Star Wars V. rész: A Birodalom visszavág (1980)
Star Wars: Episode V – The Empire Strikes Back
- zene: John Williams
- vezényel: John Williams
- kiadás éve: 2004
- kiadó: Sony Classical
- játékidő: 124:23
Miután az 1977-es Csillagok háborúja (későbbi keresztségben: Star Wars IV. rész: Egy új remény) a világ anyagilag legsikeresebb filmjévé vált, nem volt kérdés, hogy érkezhet a folytatás is, ráadásul erre óriási nézői igény is mutatkozott, talán olyan mértékű, mint amekkorára addig sohasem volt még példa a mozgókép történelmében. George Lucas alkotása nem pusztán egy rekordbevételt elérő mozi lett, hiszen több területen is forradalmi változásokat hozott. A technikai kivitelezés terén soha nem látott újdonságokat mutatott fel, de reformer volt a hangminőség területén is, sőt a marketing kapcsán is komoly előrelépést kapcsolhatunk hozzá, hogy a frissen megszülető merchandisingról már ne is beszéljünk. Természetesen nemcsak technikailag volt forradalmi, hanem az az univerzum is, melyet Lucas megalkotott, a történet pedig annyira lebilincselőre, újszerűre sikerült, hogy a folytatás tervezése kapcsán komoly aggályok merültek fel, megismételhető lesz-e az első rész sikere. De Lucas életében is határozott változást hozott a mű, hiszen effektes cége, az ILM szekere beindult, ráadásul producerként is egyre növekvő mennyiségű feladat várt rá, többek között Indiana Jones első kalandja. Így aztán úgy döntött, hogy a második Star Wars-mozi direktori posztját másnak engedi át, mi több a forgatókönyv megírását sem vállalja már el. Lucas ötletéből és természetesen szoros felügyelete alatt a szkriptet végül Lawrence Kasdan és Leigh Brackett írhatta meg, a rendezői székbe pedig Lucas régi egyetemi tanára, Irvin Kershner ülhetett. A USC professzoraként ismert Kershner direktori múltja nem volt túl bőséges, főleg személyes hangvételű, kisebb mozikat rendezett korábban, így érthető volt, miért vonakodott elvállalni a posztot, ráadásul tartott attól is, hogy alkotását majd a Csillagok háborújához mérik, amit akkor úgy vélt, képtelenség felülmúlni. Mint ismert, végül nem lett igaza, hiszen A Birodalom visszavágot a saga legjobbjának szokás tartani. Igaz, a bemutató idején még nem volt ennyire egyértelmű ez, hiszen a kritikák inkább vegyesek voltak, de a kilencvenes évek közepére, főleg a felújításnak és újrakiadásnak köszönhetően már leginkább ezt tartják a rajongók és a kritikusok is a messzi, messzi galaxis krónikájából a legkiemelkedőbbnek.
A történet fonalát a Halálcsillag elpusztítása után három évvel veszi fel a mozi. Luke Skywalker, Han Solo és Leia hercegnő, valamint lázadó szövetségeseik menekülni kényszerülnek, hiszen a Galaktikus Birodalom Darth Vader vezette serege a nyomukban van. A lázadók végül a galaxis egyik eldugott, ám rendkívül kíméletlen klímájú bolygóján, a jégvilágot rejtő Hothon találnak menedéket. Végül Vader itt is rájuk bukkan, így újra menekülniük kell, azonban Luke már nem tart velük, mivel jedi képességeit kívánja csiszolni a Dagobah-rendszerben élő titokzatos Yoda segítségével. Leia, Han Solo, Csubakka és C-3PO a Millennium Falconnal bujkál, többek között egy veszélyes aszteroidamezőben, majd végül eljutnak Felhővárosba, de a Birodalom elől itt sem találnak menekvést.
A történet a vizuális effektek terén komoly kihívást jelentett a készítőknek. A Hoth jégbolygó különösen kemény falatnak bizonyult, mivel a kék hátteres módszer sehogyan sem akart működni, így végül a jóval költségesebb makettépítés mellett kötöttek ki. A trükkcsapat megannyi, mára már igazi klasszikusnak számító megoldással rukkolt elő. Gondoljunk csak a birodalmi lépegetőkre, a karbonitfagyasztóval hibernált Han Solóra, Felhővárosra, Luke és Vader összecsapására, vagy éppen a Millennium Falcon aszteroidamezőbeli kalandjára, illetőleg Yodára és mocsárvilágára. Mindez természetesen nem volt olcsó, így A Birodalom visszavág kora egyik legdrágább filmje lett, az egyre növekvő költségvetésnek pedig Lucas látta kárát, ugyanis függetlenségét megőrizendő, kezdetben saját maga finanszírozta a mozit, ám a büdzsé elszállása után kénytelen volt a 20th Century Foxot is bevonni, igaz, azt kikötötte, hogy a stúdió semmibe sem szólhat bele. A mozi díjakat tekintve is jól szerepelt, bár nem annyira, mint az előző. A hangkeverésért és a vizuális effektekért Oscar-díjat kaptak az illetékesek, emellett a látványtervezés és természetesen a zene is a jelöltek között volt, és bár John Williams a szobrot már nem kapta meg, ellenben a Grammy-díj az övé lett, sőt nem kis bravúrként, sorozatban negyedszerre.
Ha lehet egyáltalán egy olyan nagy komponista, mint John Williams pályafutásában csúcsról beszélni, akkor ez valószínűleg a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulójára tehető. Persze ez nagyon szubjektív, hiszen a kilencvenes években éppúgy a topon volt, mint amennyire a kétezres évek első felében, ám mégis a nyolcvanas évek eleje lehet esetében a karriercsúcs. Ekkor komponálta máig legnépszerűbb zenéit, de ekkor nevezték ki a Boston Pops Orchestra vezetőjének is. Amihez ekkoriban nyúlt, az csak jó lehetett, és természetesen nem volt ez másként A Birodalom visszavág esetében sem. A Csillagok háborújával nemcsak saját pályafutásában alkotott valami újat, hanem a teljes filmzene-irodalmat tekintve is igen jelentőset hozott létre, ebből kifolyólag nem kis feladat, felelősség és bátorság volt részéről újra elmerülni ebben a világban.
A Birodalom visszavág esetében ötödik alkalommal dolgozhatott kedvenc zenekarával, a London Symphony Orchestrával, mellyel egyébként az első Star Wars-mozi hozta őt össze, s gyakorlatilag azóta sem szakad el tőlük, ha filmzenéről van szó. Helyenként a nagy múltú együttes mind a 104 tagjára szükség volt a score esetében, de többnyire 80-90 fővel zajlottak a felvételek. Olykor különleges összetételre is szükség volt, például a "The Battle of Hoth" esetében kifejezetten szokatlan a hangszerelés; öt pikoló, öt oboa, nyolcféle ütőhangszer, két zongora, három hárfa, illetve a szokásos zenekari felállás kellett az eljátszásához, s minderre azért volt szükség, hogy a szokatlan külsejű birodalmi lépegetők kellően ijesztő zenei aláfestést kapjanak. Mindössze két hét alatt rögzítették az igen hosszú score-t, ezt az időt pedig akkoriban kevesellte is a szerző, pláne, hogy a bakelit kiadásra is külön fel kellett játszani az oda kiválasztott tételeket.
Williams úgy gondolta, hogy a régi témákat fejleszteni fogja, így elérve azt, hogy valami olyan jöjjön létre, ami új, de ugyanakkor érezhetően a már létező muzsikán alapul, végül pedig egy olyan megoldást gondolt ki, melyben ezt a koncepcióját nemcsak a régi dallamokra, hanem a stílusra és a hangulati elemekre is kiterjesztette. Ennek köszönhetően A Birodalom visszavág aláfestése nem pusztán az előzmény score-jának megismétlése vagy adaptálása, hanem egy teljesen új alkotás, még annak ellenére is, hogy a témák természetesen alapjukban nem változtak. Új főmotívum érkezett, mely népszerűségét tekintve háttérbe szorította az előző fejezet dallamait. Vader témája, azaz a birodalmi induló hamisítatlan Williams-dallam, vagyis hatásos, fülbemászó, maradandó és rendkívül kifejező, s nem utolsósorban zeneileg jól variálható. Legteljesebb formában a közismert "The Imperial March" esetében hallható (a track egyébként a filmben nincs benne), de számos más tételnek is az alapja. A "Hyperspace" második felében egy gyors ritmusú alapból kibukkanó változata mindenképpen kiemelésre érdemes, mint ahogyan a témát lassan felépítő, gyászos "The Imperial Probe / Aboard the Executor" is. A klasszikus Star Wars-főtémát viszont ebben a részben szinte alig hallhatjuk, mivel Williams szinte csak a nyitány és a zárás alkalmával vetette be, elkerülve az előző résszel való összehasonlítást.
