Andy Vajna a nyolcvanas és a kilencvenes évek során számtalan hollywoodi projektben dolgozott együtt Jerry Goldsmithszel, melyek között olyan sikerfilmeket találni, mint például az első három Rambo-mozi vagy a Total Recall – Az emlékmás. Szerkesztőségünk a komponista halálának tizedik évfordulója alkalmából kereste fel az ismert producert, aki közös munkáikról, barátságukról és az 1999-es hazai koncertről egyaránt mesélt.




Milyen apropóból került sor az első találkozásukra?

Jerry Goldsmithszel egy olasz étteremben találkoztam először, miután Ted Kotcheff befejezte a Rambo – Első vért, amelyhez épp zeneszerzőt próbáltunk keresni. Eleinte nehéz volt Jerryvel, mert nem volt biztos abban, hogy el akarja vállalni ezt a munkát. Aztán megmutattuk neki a filmet, amelybe teljesen beleszeretett, és végül egy fantasztikus zenét készített hozzá. Hihetetlenül érzékennyé, elérhetővé varázsolta a közönség számára Rambo gyilkos karakterét.

Szerintem Jerry fantasztikus ember volt, és nagyon közvetlen is. A Rambo – Első vér után jó barátok lettünk, és nagyon sokat dolgoztunk együtt, nemegyszer olyan filmeken is, amelyekre kimondottan ő jelentkezett, hogy szeretne zenét írni hozzájuk. 


A rendezők többnyire félvállról veszik a zenét. Ön producerként mennyire tartja fontosnak az aláfestéseket?

Az egyik legfontosabb elemnek tartom. A hangi utómunkálatoknak két fele van: az egyik a hang, a másik pedig a zene. A hang azért nagyon fontos, mert az ad a filmnek realitást, a zene pedig az emocionális oldalt képviseli, és egy mozifilm emocionális hatás nélkül körülbelül nullát ér. A zene szerintem legalább ötven százalékot ad a filmhez.


Hogyan dolgoztak együtt, mennyire hallgattak egymás elképzeléseire, ötleteire, illetve alkalmaztak -e temp zenéket?

Jerry egy nagyon tehetséges ember volt. Ha el tudtad mondani neki, hogy mit akarsz, akkor ő ezt nagyon szépen, pontosan visszaadta neked. Ha nem tudtad elmondani, akkor egy nagyon zagyva dolog jött ki az egészből – de ez érthető, hiszen nem voltál teljesen tisztában azzal, hogy mit szeretnél. Nekünk például volt olyan esetünk egy trailer zenéje kapcsán, hogy nekem iszonyatosan tetszett, ám egy része nem volt olyan erős, amilyennek akartam. Erre ő kiradírozta azt a részt, és ott rögtön átírta. Nagyon jól tudta alkalmazni a tehetségét arra, hogy megfeleljen azoknak a rendezőknek, akik szerettek volna vele együtt dolgozni. 

Temp zenét mindig használtunk, és általában arra törekedtünk, hogy az ő műveiből válogassuk össze úgy, hogy azt az élményt kapjuk, amit elvártunk. De ő ezeket utálta. Neki a filmeket általában zene nélkül mutattuk meg, mert nem akartuk befolyásolni a kreativitását.


Általában mennyi időt kapott Goldsmith a komponálásra?

Mindig szeretett volna nyolc hetet, de általában kapott ötöt vagy hatot [nevet], ezért ezek nagy melónak számítottak, gyors munkák voltak. Szerintem ez mindig is az egyik legérdekesebb kérdés, hiszen ha van hozzá tehetséged, akkor leülsz egy fehér papír elé, s leírod azt, amit hallasz, és az aztán működni fog. Ehhez szerintem ugyanolyan tehetség kell, mint az íráshoz, amikor egy fehér papír elé leülvén egy könyvet alkot az író. 


A 13. harcos score-jának elkészítésével először Graeme Revellt bízták meg, aki el is végezte a munkát, végül azonban Jerry Goldsmith lépett a helyére és gondoskodott szenzációs muzsikáról. Mi volt ennek a hátterében?

