A Biblia (2013)

The Bible
violinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcs
Megosztás:
Kis túlzással már szinte alig találunk olyan történetet a Bibliában, melyet ne filmesítettek volna meg legalább egyszer, ennek ellenére a History Channel is elkészítette a saját, tízrészes verzióját, aminek a nagyképű A Biblia címet adta. Talán nem túl erős ez a jelző, hiszen a világ legolvasottabb könyvét egészében lehetetlen megfilmesíteni néhány órában, és ez vélhetőleg e miniszériával sem sikerülhetett, a maga 561 perce ellenére sem. A három nem túl ismert, tévéfilmek és -sorozatok terén mozgolódó rendező, valamint öt író jegyezte epizódokat (melyek a kezdetek kezdetétől Jézus keresztre feszítéséig szaladnak át az eseményeken) 2013 tavaszán vetítette a csatorna, részenként 10-13 milliós nézettséggel. A 22 milliós költségvetés alaposan korlátozta a szóba jöhető színészeket, emiatt közöttük ismert nevet nem találunk (például Jézus alakítója, a portugál Diogo Morgado többnyire végtelen hosszúságú szappanoperákban játszott korábban), egyedül a narrátorként közreműködő Keith David (A szakasz, Felhőatlasz) tekinthető kivételnek.

Úgy adódott, hogy a stáblistán ezúttal a zeneszerzőké (legalábbis kettőé a háromból) a legismertebb név. A napjainkban leggyakrabban blockbustereknél feltűnő Hans Zimmert talán a téma fogta meg, hogy elvállalta ezt a kisebb volumenű felkérést, és hozta magával Lorne Balfe-ot is, aki eddig olyan moziknál segédkezett neki, mint az Eredet, A sötét lovag: Felemelkedés vagy éppen a Sherlock Holmes. Hozzájuk társult szólistaként a feltehetően a saját vokálrészeit jegyző Lisa Gerrard is, aki 1999-ben aratta első filmzenei sikerét A bennfentes score-jával, majd egy évvel később, Zimmerhez csatlakozva történt meg a diadalmas bevonulása a Gladiátor révén. Ezt követően még együtt dolgoztak A Nap könnyei muzsikáján is, majd az együttműködés mintegy tíz évre megszakadt. Ugyan az énekesnő-dalszerző a Zimmer-közeli komponisták közül Harry Gregson Williamsszel közösen írt egy dalt A tűzben edzett férfihez, ám egészen 2013-ig kellett várni a Zimmerrel közös folytatásra.


Ahhoz, hogy megkedveljük ezt az aláfestést, egy nem elhanyagolható pontjához megértően kell hozzáállnunk: ez pedig a régimódi hangzásvilág. Hogy a költségvetés nyomta-e rá a bélyegét a muzsika teljes egészére (valószínűleg igen), vagy pedig az alkotók vélték úgy, hogy a legjobb mellőzni a szimfonikus zenekart, nem tudni biztosan, de az tény, hogy – szigorúan a hangzást tekintve – a megközelítés, minden monumentalitása ellenére, egy olcsó produkciót idéz. Ugyan a rohamosan fejlődő technika már lehetővé teszi, hogy a vonósokat szoftverek vagy szintetizátor helyettesítse, ám attól még hallhatóan imitációk maradnak. Erre példa Thomas Bergersen, a Two Steps from Hell nevű, a trailerzenék világából érkező formáció egyik tagjának Illusions című, 2011-es szóló produkciója, amelyen hiába található olyan szenzációs felvétel, mint a nyitó "Aura", ha egyszer az albumot a fülsértően műanyag, vonósokat mindössze távolról megközelítő hangzás miatt képtelen vagyok egyhuzamban végighallgatni. Ám itt jön képbe az, hogy ha nem feltétlenül csak a nagyszabásúságra tör egy zeneszerző, akkor lehet ezt jól is csinálni, a Zimmer-Balfe-Gerrard triónak pedig összejött.