Ugyanakkor hangsúlyosan van jelen az első filmre már megalkotott Leia-téma, mely erre az epizódra inkább egy szerelmi motívumként tűnik már fel. Például a "Han Solo and the Princess" esetében (szintén az albumra készült, a filmben nem elhangzó tétel), ahol lágyan, andalítóan ringatja el a hallgatót, hogy aztán a track közepén felbukkanó Vader-témával egy különös elegyet alkosson. Ám arra, hogy nemcsak szolid formában tud jól teljesíteni a szerelmi téma, bizonyíték a "Departure of Boba Fett" vége, hol dinamikus formában hallható.
Új elemként jelenik meg Yoda motívuma, mely annyira ugyan nem lett klasszikus, mint a saga közismert vezértémái, de kifejező és jellegzetes ez is. Első felbukkanása a "Yoda's Theme" esetében hallható, és ebben az erősen klasszikus zenei tételben tökéletesen is hangzik a már-már bohókás motívum. A hangulata egyébként attól is függ, hogy Williams milyen hangszeres környezetben szólaltatta meg, mivel amikor fafúvóson halljuk, akkor a világtól elzárt, elméjében kissé megbolydult Yodát halljuk, ám amikor a vonósok tolmácsolják, akkor már a hős, bölcs jedi mestert érezzük. Az olyan kiegészítő témák, mint Lando ("Lando's Palace") vagy Boba Fett dallama sokat nem tesznek hozzá a score-hoz, jók és élvezetesek, de a többivel összevetésben nem emlékezetesek. Több erős tételt nem a nagy témák határoznak meg, vagy nem emiatt maradandóak. Ezek közé tartozik a játékos pizzicatós "Luke's Nocturnal Visitor", az egy horrorzene és egy keringő nászából megszülető "Arrival on Dagobah", a tipikus williamses akciózenei elemekből felépülő "Attacking a Star Destroyer", a Bernard Herrmann vonós megoldásait idéző "City in the Clouds" és a témagazdag, szárnyaló "The Asteroid Field".
Több felemás kiadás is létezik a score-ból, ám akkor járunk a legjobban, ha a két CD-s, az RCA gondozásában, 1997-ben megjelent kiadványt szerezzük be, illetve napjainkra már inkább ennek 2004-es klónja az elérhető, melyet már a Sony adott ki. Nehezen lehet fogást találni A Birodalom visszavág zenéjén, és nemigen lehet a maximális pontszámnál kevesebbet ítélni neki, mert bár az első mozi muzsikája jelenti az alapjait, de a Vader-témával és a régebbi dallamok, valamint stílus újragondolásával mégis egy önmagában is teljes és új score született.
A történet fonalát a Halálcsillag elpusztítása után három évvel veszi fel a mozi. Luke Skywalker, Han Solo és Leia hercegnő, valamint lázadó szövetségeseik menekülni kényszerülnek, hiszen a Galaktikus Birodalom Darth Vader vezette serege a nyomukban van. A lázadók végül a galaxis egyik eldugott, ám rendkívül kíméletlen klímájú bolygóján, a jégvilágot rejtő Hothon találnak menedéket. Végül Vader itt is rájuk bukkan, így újra menekülniük kell, azonban Luke már nem tart velük, mivel jedi képességeit kívánja csiszolni a Dagobah-rendszerben élő titokzatos Yoda segítségével. Leia, Han Solo, Csubakka és C-3PO a Millennium Falconnal bujkál, többek között egy veszélyes aszteroidamezőben, majd végül eljutnak Felhővárosba, de a Birodalom elől itt sem találnak menekvést.
