the Jurassic World Turns"-ben ...
James Bond (Roger Moore) tizedik, jubileumi küldetése során két eltűnt tengeralattjáró nyomába ered. A brit és a szovjet titkosszolgálat együttműködésre kényszerül az ügyben, ezért Bond mellé partnernek ...
... volna visszaadni a Goldfinger hangulatát, hogy végül loptak is az előbbi szerzeményből, majd rövid pereskedés után a klasszikus Shirley Bassey-dal három szerzőjét is feltüntették társszerzőnek. Az immár ...
... s folyamok engedtek teret, melyek közül Henry Mancini Peter Gunnját, a Neal Hefti és Nelson Riddle-féle Batmant és Lalo Schifrin Mission: Impossible-jét szokás kiemelni – idővel pedig a mozifilmeknél ...
... részesült. Az ázsiót a Mission: Impossible – Titkos nemzet tovább tudta növelni azzal, hogy a folyam legjobb nyitó hétvégéjét produkáló darabbá vált, illetőleg hogy számos kritikus is remek nyári popcornmozikén ...
... a fejszéjét, lévén Morricone egy ideje már rendre elzárkózott az angol nyelvű produkcióktól (ezen belül is leginkább a hollywoodiaktól), megelégelte ugyanis, hogy nem értékelték kellően tehetségét, valamint ...
... mosolyt sikerült arcára csalnia. A rendező és a producer egy évvel a film elkészülte előtt hallotta Jerry Goldsmith koncertjét a Hollywood Bowlban, s akkor határozták el, hogy filmjük zenéjének komponálásár ...
... magát egy tutajon, amint a tenger hullámai egyre távolabb és távolabb sodorják őt az Ördögszigettől.
Schaffner szinte összes filmjének kísérőzenéjét Jerry Goldsmith komponálta, s A majmok bolygója ...
... egy kávézóban ülve felfigyelt egy vidáman kacarászó kisfiúra, aki olyan pénzbedobós játéklovon ült, amely működés közben A hét mesterlövész zenéjét játszotta. Bernstein – saját bevallása szerint ...
... megoldásai is legalább ennyire meghatározók. Ebből a szempontból kifejezetten innovatív produkcióval állunk szemben, ráadásul e két, mintának tekintett alkotás miliőjét bizonyos jelenetekben egészen parádésan ...
... ra épül. Az első motívum, mely rögtön a mozi és az album elejét ("Coming Home from the Sea") is nyitja, a gyakrabban visszatérő elem. Számos variációjával szolgál a szerző, s mindegyikben kiválóan megál ...
... is a levegőben lógott, mégsem számított magától értetődőnek, hogy a direktor magával hozza állandó zeneszerzőjét. Hrutka – három pályatársával egyetemben – egy meghívásos pályázaton vett részt, melynek ...
... említett szerzők közül ezen kategóriában a legnagyobb sikert Shore könyvelheti el magának, holott amikor annak idején kiderült, hogy J.R.R. Tolkien adaptációjának zenéjét Peter Jackson őrá bízza, a ...
... k következtében az unalom még csak minimálisan sem üti fel a fejét, amikor újra és újra halljuk. Olyan tételekben bukkan fel hősies, diadalittas vagy buzdító formában, mint a "The World Is Ahead", a "T ...
... szintjét, bár talán ez nem is volt cél, hiszen mondanivalót tekintve erősebb mű A Gyűrűk Ura, így a Smaug pusztasága egy kiválóan kivitelezett, izgalmas, látványos és kalandos, ám nem annyira mély fantasy ...
... egyáltalán nem is működő lezárás követte, egy olyan epizód, mely joggal váltott ki fanyalgást még a hardcore rajongókból is. A harmadik rész, Az öt sereg csatája szkriptjét illetően az elképzelés teljesen ...