„Minden művem esetében törekedtem arra, hogy a legjobb formámat hozzam, és a film számára legmegfelelőbb atmoszférát keltsem életre. Gyakran azonban úgy gondolom, hogy mindez a lemezen sokkal jobban kiérződik, mint a film alatt.”


Anglia legnagyobb filmzeneszerző legendája az 1933-ban született John Barry, aki öt Oscar-díj tulajdonosa, nevét azonban többnyire a James Bond-filmek zeneszerzőjeként szokás emlegetni. Filmek és zenék iránti vonzalmát fiatalkora óta magában hordozta, hiszen édesanyja zongorista, édesapja pedig mozitulajdonos volt. Gyerekként sokat dolgozott apja mozijában, s már itt beléivódott a zene szeretete, valamint a filmek iránti vonzalom. Állítása szerint világéletében filmzeneszerző akart lenni.

Bár a zene nagyon érdekelte, ezzel kapcsolatos iskolai tanulmányokat gyerekkorában nem folytatott, helyette inkább egy orgonistától vett leckéket, a komponálás rejtelmeivel pedig Francis Jackson segítségével ismerkedett meg. Katonaként a sereg zenekarában trombitált, leszerelését követően pedig jazz-zeneszerzést tanult, majd az ötvenes évek közepén zenei rendező lett Jack Parnell, illetve a Ted Heath Orchestra mellett. 1957-ben megalapította rock & roll-csapatát, a The John Barry Sevent, mellyel nyolc éven keresztül zenélt, ám emellett saját karrierjét is építgette. A filmek világába az ötvenes évek végén indult BBC-sorozat, a Drumbeat révén kóstolhatott bele, első mozis megbízatása pedig a Beat Girl volt, melyhez az Angliában megjelent első soundtrack album is kötődik. Ezt több kisfilmes felkérés követte, mígnem 1962-ben eljött John Barry ideje: ekkor keresték meg őt a Dr. No producerei. A komponista Monty Norman zenei alapjaira építve elkészítette a méltán népszerű James Bond-motívumot, mely azóta is elmaradhatatlan eleme a 007-es kalandjainak. A megbízókat annyira lenyűgözte Barry tehetsége, hogy a következő Bond-film, az Oroszországból szeretettel zenéjét már teljes egészében rábízták. A franchise-zal aratott sikere számos rekordot hozott számára – a legfigyelemreméltóbb ezek közül az, hogy egy adott szérián belül ő jegyzi a legtöbb zenét, illetve hogy a 007 – Goldfingerhez írt betétdalával sikerült kiütnie a slágerlisták éléről a Beatles „A Hard Day’s Night”-ját. A Bonddal történő debütálását követően pályája hihetetlen lendületet vett: a töretlen közönségsiker mellett számos szakmai elismerést gyűjtött be. Első Oscar-jelöléseit az Elza, a vadon szülötte score-jáért, illetve betétdaláért kapta, melyeket rögvest díjra is váltott, ráadásul ő lett az első olyan zeneszerző, akinek mindkét díjat ugyanazon évben ítélték oda. Ezt követően öt alkalommal jelölték még, melyek közül Az oroszlán télen című történelmi dráma, a Távol Afrikától és a Farkasokkal táncoló ihlette műveiért vehette át a szobrot. 

A hatvanas években az új utak kereséséből Barry is igyekezett kivenni a részét: ma már nehéz elképzelni, hogy csakúgy, mint Maurice Jarre, ő is az elektronikus hangszerek filmzenébe történő bevezetésének egyik legjelentősebb alakja. Bátran nyúlt a szintetizátorhoz, és merész módon keverte a score-t a dalokkal, s bár a szintetizátort Bond-muzsikáiba is becsempészte, legegyedibb módon például az 1969-es Éjféli cowboynál, valamint Az Ipcress ügyiratnál sikerült bevetnie. A komponista legtermékenyebb időszakának a hatvanas mellett a hetvenes és a nyolcvanas évek számítanak: történelmi filmek (Az utolsó völgy, Mária, a skótok királynője), akciófilmek (Hanover Street, Halálos játszma), drámák (Kicsorbult tőr), sci-fik (A fekete lyuk, Starcrash), krimik (A test melege) és kalandfilmek (King Kong) egyaránt megtalálták. Ezeken felül Barry a tévéfilmek (az Eleanor and Franklin minisorozat, a Minden lében két kanál főcímzenéje), a musicalek (Passion Flower Hotel, Billy, Little Prince and the Aviator) és a reklámok világában egyaránt kipróbálhatta magát. Bár a nyolcvanas évek munkatempója már kissé megterhelte a mestert (műveiben fokozódni kezdett az egyhangúság, ellentétben az ezt megelőző, kifejezetten téma- és stílusgazdag időszakkal), népszerűsége töretlen maradt. Ennek egyik oka az 1985-ös Távol Afrikától, mely a valaha írt legszebb drámai filmzenék egyike. Az Amerikai Filmintézet beválasztotta minden idők tizenöt legszebb score-ja közé, emellett Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjjal is elismerték munkáját.

Az idősödő Barry megtartotta zenei értékeit, ugyanakkor a kalandosság mellett egyre jobban bekúszott zenéibe a romantika, a fájdalmas melankólia is, a nyolcvanas évek második felében azonban súlyos betegséggel kellett megküzdenie, így kénytelen volt csökkenteni vállalásainak számát. Betegségéből felépülve megírta a Farkasokkal táncoló score-ját, mellyel újból a figyelem középpontjában találta magát. Ezt olyan mozik követték, mint például a Robert Downey Jr. főszereplésével készült Chaplin, a Tisztességtelen ajánlat, A specialista, A skarlát betű, a Ruby Cairo, A kód neve: Merkúr vagy az Enigma, melyet követően a visszavonulás mellett döntött. 

A Brit Birodalom Rendje tiszti fokozatával kitüntetett művész élete utolsó éveiben visszatért a musicalekhez, s 2004-ben (régi alkotótársával, Don Blackkel közösen) megírta a Brighton Rock című darabot. Ezt követően az ausztrál formáció, a The Ten Tenors Here’s to the Heroes albumának dalain dolgozott, 2009-ben pedig elkészítette az „Our Time Is Now” című dalt a 007 – Goldfinger főcímzenéjét is előadó Shirley Bassey-nek, mely az énekesnő The Performance lemezén kapott helyet. 
 

Kulics László
2020.06.09.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


Hollywood és az USA elnökei
Zenék egy témára

John Barry
A filmzene legendái

Robin Hood
Zenék egy témára

Romantikus filmzenék
Kollaborációk, életutak

Sherlock Holmes
Zenék egy témára