A történet a vizuális effektek terén komoly kihívást jelentett a készítőknek. A Hoth jégbolygó különösen kemény falatnak bizonyult, mivel a kék hátteres módszer sehogyan sem akart működni, így végül a jóval költségesebb makettépítés mellett kötöttek ki. A trükkcsapat megannyi, mára már igazi klasszikusnak számító megoldással rukkolt elő. Gondoljunk csak a birodalmi lépegetőkre, a karbonitfagyasztóval hibernált Han Solóra, Felhővárosra, Luke és Vader összecsapására, vagy éppen a Millennium Falcon aszteroidamezőbeli kalandjára, illetőleg Yodára és mocsárvilágára. Mindez természetesen nem volt olcsó, így A Birodalom visszavág kora egyik legdrágább filmje lett, az egyre növekvő költségvetésnek pedig Lucas látta kárát, ugyanis függetlenségét megőrizendő, kezdetben saját maga finanszírozta a mozit, ám a büdzsé elszállása után kénytelen volt a 20th Century Foxot is bevonni, igaz, azt kikötötte, hogy a stúdió semmibe sem szólhat bele. A mozi díjakat tekintve is jól szerepelt, bár nem annyira, mint az előző. A hangkeverésért és a vizuális effektekért Oscar-díjat kaptak az illetékesek, emellett a látványtervezés és természetesen a zene is a jelöltek között volt, és bár John Williams a szobrot már nem kapta meg, ellenben a Grammy-díj az övé lett, sőt nem kis bravúrként, sorozatban negyedszerre.
Ha lehet egyáltalán egy olyan nagy komponista, mint John Williams pályafutásában csúcsról beszélni, akkor ez valószínűleg a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulójára tehető. Persze ez nagyon szubjektív, hiszen a kilencvenes években éppúgy a topon volt, mint amennyire a kétezres évek első felében, ám mégis a nyolcvanas évek eleje lehet esetében a karriercsúcs. Ekkor komponálta máig legnépszerűbb zenéit, de ekkor nevezték ki a Boston Pops Orchestra vezetőjének is. Amihez ekkoriban nyúlt, az csak jó lehetett, és természetesen nem volt ez másként A Birodalom visszavág esetében sem. A Csillagok háborújával nemcsak saját pályafutásában alkotott valami újat, hanem a teljes filmzene-irodalmat tekintve is igen jelentőset hozott létre, ebből kifolyólag nem kis feladat, felelősség és bátorság volt részéről újra elmerülni ebben a világban.
A Birodalom visszavág esetében ötödik alkalommal dolgozhatott kedvenc zenekarával, a London Symphony Orchestrával, mellyel egyébként az első Star Wars-mozi hozta őt össze, s gyakorlatilag azóta sem szakad el tőlük, ha filmzenéről van szó. Helyenként a nagy múltú együttes mind a 104 tagjára szükség volt a score esetében, de többnyire 80-90 fővel zajlottak a felvételek. Olykor különleges összetételre is szükség volt, például a "The Battle of Hoth" esetében kifejezetten szokatlan a hangszerelés; öt pikoló, öt oboa, nyolcféle ütőhangszer, két zongora, három hárfa, illetve a szokásos zenekari felállás kellett az eljátszásához, s minderre azért volt szükség, hogy a szokatlan külsejű birodalmi lépegetők kellően ijesztő zenei aláfestést kapjanak. Mindössze két hét alatt rögzítették az igen hosszú score-t, ezt az időt pedig akkoriban kevesellte is a szerző, pláne, hogy a bakelit kiadásra is külön fel kellett játszani az oda kiválasztott tételeket.
Williams úgy gondolta, hogy a régi témákat fejleszteni fogja, így elérve azt, hogy valami olyan jöjjön létre, ami új, de ugyanakkor érezhetően a már létező muzsikán alapul, végül pedig egy olyan megoldást gondolt ki, melyben ezt a koncepcióját nemcsak a régi dallamokra, hanem a stílusra és a hangulati elemekre is kiterjesztette. Ennek köszönhetően A Birodalom visszavág aláfestése nem pusztán az előzmény score-jának megismétlése vagy adaptálása, hanem egy teljesen új alkotás, még annak ellenére is, hogy a témák természetesen alapjukban nem változtak. Új főmotívum érkezett, mely népszerűségét tekintve háttérbe szorította az előző fejezet dallamait. Vader témája, azaz a birodalmi induló hamisítatlan Williams-dallam, vagyis hatásos, fülbemászó, maradandó és rendkívül kifejező, s nem utolsósorban zeneileg jól variálható. Legteljesebb formában a közismert "The Imperial March" esetében hallható (a track egyébként a filmben nincs benne), de számos más tételnek is az alapja. A "Hyperspace" második felében egy gyors ritmusú alapból kibukkanó változata mindenképpen kiemelésre érdemes, mint ahogyan a témát lassan felépítő, gyászos "The Imperial Probe / Aboard the Executor" is. A klasszikus Star Wars-főtémát viszont ebben a részben szinte alig hallhatjuk, mivel Williams szinte csak a nyitány és a zárás alkalmával vetette be, elkerülve az előző résszel való összehasonlítást.
