Amikor a Disney 2012-ben megvette a Lucasfilmet, a filmrajongók igen kettős érzést éltek át, hiszen a széria folytatásának lehetősége igencsak jó hírnek volt nevezhető, ugyanakkor a rajzfilmes stúdió kapcsán nem volt alaptalan az a félelem sem, hogy nem megfelelően nyúlnak majd a sagához. A 2015-ös Az ébredő Erővel voltaképpen lecsendesedtek a kétkedés hangjai, ám azóta kiderült, szinte minden évben érkezik majd egy történet a messzi-messzi galaxisból, s azóta már azt is tudni, hogy ezek filmbe öntése egyáltalán nem halad zavartalanul. A tavaly bemutatott Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet volt az első olyan Star Wars-film, mely nem kapcsolódik szorosan a széria fősodrának történetszálához, mivel különálló sztorival rendelkezik. Maga George Lucas volt, aki áldását adta arra, hogy külön epizódok készüljenek az általa teremtett univerzumon belül, ám azt is kikötötte, hogy ezek nem léphetnek bele a fő történet menetébe, azaz a Skywalker família körül bonyolódó eseményekbe. Ennek megfelelően a Zsivány Egyes új szereplőkkel gazdagítja a Star Wars-világ egyébként is népes karakterbázisát. A sztoriban a Zsivány Egyes névre keresztelt lázadócsapat kalandjait követhetjük, akik a Galaktikus Birodalom legendás szuperfegyverének, a Halálcsillag tervrajzainak ellopásáért indulnak küzdelembe. Az alkotás közvetlenül a negyedik rész előtti eseményeket mutatja be, a maga módján egyszerű, ám igen finom eleganciával kapcsolva hozzá magát az Egy új reményhez.


A mozit a legújabb Godzilla-feldolgozást sikerre vivő Gareth Edwards rendezte, igaz, az utómunkálatok idején bizonyos részek átalakítását kérte a Disney, emiatt a végső fázist már Tony Gilroy (Michael Clayton) vezényelte le. Az egeres stúdiónál nem különösebben tisztelt alkotói szabadság megnyirbálása ütötte fel a fejét itt is, vagyis az, amitől a rajongók annyira féltették a franchise-t. A sztori végén kívántak változtatni, s egy, a stúdió világnézetéhez illeszkedő, azzal sokkal komfortosabb végkimenetelt akartak az alkotás zárásaként. Ehhez többek között pótforgatások kellettek, ám az egészet annyi titok lengi körül, hogy nemigen tudni, min is változtatott végül Gilroy. 

A Zsivány Egyes új színt vitt a Star Wars-kánonba, sokkal borúsabb, felnőttesebb, a lucasi kliséktől szinte teljesen mentes, már-már háborús mozi lett. Star Wars-filmeknél ritkán szokás méltatni a színészi teljesítményt, itt azonban ezt is lehet, mivel a főszerepet játszó Felicity Jones, vagy a mellékszerepben feltűnő Mads Mikkelsen, de kiváltképp az aktuális főgonoszt megtestesítő Ben Mendelsohn tényleg odatették magukat. S nem lehet elmenni amellett sem, hogy a Tarkin tábornokot annak idején megformáló, ám 1994-ben elhunyt Peter Cushing a CGI-technikának köszönhetően tökéletesen, élethűen bukkan fel a Zsivány Egyesben is.

Edwards távozásával egy időszakra tehető, hogy eltűnt a filmtől az eredetileg kijelölt zeneszerző, Alexandre Desplat, aki egyeztetési problémákra hivatkozva hagyta el a projektet. Nem tudni, hogy ténylegesen hozzákezdett-e az aláfestés megírásához, a stúdió vezetői hallottak-e tőle bármiféle demót, vagy valóban az időbeli csúszás okozta a távozását. Desplat ugyan 2016 áprilisában még kitörő lelkesedéssel nyilatkozott, mennyire nagy öröm számára, hogy John Williams zseniális témáihoz nyúlhat és a mester stílusában alkothat, azonban a pletykák szerint pont amiatt kellett elhagynia a projektet, hogy nem nyúlt elégszer Williams témáihoz. A helyére érkező zeneszerző, Michael Giacchino számára mindez nem volt probléma, bőven merített a Star Wars-muzsikák témái közül, s nemcsak fő-, hanem kevéssé ismert melléktémát is átemelt Williamstől. 


Giacchinónak alig több mint egy hónapja volt, hogy megírja és rögzítse a mozi aláfestését. Az ilyen rövid határidőkből csak igen ritkán szokott jó kisülni, és ebben az esetben sem voltak kedvezőek az előjelek. Eleve John Williams örökségét kellett folytatnia, megtalálnia azon témákat, melyeket kötelező használnia, és azokat, melyek illeszkedhetnek a történethez és a saját koncepciójába. Már amennyire egyéni koncepcióról egyáltalán beszélhetünk, hiszen a komponista kezét a franchise zenei stílusa alaposan megkötötte. A helyzet azért is volt bonyolult, mivel a régi témákat úgy kellett bevetnie, hogy a film gyakorlatilag teljesen új karaktereket, helyszíneket vonultat fel, s nem volt utolsó szempont az sem, hogy ne egy unalomba fulladó ismétlés legyen a score, mely csupán felmondja Williams Star Wars-jellegzetességeit. Éppen ezért kifejezetten dicsérendő, hogy a nagy előd zenei megoldásait, technikai bravúrjait, apró stílusjegyeit mennyire jól vette át az utód, ám ez egyáltalán nem utánzásként hat a score-ban. A témák felhasználásánál is fontosabb volt azonban, hogy hangszerelésében is illeszkedjen a Zsivány Egyes score-ja a régi Star Wars-muzsikákhoz, ezt pedig tökéletesen megoldotta a komponista és hangszerelőcsapata, akik között ott volt többek között az a William Ross is, aki évtizedek óta John Williams hangszerelője, így nagy tapasztalata van a maestro stílusát tekintve. Rajta kívül Tim Simonec és Chris Tilton neve lehet ismerős a filmzenerajongók körében.

