A szedett-vedett bűnözőcsapat az utolsó nagy rablásra készül (Kaleidoszkóp). A kisváros lakói által kiközösített lányt barátságtalan űrbéli jövevények látogatják meg (Nincs, aki megmentsen). Az elhunyt öregúr mintha csak a sírból segítené egykori felolvasójának életét, akár gyilkosság árán is (Mr. Harrigan telefonja). A repülőgépből kidobott kábítószer egy mackó bendőjében landol, és nincs rá jó hatással (Kokainmedve). A Los Angeles-i gettólakó a helyes mederbe terelné félresiklott életét (Fekete átok).


Kaleidoszkóp (2023)
Kaleidoscope



zene: Dominic Lewis
kiadás éve: 2022
kiadó: Netflix Music
játékidő: 60:11



Az ötletes, de végül inkább csak promóciós szempontból sikeres koncepción túl, miszerint a kilenc epizódja bármilyen sorrendben megnézhető, a muzsika a Kaleidoszkóp egyetlen említésre méltó mozzanata. Amikor tudjuk, hogy egy alkotás főhősei a nagy – és legtöbbször utolsó – melóra készülő rablók, éppúgy jó előre körvonalazódik bennünk egy elképzelés az aláfestésről, ahogy például egy romantikus, egy szandálos vagy épp Ázsiában játszódó filmnél. Egy úgynevezett heist movie esetében rendszerint lüktető groove-okra, felharsanó rézfúvósokra, dörmögő nagybőgőre, vagány elektromosgitár-riffekre, továbbá dobütemekkel diktált végtelen dinamikára számíthatunk. Innentől kezdve fel van adva a lecke egy zeneszerzőnek, hogyan hozza ezt az irányt úgy, hogy önálló egyéniséggel rendelkező score-ral álljon elő, és a bejáratott megoldások ellenére se legyen klisés. A Hans Zimmer mellől önálló útra lépett Dominic Lewis (Az ember a Fellegvárban, Pénzes cápa) rendkívül kreatív módon állt a feladathoz. A fent felsoroltak mellett olyan ötleteket is bevetett kisebb zenekarra készült, bluesos, soulos, funkys megoldásokat és vonósdallamokat is tartalmazó aláfestésében, mint a jól eltalált főtémában a lüktető zongorajáték mellett megjelenő és a score-ban fel-feltűnő tapsolás, az énekhangok szanaszét vagdosása vagy a megfelelő helyre beillesztett effektek. A muzsikának ott van a helye a váltakozó minőségű Ocean’s-filmek színvonalas zenei univerzumában, David Holmes és Daniel Pemberton kiváló művei mellett.

Nincs, aki megmentsen (2023)
No One Will Save You



zene: Joseph Trapanese
kiadás éve: 2023
kiadó: Hollywood Records
játékidő: 67:38



Egy olyan, szinte teljes egészében párbeszéd nélküli, mozgalmas sci-finél, mint a Nincs, aki megmentsen, fontos szerep hárul a zeneszerzőre, Joseph Trapanese (A rajtaütés, A pók feje, Vaják) pedig nem is tétovázik. Lassú, majd vibrálóvá váló vonós-, illetve tompa zongorajátékkal kísérve ismerhetjük meg a főhős napi rutinját az album első felében, ám már a legelső trackben megjelenik egy horrorisztikus felütés, és ez az irány lesz a jellemző. Trapanese és Brian Duffield rendező (akik a Kirobbanó szerelem című alkotáson dolgoztak először együtt) dilemmája az volt, hogy hol szóljon egyáltalán score, mely pillanatokat tenné erősebbé inkább a csend, hol érnek el nagyobb hatást minimalistább ötletekkel. A hangmérnökökkel összedolgozó komponista a földöntúliság érzékeltetéséhez először csak kisebb töredékeket rögzített a nagyzenekarral, majd ezeket módosította (például megfordította vagy oboa hangját extrém magassá tette), hogy műve valamennyire megtartsa az organikus jelleget. Ebből egy feszült, még a kevés békésebb pillanatban is nyugtalanító hatású mű született, melyben az idegeneket nem konkrét téma, hanem fémesen súrlódó, természetellenes hangok jellemzik. Egy ilyen, a kakofóniát sem mellőző kíséretet sokan a zene helyett „zene” formában írnának le, de a jelenetek alatt kétségtelenül hatásos, és önmagában is elég érdekes ahhoz, hogy a horrormuzsikákon edzettek megtalálják benne a számításukat.

