A sokkal többre hivatott rendező, Alex Proyas e filmmel tehát nem erősítette hírnevét, a 2004-es Én, a robot óta állandó zeneszerzőjévé vált Marco Beltrami viszont helyenként kifejezetten eredeti és erős muzsikát alkotott. A film látványvilága tökéletesen passzol a zenei stílusvilágához, a tőle megszokott izgalmas ritmusvilág pedig illik is a harcias mitológiai alakokhoz. A zene főbb iránya jól követi a közel-keleti, ókori témájú filmek aláfestéseinél szinte rendre felbukkanó, több évtizeddel korábban megszülető stílust. Komoly jelenléttel bírnak az ütőhangszerek, a réz- és a fafúvósok, pár helyen leheletnyi elektronika is jelen van, de döntően egy nagyzenekari, kórusos muzsikával van dolgunk. A score témái ugyan nem eredetiek, de Beltrami tehetségét dicséri, hogy képes volt a jól ismert zenei motívumokat újracsomagolni, bár néhol így is túlságosan ismerős egynémely dallam más aláfestésből. Sok témával dolgozott, ezek átjárják egymást, akad köztük heroikus, romantikus, gonoszsággal telt és misztikus is. A zene nagyszabású mivoltát pedig jól bizonyítja, hogy a szerző elmondása szerint ez volt élete legbonyolultabb és legnagyobb volumenű munkája.