Giacchino, követve a film tónusát, egy háborús mozis score-t komponált, melyben a zsáner több jellegzetessége is visszaköszön. Az egyik legakciódúsabb Star Wars-mozi lett a Zsivány Egyes, így a zenéje is dinamikus, mozgalmas, a rezesek és az ütőhangszerek gyakoribb bevetésére alapozott. Sokan problémaként élték meg a score kapcsán, hogy a film nem a jól ismert főcímzenével indul, ám ennek elhagyása aligha varrható Giacchino nyakába. A nyitó "He's Here for Us" valóban szokatlan kezdés, ha csak az albumot vesszük figyelembe, ám a film alatt tökéletesen helytáll. A három új téma közül kettő kifejezetten beleillik ebbe a vonalba, ezek az album végén három szvitbe rendezve mutatkoznak meg a legszebben. Orson Krennic, a Birodalom részéről az aktuális gonosz egy fanfáros, indulószerű zenei megjelenítést kapott. Ebben Giacchino a "The Imperial March" közismert motívumára játszik rá, s teremtette meg ennek a saját átiratát. Gyakran alkalmazott témaként több tételben is megtaláljuk, bár jellegénél fogva nem túl változatosan ("When Has Become Now", "Krennic's Aspirations"). A score legfőbb témája a főhősnőhöz, Jyn Ersóhoz köthető. E motívum átjárja az aláfestést, már rögtön a nyitányban hallható, a "Trust Goes Both Ways"-ben az erő témájával alkotnak duettet, a "Jedha Arrival" erőteljes, míg a "Star-Dust" pedig egy megható, zongorás verziójával szolgál. A leginkább Star Wars-os hangzást pedig a "Confrontation on Eadu" végén kapja a téma, s maga a track, de a variáció különösen olyan, mintha tényleg John Williams jegyezte volna le. Jyn dallama is megkapta a szvit elrendezést, a "Jyn Erso & Hope Suite"-ben a harmadik új témával, a remény motívumával osztozik. Ezt először a "Rebellions Are Built on Hope" közepén vetette be Giacchino. Elsőre talán fel sem tűnik, hogy nem a klasszikus Star Wars-dallamok egyikéről van szó, hiszen a Luke Skywalker-téma első három hangját egyben átvéve alkotott új motívumot a remény számára, szépen utalva a rövidesen megjelenő valóban új reményre, Luke-ra. Mozgalmas verzióját a "Rogue One"-ban vagy a "Cargo Shuttle SW-0608" című trackben hallhatjuk, mindkettő ízig-vérig hozza a Star Wars-os hangzást. Az erős téma egyik legszebb, ám igen rövidke felbukkanása a "Scrambling the Rebel Fleet"-hez köthető, amely a szárnyaló rezesek és a pattogó ritmusok miatt szintén könnyen beilleszthető az eredeti saga muzsikái közé.


Egy kisebb, ritkábban használt téma is született a filmhez, ez a jediszerű harcos, Chirrut Imwe (Donnie Yen) motívuma, mely a "Guardians of the Whills Suite"-ben teljesedik ki igazán, másik erőteljesen drámai felbukkanása pedig a "The Master Switch"-hez köthető. Ez utóbbi tétel egyébként a felvezetője az album legszebb, legkiforrottabb trackjének, a "Your Father Would Be Proud"-nak. A csendesen, visszafogottan induló darab végül egy szenzációs, lúdbőröztető kifutású, epikus muzsikává érik. Giacchino egyik jellegzetessége az efféleképpen felépített kompozíció, ám most a végén belépő kórussal hihetetlenül letaglózó végeredményt ért el. A hatásfokozás azonban nem ér itt véget, hiszen a következő, a filmet is záró, "Hope" című tételben kisebb filmzenei csodát tesz a szerző. A szenzációs kórus és vonós kombinációból kitörő "The Imperial March"- és a Darth Vader-téma, majd az Erő motívuma tökéletes finálé. Giacchino természetesen többet is átemelt Williams klasszikus témái közül, igaz, ezek csak kiegészítő funkcióval bírnak, valóban hangsúlyos szerepet ott kapnak, ahol a történet ezt egyértelműen megköveteli. Az eddig említetteken túl a nyitó téma, a Halálcsillag-motívum bukkan fel, emellett a komponista a lázadók témáját is bemutatja, ezt a szintén gyors, feszített tempójú "AT-ACT Assault"-ban hallhatjuk. 

Giacchino saját témái időtállóságban talán nem veszik fel a versenyt a nagy elődéivel, de ehhez a mozihoz tökéletesen passzolnak, kiválóan szolgálják. A muzsikán egyáltalán nem hallatszik, hogy a művész csak beugró volt, és alig négy hetet kapott a score komponálására. Erőteljes, helyenként drámai műve szépen illeszkedik John Williams örökségébe, nem utolsósorban pedig önállóan is helyet követel magának az epikus filmzenék táborának elit mezőnyében.