A filmadaptáció sikere nem volt kétséges, bár az első két rész direktora mindent megtett, hogy a tizennyolc év alatti női nézőkön kívül mást ne nagyon kössenek le a mozik. Az anyagi bevételek, az igen behatárolt nézői kör ellenére, kimagaslóak voltak, olyannyira, hogy a harmadik epizód közel hétszázmillió dollárt gyűjtött össze a világ filmszínházaiban. A bevételek növekedésével szemben azonban sajnos a minőség fordított arányban csökkent. A szériánál a rendezők rotációja mellett döntött a stúdió, így a harmadik részbe a Cukorfalat és A sötétség 30 napja direktora, David Slade érkezett. Az Alkonyat-filmek viszont érthető módon nem teszik lehetővé a rendezőknek azt, hogy egyéniségüket előhozzák, így a harmadik fejezet eleve nem tudott se jobb, se rosszabb lenni az előző kettőnél. Bella Swan (Kristen Stewart) élete tovább bonyolódik, hiszen korábban ígéretet tett, hogy átváltozik vámpírrá, ami önmagában elég teher lenne, azonban szerelmi élete sem akar egyenesbe jönni, hiszen vérszívó szerelme, Edward (Robert Pattinson) mellett továbbra is gyengéd szálak fűzik Jacob (Taylor Lautner) irányába is, aki ugyebár vérfarkas. Azonban a két, cseppet sem leányálom hódoló mellett – bár az Alkonyat óta lehet, hogy pont ez a két zsáner a leányálom – Bellának mással is meggyűlik a baja, mivel a korábbi részekből megismert Victoria továbbra is vadászik rá, illetve a vámpírvezér Volturi-klán tagjai is megjelennek az álmoskás kisvárost övező erdőben.

A rendezőváltások mellett a zeneszerzők is rendre cserélődtek. Az első részhez Carter Burwell komponált, őt Alexandre Desplat követte, majd a harmadik epizódhoz Howard Shore lett szerződtetve, bár egy időben Thomas Newman neve is felmerült. Ennek a fajta zeneszerző-csereberének igazából nehezen érteni az okát, hiszen így az egyes karakterekhez íródott témák folyamatosan változnak, tehát a széria alatt dallamilag cseppnyi állandóság sem fedezhető fel. Némileg orvosolja mindezt, hogy a záró részekre visszatért Burwell, aki az első felvonáshoz komponált, pop-rock elemekkel dúsított, erősen kortárs jellegű muzsikájával a három zeneszerző közül a legnagyobb elismerést vívta ki a rajongók körében. Az általa képviselt hangzás a filmhez kevésbé igazodott, sőt az első score a sorozat leggyengébbje, mégis jól illik az Alkonyat-világához. Desplat a drámai szerelmet látta meg a történetben, így az ő aláfestése ennek szellemében született, zongorás főtémájának karakteres, szívszorító érzelmessége a széria legszebb dallama. Shore pedig ötvözte a két előd zenéjét, így elektromos gitárral és erős dobszekcióval megtámogatott, ugyanakkor két, zongorán előadott, csodás szerelmi témával rendelkező score-t komponált.