Timothy Williams számtalan filmhez készített zenét, melyek között ott találjuk a Tom Hanks által producerelt, második világháborús dokumentumfilmet, a Beyond All Boundarie-t, a Kerozin cowboyokat, valamint a magyar vonatkozású Gyaloglás az ellenséggelt. Filmes projektjei mellett számtalan élménypark – ezen belül a Disney Aladdin- és a Universal Harry Potter-részlegének – zenei kísérete, illetve különféle musicalek fűződnek a nevéhez, továbbá állandó munkatársa Tyler Batesnek is, akivel nemrég fejezték be a nyár egyik legjobban várt produkciója, A galaxis őrzői muzsikáját. A komponistát pályafutásáról, kollaborációiról és legújabb munkáiról egyaránt kérdeztük. 




Legutóbbi projektjeid egyike a Kerozin cowboyok című akciófilm volt. Mesélnél arról, hogyan kaptad ezt a megbízást?

Korábban Russ Grey producer két filmjéhez is írtam zenét: a The Mullberry Treehez és a Star Crossedhez. Ő ajánlott a producerek és rendező, Mario Van Peebles figyelmébe, akik aztán felkértek, hogy szerezzek zenét ehhez a vadászpilótákról szóló produkcióhoz.

Mindig nagyon élvezetes dolog akcióthrillerhez komponálni, ugyanakkor míg Mario Van Peebles szerette az akciótételeket, azt kérte, hogy az aláfestés ne csak légi háborús dinamikus dallamokból álljon, hanem érzelmeket is közvetítsen. A filmet a Buena Vista forgalmazza, a score pedig a Lakeshore Records gondozásában jelent meg.


Mennyire szoktál részt venni a CD-k kiadásában?

Amikor filmzenét írsz, úgy készíted, hogy a zene alátámassza a jelenetet. Sokszor kifejezetten csak a látottakhoz illeszkedik. Amikor azonban albumot hallgatsz, nem nézed a filmet. A lemez esetében zenei élményt szeretnék biztosítani, ezért a CD számára megvágtam és újrakevertem a score-t. Remélhetőleg izgalmas hallgatnivaló vált belőle.


Több alkalommal is együtt dolgoztál Tyler Batesszel (például a 300-nál, a Conan, a barbárnál, a Halloweennél és az Álomháborúnál is). Hogyan vette kezdetét ez a kollaboráció?

Immáron úgy tíz éve dolgozom együtt Tyler Batesszel, amit nagyon élvezek. Sok mindent tanított a filmzeneszerzéssel kapcsolatban. Több egy ügyfélnél, ő egy nagyon közeli barátom. 

Tyler a szomszédom volt, szó szerint a kocsibeállóban találkoztunk, amikor egyszerre érkeztünk haza. Több Disney-féle nagyzenekari megbízatáson is dolgoztam, ami áthallatszott hozzá, a kerítés túloldaláról pedig az ő kiváló zenerészletei szűrődtek át hozzám. 

James Gunn filmje, a Slither – Féltél már nevetve? kapcsán hangszereltem neki először, amit aztán a 300, majd minden további instrumentális munkája követett. Az a szép abban, ha valakivel ennyi ideje dolgozol együtt, hogy remekül megérted az elképzeléseit. Ha szűkös a határidő vagy hirtelen változik a zenei koncepció, azonnal tudunk egymásnak segíteni.


Társzeneszerzője is voltál a Rise of the Argonauts számítógépes játéknál. Mi volt a szereped?

Ez egy ősi világban játszódik. Nagy tagszámú zenekart használtunk etnikus, valamint korabeli hangszerekkel, ütősökkel és speciális énekekkel ezen ősi időszak megjelenítése érdekében.


Legutóbbi munkátok Batesszel A galaxis őrzői című Marvel-adaptáció. Hogyan zajlottak a zenei felvételek?

A galaxis őrzői score-ját hat nap alatt vettük fel egy 83 fős zenekarral és kórussal. A vonósok harminc hegedűsből, tizenkét brácsásból, tizenkét csellistából és tíz bőgősből álltak össze, a fúvósok között pedig négy trombita, nyolc kürt, öt harsona és két tuba volt. A tubások ugyanakkor egy csodálatos hangszeren, a cimbassón is játszottak, amely kiválóan alkalmas alacsony rezesszólamokra.


