Azt, hogy a Gemini Man score-ját Lorne Balfe jegyzi, a 2019 júniusában tartott zenei felvételekről posztolt képek tették világossá, nem kis meglepetést okozva, hiszen e szerepkörre Marco Beltrami volt eredetileg kiszemelve – a váltás oka nem ismert, de feltehetőleg Jerry Bruckheimer producer közreműködésének köszönhető. A következő meglepetés akkor ért, amikor az albumnyitó "Last Shot" első ötven másodpercéből a Transformers-motívumok egyike köszönt vissza, amiről az album hallgatása közben kiderült, hogy a főtéma. Némi szarkazmussal arra lehetne következtetni, hogy a Will Smithszel forgatott mozi klónvonalához a komponista úgy idomult, hogy közkedvelt témát hasznosított újra, s ezt annyira szembetűnően tette, hogy a Gemini Man albumán nyugodt szívvel lehetne feltüntetni a Willformers alcímet...


Az idősödő bérgyilkos és a rá vadászó fiatalabb klónjának összecsapását elmesélő filmet a kilencvenes évek óta szerették volna tető alá hozni, a technika azonban csak napjainkra érett meg arra, hogy a főszereplő digitális módon történő fiatalítása színvonalasan valósulhasson meg. Az elmúlt évtizedek folyamán olyan rendezők, illetve színészek neve röppent fel a projekt kapcsán, mint Tony Scott, Curtis Hanson, Clint Eastwood, Nicolas Cage, Johnny Depp, Brad Pitt, Tom Cruise, Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, Mel Gibson, Harrison Ford vagy Sean Connery, ám végül az akciófilmek koronázatlan producerkirálya, valamint a kétszeres Oscar-díjas Ang Lee hozták tető alá Smith, Mary Elizabeth Winstead és Clive Owen közreműködésével. A forgatási helyszínek között találjuk hazánkat is, amivel elsősorban fővárosunknak nyílott újabb remek lehetősége arra, hogy megmutassa magát. A premier apropóján Lee, Bruckheimer és Smith egyaránt visszatértek Budapestre, ráadásul utóbbi a Bazilikánál is fellépett, az ebből összeállított koncertfilmet pedig számos országban tervezik műsorra tűzni. Magyarország tehát kellő mértékben úszhatott a rivaldafényben, ám ezzel gyakorlatilag a film összes erényét letudtuk, a végeredmény ugyanis lesújtó kritikákat kapott. A közel száznegyvenmillió dollárból forgatott produkció két héttel a bemutató után, világviszonylatban sem volt képes a gyártási költségek felét visszatermelni, ami miatt rendesen fájhat a feje az alkotóknak.

A film egyetlen erényeként a kritikusok és a nézők egyöntetűen azt emelik ki, hogy Smith visszafiatalítása néhány kivételt leszámítva remekül mutat a vásznon, s a zenét illetően is a technikai megvalósítás az egyetlen pozitívum. Remek hangzása van a tételeknek, ami a Hans Zimmer fémjelezte Remote Control Productions-ös művek többségére igaz, ám az ugyanolyan vagy rendkívül hasonló panelek jellegtelenné formálják az egészet. Nemrég a Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása esetében nem értettem, miért kellett pénzt és időt fektetni a score előadásába, most pedig a Gemini Man kapcsán érzem azt, hogy szinte ugyanez lett volna a végeredmény akkor is, ha egy jobb képességű vágótól korábbi RCP-s albumok zenei sávjainak összeollózását kérik. Még mielőtt arra gondolna a kedves olvasó, hogy jelen írás elkészítését a rosszmájúságom és a szerző képességeinek szándékos sárba tiprása iránti olthatatlan vágyam inspirálta, szeretném leszögezni, hogy nem ez mozgatott. Szeretek filmzenéket ismertetni kedvenc komponistáimtól, olyan darabokat, melyekben megfog egy-egy dallam, technikai megoldás vagy egy különleges hangszer, de az aktuális felhozatal megismerése közben jó néhány, a Gemini Man aláfestéséhez hasonló albummal is találkozom, melyek nem tetszenek ugyan, és emiatt egy-két hallgatást követően végső búcsút veszek tőlük, ám tartalmuk okán időnként írásra késztetnek.


