...
Tyler a kilencvenes évek végén tűnt fel Hollywood térképén – látómezőmbe viszont csak a 2003-as A Dűne gyermekei kíséretével került –, 2016 májusára pedig elérkezett az idő arra, hogy megrendezze ...
... – A Fantom visszatér
Sam Mendes újabb James Bond-filmjéhez természetesen nem komponálhatott más, mint Newman, aki még a korábbi epizódhoz készítettnél is erősebb művet alkotott. Biztos akadnak, akik ...
... nyolc pontot kapott tőlem, sokszor idegesített (egyedüliként a középföldés mozik közül), és valószínűleg sosem hallgatom meg többet. Ez nem fog így történni viszont a záró epizódhoz írtakkal, ahol ...
... s megkapta a lehetőséget. A Tom Berenger, Willem Dafoe és Charlie Sheen főszereplésével készült mozit minden idők egyik legjobb háborús filmjének tartják. Hét Oscarra jelölték, ebből négyet meg is kapott ...
... , melynek eredményeként a bűnöző Caine-ből (Tom Noonan) a robotzsaru-program keretén belül egy újabb fejlesztésű, félig ember, félig gép teremtményt kreálnak, ami aztán elszabadul...
Amellett, ho ...
... kilencvenes évek végén elvetették, és önálló filmtervként kezdték kezelni, sőt egy ideig úgy tűnt, Jan de Bont személyében a rendezőt is megtalálták hozzá. Mindeközben a forgatókönyv elvándorolt Tom ...
... A zeneszerző posztjára Scott először Isao Tomitát kívánta szerződtetni, de a Fox kikötötte, hogy csak egy tapasztalt szerző írhatja meg a score-t. Így a zene megkomponálását Jerry Goldsmithre bízták ...
... son és TomCruise tűnt esélyesnek. Stallone és Banderas összerakása végül nem volt rossz döntés, a fél világ erről beszélt, ám a sors fintora, hogy Hollywoodban egy másik akciómozi is akkortájt ke ...
...
Kétségkívül megérdemli a maximum pontszámot a mű, még ha ezt az első részt egyelőre egy hangyányival kevésbé tartom szerethetőnek a korábbi nyitánnyal összevetve. A tíz ponthoz hozzájárult a lenyűgöző ...
... k között arról is nevezetes, hogy Tom Hanks élete első mozis szerepét ebben kapta. Érdekesség, hogy Hanks rögtön főszerepben látható, és karrierjében később sem adta alább, hiszen a színész mellékszerepb ...
... i klasszikus romantikus westernfilmek előtt, ám a karcsú forgatókönyv, valamint a két főszereplő, TomCruise és Nicole Kidman közt bimbódzó valós szerelem egyáltalán nem ragadtatta el a közönséget. ...
... k szállítani. Így emlékszik vissza kapcsolatukra: "Zenéim közül a legmaradandóbbaknak a De Palmának írottakat tartom, ő adott nekem időt és lehetőséget a komponálásra, és neki is fontos volt, ho ...
... fel a vásznon például Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, Jack Nicholson, Sean Connery, Whoopi Goldberg, Angelina Jolie, TomCruise és Robert De Niro, akik mellett a zenei világ olyan képviselői ...
... Singer. This time they've produced another serious work: the film focuses on a major internal enemy of Adolf Hitler named Colonel Claus Schenk von Stauffenberg (played by TomCruise). He smuggled a bomb ...
... hangvételű produkción dolgozott együtt: a film Hitler ellenlábasáról, Claus Schenk von Stauffenberg ezredesről (TomCruise) szól, aki 1944. július 20-án bombát csempészett Hitler főhadiszállására, a tervezett ...
...
4. BT, Tommy Stinson: Kettőt találhatsz
Ez a gitáros album tulajdonképpen kellemes darab lenne, ami a film közben még akár jól is működhet. Csakhogy a lemezen a játékidő még a harmincö ...