A Z világháború bemutatását Magyarországon jóval nagyobb várakozás előzte meg, mint a hasonló hollywoodi blockbusterek többségét, ennek oka pedig természetesen az volt, hogy a filmhez hazánkban komoly mennyiségben forgattak jeleneteket. Ám ha valaki csak emiatt akarná megnézni a produkciót, akkor nyugodtan keressen más elfoglaltságot, hiszen a budapesti forgatás képei végül teljesen kikerültek belőle. S ha ehhez hozzátesszük, hogy eredetileg a film egyharmadát tették volna ki a nálunk készült felvételek, akkor sejthető, hogy ennél a mozinál igen komoly problémák merültek fel. Az előjelek ugyanakkor biztatóak voltak, hiszen Max Brooks hazánkban Zombiháború, eredetileg World War Z című, 2006-ban megjelent könyve óriási népszerűségnek örvend, ráadásul a főszerepre egy abszolút világsztárt, Brad Pittet tudták leszerződtetni, ám a forgatás alatt, majd leginkább az utómunkálatok idején egyértelművé vált, hogy az eredeti koncepció egyszerűen nem működik, és gyakorlatilag egy új befejezés szükségeltetik.


A probléma magja maga a könyv, amely nem egy szokványos regény, hanem egy fiktív interjúgyűjtemény, melyben katonák, tudósok, orvosok, egyházi emberek mesélik el a zombivész alatt átélt eseményeket, mondják el érzéseiket, népük reakcióit. Ebből egyértelműen látszik, hogy forgatókönyvhöz nem egy tökéletes alap, így aztán gyakorlatilag a címet és az alapszituációt megtartva kellett egy új, moziként eladható sztorit kreálni. Persze azért, hogy mégis könyvadaptációról lehessen beszélni, a filmben is van egy központi karakter, aki átéli a sodró lendületű eseményeket, s nagyjából hasonló helyszíneket jár be. Ezen kívül Brooks művéből átemeltek néhány történetszálat, anekdotát, karaktert, ám a hasonlóság ennyiben ki is merül. Ebből aztán már sejthető is, hogy mennyire nehéz lehetett működő sztorit faragni egy ilyen szokatlan, novellisztikus, fura szerkezetű, ám kétségkívül érdekfeszítő könyvből.

Brad Pitt cége, a Plan B Entertainment már 2007-ben megvette a megfilmesítés jogát, J. Michael Straczynski pedig nem sokkal később már dolgozott is a forgatókönyvön. Marc Fostert is igen korán sikerült megszerezni a rendezői posztra, ő pedig egy összeesküvés-elméletes tervvel állt elő, és olyasmi filmet akart, mint az 1976-os Az elnök emberei. Később pedig felmerült, hogy az izgalomfaktort akcióval is kellene növelni, így a Bourne-mozik is példaként kezdtek lebegni az alkotók előtt. A Z világháború végül egy politikai thriller, zombifilm és akciómozi keverékeként kezdett testet ölteni, azonban a forgatókönyv elkészülte egyre csak csúszott és csúszott. Noha Brooks dicsérte Straczynski munkáját, ám a producerek másként vélekedtek, mivel egy új szkriptet rendeltek meg Matthew Michael Carnahantől, mindeközben pedig komoly finanszírozási problémák merültek fel, mivel egyetlen nagyobb stúdió sem akart sok pénzzel beszállni. Ennek pedig végül az lett a következménye, hogy annyi kicsi cég finanszírozta a filmet, hogy annak első másfél percében csak stúdió- és céglogókat látunk, s ezzel talán rekordot is állítottak fel.


2011-ben végül kezdetét vette a forgatás. Málta Izraelt, Glasgow pedig Philadelphiát testesítette meg, míg Budapestnek Moszkva szerepe jutott. 2012 májusában pótforgatás miatt ráadásul újra visszatért a stáb hazánkba, ám ez nem egy megszokott utóforgatás volt, hiszen hét héten keresztül munkálkodtak itt, a moszkvai csata nagy részét ismét leforgatva. Azonban a készítők ezzel sem voltak megelégedve, így a sejtelmes történetek nagymesterét, Damon Lindelofot kérték fel, hogy írja át a gyakorlatilag leforgatott filmet, ő pedig a már a Lostnál is vele együtt dolgozó Drew Goddard segítségével végül képes volt úgy lezárni a mozit, hogy azt be merjék mutatni. A premier dátumát elcsúsztatva, újabb pótforgatásokat beiktatva, egy merőben új végjátékkal ellátva, 2013 nyarán végre nagy nehezen mozikba küldték az alkotást, amely a borzalmas előjelek ellenére egész komoly siker, egy meglepően szórakoztató és izgalmas film lett. Igaz, a végső alakítgatások során a politikai thrilleres szál szinte teljesen kitörlődött, Pitt karaktere pedig a harcias vezérből egy eladható, családos hőssé vált, így csupán néhány bennmaradt jelenettorzóból lehet sejteni, hogy mi is lett volna az eredeti koncepció.