Ennek a filmnek a sorsa nagyon durva eset volt, mivel Michael Crichton meglehetősen nehéz ember, aki teljesen rátelepedik a környezetére. Nagyon beleszólt ennek a filmnek a sorsába, és rossz irányba vitte el a folyamatot. Végül a stúdió változtatott a koncepción, és elhívta Jerryt, valamint minket is, hogy segítsünk, mert a film nagyon-nagyon rossz volt.


A Dredd bíró kapcsán több komponista is szóba került Alan Silvestri előtt. Köztük volt Goldsmith is, aki egy trailerzenét készített is ehhez a képregény-adaptációhoz. Mi volt az oka, hogy végül nem ő töltötte be ezt a posztot? 

Egyszerűen nem volt erre ideje Jerrynek. A produkció során többször is megváltoztattuk a dátumokat, ezért más munkái miatt sajnos már nem tudott a rendelkezésünkre állni. 


Mesélne egy kicsit nekünk arról, hogyan alakultak a zenei jogok, illetve mi alapján dőlt el, hogy készül-e filmzenealbum, vagy sem?

A jogok általában úgy működtek, hogy mi voltunk a tulajdonosok. Tehát mindenki egy adott munkára lett alkalmazva, aminek a végeredménye a miénk volt, de a publishingből és a reissue-kból (kiadás és újrakiadás – a szerk.) már ők is részesedtek – a publishing esetében például ötven-ötven százalék volt az arány. 

Ha volt rá lehetőségünk, akkor mindig csináltunk filmzenealbumot is, melynek egy bizonyos százaléka jött vissza nekünk, amin aztán osztoztunk. 


Melyik együttműködésükre gondol vissza legszívesebben munkatársként, illetőleg milyen eseményre barátként?

A Rambo 2.-re. Addigra barátok lettünk, és nagyon sokat dolgoztunk együtt azon, hogy megszülethessen az a fajta diadal, amit a karakter számára fontosnak véltünk. Ezt Jerry nagyon jól lefordította a zene nyelvére, és ez nagyon fontos volt, elengedhetetlennek számított Rambo számára. 

A másik dologgal kapcsolatban pedig egy születésnapi ünnepség jut eszembe, amelyre a budapesti Atrium Hyatt hotelben került sor. Piroch Gábor kaszkadőr megjelent lóháton, és elkezdett ostorral csapkodni. Ha jól emlékszem, egy szivart is kiütött Jerry szájából [nevet] – ezt az egyet volt hajlandó megreszkírozni. Ez egy emlékezetes születésnap volt. 


1999 nyarán Goldsmith koncertet adott a Vörösmarty téren. Honnan jött ez az ötlet?

Jerryt számtalanszor hoztam el ide. A magyar zenekarok nagyon jók, ugyanakkor olcsóbban dolgoznak, mint az amerikaiak, ezért jöttünk ide felvenni többek között a Különös kegyetlenséggel, valamint a Rambo 3. filmek zenéit. Jerry szeretett Budapestre látogatni, és ilyenkor többnyire jött vele a felesége és a gyereke, Aaron is, akik szintén szívesen utaztak ide. Ilyenkor én is itthon voltam a fiammal, a két srác jól kijött egymással. Egyik alkalommal arról beszélgettünk, hogy mi lenne, ha adna itthon egy koncertet, s mivel ő ismerte Fischer Ivánt a Hollywood Bowlból, jött az ötlet, hogy kölcsönkérjük tőle a Budapesti Fesztiválzenekart arra, hogy Jerry előadhassa velük néhány szerzeményét. Nagyon sokan voltak a téren, tele lett. Fantasztikus élmény volt az egész.


Kétségtelen, s emiatt is adódik a kérdés, hogy tervez-e hasonló eseményt idén az évforduló alkalmából?

Tulajdonképpen jó lenne, és megérdemelné, hogy valami különleges dologgal emlékezzünk rá a tízéves évforduló alkalmából...

A fényképeket Carol Goldsmith biztosította számunkra.
Külön köszönet Papp Csaba Zoltánnak a közreműködésért.
2014. július 06.