Paul Haggis elsősorban olyan filmek forgatókönyvírójaként ismert, mint például a Millió dolláros bébi, a Casino Royale, A Quantum csendje, A következő három nap, de ő az egyik kitalálója Chuck Norris sorozatának, a Walker, a texasi kopónak is. Több tévésorozat-epizód és tévéfilm levezénylését követően az Ütközésekkel első mozifilmjét rendezte meg, mely nemcsak összetett forgatókönyvével, de népes szereplőgárdájával is felhívta magára a figyelmet. Olyan világsztárok, illetve – napjainkra még ismertebbé váló – karakterszínészek láthatók benne kisebb-nagyobb vagy akár csak epizódszerepben, mint Sandra Bullock, Don Cheadle, Matt Dillon, Thandiwe Newton, Michael Peña, Brendan Fraser, Ryan Phillippe, Terrence Howard és William Fichtner. A film magyar, illetve eredeti címe, a Crash jól szemlélteti témáját, mert szó szerinti ütközéseket, azaz autós koccanásokat éppúgy láthatunk benne, mint átvitt értelemben az életünket megkeserítő mindennapi súrlódásokat, melyek egy része higgadt fejjel akár rögtön lezárható lenne, alacsonyra tett tűrésküszöbünk okán mégis elfajulnak. Haggis a rasszizmust is egy akkoriban szokatlan szemszögből közelítette meg, ami miatt filmje támadások sorát kapta, mai túlérzékeny világunkban pedig valószínűleg el sem készülhetne, legalábbis változatlan formában nem.


A direktornál nincs szentté avatott, kizárólag pozitív szereplő, a politikai korrektséget pedig két óra erejéig zárójelbe teszi. Az Ütközésekben nem a színárnyalat számít, a tettei alapján ítélhet meg mindenkit a néző. A felé irányuló, ellenségesnek vélt pillantásokat a bőre színére visszavezető, méltatlankodó fekete fickó itt nem is annyira ártatlan, a zord latino bandatagnak tűnő zárspecialista ellenben szerető családapa, a helyzetével visszaélő, szexuális zaklatást elkövető, fajgyűlölő fehér rendőr pedig egyben a saját testi épségét kockáztató, hősies életmentő. Ezekről az ellentmondásos karakterekről és még jó néhány olyan szereplőről szól a film, akiknek életét – mint mindannyiunkét – a véletlenek szabályozzák, és űzik bele őket olyan játszmákba, melyek végkimenetele akár tragikus is lehet, s ez hiába lenne esetenként megelőzhető, ha az emberi természet jó és rossz oldala közül sokszor utóbbi kerekedik felül. A több, egymást folyamatosan keresztező szálon futó alkotást rengeteg díjra jelölték, a 2006-os Oscar-átadáson pedig nemcsak az év filmjének járó szobrot hozta el, de elismerték a rendező és Bobby Moresco által írt eredeti forgatókönyvet, továbbá a vágást is. Kevesen tudják, de a siker hatására született egy 2008-ban bemutatott, két évados, azonos című tévésorozat is, az Eric Robertset, Dennis Hoppert és Tom Sizemore-t felvonultató széria viszont már felemás véleményeket kapott, ráadásul nézői visszhang nélkül maradt.

A sorozat zenéjét asszisztensével, Cindy O’Connorral, a filmét pedig önállóan komponáló  Mark Isham nevét eddig pontosan kétszáz alkalommal találjuk meg a stáblistákon, a jazztrombitásként is munkálkodó zeneszerző-előadó több mint négy évtizede van jelen Hollywoodban. Olyan filmekhez alkotott emlékezetes dallamokat, mint két Robert Redford-rendezés, a Folyó szeli ketté és a Kvíz-show, a Jodie Foster címszereplésével készült Nell, a remetelány vagy épp a Brian De Palma-féle Fekete Dália. Szerzeményeinél sajnos mára a mennyiség átvette az uralmat a minőség felett, és bár időnként még lehetőséget kap jól sikerült szimfonikus score-ok megírására is (Togo, Delfines kaland), újabb műveinek jelentős része kifejezetten feledhető.


Az Ütközések költségvetése mindössze hat és fél millió dollár volt, amiből kiderül, hogy a sztárok mind jelképes összegért, Haggis meggyőző képességének vagy a forgatókönyvnek köszönhetően vállalták el a közreműködést. Épp ezért a zenére is csak minimális összeg jutott, ami rögtön kizárta a szimfonikus zenekaros megközelítést. Isham saját maga által feljátszott műve így szintetizátorra és zongorára épül, de fontos szerep jut az elektronikus kiegészítéseknek és a hangdizájnnak. A szerzemények meditatív, érzékeny, ambientes pillanatokban bővelkednek, melyek a filmbeli életképek, a város éjszakai közjátékai bemutatásának hatásosságához sokat hozzátesznek. Ilyen a lassan előgomolygó „Crash”, az egyaránt trance-es effekteket használó „Go Forth My Son” és a „Siren”, a misztikusan lebegő „Hands in Plain Sight” vagy a sejtelmes „Find My Baby”.

Fontos összetevő a női vokál. Haggis ideiglenes zeneként A kukorica gyermekei dallamfelelőse, Jonathan Elias The Prayer Cycle című nagyzenekarra és kórusra írt monumentális mesterművével illusztrálta elképzeléseit komponistájának, és bár kezdetben felmerült Loreena McKennitt dalainak felhasználása is, végül két énekesnőt hallhatunk közreműködni. A sérült sofőr kimentését kísérő „Flames” az Ütközések első katartikus pontja, ahol a walesi nyelven daloló Carol Ensley hangja páratlanul egyesül a szintetizátoralappal és a lágy zongoraszóval, Catherine Grant pedig a hasonlóan egzotikusnak ható fárszi és latin nyelven énekel („Neglience”, „Saint Christopher”). A „Flames” mellett a másik elképesztően hatásos szerzemény a himnikus „A Really Good Cloak” lett, mely az album címlapján is szereplő jelenettel együtt valószínűleg csak a legkérgesebb szívű nézők szemébe nem képes könnyeket csalni – a motívumot intimebb formában hallhatjuk a szintén mesteri „No Such Things As Monsters”-ben is.


A Superb Records a score után egy hónappal kiadott egy Music from and Inspired by the Film alcímű válogatásalbumot is, de az ezen található dalok közül mindössze kettő hangzik el a filmben. A film nyitányával összevetve egy saját farkába harapó kígyót idéző utolsó jelenet alatt, a stáblista alá futtatva, a Stereophonics „Maybe Tomorrow”-ja szól, mely önmagában is kiváló darab, a filmet pedig kifejezetten  optimista felhanggal zárja, miközben egyúttal mintha csak kinevetné az ekkor látható kicsinyes vitát, mely megmutatja, hogy egy rasszizmust megélő is lehet rasszista. A másik stáblistadal, a Move.Meant feledhető „Problems”-a a kilencvenes évek hiphop formációit idézi, igaz, a csapat a kétezres évek első felében létezett. A film legfontosabb száma Bird York értékes, méltán Oscar-jelölt balladája, az „In the Deep”, mely egy képmontázs alatt csendül fel (ekkor könnyen beugorhat a Magnólia hasonló jelenete Aimee Mann szintén csodás „Wise Up”-jával). Ezt, illetve a „Maybe Tomorrow”-t az intrumentális CD-n is megtaláljuk, a digitális kiadáshoz azonban nekünk kell hozzácsapnunk.


A produkció egyik erőssége Mark Isham muzsikája, mégis útja később már csak egyetlen alkalommal keresztezte Haggisét, azonban az Elah völgyében című dráma nem aratott sikert, és az aláfestése feleannyira sem lett emlékezetes, mint amit az Ütközésekhez írt. Utóbbi műve pályája egyik ékköve, mely nemcsak tökéletesen kíséri a jeleneteket, de önmagában hallgatva is igen hangulatos – aki ilyesmit hallgatna még tőle, Vapor Drawings és Tibet című szólóalbumait keresse, soundtrackjei közül pedig Az országút fantomjának aláfestését. Az Ütközések score-jára a legtöbb néző biztosan felfigyelt, hiszen a jelenetek hatásosságához kétségtelenül rengeteget hozzátesz, emellett a „Flames” és főleg az „A Really Good Cloak” pedig a valaha írt legmegindítóbb filmzenei pillanatok közé sorolható a kapcsolódó jelenetek ismeretében.