A komponistanők nem túl hosszú sorát gyarapító Deborah Lurie az elmúlt néhány év során olyan alkotásokhoz készített aláfestő muzsikákat, mint a Családom titkai című vígjáték, a Befejezetlen élet című dráma, vagy a szintén tavaly bemutatásra került zenés film, a Dreamgirls. Azonban nemcsak önálló szerzeményeiről ismert: kórusvezetőként dolgozott például John Ottman oldalán az X-Men 2.-nél, míg kiegészítő zeneszerzőként működött közre Danny Elfman és Christopher Young mellett a Pókember második és harmadik részénél. Az emellett hangszerelőként és zenei rendezőként is dolgozó művésznőt eddigi pályafutásáról, illetve munkáiról kérdeztük.




Kérlek, mesélj nekünk a pályád kezdetéről. Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?

Nagyjából kétévesen kezdtem el zongorán játszani, hivatalosan pedig hatéves koromtól tanulom. Szinte mindent le tudtam játszani, amit hallottam, szüleim pedig hamar rájöttek arra, milyen fiatalon elsajátítottam ezt a különleges tudományt. Sok kórusban énekeltem, gyerekkoromat végig zenei színházakban töltöttem, és rengeteg showműsorban vettem részt, mint színésznő vagy énekes.


Van emléked valami különleges feladatról?

Számos helyi musicalben résztvettem, ami az egyik legjelentősebb indok arra, hogy miért is lettem zeneszerző. Kis szerepeim voltak a Hegedűs a háztetőnben, az Oklahomában, a Hairben, és egy kiváló, kevésbé ismert Gershwin-musicalben, a Rólad énekelekben is.


Hogyan kezdtél el saját zenét komponálni ebben a környezetben?

Minden, amit a zenéről megtanultam, a színházban szerzett tapasztalataimból ered. Kezdetben musicalek énekeseit kísértem zongorán a zenekari árokból. A zeneszerzést lényegében nem musicalekkel kezdtem, hanem a főiskolán, amikor Shakespeare Szentivánéji álom című darabját mutattuk be. Felkértek rá, hogy komponáljam meg a zenét a színházi előadáshoz. Szerintem a céljuk az volt, hogy a főiskola zeneművészeti szakán szerzett tudásomat a gyakorlatban is kamatoztatni tudjam. Már a legelső zeneelméleti órától fogva faltam ezt a tudományt, annyira szerettem.


Meglehetősen kevés ismert zeneszerzőnőt találunk a filmvilágban Rachel Portmanen, Lisa Gerrardon, Debbie Wisemanen, és a nemrég elhunyt Shirley Walkeren kívül. Szerinted mi lehet ennek az oka?

Hát, egy ideje próbálok rájönni a dologra. Amióta részt veszek a USC filmzeneszerzési programjában, visszajárok oda, és azt veszem észre, hogy jóval több most a női diák, mint amikor én tanultam. Szerintem talán változnak a dolgok. De hogy jelenleg miért van ilyen kevés nő a szakmában, azt tényleg nem tudom.


Szerinted van bármi, amit egy női zeneszerző meg tudna csinálni, egy férfi viszont valamiért nem?

Ó jaj, ebből a kérdésből bajom lesz! Tudod, van talán néhány különbség, én biztosan azok közé tartozom, akik úgy gondolják, hogy a férfiak és a nők különbözőképpen gondolkodnak. Úgy vélem, képes vagyok arra, hogy más szemszögből vagy más módon tekintsek egy filmre, de ugyanakkor szerintem bármit meg tudok csinálni, amit egy férfi.


Tapasztaltál bármilyen negatív megkülönböztetést csak azért, mert nő vagy?

Néhányszor igen. De ugyanakkor úgy érzem, ugyanezekkel a problémákkal szembesülhetnek a férfiak is. Szerintem nincs szabály arra vonatkozóan, hogy ki kerülhet diszkriminatív helyzetbe. Volt néhány furcsa szituációm a munkahelyemen, de ezt bárki megtapasztalhatja a saját életében is.


A zenei világ számos különféle területén dolgoztál már, voltál hangszerelő, zenei vezető, kórusvezető. Melyik áll hozzád a legközelebb?

Egy rockalbumhoz kellett vonóskíséretet komponálnom, amit nagyon élveztem, és rengeteg tapasztalatot sikerült szereznem. Ez a fajta munka sokkal nyugodtabb légkörű, mint a filmzenei. Nem kell minél gyorsabban elkészülni a felvétellel, mert "csupán" egy jó számnak kell megszületnie, szemben ötven perc szimfonikus zenével. Ezzel együtt igen komoly kihívás volt, de szerettem.


Tudnál nekünk pár szót mondani a kórusvezető feladatáról?