"Hatalmas öröm volt együttműködni ezzel az álomcsapattal, Ang Lee rendezővel és Jerry Bruckheimer producerrel. Ang és én négy napot töltöttünk el a stúdióban témakeresgéléssel, muzsikusok jelenléte mellett. Olyan motívumot keresett, ami hűen tükrözi a Henry és Junior közötti kapcsolatot, ezért egy dallamos témát írtam, amely szorosan követi egymáshoz való viszonyuk alakulását. Remélem, mindenki élvezni fogja azt, ahogyan a maszk lehullik róluk" – nyilatkozta Balfe. Az általa említett motívum olyan trackekben bukkan fel hosszabb-rövidebb ideig, mint a "Last Shot", a "Burning the Past", az "Are You Dia?", az "I Know You Inside and Out", az "A Perfect Version of You", a "Verris" vagy a "Gemini Man". A négynapos keresgélés azt az eredményt hozta, hogy a valóban fülbemászó téma szinte alig lett több Steve Jablonsky Autobotokhoz és Álcákhoz írt dallamainak fúziójánál, ami nem túl eredeti megoldás. A score másik gerincét a száguldó gőzmozdony dinamikáját idéző, ám vonósok céltalan zakatolásával felvértezett akciótéma adja ("First Confrontation", "Bike Fu", "Fighting Gemini", "Don't You Feel Pain?"), mely ezt megelőzően a Mission: Impossible – Utóhatásban volt hallható a szerzőtől. Összességében véve Balfe műve összedobott fércmunkának tűnik, amit nem csodálok, hiszen – amennyiben hinni lehet a neten keringő információnak – két héttel Beltrami háttérbe szorítása után Balfe már a zenei felvételeken sertepertélt. Fogalmam sincs róla, mi lehetett elődje bűne, de nehezen tudom elhinni, hogy egy olyan kaliberű direktor, mint Lee, elégedett lenne a score-ral. Hiszen az elmúlt két évtized során olyan kaliberű komponistákkal dolgozott együtt, mint Mychael és Jeff Danna (Billy Lynn hosszú, félidei sétája, Pi élete), Alexandre Desplat (Ellenséges vágyak), Tan Dun (Tigris és sárkány) és Danny Elfman (Hulk). A Gemini Man kapcsán azonban úgy tűnik, érdemei nem voltak elég komolyak ahhoz, hogy ellenpontozni tudják Bruckheimer akaratát.

Nem állítom, hogy nem hallani jó megoldásokat többek között a karakterekben lejátszódó érzelmeket erősíteni kívánó "Henry and Junior"-ban és a "Verris"-ben, vagy ne tartanám remek egyvelegnek az albumzáró "Gemini Man"-t. Ám a lemez összhatására nálam az előző bekezdésben említettek nyomják rá erősen a bélyeget, az olyan egyéb visszanyúlások pedig, mint a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala zenéjének elnyújtott hangjai (a "Fighting Gemini" eleje), vagy az időnként felbukkanó, a Jason Bourne-mozikat idéző dobok ("Cartagena") már csupán további adalékok ehhez.


Terminátor: Genisys, Űrvihar, Mission: Impossible – Utóhatás, Hurrikán meló, Tűzgyűrű: Lázadás, 12 katona. A Gemini Man mellett ezen alkotások akciómuzsikáival állok hadilábon Lorne Balfe esetében, ugyanis sem önállóan, sem pedig a filmek alatt nem tudtak megfogni. Ám továbbra is érdeklődéssel állok munkássága előtt, legfőképpen azért, mert a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? harmadik felvonására moziként éppúgy kíváncsi vagyok, mint arra, hogy Balfe visszakanyarodik-e az első résznél közreműködő Mark Mancinára jellemző stílushoz, vagy marad abban a komfortzónában, skatulyában, ami ennél az Ang Lee-produkciónál is megfigyelhető.