A hatvanas-hetvenes években igen termékeny westernműfaj az utóbbi évtizedekben jóval szerényebb mértékben van jelen a mozikban. A kilencvenes évekből csak az évtized elején készült Nincs bocsánat és a Farkasokkal táncoló emelhető ki a műfajból, s tulajdonképpen elmondható, hogy e két Oscar-díjas alkotás hozta meg az elhúzódó alkonyt a kietlen prérik hőseinek történeteit bemutató filmek számára. A tavalyi év során kezdett el a westernfilmek száma ismét növekedni, bár nem a pénztáraknál jobban teljesítő lövöldözős, kalandos, verekedős típus, hanem a merengősebb, elgondolkodtatóbb, művészibb vonal került előtérbe. 


James Mangold rendezőnek a Cop Land és az Észvesztő vegyes fogadtatása után a Johnny Cash életéről forgatott A nyughatatlan hozta meg a kellő elismerést, melyet a Börtönvonat Yumába még tovább erősített. Elmore Leonard 3:10 to Yuma című regényéből már az ötvenes évek végén is forgattak egy filmet, az azóta eltelt fél évszázad pedig kellő idő volt ahhoz, hogy nyugodtan bele merjenek kezdeni egy új változatba a készítők. A 2007-es alkotáshoz sikerült megnyerni több igen nagy névnek számító színészt, így a főhős szerepére az ismét nagyot alakító Christian Bale-t, a bandavezérként szintén hitelesen játszó Russell Crowe-t, vagy a kissé kattant pisztolyvirtuózt formáló Ben Fostert, illetve a filmvászonra egy komolyabb alakítással visszatérő Peter Fondát. A családjával egy kis farmot hitelekből fenntartó Dan Evans (Bale) a fiaival szemtanúja lesz, amint Ben Wade (Crowe) és bandája kirabol egy postakocsit, s legyilkolja annak védőit. Mivel ez volt a sokadik rablásuk, így a postatársaságnak már tekintélyes összeget megér, hogy elkapják Wade-et és a yumai börtönbe szállíttassák. Az előbbi még a dolog könnyebbik részének bizonyul, de a börtönbe zárás, illetve a Yumába tartó börtönvonatra való feljuttatás már komolyabb akadályokba ütközik. A rabot kísérők csoportjába jelentkezik Evans is, hogy az így kapott pénzt használja fel a farmja megmentéséhez, valamint hogy így bizonyítsa fia előtt: egy olyan kisemberből is lehet hős, mint amilyen ő. 

Különleges figurája a zeneszerzők világának Marco Beltrami, mivel közismert munkáinak jelentős része nem adna okot a szerző iránti rajongás kialakulására, azonban a kevésbé ismert, sokszor meg sem jelenő alkotásai alapján már egy teljesen más képet kapunk a káoszba fulladó horrorzenék éllovasáról. Egyik szerkesztőtársam négy évvel ezelőtt azt találta írni, hogy szerzőnk nagy cuppogások közepette mászik éppen kifelé a B kategóriás komponisták mocsarából – mára elmondhatjuk: partot ért. A Börtönvonat Yumába több szempontból is válaszút a szerző életművében, mert egyrészt olyan score-t komponált hozzá, melyből kiderül, hogy valóban tehetséges emberrel van dolgunk, másrészről pedig műve feltehetőleg új ajtókat is megnyitott előtte. 2005-ben a Tommy Lee Jones által rendezett Melquiades Estrada három temetése című film alá komponált score-ral bizonyította szerzőnk, hogy nagyon jól elboldogul a drámai tónusú, westernes hangvételű muzsikákkal, és valószínűleg ezzel hívhatta fel James Mangold figyelmét magára. A Melquiades Estrada három temetése sok esetben hasonlít a Börtönvonat Yumába filmes megoldásaira: ugyanúgy lassan pergő, kietlen tájakon játszódó mozi mindkettő, ráadásul a sztorik alapjaiban is van némi hasonlóság, a nehéz menetelést és a végcélhoz való makacs ragaszkodást tekintve mindenképpen. 


Beltrami ugyanazt a zenei eszköztárat vette elő a Yumába tartó kis csapat megpróbáltatásainak aláfestéséhez, mint azt korábban a Jones rendezte film esetében is tette. A visszafogott, már-már ambientszerűen csordogáló, de erőteljesen a korabeli westernzenék világára építő score legfőbb erénye nem az újszerűség vagy a jól kidolgozott témák, hanem a film hangulatának tökéletes zenei megjelenítése, ez viszont nem ment az önálló hallgatás rovására, mint az sok más, hasonló koncepció alapján készült aláfestésnél tapasztalható. A vadnyugati filmek esetében régebben szokás volt egy-két téma köré építeni a teljes score-t, egy-egy jellegzetes dallammal forrt egybe a film és annak zenéje – gondoljunk Ennio Morricone e tárgyú munkáira. Beltrami azonban kissé máshogy közelítette meg ezt a tulajdonképpen nagyon kötött filmzenei műfajt. Vannak ugyan jellegzetes, a filmmel egybeforró témák (ráadásul nem is akármilyenek), de ezeket csak alig-alig használja, akkor is nagyon különböző módokon variálva. A felhasznált hangszerek természetesen a westernfilmek zenei világába illőek, azok alkalmazása is a vadnyugati muzsikákat idézi, azonban az általuk teremtett hangulat teszi nagyon különlegessé a score-t, és különbözteti meg a régebben készült hasonló stílusú alkotásoktól. 

