Terminátor: Genisys (2015)
Terminator Genisys
- zene: Lorne Balfe
- vezényel: Gavin Greenaway
- kiadás éve: 2015
- kiadó: Skydance
- játékidő: 71:52
James Cameron azt vallja, hogy az első két Terminátor-filmmel mindent elmondott Sarah Connor viszontagságairól, valamint a sötét, a Skynet által uralt jövőről. Bár néhány alkalommal felröppent a hír, hogy visszatér a franchise-hoz, ezt végül sosem lépte meg, amiről úgy vélem, jól tette – bár lehet, hogy e folyam pont általa támadna fel hamvaiból. "Ez a legnagyobb szabású Terminátor-film, amely valaha készült. A Genisysben minden eddiginél látványosabb akciójelenetek találhatók" – vélekedett David Ellison producer az Alan Taylor (Thor: Sötét világ) által rendezett, az emberek és a gépek végeláthatatlan harcának immáron ötödik egész estés felvonását képviselő Terminátor: Genisysszel kapcsolatban. Ezen hangzatos kijelentés, illetve az első két részből megismert karakterek visszacitálása mellett azonban a végeredmény éppúgy halovány árnyékává vált Cameron időtálló duójának, mint a Terminator 3.: A gépek lázadása vagy a Terminátor: Megváltás. Mindazonáltal be kell ismernem, hogy a nem Cameron által rendezett változatok közül – tömérdek hibája ellenére is – eddig ezt toleráltam a legjobban, ennél éreztem némi alkotói törekvést arra, hogy méltón igyekezzenek a klasszikusok vonalát egy esetleges új trilógiához vezető mederbe terelni. Igaz, a jó filmtől, nem utolsósorban pedig a jó Terminátor-mozitól még így is rendkívül messze jár...
Az ötödik kaland során nemcsak az Arnold Schwarzenegger által alakított T-800-as tér vissza (természetesen újfent védelmezőként), hanem olyan karakterek is, mint John (Jason Clarke) és Sarah Connor (Emilia Clarke), Kyle Reese (Jai Courtney), valamint a T-1000-es (Byung-hun Lee). A különféle idősíkokban mozgó, és hol ügyesen, hol szerencsétlen módon megtekert történethez Lorne Balfe szolgáltatta a kíséretet, aki a Remote Control Productions tagjaként olyan alkotások score-ját jegyzi, mint például A Madagaszkár pingvinjei, a Sweeney – A törvény ereje, az Isten fia vagy A Biblia című minifolyam. "A főtéma, a híres da-dum-dum-da-dum adott volt, amely az utolsó két filmben nem kapott túl nagy hangsúlyt. A zenével kapcsolatos egyeztetés során az egyik célkitűzésünk az volt, hogy ezt mindenképpen felhasználjuk majd, mert Brad Fiedel szerzeménye éppúgy ikonikussá vált, mint Arnold és karaktere. Mindeközben azonban úgy kívántunk főt hajtani a múlt előtt, hogy a jövő felé is mutassunk" – nyilatkozta a szerző. Fiedel dallamai a film alatt többször is felcsendülnek, melyek közül a legötletesebbnek azt tartom, hogy az 1984-ben játszódó, újra felvett jelenethez tartozó tételbe Balfe belecsempészte a szívdobbanásszerű po-po-po-pom-motívumot is. A Skydance albumán viszont ilyen jellegű utalásokat mindössze a nyitótétel szerepét betöltő, s a képsorokkal együtt kifogástalanul működő "Better Days"-ben, az "It's Really Me"-ben, valamint a film végén felcsendülő "Terminated"-ben találunk.
Taylor nem bízta a véletlenre a formálódó muzsika hangulatát és struktúráját: megszületése szinte minden fontosabb pillanatánál jelen volt, így a megbeszéléseken éppúgy részt vett, mint a zenei vázlatok elbírálásánál, ami e munkafolyamat előéletének ismeretében egyáltalán nem meglepő. Történt ugyanis, hogy tavaly decemberben a Paramount Pictures illetékesei azzal a bejelentéssel álltak elő, miszerint a kíséretet Christophe Beckre (A holnap határa, Jégvarázs) bízták, március végén viszont mindenhol arról cikkeztek, hogy Balfe vette át a helyét – oldalán Andrew Kawczynskivel és Mel Wessonnal –, aki egy hónappal később már a londoni Air Studios falai között sertepertélt műve felvételein.