Harrigan úr telefonja (2022)
Mr. Harrigan's Phone



zene: Javier Navarrete
vezényel: Nicholas Dodd
kiadás éve: 2022
kiadó: Netflix Music
játékidő: 57:50


A Minél véresebb című kötetből ismerős Stephen King-novella alapján, John Lee Hancock (Banks úr megmentése) rendezésében készült természetfeletti thriller egyeseknek unalmas, számomra inkább csak lassan építkező és visszafogott lett. Melankolikus megközelítése, továbbá a két jól együtt dolgozó főszereplő, Jaeden Martell és Donald Sutherland játéka ellensúlyozza azt, hogy mindenféle csavartól mentes. A hangulathoz rengeteget tesz hozzá a spanyol Javier Navarrete (A faun labirintusa) őszies hangulatú score-ja. Lágy zongoraszó és szólóhegedű-játék fémjelzi azokat a jeleneteket, melyekben a fiú klasszikus regényekből olvas fel az öregúrnak. A melankolikusan játszó nagyzenekar dallamait olykor női vokál színesíti, a zongora mélyebb hangfekvésű billentyűinek megszólaltatása pedig baljóslatúvá teszi a művet. Alapvetően szimfonikus zenéről beszélünk, ám a komponista apró neszekkel is feldíszítette kompozícióit. Egy önmagában is könnyen végighallgatható műről van szó, de a jelenetek ismerete további pluszt ad, hiszen Navarrete remek atmoszférát teremtett, muzsikája a film ékköve.

Kokainmedve (2023)
Cocaine Bear



zene: Mark Mothersbaugh
vezényel: Tim Davies
kiadás éve: 2023
kiadó: Back Lot Music
játékidő: 46:54


A félig-meddig valós történetből kiinduló vígjáték elég nagy őrültségnek tűnt ahhoz, hogy a számos negatív vélemény ellenére belekezdjek, ám hamar rájöttem, hogy nem az én humorérzékemhez idomul. Amikor az animációs mozik specialistája, Mark Mothersbaugh (Derült égből fasírt, Hotel Transylvania) score-járól előzetesen azt olvastam, hogy szintipop elemek dúsítják, egyből érdekelni kezdett, hiszen a Thor: Ragnarök esetében ezt kiválóan megoldotta, ám e téren szintén csalódás ért. Rock, elektronikus és szimfonikus muzsika vegyítését hallhatjuk, melyben elektromos gitár hangja, countrys vagy épp mariachis jelleg éppúgy visszaköszön, mint a nyolcvanas évek slasherjeinek fémes hatású szintetizátorsikolyai és B-kategóriás akciófilmek csapkodó ütemei. A végeredmény egy emlékezetes pillanatok nélküli, kifejezetten kaotikus műfajturmix lett. Folyamatos hangulati törésekkel van tele, aminek persze a jelenetek szerkezete az oka, emiatt jár a hat pont, ha több nem is. Mindazonáltal albumként nem nagy élmény hallgatni, maximum a film – valószínűleg nem túl komoly létszámot kitevő – rajongóinak, akik így felidézhetik a címszereplő megmozdulásait. A kiadványt Grandmaster Flash és Melle Mel hiphopklasszikusa, a „White Lines” feldolgozása zárja egy bizonyos Pusha T előadásában, de aki szereti az eredetit, ezt inkább meg se hallgassa, jobban jár.

Fekete átok (2001)
Baby Boy



zene: David Arnold
vezényel: Nicholas Dodd
kiadás éve: 2001
kiadó: Varése Sarabande
játékidő: 40:52



A Halálos iramban-szériából ismert Tyrese Gibson főszereplésével készült Fekete átokhoz három album kapcsolódik. A score mellett a rap és R’n’B felvételekből álló kollekcióból megjelent egy szókimondó és egy cenzúrázott verzió is, melyeken Gibson is előad egy dalt szereplőtársával, Snoop Dogg-gal. Az instrumentális anyagot öt James Bond-film komponistája, David Arnold jegyzi, akinek – a film jelentéktelenségéből kifolyólag – ez az egyik legkevésbé ismert, mindazonáltal az egyik legérdekesebb műve. A smooth jazzes elemeket is felvonultató, retrós funky-hiphopként aposztrofálható, stílusos műben különféle ütőhangszerek, basszusgitár, a hetvenes éveket idéző billentyűs instrumentumok, az ezekhez finoman adagolt elektronikus színesítések, illetve néhány helyen bánatos női vokál tűnnek fel. A játékidő háromnegyedét puha hangzású megközelítés jellemzi, amikor pedig a dráma kerül előtérbe, a vonósoké lesz a főszerep. Rendkívül hangulatos aláfestés ez, mely a billentyűs hangszereken és gitáron egyaránt közreműködő művész eggyel korábbi filmje, a szintén John Singleton által rendezett Shaft zenéjének visszafogott folytatásaként is felfogható, és a 2005-ös Négy tesó dallamai is ugyanezen ágról fakadnak tőle. A Fekete átok score-ja a Spotify-on inaktív státuszú, ám a Youtube-on pillanatnyilag meghallgatható – érdemes tenni vele egy próbát.