Ugyanakkor hangsúlyosan van jelen az első filmre már megalkotott Leia-téma, mely erre az epizódra inkább egy szerelmi motívumként tűnik már fel. Például a "Han Solo and the Princess" esetében (szintén az albumra készült, a filmben nem elhangzó tétel), ahol lágyan, andalítóan ringatja el a hallgatót, hogy aztán a track közepén felbukkanó Vader-témával egy különös elegyet alkosson. Ám arra, hogy nemcsak szolid formában tud jól teljesíteni a szerelmi téma, bizonyíték a "Departure of Boba Fett" vége, hol dinamikus formában hallható.
Új elemként jelenik meg Yoda motívuma, mely annyira ugyan nem lett klasszikus, mint a saga közismert vezértémái, de kifejező és jellegzetes ez is. Első felbukkanása a "Yoda's Theme" esetében hallható, és ebben az erősen klasszikus zenei tételben tökéletesen is hangzik a már-már bohókás motívum. A hangulata egyébként attól is függ, hogy Williams milyen hangszeres környezetben szólaltatta meg, mivel amikor fafúvóson halljuk, akkor a világtól elzárt, elméjében kissé megbolydult Yodát halljuk, ám amikor a vonósok tolmácsolják, akkor már a hős, bölcs jedi mestert érezzük. Az olyan kiegészítő témák, mint Lando ("Lando's Palace") vagy Boba Fett dallama sokat nem tesznek hozzá a score-hoz, jók és élvezetesek, de a többivel összevetésben nem emlékezetesek. Több erős tételt nem a nagy témák határoznak meg, vagy nem emiatt maradandóak. Ezek közé tartozik a játékos pizzicatós "Luke's Nocturnal Visitor", az egy horrorzene és egy keringő nászából megszülető "Arrival on Dagobah", a tipikus williamses akciózenei elemekből felépülő "Attacking a Star Destroyer", a Bernard Herrmann vonós megoldásait idéző "City in the Clouds" és a témagazdag, szárnyaló "The Asteroid Field".
Több felemás kiadás is létezik a score-ból, ám akkor járunk a legjobban, ha a két CD-s, az RCA gondozásában, 1997-ben megjelent kiadványt szerezzük be, illetve napjainkra már inkább ennek 2004-es klónja az elérhető, melyet már a Sony adott ki. Nehezen lehet fogást találni A Birodalom visszavág zenéjén, és nemigen lehet a maximális pontszámnál kevesebbet ítélni neki, mert bár az első mozi muzsikája jelenti az alapjait, de a Vader-témával és a régebbi dallamok, valamint stílus újragondolásával mégis egy önmagában is teljes és új score született.
Írásunk a Sony Classical albumáról készült, a Spotify-on azonban a Walt Disney Records által 2018-ban kiadott változat érhető el.
Gregus Péter
2013. 09. 13.
2013. 09. 13.
Tracklista:
CD1
CD2
CD1
- 20th Century Fox Fanfare (0:22)
- Main Title / The Ice Planet Hoth (8:08)
- The Wampa's Lair / Vision of Obi-Wan / Snowspeeders Take Flight (8:48)
- The Imperial Probe / Aboard the Executor (4:24)
- The Battle of Hoth (14:48)
- The Asteroid Field (4:15)
- Arrival on Dagobah (4:52)
- Luke's Nocturnal Visitor (2:35)
- Han Solo and the Princess (3:26)
- Jedi Master Revealed / Mynock Cave (5:43)
- The Training of a Jedi Knight / The Magic Tree (5:16)
CD2
- The Imperial March (Darth Vader's Theme) (3:02)
- Yoda's Theme (3:29)
- Attacking a Star Destroyer (3:04)
- Yoda and the Force (4:02)
- Imperial Starfleet Deployed / City in the Clouds (6:03)
- Lando's Palace (3:53)
- Betrayal at Bespin (3:45)
- Deal With the Dark Lord (2:36)
- Carbon Freeze / Darth Vader's Trap / Departure of Boba Fett (11:50)
- The Clash of Lightsabers (4:17)
- Rescue from Cloud City & Hyperspace (9:08)
- The Rebel Fleet/End Title (6:27)
Az album a Spotify-on:
