„Nagyon szeretek filmzenét komponálni, mert mindig lehetőséget nyújt számomra valami egyedi hangzás megalkotására. Lehet az kevésbé újszerű, vagy a már ismert stílusok finom variálása, ha viszont a film megkívánja, létrehozhatok egy egészen újfajta zenei megközelítést is.”


Az amerikai filmgyártás egyik legegyénibb stílussal rendelkező zeneszerzője főként a drámák és a családi filmek területén brillírozik, de a klasszikus filmzenéken túl a jazz és a new age műfaján belül megjelent szólóalbumai is világszerte elismertté tették. A trombitán és szintetizátoron is egyaránt profi előadóművész olyan híres zenészekkel dolgozott már együtt, mint Bruce Springsteen, Suzanne Vega, Willie Nelson vagy a Rolling Stones. Több mint hetven filmzenét írt már, melyek közt egyaránt találunk hagyományos nagyzenekari, kortárs minimalista, big bandes, swing, avantgárd jazz, elektronikus ambient vagy világzenei művet. Egyszer jelölték Oscar-díjra, 1992-ben a Folyó szeli ketté score-jáért, illetve 1990-ben Grammy-díjat vehetett át a legjobb new age előadó kategóriában Mark Isham című szólóalbumáért (melyen többek között Chick Corea, Tanita Tikaram és David Torn is közreműködött). Az EZ Streets című tévéfilmhez írt zenéjéért Emmy-díjjal jutalmazták, és még két esetben jelölték, a Nothing Scared, valamint a Chicago Hope főtémája kapcsán. A modernek soundtrackje elnyerte a Los Angeles Times kritikusainak díját 1989-ben, 2006. február 21-én pedig az ASCAP (Amerikai Zeneszerzők, Írók és Kiadók Társasága) kitüntette őt a Henry Mancini nevével fémjelzett életműdíjjal.

1951. szeptember 7-én született New Yorkban. Anyja hegedűművész volt, apja pedig zeneelméletet tanított, így csakhamar ő is komolyzenei tanulmányokba kezdett. Elsősorban zongorán, hegedűn és trombitán tanult játszani, végül ez utóbbi hangszer maradt számára a leginkább élvezetes, olyannyira, hogy tizenkét évesen már szólókoncerteket adott. A család később átköltözött San Franciscóba, ahol Isham több kisebb helyi zenekarhoz is csatlakozott, így fejlesztve zenei tudását. A klasszikus zenén túl érdeklődni kezdett a jazz, a pop és a rock iránt, a hetvenes évektől pedig szintetizátoron is megtanult játszani. Húszas évei elején átmenetileg félretette a komolyzenét, s turnézenészként számos együttessel is zenélt mind a jazz (Pharaoh Sanders, Charles Lloyd), mind a pop (The Beach Boys, Van Morrison) műfaján belül. 1976-ban alapította meg első saját zenekarát Art Lande jazz-zongoristával, a Rubisa Patrol kvartettet, melynek zeneiségével Isham elsősorban Miles Davis játéka iránti tiszteletét fejezte ki. Két albumuk jelent meg: 1976-ban a Rubisa Patrol, két évre rá pedig a Marauders. Abban az évben Isham újabb zenekart alapított Group 87 néven, olyan zenészekkel, akik később szinte összes szólóalbumán közreműködtek (köztük a szintén filmzenék terén is kalandozó Patrick O'Hearnnel). Ezen formációnak is két albuma jelent meg: a Group 87 1980-ban, az A Career in Dada Processing pedig 1984-ben.

1983 volt a vízválasztó év Mark Isham életében, megjelent ugyanis első szólóalbuma (Vapor Drawings) és első, főként szintetizátoron előadott filmzenéje is, a Never Cry Wolfhoz, mely az ezt követő két további score-jával (The Times of Harvey Milk, Mrs. Soffel – Börtönszerelem) közös albumon jelent meg 1985-ben, Film Music címszó alatt. 1986-ban megalkotta a filmtörténelem egyik legkiválóbb new age beütésű score-ját Az országút fantomjához, mely azóta is alapműnek számít az elektronikus filmzenék között. 1987 és 1992 között további tizenkilenc, többnyire drámai ihletésű filmhez szerzett zenét: a díjnyertes A modernek és a Folyó szeli ketté mellett többek között az arisztokrata környezetben játszódó A szerencse forgandóhoz, a Billy Bathgate-hez, és a John Steinbeck világhírű regényéből készült adaptációhoz, az Egerek és emberekhez. Eközben a Rabbit Ears sorozathoz is komponált aláfestéseket, mely kiadó klasszikus meséket jelentetett meg videókazettán és CD-n, olyan hírességek narrációjával, mint Glenn Close, Meryl Streep, Ben Kingsley vagy Morgan Freeman.

Isham filmzenei pályafutása az évek során stílusok szerint sokfelé ágazott. Egyéni kifejezésmódja és hangzásvilága azonnal felismerhetővé teszi, akár akciófilmhez készített zenét (Hiába futsz, Szökésben, Időzsaru, A hálózat csapdájában), akár jazzes-swinges műről legyen szó (Huncut világ, Gyilkosság villanófényben, Rövidre vágva, Mrs. Parker és az ördögi kör, Kvíz Show), akár szívbemarkoló drámáról (Nell, a remetelány, Magánórák, Bármi áron, Az utolsó tánc, Októberi égbolt), vagy épp könnyedebb családi filmről (Repülj velem!, Kicsi Fa az indiánok között, Az élet háza, Pata-csata). A vérfagyasztó mozik világában a Penge és A gyűjtő által próbálhatta ki magát, de olyan katonai ihletésű drámákból is kivette a részét, mint a Férfibecsület és A bevetés szabályai, de a romantikus filmek terén is nagyszerűeket alkotott: Első látásra, Afterglow, Holdfényév. A kétezres években az Ütközésekhez komponált ambientes beütésű, kiváló score-jával, valamint a Warrior – A végső menet ihlette művével vívott ki széles körben elismerést.

Filmzenéi mellett önálló albumaival is folyamatosan felhívja magára a figyelmet a new age, az ambient és a jazz rajongói körében: a két Grammy-díjra jelölt albuma, a Tibet és a Castalia mellett az 1995-ös Blue Sun (mely a rangos Downbeat magazin szerint az évszázad legjobb száz jazzalbumának egyike), az 1998-as Mark Isham: A Windham Hill Retrospective, illetve az 1999-es Miles Remembered: The Silent Way Project (a London Times szerint 1999 legjobb jazzalbuma) mind egy-egy különálló színfoltja Isham zeneiségének. 
 

Tihanyi Attila
2015.09.20.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Chicago Hope kórház zenéje
Moziszériák, tévésorozatok

Beszámolónk a Varése Sarabande 30. születésnapi rendezvényéről
Beszámoló

Beszámolónk a Wondercon keretén belül megrendezett Behind the Music...-ról
Beszámoló

Egy szomorú trombitás - Interjú Mark Ishammel
Interjú

Sportfilmek zenéje - I. rész
Kollaborációk, életutak

Sportfilmek zenéje - II. rész
Kollaborációk, életutak