A "Faith"-szel nyit a kiadvány, ami egy afféle stáblista alatti összegző kompozíció, és ezzel megkapjuk a lemez koronáját, mely valamiért előre került. E méltóságteljes, remekül felépített, Lisa Gerrard jellegzetes hangjával megtoldott 12 percben némileg szerényebb formában visszaköszön ugyan a Gladiátor szellemisége, de kopírozásról szó nincs. Persze ha nagyon akarjuk, a teljes score-ban néhol felfedezhetjük a Zimmer jegyezte Arthur király egyik zenei motívumának nyomait, de mindez nem ölt zavaró méretet. A fent emlegetett régimódiság az olyan szerzeményekben ölt leginkább testet, mint az "In the Beginning", a "Roma's Lament", de a nem a legkorszerűbb szintihangzás mintegy leplezve van azzal, hogy élő vagy legalábbis annak ható hangszerek hangjai egészítik ki, mint például fuvola, furulya, különféle dobok és etnikus hangszerek, de a "Journey"-t egy vélhetően hangmintakollekcióból kiemelt férfi vokál is színesíti. Lendületesebb részt keveset találunk (tulajdonképpen csak a "Pentecost", valamint a "Creation Choral" második fele ilyen), de a komplett műnek jót is tesz az a viszonylagos visszafogottság, mint amit a lefojtott hangú zongorával előadott "Zedekiah's Sons"-ban, az örmény dudukot és a manipulált cimbalom hangjára emlékeztető kíséretet bevető "Daniel Prays"-ben, illetve az említett "Journey"-ban is tapasztalhatunk.


Lisa Gerrard a szerzemények bő felét erősíti hangjával, hol erősebben, hol a háttérben meghúzódva. A teljesség igénye nélkül: az éteri "Hope"-ban, a misztikus "King David"-ben, a tipikusan sivatagot idéző "Pray for Us"-ban hallhatjuk felcsendülni összetéveszthetetlen énekét, és jelen van a lemez végén lévő szép trióban ("Free Us, Save Us - The Nativity - Rise Up in Faith") is.

Ahogy azt A passiónál már a konkurencia elsütötte, az alkotáshoz kapcsolódóan itt szintén megjelent egy soundtrack, melyen ha a sorozathoz nem is, legalább a hithez azért köthető felvételek hangzanak el – ez esetben ráadásul még egyértelműbbé válik a bevételmaximalizálás hátsó szándéka, mert a két album címlapja száz százalékban megegyezik, csak míg a score-on a töviskoszorú közepében a szerzők neve olvasható, a válogatásalbumon (melyen a countrysztár Kenny Rogers az egyetlen ismertebb név) a Music Inspired by the Epic Miniseries. A sorozat tíz része alatt elhangzó muzsikákból mindössze 55 percnyi került a CD-re, ami egyeseknek talán kevés lehet, ám a kiadvány sikere esetén talán követi egy More Music korong is, hiszen választék még lehet a Zimmerék mellett hat, a borítón névvel is megemlített kiegészítő zeneszerző jegyezte zenei anyagban. Ami ugyan nélkülözi azt a mélységet és erőt, amelyeknek köszönhetően a Gladiátor aláfestése hosszú időre hivatkozási alap lett, de mindent egybevetve azért, e hasonló score-okban ínséges időkben, kellemes hallgatnivalónak tekinthető.

Utólagos kiegészítés: közel egy évvel később, Isten fia címmel a gyártó a mozikba küldte a sorozat Jézushoz kapcsolódó részeit filmmé összefűzve. Ennek score-ja is megjelent, szintén a zeneszerzőtrió által jegyezve. Mivel a két kiadvány között van átfedés (például a legjobb darab, a "Faith" is ilyen), a sorozat aláfestése viszont jelenleg nem található meg a Spotify kínálatában, így lent az Isten fia soundtrackje hallgatható meg.

 
Bíró Zsolt
2013. 05. 29.



 

Tracklista:
  1. Faith (13:01)
  2. In The Beginning (3:53)
  3. Roma's Lament (5:57)
  4. Hope (2:44)
  5. Journey (3:19)
  6. Zedekiah's Sons (2:15)
  7. Daniel Prays (2:25)
  8. The Road To Jerusalem (2:06)
  9. Pentecost (2:25)
  10. King David (1:47)
  11. I Am (4:09)
  12. Pray for Us (1:58)
  13. Free Us, Save Us (2:34)
  14. The Nativity (5:23)
  15. Creation Choral (2:14)
  16. Rise Up In Faith (2:45)
Az album a Spotify-on:

Megosztás:

További értékelések

Gregus Péter
violinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcs
Kulics László
violinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcs

Kapcsolódó írások

Karácsonyi filmzenék
Trója
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató