„Végső soron mindenki jól akarja csinálni a dolgokat. A tökéletesség hajszolása mindannyiunk sajátja. Azonban ha valami nem sikerül, akkor nagyot kell nyelni és dolgozni tovább. Ezek azok a dolgok, amik legbelső félelmeinket erősítik. Ám éppen az a csodálatos a filmzenében, hogy segít legyőzni ezeket a félelmeket és megtanít arra, hogy a saját természetünkön is múlnak dolgok.”


Thomas a kilencszeres Oscar-díjas Alfred Newman fia, aki olyan sikerfilmek inspirálta műveivel tudott kilépni édesapja árnyékából, mint A remény rabjai, a Ha eljön Joe Black, a Némó nyomában, a Halálsoron, az Amerikai szépség, a Wall-E vagy a Sam Mendes rendezte James Bond-kalandok. Ám nemcsak apja hagyatéka nyomta rá bélyegét Thomas pályaválasztására, hanem két nagybátyja, Lionel és Emil is, akik úgy vállaltak szerepet karrierjének beindításában, hogy míg előbbi egy 1979-es tévésorozatnál, a The Paper Chase-nél vette maga mellé, s biztosította számára az első filmzene lehetőségét, addig utóbbi a BMI stúdióba protezsálta be munkatársként.
 
A hollywoodi és a családi íratlan szabályoknak megfelelően, a klasszikus képzés alapelvei szerint Thomas zongorázni és hegedülni kezdett, felsőfokú tanulmányait pedig a University of Southern California és a Yale University képzésein folytatta. Egyetemi évei alatt különböző független produkciókhoz és színházi darabokhoz komponált zenét, de írt számokat az ausztrál popcsapatnak, a The Innocentsnek is. A nyolcvanas évek elején maga mellé vette John Williams, aki a Star Wars VI. rész: A Jedi visszatér azon jelenete trackjének hangszerelését bízta rá, amely Darth Vader halálát követi (néhány évvel később a JFK – A nyitott dosszié esetében is hasonló szerepben volt a Mester segítségére). Az ehhez hasonló feladatok mellett Broadway-darabokhoz szállított kíséretet, első filmes megbízatását pedig Scott Rudin producernek köszönheti, aki röviddel megismerkedésüket követően szerződtette le a Mindenütt jó, de legjobb másholhoz. Ezután jött A suttyók visszavágnak, a Kétségbeesve keresem Susant, az Édenkert a javából, a Magas barna férfi felemás cipőben, illetve az Amazing Stories és az Alfred Hitchcock Presents sorozatok egy-két epizódja, melyek végleg megalapozták filmzenei karrierjét.
 
A kilencvenes évekre kikristályosodott Newman stílusa, amiben nagy szerepet játszott, hogy a vígjátékokat lassan háttérbe szorította, és a tehetségének jobban megfelelő produkcióknál mutathatta meg képességeit. Zenei palettája óriási, egy véget nem érő utazás a hagyományos nagyzenekari hangzástól az egyre bővülő repertoárú elektronikus zenéig. Jól ismert nagyzenekari műveket komponáló szerzőként, ám elmondása szerint inkább a maréknyi előadót igénylő, kevés dallammal is hatáskeltő, formabontó alkotásokat kedveli. Newman a drámáktól (A suttogó) a szatírákon át (Amerikai szépség) a televíziós sorozatokig (Castle Rock) különféle műfajban alkotott már, s ezzel az egyik legsokoldalúbb zeneszerző hírnevét vívta ki magának Hollywoodban. Legtöbbször Bill Bernstein vágó és Thomas Pasatieri hangszerelő közreműködésével születnek meg azok az időnként formabontó hangokat (tücsökciripelés), illetve filmzenékben ritkán használt hangszereket (citera, tekerőlant, hora, cimbalom) egyaránt felvonultató művei, melyek a világzenei elemektől (mint például őslakosok kántálása) sem mentesek – unokatestvéréhez, Randyhez hasonlóan sikerült rátalálnia egyediségére, akivel így közösen öregbítik családjuk hírnevét.
 
Bár korai szerzeményeiben még az elektromos hangszerek dominálnak, később akusztikus elemekkel kombinálta őket, s így született meg többek között a furcsa harangjátékkal és kopogásokkal tarkított score-ja a Robert Altman rendezte A játékoshoz, illetve a tizenkilencedik századi amerikai felsőosztály tagjainak életét bemutató Kisasszonyokhoz. Ezt a vonalat képviselte A remény rabjainál is, s utóbbi két muzsikája nemcsak zsenialitása miatt vált emlékezetessé, hanem azért is, mert ezeknek köszönhette első Oscar-jelöléseit, melyekből eddig 15 jött össze neki. A remény rabjai mellett a Halálsoron és a Castle Rock kapcsán is kivehette a részét a Stephen King-adaptációk sorából, de nemcsak ezek váltak fontos állomásaivá a szerző pályafutásának, hanem a Ron Howarddal (Gung Ho, A remény bajnoka) és Sam Mendesszel kialakult együttműködései (Amerikai szépség, A kárhozat útja, Bőrnyakúak, A szabadság útjai, 1917, 007 – Skyfall, 007 Spectre: A Fantom visszatér), valamint a Pixar stúdiós munkái (Némó nyomában, Szenilla nyomában, Wall-E) is. Newman néhány év alatt ki tudott lépni édesapja nyomdokaiból, élménygazdag munkásságának pedig az eddig kiemelt kollaborátorok mellett olyan rendezők biztosítottak táptalajt, mint például Steven Spielberg (Kémek hídja), John Lee Hancock (Banks úr megmentése), Steven Soderbergh (Erin Brockovich: Zűrös természet, A jó német), Martin Brest (Egy asszony illata) vagy Brad Silberling (Lemony Snicket – A balszerencse áradása).
 

Szabó Csaba
2020.08.22.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Pixar zenéi
Kollaborációk, életutak

Alfred Hitchcock filmjeinek zenéje IV. - A televíziós munkák és az utolsó évek
Kollaborációk, életutak

Ron Howard filmjeinek zenéje
Kollaborációk, életutak
 
Stephen King-adaptációk zenéi
Kollaboráció, életutak