Az óriásmajom történetét már valószínűleg mindenki ismeri, csak nem mindegy, melyik verziót. Ebben az 1976-os feldolgozásban a nagy energiaválság miatt egy értékes nyersanyagok után kutató expedíció érkezik hajóval a Koponya-sziget közelébe. A fedélzeten tartózkodik a környezetvédő potyautas, Jack Prescott (Jeff Bridges) és a titokzatos hajótörött, Dwan (Jessica Lange) is, akik a többiekkel együtt partra szállnak a szigeten, ahol nem mindennapi meglepetés várja őket: egy óriási gorilla. A petróleumkutatók gyorsan célpontot váltanak, és ásványi kincsek helyett a majmot szállítják haza, óriási üzletet remélve. Ami rossz történhet, az meg is történik, Kong hamarosan New York utcáin kutatja elveszett szerelmét, Dwant.

King Kong történetét többször is feldolgozták, az 1933-as eredeti után pedig csak azon vitatkoznak a rajongók, hogy az 1976-os vagy a 2005-ös Peter Jackson-féle feldolgozás alázza-e meg jobban a nemes őst. Számomra ez a változat a legkedvesebb, de ebben talán közrejátszhat az is, hogy ez az egyik legkorábbi filmes élményem, amikor nyaranként tovább maradhattam fenn, és szinte bármit megnézhettem, amit akartam. Akkoriban még fogalmam sem volt a filmzenékről, csak majd egy évtizeddel később raktam össze, hogy ennek a mozinak az a John Barry írta a zenéjét, aki nagy kedvencemmé vált a Bond-filmek miatt. Egy ideig a zene beszerzése is nehézkes volt, de hála ezen 2005-ös Film Score Monthly-lemeznek, most már CD-n is elérhetővé vált.


A hetvenes években két párhuzamos Kong-film is készült, ezek közül végül csak a Dino De Laurentiis nevével fémjelzett alkotás készült el. A producer John Barryt szerződtette le zeneszerzőnek, azzal a feltétellel, hogy a komponista a film készítése során csak erre az egy munkára fog koncentrálni. Mivel Barry ekkoriban önkéntes amerikai száműzetésben élt, és elkerülték a neki tetsző felkérések, vállalkozott a féléves lekötöttségre. De Laurentiis másik kívánsága még furcsább volt: mivel nagyjából sorrendben forgatták le a film jeleneteit, Barrynek azonnal munkába kellett állnia, és amint elkészült egy jelenet, szállítania kellett hozzá a muzsikát. A zeneszerző úgy állt neki a score megírásának, hogy az egész filmet sohasem látta elejétől a végéig, és erre azóta sem kerített sort.

Az aláfestés, meglepő módon, Barry későbbi romantikus stílusára emlékeztet, egy szinte minden tételben visszatérő szerelmi témával, mely szépen variálható a Jack-Dwan-Kong háromszögben. Ami átlagon felülivé teszi az egészet, az három olyan újdonság, amitől azonnal meg lehet különböztetni a King Kongot Barry más szerzeményeitől. Az egyik az orgona szerepe, amely emberséggel ellenpontozza a nyers fa- és rézfúvósokat, akik Kong elementáris erejével törnek maguknak utat a zenekarban. Másik érdekesség a nagy mennyiségű törzsi zene, melyeket Barry a film számára felvett. A Koponya-szigeten szinte végig hallható, a lemezen a "Sacrifice" című track nyújt belőle ízelítőt. A harmadik (és számomra legkedvesebb) kuriózum az a paródia, amivel Barry az amerikai show-biznisz világát mutatja be. A "Kong Hits the Big Apple" a gorilla sztárrá válását követi nyomon diszkósított Broadway-zenével, mely félúton vallásos révületbe vált, amint az orgona szerephez jut. Ez az egyetlen felvétel elég számomra az album ajánlásához, a többi tétel csak ráadás.


A King Kong zenéjét bakeliten még a film bemutatásakor adta ki a Reprise Records, a lemezhez pedig egy posztert is mellékeltek. A marketingesek eközben különféle egyéb kiadványokkal is bombázták a gyűjtőket, például a hippis nevű Love Unlimited Orchestra maxilemezével, mely popos feldolgozásban tartalmazta a King Kong-témát. Különféle jogi hercehurcák miatt CD-n évekig nem jelenhetett meg, így a King Kong a hamisítók egyik elsőrangú célpontjává vált. Hivatalos kiadására csak 2005-ben került sor, amikor a Film Score Monthly csapata végre kibogozta a jogi hálót. Sajnos legtöbb kiadványukkal ellentétben itt nem volt lehetőség komoly bővítésekre, a megszerzett jogok ugyanis csak az eredeti bakelit reprodukálását engedélyezték, bővítést nem.

Ilyen szempontból a King Kong aláfestése csalódást jelentő kiadvány az FSM színvonalához képest, amire a kiadó úgy reagált, hogy alacsonyabb áron dobta piacra a CD-t. Az album így kétségtelenül vonzóbbá vált, de az új, részletesebb jegyzetek ellenére a lemeznek meg kellett tartania a bakelit legnagyobb hibáját is: ez pedig a zenébe kevert gorillaüvöltés és dübörgés. Ha az eredeti mesterszalagokból dolgozhattak volna, az FSM biztos mellőzi e kis ajándékokat, a bakelit átmentésével viszont ezeket is meg kellett tartania. Különösen érintettek a "Sacrifice – Hail to the King" és a "Breakout to Captivity" című trackek, ez utóbbinak harmada gorillasétálgatásból áll. Ezen zavaró körülmények ellenére a King Kong zenéje szórakoztató album, de kibővítve sokkal jobb lett volna.