Szerencsés vagyok, hogy olyan filmhez hívtak kórusos aláfestést szerezni, mint az X-Men 2. Néha ezeket a fő komponista is jól elvégzi, de én elég sokat tanultam a főiskolán kórusművekről, és van egy kis szaktudásom ezzel kapcsolatosan. Emellett sok élőszínházas produkcióban is részt vettem. Szerintem az ok, amiért szeretem ezt csinálni, az az, hogy magam is kórusban énekeltem – énekesként a legegyszerűbb kifejezni valakinek a zenei elképzeléseit.


Karriered során olyan zeneszerzőkkel dolgozhattál együtt, mint Christopher Young, John Ottman és Danny Elfman. Melyik volt a legjobb közös munka?

Ó, ez nehéz kérdés. Chris Young gyakran tanított a USC-n, ezért nem nagyon volt lehetőségem közös produkcióban részt venni vele. Ő egy nagyszerű fickó, fogalmam sincs, hogy képes egyszerre tanárként és zeneszerzőként ennyi mindent csinálni. John Ottman adta nekem az első lehetőségeket, rengeteg feladatot kaptam tőle. Kiváló tehetség. Danny Elfman pedig... hogy is mondjam? Egy álom vált valóra. Már az hatalmas megtiszteltetés volt, hogy láthattam azt a módszert, ahogy dolgozik.


Amikor közösen szerzel másokkal zenét, hogyan tudod a saját ötleteidet a végső munkában kivitelezni?

Valójában ezt még mindig nem sikerült megfejtenem. A Pókember 3. során Elfman témáival dolgoztam, és nagyon kíváncsi voltam, vajon a munkám kellően átjön-e a vásznon. De persze nem ez volt az igazi célom, hiszen volt már pár saját munkám, amikor a saját zeném készült el egy filmhez. Nem tudom, hogy az én zenei világom felismerhető-e az efféle közös projektek során, úgyhogy majd kiderül, az emberek miként látják.


A kiegészítő zeneszerzők nagyon sokat dolgoznak háttérben, sőt, többnyire még a stáblistán sincsenek feltüntetve. Szerinted egy kiegészítő munka segít valakinek a karrierjén?

A tény, hogy kiegészítő zenéket komponálok, azt a lehetőséget nyújtja, hogy a Dreamgirlshöz hasonló nagyszabású filmekhez kerüljek. Ez egy mindenki által ismert musical, szóval nem arról szólt igazán, hogy a saját muzsikám csendüljön fel benne, sokkal inkább arról, hogy a jelenetek jól kapcsolódjanak egymáshoz, az üresjáratokat megszüntessük. Így rangos filmekhez kapcsolhatom a nevem, ugyanakkor arra is törekszem, hogy egy ehhez hasonló kaliberű produkciónál egyszer majd csak az én nevem szerepeljen.


Melyik volt a legelső saját munkád, amire büszkén mondhattad, hogy "zenéjét szerezte: Deborah Lurie"?

Egy pár rövidfilmmel kezdtem. Az USC-n készítettünk egy kultjellegű rövidfilmet a barátaimmal, George Lucas in Love címmel. Ez egyfajta tiszteletadás volt John Williams és a Szerelmes Shakespeare-t jegyző Stephen Warbeck felé. Illetve akkortájt készült egy Surfacing című kis dráma, egyben az első filmem is.


Az első zenéd, ami CD-n megjelent, a Családom titkai aláfestése volt. Ha jól tudom, John Ottman helyett készítetted el azt a score-t.

Igen. A Családom titkai rendezője, Dan Harris volt az X-Men 2. írója is, és imádta John ahhoz írt score-ját. Természetesen őt kérte fel a filmjéhez, ő viszont nem tudta elvállalni. Engem ajánlott a projekthez, és ez egy óriási alkalom volt a bizonyításra. A filmzene nagy részét a John által megkomponált témára alapoztam, de természetesen kellően kidolgoztam és szinte a sajátommá finomítottam. Kiváló tapasztalatszerzés volt.


Amikor komponálsz, a felvett képanyagon kívül általában honnan merítesz ihletet?

Minden film másmilyen. Épp mostanában fejeztem be egy munkát, ami a Közép-Keleten játszódott. Rengeteg, abból a térségből származó zenét hallgattam meg. Mint egyfajta kutató, olyan ember vagyok, aki tizenötször körbejár valamit, amíg nem passzol. Nem nagyon hallgatok más filmzenéket, de ha konkrét népzenére vagy tradicionális zenére alapoz a téma, akkor megpróbálom magam abba az irányba terelni. Hogy egy főtémát mi inspirál...ez mindig változó, rendszerint egy jó pillanat szülötte.


Sokszor hívnak téged, mint "zenei doktort" bajba jutott produkciókhoz, ilyen volt például a Flört a fellegekben című vígjáték is. Amikor ilyen rövid idő áll rendelkezésedre, hogyan oldod meg a feladatot?

Ez a Miramaxnál töltött fantasztikus időkben történt, amikor nagyon rövid idő alatt kellett nagyon sok mindent csinálni. Szerintem ha a színház világában nevelkedsz, hamar megismered a premier estéinek hangulatát. Magas adrenalinszint, őrült órák tömkelege. Ugyanakkor ha egy olyan projektbe kerülsz, amit ki kell menteni a bajból, hirtelen úgy tekintenek rád, mint világmegváltóra. Nagyon szeretem ezt a szerepet.

A Flört a fellegekben a zseniális Teddy Shapiro munkája volt. Ő egyike a legnagyobb vígjáték-zeneszerzőknek manapság. És ahogy értettem, ő kiváló score-t komponált, melyek többsége meg is maradt a filmben. Azonban a produkció összetétele drasztikusan megváltozott. Hosszú időn keresztül variálgatták, mindenféle őrült jelenet-újrafelvétellel. Mire a film végleg elkészült, Teddy már valami egészen máson dolgozott. Szóval nem azt mondom, hogy rossz zenét írt, csak miután annyi mindent változtattak a filmen, egyre kevésbé volt az aláfestés helyénvaló.


Másik hasonló újrakomponálási feladat volt a Befejezetlen élet, ahol egy olyan filmen kellett dolgoznod, aminek eredeti zenéjét tanárod, Christopher Young szerezte. Miért került sor annál a produkciónál szerzőváltásra?

Nem sokat tudok erről. Az ilyen esetekben néha jobb is, ha nem tudod, mi van a háttérben. Hallottam pár tételt a korábbi zenéből, és csodálatosnak tartottam. Bár csak három hetem volt a végleges score elkészítésére, a filmkészítők elég nagy szabadságot adtak. Próbáltam a fejem tisztán tartani, és ahogy Lasse Hallström (a film rendezője – a szerk.) is mondta: "Csak a szívedből zenélj!".


Remélem, nem volt ebből gondod Chris Younggal...

Chris volt a király! Tudod, úgy gondoltam, hogy ez törvényszerű volt, úgy értem, ez bárkivel megtörténhet a szakmában.


Most pedig, hogy mindkettőtök zenéje megjelent CD-n, bárki összehasonlíthatja őket. Filmzenékről beszélve, amikor egy zenédet kiadják, mekkora részt vállalsz abban, hogy a trackek sorrendjét összeállítsd, a megfelelő tételeket kiválogasd, stb.?

A Befejezetlen élet aláfestése volt a második megjelent filmzeném. Az elsőt, a Családom titkaiét nem tudtam még kellően felügyelni, de igazából John segített nekem ebben. A Befejezetlen élet CD-jének összeállításával sokat foglalkoztam, szerepel rajta néhány olyan tétel, ami a filmben egyáltalán nem csendült fel. Néha ismétlik önmagukat anélkül, hogy újakkal helyettesítettem volna. Nem tudom, hány példányban kelt el, de nagyon boldog voltam, hogy megcsináltam.


Később elkészült a Dreamgirls, ami egy musicalen alapul. Mi volt pontosan a feladatod?

Az első dolog, amit nagyjából egy évvel a felvételi munkálatok előtt készítettem, pár vonóskíséret volt néhány dalhoz – egyikük az "I'm Chainging". Tehát először a vonósokkal foglalkoztam, aztán egy évvel később, amikor szükség volt egy kis háttérzenére, be tudtam kapcsolódni a folyamatokba, és Bill Condonnal (a film rendezője – a szerk.) együtt írtam pár átkötőzenét.


A következő nagy kihívás a Pókember 3. kiegészítő zenéinek megírása. Manapság Spideyhoz zenét szerezni korántsem könnyű feladat, lévén annyiféle vita és problémás utómunka övezi a produkciót. Hogy érezted magad, miközben ezen dolgoztál?

Csak azt tudom mondani, hogy mintha egy dobozba lennék bezárva, ahol nem tudok meg semmit, de valószínűleg azért vagyok ott, hogy gyorsan megírjak néhány tételt, kizárólag a végeredményre összpontosítva. Szerintem azért van ez így, hogy a kínos szituációkból kimaradjak. Amit láttam, hogy Sam Raimi (a film rendezője – a szerk.) rendes fickó, és Lia Vollock, a Sony Music Department feje is nagyon megértő. Tudod, amikor néhányunk egymás stúdiójába szaladgál át, ugyanazon dolgozunk, de mégis barátok vagyunk. Szerencsére semmilyen háttérkörülményről nem tudtam, nyugodtan kijelenthető.


Amikor egy filmhez kerülsz, honnan tudod meg, melyik jelenetekhez lesz szükség a te zenédre?

Sok megbeszélés volt azzal kapcsolatosan, hogy a film melyik részeiben kellene közreműködnöm. Úgy éreztem, leginkább arra használtak, hogy kísérletezgessenek. Biztosak akartak lenni abban, hogy rengeteg dolgot kipróbálnak. Végül aztán Danny Elfman szerelmi témáját kaptam meg.


Mivelhogy ennyi ember dolgozik a filmen, mi lesz a score-album sorsa, ha egyszer megjelenik?

Valószínűleg te többet tudsz erről, mint én.


Nem tudok semmiről!

Láttam ezeket a dolgokat az interneten, az emberek azt kérdezik: "Lesz-e album?". Nem tudom megmondani, miért nincs. Szerintem ki lesz adva Chris zenéjével, de ezt még nem tudom biztosan. Az idő majd választ ad.


Azon a promóciós albumon, ami hozzánk eljutott, egy másik remek válogatás is hallható egy IMAX-dokumentumfilm, a Deep Sea 3D zenéiből. Az ilyen különleges technikájú mozi követel-e bármilyen nem megszokott megoldást egy zeneszerzőtől?

Néhány olyan dolgot csináltam, amit egy hétköznapi filmnél soha nem tennék. Tudtam, hogy ezek leginkább a nagy IMAX-mozikban lesznek levetítve, meg nem tudom mondani, hány hangszóróval körbeépítve. Megpróbáltam ebből előnyt kovácsolni. Néhány hangot úgy kevertem ki, hogy az egész teremben körbejárjon, mint egy örvény, teljes kört leírva. Használtam néhány nagyon mély basszushangot is a fenyegetőbb tételekhez, mint például a cápa-témában. Élveztem játszani ezekkel a dolgokkal.


Amikor egy zenéd megjelenik, olvasol róla kritikákat, kapsz-e visszajelzéseket a rajongóktól?

Lassan megtanulom, hogy mit kezdjek az ilyen kritikákkal: jobb, ha inkább semmit. Azok a hozzászólások, amiket az interneten olvasok, jobbára attól függnek, hogy az emberek szerették-e a filmet, vagy sem. Azt vettem észre, hogy ha a film pozitív visszajelzést kap tőlük, akkor a zene is. Ha viszont nem szerették...megpróbálom inkább el sem olvasni ezeket.


Mi az álomprojekted?

Ó, egy csomó minden van még, amit szeretnék. Ha az abszolút álomprojektemet kellene leírnom, mivel mindig is drámaibb személyiség voltam, elsősorban drámai és érzelemgazdag filmekhez szeretnék zenét szerezni. Nagyon szeretnék gyerekeknek szóló, élőszereplős produkciókban részt venni, hasonlóan a Malac a pácbanhoz, ahol csodálatos volt Danny Elfmannel dolgozni. Egy ehhez hasonló munka nagyszerű lenne.


Gondolkodtál már azon, hogy kitörj a megszokott műfajokból, és valami másban, mondjuk horror- vagy akciófilmen dolgozz?

Természetesen. Készült pár ilyen filmem már, bár nem kifejezetten a horror és az akció műfajában. Volt már például egy sztriptíztáncosnőkről szóló sötétebb tónusú filmem is.


Az álomprojektek után beszéljünk a jelenlegi munkákról. Egy filmről beszéltél korábban, ami a Közép-Keleten játszódik.

Most fejeztem be egy filmet Amos Oz regénye alapján, A kis áruló címmel, melyben Alfred Molina egy brit katonát alakít Izraelben, 1947-ben. A családom nagyon szerette ezt a könyvet, és én is elolvastam az író néhány művét. Ennek a filmnek a zenéjét büszkén írtam a családomnak és a barátaimnak.

A másik, amiről tudok, egy Warner Brothers-produkció, a címe Vakáció a szigeten, melynek munkái nemsokára elkezdődnek. Ez egy vígjáték Parker Posey, Amy Poehler és Rachel Dratch főszereplésével. Egy tavaszzáró komédiának tűnik, a sörös mozik női megfelelőjének.


Amikor nem dolgozol, mivel töltöd a szabadidődet?

Ha megtudtam, mi az a szabadidő, elmondom. Elég nagy dolog a megfelelő egyensúlyt megtalálni. Én nagyon sokat dolgozom. De kimozdulok, amikor csak tudok, szeretek a szabadban lenni. Szeretnék kirándulni, és különféle helyekre eljutni.


Deborah Lurie munkáiról bővebben a komponista honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Külön köszönet Tom Kiddnek a közreműködésért.
2007. június 24.