... is, akivel kilenc filmet készítettek (egyebek mellett a Homályzóna moziváltozatát, a Szörnyecskéket és az Ami sok, az sokkot TomHanks főszereplésével). A hetvenes években számos sikerprodukcióhoz készített ...
... te a szerző a zene születéséről.
"A főtéma egy dal, amelyet már 1970-ben megírtam a The New York Rock & Roll Ensemble keretei között. Ennek társszerzője az én legjobb barátom, Mark Snow vo ...
... sikerre vigye a regényt. Persze a Sony stúdió is biztosra ment, így A Da Vinci-kódhoz neves rendezőt szerződtettek Ron Howard személyében, a főszerepre pedig napjaink egyik legnagyobb filmszínészét, Tom ...
... aki ezt követően ott helyben nekilátott a vázlatok elkészítésének, valamint a témák kidolgozásának. Ugyan Goldsmith annak idején mind a négy részhez leszerződött, a forgatási és utómunkálatok csúszás ...
... számít, melyben pillanatok alatt lehengerelte a közönséget az elsőre ártatlannak tűnő, plüssállathoz hasonlító szőrmókokkal, akik persze gonosz teremtményekké változnak át és féktelen tombolásba kezdenek ...
... a vállára, és amikor a fickó elindul, a pihe odébbrepül, egészen Tom lábára. Nem tudom, de valahogy ennek a kis zenének összegeznie kellene az egész filmet". Silvestri hazament, leült a zongor ...
... harmonikus a kapcsolatom vele. Régebben ugrattam őt egy dologgal. Azt mondtam neki, hogy ő nem művész, így ne szóljon bele a művészi dolgokba, mert ő csak a menedzsment tagja. Ez a művészek vitája, nem ...
... jó döntésnek bizonyult a mozi szempontjából is, hiszen így még inkább tompult ez a jelleg. A vidámság persze nem idegen a score-tól, sőt néhol kifejezetten ez az erőssége, de már nem az a fajta kergetőző ...
... kilencvenes évek végén elvetették, és önálló filmtervként kezdték kezelni, sőt egy ideig úgy tűnt, Jan de Bont személyében a rendezőt is megtalálták hozzá. Mindeközben a forgatókönyv elvándorolt Tom ...
... k között arról is nevezetes, hogy TomHanks élete első mozis szerepét ebben kapta. Érdekesség, hogy Hanks rögtön főszerepben látható, és karrierjében később sem adta alább, hiszen a színész mellékszerepb ...
... megfelelő zenekar nem állt a komponista rendelkezésére, így az egész muzsika tompa, kidolgozatlan és vérszegény, még annak ellenére is, hogy Isham figyelemre méltó megoldásokkal is tud azért szolgálni ...
Elliot Goldenthal received the World Soundtrack Lifetime Achievement Award in 2024, and in the same year’s october the Silva Screen Records released his first film music compilation album. To mark the ...
... te a szerző a zene születéséről.
"A főtéma egy dal, amelyet már 1970-ben megírtam a The New York Rock & Roll Ensemble keretei között. Ennek társszerzője az én legjobb barátom, Mark Snow vo ...
... Appaloosa) or documentaries (Blackfish), but also scores for worldwide popular television series like House of Cards, Monk, Rome, Carnivale or Tom Selleck's Jesse Stone. We asked him about these projects, ...
... sikerre vigye a regényt. Persze a Sony stúdió is biztosra ment, így A Da Vinci-kódhoz neves rendezőt szerződtettek Ron Howard személyében, a főszerepre pedig napjaink egyik legnagyobb filmszínészét, Tom ...
... közé, TomHanks és Meg Ryan romantikus komédiája, a Joe és a vulkán is inkább feledhető darab, sőt Martin Sheent sem A megtörhetetlen rendezéséért szeretjük. Valamint John Hughestól sem a Huncutká ...
The Lakeshore Entertainment has many division, among which there we can find the Lakeshore Records, which is an independent music division. Brian McNelis, head of the company had a chance to ask him about ...
... aki ezt követően ott helyben nekilátott a vázlatok elkészítésének, valamint a témák kidolgozásának. Ugyan Goldsmith annak idején mind a négy részhez leszerződött, a forgatási és utómunkálatok csúszás ...
Timothy Williams számtalan filmhez készített zenét, melyek között ott találjuk a TomHanks által producerelt, második világháborús dokumentumfilmet, a Beyond All Boundarie-t, a Kerozin cowboyokat, ...
Timothy Williams has scored numerous feature film including TomHanks produced World War II documentary, called Beyond All Boundarie, the Red Sky and the Walking with the Enemy. He also composed musics ...
Roque Baños introduced in film music business in the second half of the '90s, and became famous after projects like the Torrente-series, Sexy Beast, The Machinist or Alatriste. We had a chance to ask ...
... kilencvenes évek végén elvetették, és önálló filmtervként kezdték kezelni, sőt egy ideig úgy tűnt, Jan de Bont személyében a rendezőt is megtalálták hozzá. Mindeközben a forgatókönyv elvándorolt Tom ...
... jó döntésnek bizonyult a mozi szempontjából is, hiszen így még inkább tompult ez a jelleg. A vidámság persze nem idegen a score-tól, sőt néhol kifejezetten ez az erőssége, de már nem az a fajta kergetőző ...
... írtak, melyre végül már a Disney is rábólintott.
A rendező Woody eredeti angol hangjának eleve TomHankset szemelte ki, aki hajlandó is volt elvállalni a szerepet, a Buzz karakterének kinézett Bill ...