Az ausztrál származású író-rendező, George Miller az 1979-es Mad Maxnek köszönhetően került fel a filmes világ térképére, az ismertebb alkotók körébe. Ennek folytatásai mellett direktorként olyan ...
Napjaink híres rendező-zeneszerző párosait tekintve némileg kilóg a sorból a jelenlegi két művész, tekintve, hogy közös munkáik nem számuk, hanem minőségük miatt számít kiemelkedőnek – és ez is inkább ...
Egy korábbi összeállításban már foglalkoztunk Ron Howard életművével, illetve filmjeinek zenéivel. Ebből azonban okkal maradtak ki azon mozijai, melyekhez James Horner szállított muzsikát, hiszen a ...
... így Donner karrierjére sem tudott a továbbiakban hatással lenni. A rendezőpalánta azonban más tévések figyelmét is felkeltette, így nem maradt munka nélkül. Legfőbb patrónusa George Blake lett, aki mellett ...
... méltó mozzanata. Amikor tudjuk, hogy egy alkotás főhősei a nagy – és legtöbbször utolsó – melóra készülő rablók, éppúgy jó előre körvonalazódik bennünk egy elképzelés az aláfestésről, ahogy például ...
... filmzenebarátoknak időről időre céltáblája volt ugyan, ám mindez eltörpül tehetsége, rátermettsége mellett, ami nemcsak díjainak és egyéb szakmai elismeréseinek számát tekintve vitathatatlan, hanem azért ...
... művészeti iskolájának, a Juilliard Schoolnak lett a tanulója. Itt Snow-val és még egy hallgatótársával, Dorian Rudnytskyval megalapították a New York Rock & Roll Ensemble nevű formációt, melybe később ...
Az év legjobb filmzenéi, az év meglepetései, a legjobb tételek, a legjobb betétdalok, a legjobb sorozatzenék, a legszínvonalasabb kiadványok, csalódások, és az év legrosszabb zenéi. Hogy melyikünk ...
Az ausztrál származású író-rendező, George Miller az 1979-es Mad Maxnek köszönhetően került fel a filmes világ térképére, az ismertebb alkotók körébe. Ennek folytatásai mellett direktorként olyan ...
... első regénye, a Black Sunday. A könyvből 1977-ben John Frankenheimer egy filmadaptációt (Fekete vasárnap) is készített, amely mérsékelt sikert aratott. Harris ezt követően már az írásnak szentelte az ...
A nyolcvanas évek akciósztárjai filmjeik bevételi adatai mellett azzal srófolták egymást, hogy ki mennyi gazfickót tud eltenni láb alól. Mozijaikon generációk nőttek fel, akik titkon mindig arra vágytak, ...
"Régen kiégtem volna akkor, ha csak simán tenném a dolgomat, majd fognám a pénzt, és továbbállnék. Ám én minden feladatban találok valamiféle kihívást. Emellett hajlandó vagyok elvállalni bármilyen ...
... Harrison Ford mellett egy új nagyágyút is hadrendbe állított Sean Connery személyében. Spielberg már a bemutató idején sem szerette túlságosan az Indiana Jones és a Végzet Templomát, az eltelt évek alatt ...
... akkor még az iskolapadból épphogy kikerült Shane Black forgatókönyvéből kiindulva, amelynek sikerére a Warner Bros. vezetősége eleinte nem vett volna mérget – és Donnerék is tudatában voltak annak, hogy ...
... így Donner karrierjére sem tudott a továbbiakban hatással lenni. A rendezőpalánta azonban más tévések figyelmét is felkeltette, így nem maradt munka nélkül. Legfőbb patrónusa George Blake lett, aki mellett ...
Az év legjobb filmzenéi, az év meglepetései, a legjobb tételek, a legjobb betétdalok, a legjobb sorozatzenék, a legszínvonalasabb kiadványok, csalódások, és az év legrosszabb zenéi. Hogy melyikünk ...
... összegyűjtöttük azokat a sportfilmeket, melyek zenéje legjobban megjeleníti ezt a hangzásvilágot. Az olimpiák zenéje Az olimpiai megnyitó ünnepségek minden bizonnyal a világ leglátványosab ...
Egy korábbi összeállításban már foglalkoztunk Ron Howard életművével, illetve filmjeinek zenéivel. Ebből azonban okkal maradtak ki azon mozijai, melyekhez James Horner szállított muzsikát, hiszen a ...
Napjaink híres rendező-zeneszerző párosait tekintve némileg kilóg a sorból a jelenlegi két művész, tekintve, hogy közös munkáik nem számuk, hanem minőségük miatt számít kiemelkedőnek – és ez is inkább ...
... Világörökség részévé méltán vált óváros utcáin ezúttal David Arnold (A függetlenség napja), John Powell (Bourne-trilógia), John Scott (Végső visszaszámlálás), Bruce Broughton (Silverado), Roque Baño ...
... Nemzetközi Filmzenei Konferencia követte. Míg a tavalyi háromnapos rendezvényen a helyi komponisták mellett Brian Tyler, John Frizzell, Don Davis, illetve Sean Callery voltak jelen, addig a szervezők ...