„Számomra az a legvonzóbb a filmekben, hogy megvan bennük a lehetőség a saját ötleteim kifejtésére.”


A görög és olasz felmenőkkel egyaránt rendelkező komponista az 1996-os Sikollyal tette le névjegyét, és bár azóta is folyamatosan szerez zenét horrorokhoz, mára egy rendkívül széles és színes palettán mozgó, saját stílusjeggyel rendelkező művésszé nőtte ki magát. Olyan rendezőkkel nyílt már lehetősége az együttműködésre, mint Wes Craven (Sikoly-filmek), James Mangold (Börtönvonat Yumába), Guillermo del Toro (Pokolfajzat), Alex Proyas (Én, a robot), Kathryn Bigelow (A bombák földjén), Len Wiseman (Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed), Philip Noyce (Az emlékek őre) vagy épp John Krasinski (Hang nélkül).
 
A Long Island-i születésű művész hatévesen kezdett zongoraleckéket venni, tinédzserként pedig egy rockbandához csatlakozott szintetizátorosként – ezen instrumentum a nyolcvanas évektől kezdte el foglalkoztatni abból a szempontból is, hogy miként lehetne igényesen elegyíteni a nagyzenekari, illetve kamarazenei művekkel. Középiskolai éveit a Ward Melville High Schoolban folytatta, ezt követően a Brown Universityn diplomázott, majd a Yale School of Music következett, és ekkorra már jó néhány zenekari mű is a háta mögött volt, melyek a Chicago Civic Orchestra, a Sao Paulo State Orchestra és az Oakland East Bay Symphony tolmácsolásában keltek életre. Tanulmányait a USC Thornton School of Musicban zárta, ahol mások mellett Jerry Goldsmith volt az oktatója. Az itt tapasztaltak rendkívüli hatással voltak rá, s innentől kezdve már szinte csak a filmzeneszerzésre összpontosított: számos diákprodukció mellett a Sony által szponzorált rövidfilmből, a The Bicyclist című misztikus komédiából is kivehette a részét. Első egész estés megbízatása a Death Matchhez fűződik, amelyet kisebb volumenű tévéfilmek, sorozatok követtek. A kiugrási lehetőséget Craven biztosította számára a Sikollyal, mely egy csapásra ismertté tette az ifjú tehetséget, aki a folytatások mellett olyan hasonló stílusú mozikkal erősítette meg státuszát, mint a Mimic – A júdás faj, a Faculty – Az invázium, A holló 3. – A megváltás és a Drakula 2000.
 
Amellett, hogy a horrorzenék új üdvöskéjeként kezdték emlegetni, igyekezett egyéb műfajokban is bizonyítani, s szerencsére igen hamar kiszabadulhatott a skatulyából. A kitöréshez olyan produkciók segítették hozzá, mint például az 54 című zenés dráma, az Egyiptomi barangolás, a David and Lisa, A leselkedő, az Angyali szemek vagy az Oltári fiúk. Az, hogy a dinamikus megoldások terén éppoly otthonosan képes mozogni, mint a vérfagyasztó dallamok világában, számos korai művében tetten érhető volt, első igazi akciófilmzenéjét azonban a 2003-as Terminátor 3. – A gépek lázadása kapcsán írhatta meg, mely után ez a műfaj is karrierjének meghatározó pillérévé emelkedett. Ő szerzett zenét egyebek mellett a Hellboy első két részéhez, a xXx2: A következő fokozathoz, a Die Hard-széria negyedik és ötödik felvonásához, a Max Payne – Egyszemélyes háborúhoz, a Jonah Hexhez, a Farkashoz, a Logan – Farkashoz, a Snowpiercer – Túlélők viadalához, a November Manhez, a Hitman: A 47-es ügynökhöz és a 2015-ös, Philip Glass-szel közösen jegyzett Fantasztikus Négyeshez. A pályafutása elejétől egyedi ismertetőjegyeinek számító ütős-, rezes- és vonóshasználatot ezek által emelhette újabb szintre, s ennek köszönhetően stílusával messze kitűnik kortársai közül – bár ő is használ elektronikus megoldásokat, ambientelemeket, a nagy öregekre jellemző zenekari megközelítésekben érzi magát igazán otthon.
 
Beltrami azon felül, hogy neves direktorokkal és különféle műfajokban dolgozhatott már, számos kultikus regény és mozi folytatásánál, illetve remake-jénél működhetett közre. Stephen King Carrie-je éppúgy ilyen, mint az Ómen, a Ben-Hur, illetve a már említett November Man, a Börtönvonat Yumába, Az emlékek őre, a Dracula 2000 és a Die Hardok. Az évek múlásával pedig a képregényadaptációk éppúgy megtalálták, mint a fantasyk (Egyiptom istenei), a dokumentumfilmek és egyéb megtörtént eseményeken alapuló produkciók (Free Solo – Mászókötél nélkül, Az aszfalt királyai, Életem a szörf), a kalandfilmek (A Főnix útja), valamint a független produkciók (Melquiades Estrada három temetése). Pályafutása során Oscar-díjra éppúgy jelölték már, mint Golden Globe-ra, melyeken felül számos egyéb elismerés mellett Emmy- és ASCAP-díjat is bezsebelt már a komponista, aki időnként tévésorozatokat is vállal (Six, The Twilight Zone, 1864, Lucifer az Újvilágban), szabadidejében koncertdarabokat ír, 2002-ben pedig a Guns N' Roses Chinese Democracy albumának elkészítésénél is közreműködött a zenekari részek felelőseként.
 

Kulics László
2020.07.23.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Die Hard-filmek zenéje
Moziszériák, tévésorozatok

A Fantasztikus négyes-filmek zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

A Sikoly-filmek zenéje
Moziszériák, tévésorozatok

A Terminátor-filmek zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

Beszámolónk a Varése Sarabande 30. születésnapi rendezvényéről
Beszámolók

Cápás filmek
Zenék egy témára