Marc Foster filmjei zenéjét rendre más komponistától várja. A teljesség igénye nélkül, dolgozott már Jan A. P. Kaczmarekkel (Én, Pán Péter), Alberto Iglesiasszal (Papírsárkányok), David Arnolddal (A Quantum csendje) és az Asche & Spencerrel (Maradj!, Géppisztolyos prédikátor). A Z világháború esetében Marco Beltrami lett a kiszemelt, aki tökéletes választásnak ígérkezett, hiszen a horrorjelenetekhez megfelelő rémisztgetős zenei múlttal rendelkezett, de emellett bizonyítottan ért a drámához és az akcióhoz is, sőt a sejtelmesebb, atmoszférikus aláfestések sem állnak távol tőle. Ide pedig erre volt szükség, hiszen a Lane család toronyházas menekülése tipikus sötét horror, a walesi laborban a suspense-t járatják a csúcsra, de akad dinamikus, menekülős jelenet is, sőt nagy családszétválasztó és -egyesítő is. Azonban ennek ellenére szédületes zenei kavalkádot senki ne várjon, mivel Beltrami szinte végig nagyon stabilan megmarad egy elektroszimfonikus, hangdizájnelemekkel gazdagított stílus keretein belül.


A score egyik, ha nem a legnagyobb hibáját egy szóval le lehet írni: jellegtelen. Semmi egyediség, semmi meglepő, semmi érdekesség nincs benne. Az olyan üres hangdizájnos tételek, mint a "No Teeth No Bite", a "Hand Off!" vagy a "Searching for Clues" a maguk banális megoldásaival, a néha bántóan tévézenés hangulatukkal nem méltóak sem a filmhez, sem a komponistához. Ezek terén lényegesen érdekesebb műveket hallhattunk az elmúlt években (az Eli könyve, A tetovált lány vagy a Prometheus aláfestése), így a néhány pillanatra felbukkanó izgalmasabb torzítások és zörejek sem tudják összességében pozitív irányba elmozdítani a mérleg nyelvét. Egyedüli innovatívitása, hogy Beltrami állatkoponyák hangját vetette be, ám ezeket kihallani a score-ból igen nehéz.

Néhány tételben ugyan megcsillan Beltrami tehetsége, de e momentumok száma borzasztóan kevés. Ezek közé tartoznak a "Hand Off!" végén éppen csak beköszönő, visító hegedűsök, vagy a "Zombies in Coach" mozgalmasabb momentumai, illetve az "NJ Mart" zárásaként felbukkanó madársikolyszerű effekt. A jobb részekhez sorolhatjuk még a "Philadelphia" első percét, ahol egy mozgalmas, horrorzenei körítést kapó akciótrack születésének vagyunk fültanúi, ám a tételből hátralévő három perc sablonosságaival agyonvágja a jó indulást. A "The Lane Family"-t sem érheti panasz, hiszen a csendes katarzisba kifutó, gitáros, szimfonikus tétel a score talán legjobb részlete. A jobbak között említhető még a "Like a River Around a Rock" emelkedett hangvételű zárása is, a track első felét viszont itt is jobb elfelejteni.


Az akciózenei részek (például: "Ninja Quiet") viszont fájóan tucatmegoldásokat hoznak, így tipikus osztinátókat, Remote Control-os hangulatot, sablonos ütemeket, vagyis Beltrami saját erősségében, az egyedi ritmusokban sem tudott minimálisan újat mutatni. Egyedüli kivétel a "The Salvation Gates", ahol pár percre felsejlik, mire képes a szerző az akciózenék kapcsán. Ezek terén némileg megidéződnek olyan, hasonló stílusú filmekhez született aláfestések, mint a 28 nappal később score-ja John Murphytől, vagy a Doomsday muzsikája Tyler Batestől.


Azt is tudni lehet, hogy a film feljavítása érdekében a score-ba is belepiszkáltak, hiszen Matthew Bellamy, a Muse frontemberének két, kissé átalakított szerzeménye, a "The 2nd Law: Isolated System" és a "Follow Me" is bekerült a moziba. Afelett sem lehet átsiklani, hogy Beltrami mennyire leterhelt volt az idén, és ennek a rengeteg munkának meg is lett az eredménye, és sajnos nem pozitív végkifejlettel. A két nyári blockbustere, vagyis a Z világháború és a Farkas ugyanis bosszantóan gyenge, sablonos muzsikákkal lettek ellátva, ráadásul jelen esetben a filmek alatt sem nagyon működnek. A zombis mozi esetében némileg magyarázat a rengeteg bonyodalom, ami végigkísérte a létrejöttét, hiszen így valószínűleg a feltételek nem voltak optimálisak Beltraminak sem. Ráadásul a szerző nem egyedül, hanem egy kis csapat élén jegyzi ezt a muzsikát, melyből állandó segítője, Buck Sanders is kivette a részét, így aztán még inkább fura, hogy a gárdából senkinek sem volt új ötlete.