"A score éppúgy tartalmaz mindent, akár egy mosogató. Ez egy hibrid muzsika lett, s bár megannyi akciórész van benne, pokoli sok érzelmet közvetít. Szükség volt arra, hogy személyesebb, bensőségesebb legyen, hiszen meg kellett felelnünk a karakterek fejlődésének, továbbá Sarah és a terminátor kapcsolatát is közvetíteni kellett" – nyilatkozta Balfe, aki nem bánt szűkmarkúan a motívumokkal, mivel zenéjében elkülönítette egymástól a T-800-as és Sarah közötti kapcsolatot ("Family"), Kyle és Sarah kölcsönös érzelmeit ("Sarah & Kyle", "If You Love Me You Die"), illetőleg a Johnt szimbolizáló dallamokat ("John Connor"). A gond mindössze annyi, hogy az imént említett trackekkel, sőt, az album egészével kapcsolatban olyan érzésem van, mintha minden másodperce Steve Jablonsky, Ramin Djawadi és Hans Zimmer eddigi műveinek gyors összegyúrásából született volna. E trió utóbbi tagja ráadásul executive producerként részt is vett a projektben, amit nemcsak a filmzenealbumon tüntettek fel látványosan, hanem a főcímben is kiemeltek. A mozi közbeni feszengésem egy része a rossz csavarokból és béna szituációkból eredt, de a zenei megközelítésből is szép számmal következett: míg Marco Beltrami és Danny Elfman a terminátorok összecsapásakor igyekeztek fémes csörgéseket, egyediséget belevinni tételeikbe, itt mindez háromhangos harmóniákra, elnyújtott hangokra, továbbá a Transformersekből és az új Batman-trilógiából ismert megoldásokra történt – sőt, a "Still After Us" pedig Pedro Bromfman Robotzsaru-zenéjére emlékeztet. A jelenetek alatt ez úgy-ahogy működik, a korongot hallgatva azonban – elsősorban a "Work Camp", a Batman-motívumokkal felturbózott "Bus Ride", a "Sarah Kicks Ass", valamint a "Fight" esetében – folyamatosan azt várom, mikor bukkannak fel az Autobotok és a sötét lovag, hogy segítsenek megakadályozni az Álcák által pártfogolt Skynet elszabadulását. Kénytelen vagyok belátni, hogy a filmzenei világ ebbe az irányba fordult (legalábbis a blockbusterek kíséretei egyértelműen erre tendálnak, ami miatt egyre kevésbé várom őket), de pont a Terminátor-franchise az, amely teret engedett volna az önállóságnak egy olyan, szárnyait bontogató komponistának, mint Balfe – remek példa erre a Terminátor – Sarah Connor krónikái, ahol Bear McCreary ügyesen nyúlt a témához.
A betétdalok vonatkozásában az alkotók választása olyan számokra esett, mint az Inner Circle "Bad Boys"-a, a One Republic "Love Runs Out"-ja vagy a The Ramones "I Wanna Be Sedated"-je, a fő hangsúly pedig a stáblista alatt felcsendülő "Fighting Shadows"-ra helyeződött, amely a Jane Zhang–Big Sean pároshoz köthető. Ennek folyományaként egy olyan, promóciós célt is szolgáló klipet forgattak hozzá, mint egykor a Terminátor 2.: Az ítélet napjánál felhasznált Guns N' Roses-féle "You Could Be Mine" esetében, s mivel a dal mindezek ellenére sem kapott helyet a hivatalos filmzenealbumon, a Def Jam Records iTuneson tette elérhetővé. A népszerűsítést szolgálja továbbá a világ leggyorsabb dobosának megválasztott Tom Grosset (aki 2013-ban egy perc alatt 1208 leütést csinált) "Terminator Genisys Soundtrack – Drum Remix by World's Fastest Drummer"-re keresztelt videója is.