Mekkora nyomás van rajtad akkor, amikor egy ilyen volumenű blockbusteren dolgozol, mint ez?

Mindig komoly nyomás nagy létszámú zenekarral dolgozni az Abbey Roadon, mivel a stúdió és a zenészek költsége igen magas. Teljes mértékben felkészültnek kell lenni. Rövid időn belül sok zenét felvenni nem kis kihívás!


Utazzunk kicsit vissza az időben. Mesélnél nekünk egy kicsit zenei tanulmányaidról, illetve hogy miért választottad a filmzenék világát?

A filmzenék iránti szeretettel és szenvedéllyel nőttem fel. Különösen magával ragadtak Jerry Goldsmith, John Barry, Bernard Herrmann, Gabriel Yared és James Newton Howard művei. Lenyűgözött az ötlet, hogy zenén keresztül mesélnek el vagy támogatnak egy történetet. Zongoraleckéket vettem, és zeneszerzést tanultam hatéves koromtól kezdve. Az eredeti elképzelés az volt, hogy zongoraművész leszek, de egyre erősebb lett bennem a vágy a zeneszerzés iránt. Tanultam az angliai National Film and Television Schoolban, később pedig a UCLA Extensionön és az ASCAP Film Scoring Workshopon is. 


Te készítetted a zenét a Napoleon című musicalhez is, amely nagy sikert aratott – a legjobb új musical kategóriában jelöltek érte Dora-díjra, néhány évvel később pedig feldolgoztad. Mesélnél nekünk ezen szerzeményedről és a felvételekről? 

Mielőtt filmzenéket kezdtem el írni, olyan musicalen akartam dolgozni, amelyet aztán a londoni West End színházi körzetben játszanak. A Napoleon öt évig készült, és eredetileg a kanadai Elgin Theater in Torontóban került bemutatásra John Wood rendezésében. Ezt átdolgoztam Gale Edwardsszal és Francesca Zambellóval, majd 2000-ben újra bemutattuk, és hat hónapig volt műsoron a Shaftesbury Theaterben. Hihetetlen élmény volt számomra, hogy a West Endbe került, egy álom vált valóra ezzel.


Emellett a Scoring Hit!-en is dolgoztál még. Miben térnek el ezek a munkák a filmzenékhez képest?

A zenés színházi darabokban a dalokon van a hangsúly, és azok tartják fent a közönség figyelmét. A filmek esetében pedig a történet van támogatva, de sosem kerekedsz fölé vagy vonod el róla a figyelmet. A megközelítés tehát igen különböző e kettő között. Igaz, gyakran a dalokból váltunk át a score-ba, tehát kifejezetten hasznos, ha mindkét zenei területet ismerjük.


Több zeneszerzőnek is hangszereltél már. Hogyan váltál hangszerelővé? Ilyen esetekben bele tudod vinni a saját hangzásodat az adott darabba?

Amikor Los Angelesbe utaztam, az első megbízatásom az volt, hogy Alan Menken Aladdinját hangszereljem át a Disney kalandparkjához. Elkezdtem különféle embereknek hangszerelni a városban, a 300-at követően aztán az ilyen jellegű felkérések megsokszorozódtak.

A hangszerelés nagyon egyedi műfaj minden szerző esetében, mivel mindenkinek megvan a saját zenei világa. Mivel szinte valamennyi projektnek egyedi hangulata van, ezért megpróbálom a komponista elképzelését átvenni és kibővíteni. Szeretek másokkal együtt dolgozni, mert mindig tanulok valami újat, és az együttműködéseket mindig élvezem. Ez a legjobb része a zenének – sosem szabad abbahagyni a tanulást!


Ha jól tudjuk, az első mozifilmed a 2006-os The Moment After II: The Awakening volt. Hogyan kaptad ezt a megbízást?

Ez egy Sony-film volt. Ismertem a rendezőt, aki kedvelte az addigi munkáimat. Egy szóló vokalistával, Tata Vegával dolgoztam együtt, és nagyon sok improvizációt készítettem vele, amelyekből aztán összeállítottuk a score-t. 


Mark Schmidt rendezővel az első együttműködésedre a Gyaloglás az ellenséggel révén került sor. Egy rendkívül erős és patetikus muzsikát rögzítettél az Abbey Roadon. Hogyan kezdtél neki a zeneírásnak, a megfelelő hangulat és hangszerek megválasztásának?

A Gyaloglás az ellenséggel egy fenomenális film egy magyar származású zsidóról, aki német katonának álcázza magát a második világháború alatt azért, hogy segítsen a zsidó lakosokat kijuttatni Magyarországról. Ez egy megtörtént eseten alapul. Nagy megtiszteltetés volt számomra ezen a filmen dolgozni, és hihetetlenek voltak a zenei felvételek az Abbey Roadon. Remélem, sikerült a történet előtt tisztelegnem a zenémmel.

Elek, a főszereplő számára egy olyan témát kerestem, amely hősies és tragikus formában egyaránt működik majd. Ez egy szívszorító történet, ezt szerettem volna fokozni, és minél több érzelmet adni a score-ba. Elsősorban az angolkürtre és a csellóra támaszkodtam a fájdalom kifejezésekor. 


Mi volt a legemlékezetesebb momentum a Gyaloglás az ellenséggel zenéjének készítésekor?

A kedvenc jelenetem az, amikor Elek teljes mértékben elkötelezetté válik az ügyben, és teherautókat szerez, hogy felszabadítsa a zsidó embereket. Témája ekkor teljesedik ki, és úgy lesz egyre erőteljesebb, ahogyan a felszabadított emberek száma növekszik. 


Egy másik jelentős, háborúval kapcsolatos projekted a Beyound All Boundaries volt. Mikre helyezted a kulcsszerepeket a hangszerelés során?

A Beyound All Boundaries egy elképesztő film volt, amelyet Tom Hanks producerelt, és olyan színészek működtek benne közre Hanks mellett, mint Brad Pitt, Elijah Wood, James Cromwell, Jesse Eisenberg és Tobey Maguire. Minthogy ez is egy epikus háborús alkotás, elsöprő erejű szimfonikus zenét képzeltem el, amelyet az Eastwood Scoring Stage-en rögzítettünk. Az érzelmesebb részek esetében csellóra és klarinétra helyeztem a hangsúlyt. 


Két Playmobil-adaptáción is dolgoztál, a Quest for the Golden Scepteren és a Secret of Pirate Islanden. Utóbbi izgalmas, színes és lenyűgöző muzsikával bír. Mennyire kaptál szabad kezet a stílus és a hangulat megválasztásakor?

A score-t és a dalokat egyaránt én készítettem a Sony/Playmobil filmekhez. A Secret of the Pirate Island egy gyerekeknek szóló kalózos kalandfilm volt, ezért egy amolyan vidám, pökhendi jellegű aláfestést akartam komponálni. Voltak csontvázak a szigeten, amelyekről azonnal az Oingo Boingo (Danny Elfman egykori zenekara – a szerk.) és Amile jutottak eszembe ihletforrásként.


Mely munkáid váltak a legemlékezetesebbé számodra?

Nagyon büszke vagyok a Butterfly Circusre és a Gyaloglás az ellenséggelre. Ezek a filmek egyaránt magukban foglalják az emberiség fontos kérdéseit és a drámai történeteket. Emiatt sokkal mélyebbre kellett merülnöm a témában ahhoz, hogy személyesebbé váljanak a zenék. Mindig igyekszem egy kis szünetet tartani az ilyen jellegű alkotások után, bevállalni akciót vagy vígjátékot annak érdekében, hogy felgyorsítsam a tempót és regenerálódhassak. 


Saját blogot vezetsz honlapodon. Mennyire tartod fontosnak a rajongókkal való kapcsolattartást?

Én mindig szeretek hallani a rajongók felől. Időnként meglep, hogy a szórakoztatóipar milyen messzire el tud jutni, és mindig hálás vagyok, ha valamely zeném kapcsolatot tud teremteni a hallgatókkal. Ez az egyik fő oka művésznek lenni!


Figyelemmel kíséred kollégáid karrierjét? 

Igyekszem mindent meghallgatni, ami kijön. Szeretek hallani új megközelítéseket és hangszereléseket. Kétségtelen, hogy a kedvencem John Powell. Úgy gondolom, ő az egyik legsokoldalúbb és legtehetségesebb komponista napjainkban. Úgy komponál, mintha ez olyan egyszerű dolog lenne! 


Timothy Williams munkáiról bővebben a timothywilliams.net címen tájékozódhatnak az érdeklődők.

2014. augusztus 12.