... az aranytojást tojó tyúkról, s a pletykák szerint olyan direktorok kerültek szóba, mint RolandEmmerich (A függetlenség napja), Joe Johnston (Amerika Kapitány: Az első bosszúálló), Stephen Sommers (A ...
A finoman szólva is megalomániás RolandEmmerich előző filmjében, a Holnaputánban egy csapásra megsemmisítette, vagy legalábbis alaposan megrongálta a világ összes jellegzetes épületét. Mivel a mini ...
... mégis szimbolikus jelentőséggel bír (a tavalyi Vörös hajnal-feldolgozással és a RolandEmmerich-féle Az elnök végveszélybennel egyetemben), hiszen az ominózus szeptemberi merényletet követően Hollywood ...
... lényegesen többet hozott ki az egyszemélyes elnökmegmentő vonalból, mint nagyjából ugyanakkor RolandEmmerich (Az elnök végveszélyben), ám azt nem gondoltam volna, hogy ez a popcornmozi trilógiává növ ...
... a Földrengés, Az omega ember és a Pokoli torony. Az irányzat éllovasa Irwin Allen volt (ő tekinthető a korszak RolandEmmerichjének), akinek nemcsak a trend tündöklését, hanem a hanyatlását is köszönhetjü ...
... (úgynevezett Hamlisch-) nyitányával szemben. A zene ebben a tempóban folytatódik, a Koreában játszódó jelenetekhez írt bombasztikus "Hovercraft Chase"-szel és a RolandEmmerich-filmeket idéző hazafias "Some ...
A függetlenség napja után két évvel Dean Devlin és RolandEmmerich úgy döntöttek, ideje újból lerombolni az Egyesült Államok emblematikus városainak egyikét, New Yorkot. Ezúttal azonban nem az idegenek ...
... egy robusztus, óriási lényt szeretett volna, egy sokkal masszívabb valamit, mint ami RolandEmmerich 1998-as Godzillája volt. A filmben természetesen a látványé a főszerep, így lehengerlő színészi játékot ...
... Sok év telt el, mire Hollywood is megpróbálkozott a vászonra adaptálásával, RolandEmmerich 1998-as Godzillája viszont egyértelműen az amerikai piacra készült, és mivel nem az eredeti teremtmény tulajdonságait ...
... évek közepe táján lépett porondra, és robbant be a köztudatba a Csillagkapuhoz készített szerzeményével. Napjainkig bezárólag számos alkotás köthető nevéhez, ám legtöbben még így is elsősorban Rolan ...
... Ezután négy jól csengő nevű direktort hoztak összefüggésbe a projekttel, úgymint RolandEmmerichet, Tim Burtont, Chris Columbust és David Finchert. Utóbbi sokáig esélyesnek tűnt, ám ő nem egy eredettörténetet, ...
"1969: We Came in Peace" – 1996 nyarán e tétel kíséretében borult lassan árnyékba a Hold, s jelent meg a vásznon a diszkosszerű, bolygónk felé tartó űrhajó. RolandEmmerich egy időálló, nem utolsósorban ...
Húsz év. Ennyit kellett várni ahhoz, hogy RolandEmmerich és Dean Devlin tető alá hozzák a kilencvenes évek egyik legkedveltebb blockbusterének folytatását, A függetlenség napja: Feltámadást. Amikor ez ...
RolandEmmerich több filmjében alaposan és módszeresen megsemmisítette már a földi civilizációt, új mozijában viszont egy kicsit lejjebb adta, mivel az Anonymusban "csupán" minden idők egyik ...
... egyik új tehetségeként tartja számon a filmipar, s bár már lassacskán negyven filmhez komponált zenét, a kevésbé ismert 13. emelet, és az idei év RolandEmmerich-produkciója, a rendezőtől megszokott módon ...
... kézitusa bemutatásának, melyek elengedhetetlen elemei voltak a Fehér Ház lerohanásának, majd felszabadításának. A siker (ami RolandEmmerich ugyanezen sztorin alapuló Az elnök végveszélybenét azonban ...
... ugyanakkor érzésem szerint kissé kockáztatott. Arnold 2001-ben a két James Bond-mozival és a RolandEmmerich-filmekkel a háta mögött ugyan már ismert és kipróbált zeneszerzőnek számított, azonban addigi ...
... vagy hetes premierkülönbséggel, hasonszőrű produkciók révén igyekeznek a mogulok jegyvételre csábítani a közönséget, és megmutatni, ki a jobb az adott témakörben. Az elnök végveszélybent jegyző Roland ...
... RolandEmmerich prezentálta A függetlenség napjában, miként vehetjük fel a harcot ellenük, majd jött Tim Burton, aki szatírába bújtatva tette ezt Támad a Mars! címen. Emmerich vállalkozása hozta ...
... brit származású művész rendkívül összetett pályafutással büszkélkedhet, ám a James Bond-kalandoknál és a RolandEmmerich-filmeknél történő közreműködései olyan sikert hoztak számára, melyek minden ...
... RolandEmmerich házi zeneszerzőjeként ismert, illetve onnan, hogy manapság egyre több szerepkörben igyekszik kipróbálni magát az adott alkotásokon belül. A komponista határozott célja volt a hollywoodi ...
(Cikk elem a következő címkével: #roland emmerich)
... RolandEmmerich és David Arnold, akik nemcsak arról híresek, hogy az 1994-es Csillagkapunak köszönhetően szinte egyik pillanatról a másikra robbantak be az igényes popcornmozik világába, hanem arról ...
(Cikk elem a következő címkével: #roland emmerich)
A "Rendező-zeneszerző párosok" írásaink keretén belül korábban már foglalkoztunk a hihetetlen rombolási hajlamairól ismert német direktor, RolandEmmerich azon hollywoodi munkáival, melyekhez ...