A Terminátor: Genisys score-ja alapvetően nem lenne rossz hallgatnivaló, ha nem rendelkezne két égbekiáltó problémával, melyek közül a hangzásvilág ugyan szubjektív dolog, s még nem is lenne akkora probléma, hiszen a Terminátor-univerzum is a mai kor igényeinek figyelembevételével formálódik, ám az, hogy mindezt Lorne Balfe olyan megoldásokkal, dallamkombinációkkal keltette életre, melyek finoman szólva is lerágott csontnak számítanak, hatalmas probléma. Számomra ez messze túl van az ilyen esetekben mentsvárként emlegetett bűnös élvezet kategórián.
Az ötödik kaland során nemcsak az Arnold Schwarzenegger által alakított T-800-as tér vissza (természetesen újfent védelmezőként), hanem olyan karakterek is, mint John (Jason Clarke) és Sarah Connor (Emilia Clarke), Kyle Reese (Jai Courtney), valamint a T-1000-es (Byung-hun Lee). A különféle idősíkokban mozgó, és hol ügyesen, hol szerencsétlen módon megtekert történethez Lorne Balfe szolgáltatta a kíséretet, aki a Remote Control Productions tagjaként olyan alkotások score-ját jegyzi, mint például A Madagaszkár pingvinjei, a Sweeney – A törvény ereje, az Isten fia vagy A Biblia című minifolyam. "A főtéma, a híres da-dum-dum-da-dum adott volt, amely az utolsó két filmben nem kapott túl nagy hangsúlyt. A zenével kapcsolatos egyeztetés során az egyik célkitűzésünk az volt, hogy ezt mindenképpen felhasználjuk majd, mert Brad Fiedel szerzeménye éppúgy ikonikussá vált, mint Arnold és karaktere. Mindeközben azonban úgy kívántunk főt hajtani a múlt előtt, hogy a jövő felé is mutassunk" – nyilatkozta a szerző. Fiedel dallamai a film alatt többször is felcsendülnek, melyek közül a legötletesebbnek azt tartom, hogy az 1984-ben játszódó, újra felvett jelenethez tartozó tételbe Balfe belecsempészte a szívdobbanásszerű po-po-po-pom-motívumot is. A Skydance albumán viszont ilyen jellegű utalásokat mindössze a nyitótétel szerepét betöltő, s a képsorokkal együtt kifogástalanul működő "Better Days"-ben, az "It's Really Me"-ben, valamint a film végén felcsendülő "Terminated"-ben találunk.
Taylor nem bízta a véletlenre a formálódó muzsika hangulatát és struktúráját: megszületése szinte minden fontosabb pillanatánál jelen volt, így a megbeszéléseken éppúgy részt vett, mint a zenei vázlatok elbírálásánál, ami e munkafolyamat előéletének ismeretében egyáltalán nem meglepő. Történt ugyanis, hogy tavaly decemberben a Paramount Pictures illetékesei azzal a bejelentéssel álltak elő, miszerint a kíséretet Christophe Beckre (A holnap határa, Jégvarázs) bízták, március végén viszont mindenhol arról cikkeztek, hogy Balfe vette át a helyét – oldalán Andrew Kawczynskivel és Mel Wessonnal –, aki egy hónappal később már a londoni Air Studios falai között sertepertélt műve felvételein.
