... A Transformers-mizéria 2007 nyarán ütötte fel a fejét, és tart máig mindamellett, hogy a részek előrehaladtával egyre alacsonyabb szintre került a minőség, melynek eredményeként a vitathatatlan látványorgia ...
... vendégszereplőiként tűntek fel, első önálló sorozatuk pedig a folyamatos népszerűségük ellenére is csupán a kilencvenes évek elejétől vehette kezdetét – igaz, 1989-ben már volt példa ilyen jellegű próbálkozásra, ...
... idejét, ami ennyi szereplőnél különösen becsülendő. Annak idején mind a kritikusok, mind a nézők jól fogadták a filmet, a bevételi mutatója is igen szépen alakult, s sokan értettek egyet abban is, ...
"John Powell remélhetőleg még úgyis tartogat számunkra idén pár kemény pillanatot, például az X-Men: Az ellenállás végénél" – zártam pár héttel ezelőtt a Jégkorszak második része zenéjének ismertetőjét. ...
... a rémületkeltés zenei kifejezésével. A Sinister borítóján egy kislány vérrel fest ördögi fejet a falra; amikor először megláttam ezt a képet, biztos voltam benne, hogy Young ismét megajándékoz egy ...
... jelenetek során. Egyik szám közkedveltebb a másiknál, bármelyik lehetne egy retróbuli csúcspontja, szóval most arról a ritka esetről beszélünk, amikor a dalok nemcsak a film marketingjét segítik, hane ...
Bármilyen fenyegetés is veszélyeztesse világunkat, nyugodt szívvel dőlhetünk hátra karosszékünkben, hiszen megannyi szuperhős védi mindennapjaink békéjét, s száll szembe a hataloméhes, világuralomra ...
... Sötét világ zenéjét is rábízta, s nemrég olyan hírek is elkezdtek szállingózni, miszerint a Bosszúállók folytatása esetében is ő szolgáltatja majd a muzsikát.
Gregus Péter 2014. 02 ...
... jelenik meg. A film fogadtatását ismerve pedig kijelenthető, hogy a kvázi bukás egyik fontos tényezője éppen ez az idejétmúlt karakterábrázolás, hiszen a Batman: Kezdődik! és az X-Menek harmadik részével ...
... rről: "Teljesen elzárkóztam attól, hogy John zenéjét alkalmazzuk. Imádom a munkáit, valószínűleg ő a legnagyobb filmzeneszerző, de Az acélemberrel való munkám alatt teljesen elzárkóztam attól, hogy bármit ...
... vitelével e vonal azért még tartja magát), a világunk békéjét őrző, a képregényhasábok után a mozivásznakat is meghódító hősök sorra hallatnak magukról – gyakorlatilag töretlen sikerrel. Idén többe ...
... t ki a kezei közül egy olyan muzsikát, mely helyenként évekkel korábbi, sőt egyenesen pályája elejét idéző elektronikus zenéket felmondó, kissé céltalan kavalkád lett.
Gregus Péter 201 ...
... nem pedig otthoni számítógépes hangszórókon – erre pedig rímel, hogy a kétféle soundtrack csupán két héttel a Csillagok között világpremierjét követően jelent meg.
A méltatás végén essen szó ...
... mozit több támadás is érte: egyrészt azért, mert a csapat vezetőjét, Jim Phelpst árulónak állították be (emiatt a karaktert a sorozatban megformáló Peter Graves is nemtetszését fejezte ki), másfelől pedi ...
... szovjet területről indul ki a közel kétórás mozi konfliktusa, melyet Michael Schiffer forgatókönyvíró kerekített ki Leslie és Andrew Cockburn One Point Safe – The True Story of Russian Nuclear Securit ...
... jobb mixeket készíttetni. Összességében A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken zenéjét két részre lehet bontani: a film alatt hallható muzsikára, mely rendkívül vérszegény, fantáziátlan munka, é ...
... az első rész zenéjét, egyre nőtt a gyanú: létezik, hogy ennek sem lesz semmilyen kézzelfogható zenei eredménye? Szerencsére a producerek nem így gondolták, s egy-két hónappal a film bemutatója előtt szárnyra ...
... ismertsége okán, bizonyosan sokakhoz nem jutott még el ez a score. Én a kilencvenes évek közepén láttam tévében a filmet, és rögtön megszerettem a fülbemászó zenéjét. Később videokazettáról rengetegszer ...
... tündér, és elviszi magával Seholszigetre, ahol Peternek előbb magában kell helyretenni a múltját, felfedeznie gyermeki énjét, meggyőznie régi társait, az elveszett fiúkat, hogy megmentse Hooktól gyermekeit ...
... a saga következő rendezőjét David Lynch személyében, rá azonban más stúdiók is felfigyeltek, így ő 1982-re már a Dűnéhez szerződött le. A következő jelöltet, David Cronenberget pedig nem érdekelte ...
... nem igazán működtek a forgatókönyvben, így Arndt egy év múlva kiszállt a projektből, helyére pedig a saga egyik nagy veteránja, A Birodalom visszavág és A jedi visszatér szkriptjét jegyző Lawrence Kasda ...
... maradéktalanul kielégítette az igényeket. Ezért valójában nem lehet úgy bemutatni az egy CD-s albumot, mint a mozi konkrét zenéjét, hiszen az átszerkesztések miatt kissé csalóka a kép. Ugyanakkor lényegi ...
... alán két legszomorúbb trackje, az Anakint végleg elbúcsúztató "The Immolation Scene", illetve a Qui-Gon temetési zenéjét nem véletlenül felelevenítő "The Birth of the Twins and Padme's Destiny".
...
... hogy az idegenek támadását követően minden odalett ("Aftermath"), Arnold túl kevésnek érezte zenéjét, így kórussal tette még érzelmesebbé, fájdalmasabbá. A felvételek során módosításokat eszközölte ...
... becézett Rocky Balboaként szállt ringbe egy utolsó mérkőzés erejéig, majd a bokszkesztyűjét szögre akasztva, túlélőkését és fejpántját magához ragadva a kötelekkel elkerített küzdőteret a konfliktusokkal ...