A mű közel ötvenperces hosszúságú, azonban ennek a játékidőnek a nagy része egy elhúzódó előjáték az albumot – és a filmet is – záró három trackhez, melyek akkora elementáris erővel rendelkeznek, amilyen nagyon ritkán hallható – s pláne nem Marco Beltramitól várnánk ilyet. Természetesen az ezeket megelőző tizennyolc tételre sem lehet panasz. Ezek mutatják be a végjátékban kiteljesedő három témát, s ha nem lennének, a katarzis sem következhetne be, így elengedhetetlen részei a score-nak, noha kevésbé olyan jók, mint a már dicsért záró trackek. A főcím alatt felcsendülő "Main Title" két olyan témát mutat be, melyek aztán átszövik a teljes zenét, többször is felcsendülnek. Rögtön a második tétel ("Ben Takes the Stage / Dan's Burden") már ki is bontja eme két témát, melyekre közel öt perc hosszúságban hallhatunk egy jól felépített variációt. Ezt a tételt, de szinte az összes többit is a nagyzenekar és a tangó alapjain nyugvó gitárok játéka jellemzi, melyhez csatlakoznak még a különböző ütősök is, valamint olyan egyéb instrumentumok, mint a szájharmonika. Egyébként a végjátékban a második tétel jobban kidolgozott változata okoz feledhetetlen perceket, de hasonló stílusú a "Chinese Democracy" című track is, mely dinamizmusával a CD közepét dobja fel. A már említett különleges hangulat megteremtéséért az olyan trackek a felelősek, mint a "Man of His Word", a "Bisbygliando", a "One Man Left" vagy a "Chinatown". Némelyik tételben ("Barn Burn", "Flight of the Princess") pedig előjön Beltrami korábbi horrorzenei munkássága is. Különösen tetszetős hangeffektek jellemzik az "Indian Grounds" című tracket, mely kellő feszültséget rejt magában, ehhez pedig jól illik a szerző horrorban járatos kifejezésmódja. A vadnyugatias zenék világát a legjobban – a záró tételeket kivéve – az olyan momentumok jelenítik meg, mint a "Gang Arrives", a "Ben Arrested" vagy a "Trial by Fire", ezekben a stílus hangszerei közül szinte mindent hallunk.


És akkor térjünk rá arra a hat percre, ami miatt nagyon ajánlott az albummal megismerkedni. A score első igazi katarzisa, igazodva a filmhez, először a "Bible Study" esetében következik be. Igen dinamikussá válik a zene, az addig csak borongósan szóló témák megtöltődnek élettel, nagyon drámai pillanatokat okozva ezáltal. Továbbá ez az a track, melyben pár másodperc erejéig felcsendül a trombita, mely szinte elengedhetetlen része a westernmuzsikáknak, eddig azonban csak alig-alig hallhattuk a score-ban, és akkor is nagyon visszafogottan, itt viszont mindössze tíz másodpercig kap főszerepet, de ez feledhetetlen is egyben. A "Who Let the Cows Out?" elég rövidke, de az egész album legdinamikusabb részlete, hosszabb terjedelmű nem is lehetett volna, hiszen az a jelenet, amihez íródott, csupán ilyen hosszúságot követelt meg, de a track felépítése se lenne olyan hatásos, ha hosszabb volna. A váratlan és nagyon drámai végkifejlet alá íródott "The 3:10 to Yuma" pedig összefoglalja és a lehető legtökéletesebben mutatja be a főtémát. 


Bár a filmben sokszor nem a legjobb helyen halljuk a zenét felcsendülni, sőt a képek alatt néha igen jellegtelennek is hat Beltrami kompozíciója, de erről érezhetően nem a szerző tehet, mivel ő egy minőségi alkotást tett le az asztalra, melyet joggal tartanak a 2007-es év egyik legjobb filmzenéjének, és remélhetőleg a szerző a jövőben saját maga számára is etalonnak fogja tartani a Börtönvonat Yumába aláfestését. A kiadvánnyal kapcsolatban meg kell még említeni az igen silány minőséget, ami egy barna, feltehetőleg újrahasznosított papírból készült nyitható tokban, és jellegtelen borítódizájn formájában testesül meg.