"A score éppúgy tartalmaz mindent, akár egy mosogató. Ez egy hibrid muzsika lett, s bár megannyi akciórész van benne, pokoli sok érzelmet közvetít. Szükség volt arra, hogy személyesebb, bensőségesebb legyen, hiszen meg kellett felelnünk a karakterek fejlődésének, továbbá Sarah és a terminátor kapcsolatát is közvetíteni kellett" – nyilatkozta Balfe, aki nem bánt szűkmarkúan a motívumokkal, mivel zenéjében elkülönítette egymástól a T-800-as és Sarah közötti kapcsolatot ("Family"), Kyle és Sarah kölcsönös érzelmeit ("Sarah & Kyle", "If You Love Me You Die"), illetőleg a Johnt szimbolizáló dallamokat ("John Connor"). A gond mindössze annyi, hogy az imént említett trackekkel, sőt, az album egészével kapcsolatban olyan érzésem van, mintha minden másodperce Steve Jablonsky, Ramin Djawadi és Hans Zimmer eddigi műveinek gyors összegyúrásából született volna. E trió utóbbi tagja ráadásul executive producerként részt is vett a projektben, amit nemcsak a filmzenealbumon tüntettek fel látványosan, hanem a főcímben is kiemeltek. A mozi közbeni feszengésem egy része a rossz csavarokból és béna szituációkból eredt, de a zenei megközelítésből is szép számmal következett: míg Marco Beltrami és Danny Elfman a terminátorok összecsapásakor igyekeztek fémes csörgéseket, egyediséget belevinni tételeikbe, itt mindez háromhangos harmóniákra, elnyújtott hangokra, továbbá a Transformersekből és az új Batman-trilógiából ismert megoldásokra történt – sőt, a "Still After Us" pedig Pedro Bromfman Robotzsaru-zenéjére emlékeztet. A jelenetek alatt ez úgy-ahogy működik, a korongot hallgatva azonban – elsősorban a "Work Camp", a Batman-motívumokkal felturbózott "Bus Ride", a "Sarah Kicks Ass", valamint a "Fight" esetében – folyamatosan azt várom, mikor bukkannak fel az Autobotok és a sötét lovag, hogy segítsenek megakadályozni az Álcák által pártfogolt Skynet elszabadulását. Kénytelen vagyok belátni, hogy a filmzenei világ ebbe az irányba fordult (legalábbis a blockbusterek kíséretei egyértelműen erre tendálnak, ami miatt egyre kevésbé várom őket), de pont a Terminátor-franchise az, amely teret engedett volna az önállóságnak egy olyan, szárnyait bontogató komponistának, mint Balfe – remek példa erre a Terminátor – Sarah Connor krónikái, ahol Bear McCreary ügyesen nyúlt a témához.
A betétdalok vonatkozásában az alkotók választása olyan számokra esett, mint az Inner Circle "Bad Boys"-a, a One Republic "Love Runs Out"-ja vagy a The Ramones "I Wanna Be Sedated"-je, a fő hangsúly pedig a stáblista alatt felcsendülő "Fighting Shadows"-ra helyeződött, amely a Jane Zhang–Big Sean pároshoz köthető. Ennek folyományaként egy olyan, promóciós célt is szolgáló klipet forgattak hozzá, mint egykor a Terminátor 2.: Az ítélet napjánál felhasznált Guns N' Roses-féle "You Could Be Mine" esetében, s mivel a dal mindezek ellenére sem kapott helyet a hivatalos filmzenealbumon, a Def Jam Records iTuneson tette elérhetővé. A népszerűsítést szolgálja továbbá a világ leggyorsabb dobosának megválasztott Tom Grosset (aki 2013-ban egy perc alatt 1208 leütést csinált) "Terminator Genisys Soundtrack – Drum Remix by World's Fastest Drummer"-re keresztelt videója is.
A Terminátor: Genisys score-ja alapvetően nem lenne rossz hallgatnivaló, ha nem rendelkezne két égbekiáltó problémával, melyek közül a hangzásvilág ugyan szubjektív dolog, s még nem is lenne akkora probléma, hiszen a Terminátor-univerzum is a mai kor igényeinek figyelembevételével formálódik, ám az, hogy mindezt Lorne Balfe olyan megoldásokkal, dallamkombinációkkal keltette életre, melyek finoman szólva is lerágott csontnak számítanak, hatalmas probléma. Számomra ez messze túl van az ilyen esetekben mentsvárként emlegetett bűnös élvezet kategórián.
Kulics László
2015. 08. 13.
2015. 08. 13.
Tracklista:
- Fate and Hope (3:57)
- Better Days (3:05)
- Work Camp (3:37)
- Bus Ride (2:03)
- Sarah & Kyle (4:36)
- Alley Confrontation (2:33)
- Sarah Kicks Ass (1:53)
- Cyberdyne (3:41)
- Still After Us (2:52)
- Come with Me (3:42)
- John Connor (2:56)
- It's Really Me (2:36)
- Alcove (2:17)
- I Am More (2:40)
- If You Love Me You Die (5:52)
- Judgment Day (2:56)
- Family (3:14)
- Fight (3:01)
- Sacrifice (4:21)
- Guardianship (3:26)
- What If I Can't? (4:23)
- Terminated (2:00)
Az album a Spotify-on:
