Lorne Balfe

  • születési név: Lorne Balfe
  • született: 1976. február 23. Inverness, Skócia
  • iskola: Fettes College
Megosztás:

Lorne Balfe

„Úgy szeretem nézni a jeleneteket, hogy nincs alattuk zene. Majd nekiállok a komponálásnak, és figyelem, ahogy az adott jelenet életre kel.”


Lorne Balfe a kilencvenes évek óta van jelen a filmzeneszerzők körében, szélesebb figyelem azonban csak azt követően irányult rá, hogy a Remote Control Productions kötelékébe lépett. Itt a kétezres évek közepétől végigjárta a ranglétrát, s ma már olyan nagy költségvetésű alkotásokat bíznak rá, mint a például DreamWorks Animation stúdiójából kikerült A Madagaszkár pingvinjei és a Végre otthon!, illetve a Terminator: Genisys

Az Invernessből származó művész – kinek apja David Balfe dalszövegíró, távolabbi rokona pedig az 1800-as években alkotott Michael William Balfe, aki a The Bohemian Girl című romantikus operának köszönhetően vált ismertté – felsőfokú tanulmányait az Edinburghben található Fettes College-ban folytatta. „Skóciaiként elsősorban az ottani zenei világ volt rám nagy hatással. Főiskolás éveim során azonban a kórusművek is magukkal ragadtak” – mesélte a szerző, akit akkoriban a helyi rádió szignáljának elkészítésére is felkértek. Karrierje hajnalán sokat dolgozott a BBC-nek, valamint a Sundance Channelnek (többek között olyan, hazánkba is eljutott dokumentumsorozatoknál, mint a Korunk gyermeke, a Miből lesz a szupervihar? vagy A meztelenül is szép vagyok!), illetőleg fő alkotótársa lett Henning Lohnernek, akivel tizennyolc alkalommal működött együtt - ezek közé tartozik például a Hellraiser: Halálos, a Mimic 3.: Az őrszem, valamint a BloodRayne – Az igazság árnyékában. Pályafutásában akkor következett be újabb fordulópont, amikor az Egyesült Államokba utazván csatlakozott a Remote Control Production csapatához, ahol eleinte kiegészítő komponistaként volt segítségére James Dooleynak (a Wallace & Gromit és az elvetemült veteménylénynél), Steve Jablonskynak (az első három Transformers-mozinál), Rupert Gregson-Williamsnek (MézengúzTúl a sövényen), Ramin Djawadinak (A Vasember), Henry Jackmannek (Phillips kapitány) és persze Hans Zimmernek (Batman: Kezdődik!Sherlock HolmesEredet). Utóbbi azonban az évek múlásával társszerzőként is alkalmazta a History Channel minifolyama, A Biblia apropóján, a Ron Howard által rendezett A dilemmánál, valamint a Megaagy című animációs alkotásnál, s egyre több alkalommal jutott neki kisebb volumenű, de önálló megbízás is – ezek közé tartozik a Küzdelem a rákkal, a Sweeney – A törvény ereje, valamint a többszörös világbajnok ökölvívó, Manny Pacquiao életét bemutató Manny.

A filmekkel párhuzamosan a videojátékok világába is bekerült, melyek közül a legfontosabb állomásának az Assassin's Creed-folyam tekinthető. Ebbe úgy csöppent bele, hogy az Assassin's Creed: Brotherhood előzeteséhez készült zenéjével az alkotók olyannyira meg voltak elégedve, hogy a következő felvonás, az Assassin's Creed: Revelations esetében már mindenhez ő szállította a score-t, amit további két etap, az Assassin's Creed III és az Assassin's Creed III: The Tyranny of King Washington követett. Ezek mellett az ő dallamai hallhatóak a Hellraiser: Origins, a Beyond: Two Souls, a Skylanders: Spyro's Adventure, valamint a Call of Duty: Modern Warfare 2 alatt is. „A játékos többet kap a korábbi lövöldözős játékokhoz képest. A történetmesélés nagyon fontos, ettől érzi át a játékos igazán a karaktert. Régen a zenék egyszerűek voltak és ismétlődve kerültek a játék alá. Manapság azonban a kíséretnek már ugyanaz a célja, mint a filmeknél: a történetmesélés, amivel még jobban beleéled magad az eseményekbe” – nyilatkozta annak idején a Call of Duty kapcsán Balfe, aki magánemberként is nagy rajongója az ilyen műfajú programoknak. 

„A zenekari felvétel a legcsodálatosabb dolog az életben. Rendkívül izgalmasnak tartom, amikor a zenészek előadják az ötleteidet. Csodálatos dolog, amikor a rendező elmosolyodik vagy megkönnyez egy adott tételt, fantasztikus érzés, amikor sikerült életet vinned a víziójába” – foglalta össze hivatását Lorne Balfe. Az, hogy a skóciai művész karrierje milyen irányba tart, még kérdés, az azonban biztos, hogy eléggé közel van a tűzhöz ahhoz, hogy a közeljövőben is több nagy költségvetésű produkciókhoz szállítson kíséretet. 
 

Kulics László
2015.07.11.

 

 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Mission: Impossible-filmek zenéi
Moziszériák, tévésorozatok


A Terminátor-filmek zenéi
Moziszériák, tévésorozatok
 
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató