A Budafoki Dohnányi Zenekar az elmúlt években többször is színpadra lépett filmzenéket, filmek betétdalait, valamint filmekhez köthető komolyzenei darabokat egyaránt magában foglaló repertoárjával. A Filmzene.net ezen apropóból készített interjút a zenekar vezetőjével és karmesterével, Hollerung Gáborral, aki beavatott minket a zenekar életébe, illetve a filmzenei előadások kulisszatitkaiba.




Kérem, meséljen egy kicsit a zenekarról!

A zenekar 1993 óta hivatásos, mostanra az ország egyik vezető zenekarává váltunk. Meghatározó szerepet töltünk be a zenei életben, és egy borzasztóan erős közönséggel büszkélkedhetünk, amely a különféle műfaji előadásainknak köszönhető: crossover műfajokban is otthonosan mozgunk, ezek közé tartozik a pop, a jazz és a filmzene is. Programjainkkal a hagyományos közönséget éppúgy megszólítjuk, mint a komolyzene iránt érdeklődőket, a fiatalokat, vagy éppen az üzleti szféra tagjait. 


Hogyan fordult érdeklődése a zene felé, illetve mióta vezetője a Budafoki Dohnányi Zenekarnak?

Nem zenésznek készültem, de végül úgy hozta a sors, hogy az lettem. 18 éves koromban felvételt nyertem a Zeneakadémiára, ahol elvégeztem a karvezetés tanszakot, majd a karmesterképző tanszakot. A főiskolai évek alatt kerültem kapcsolatba a Budapesti Akadémiai Kórustársasággal, amely a nyolcvanas évek során a világ élvonalába tartozott. Ők Magyarország egyetlen olyan kórusa, amely százfős létszámmal rendelkezik. Az énekkar mellett volt egy amatőr zenekarom is, és dolgoztam egy ideig az akkori Budafoki Ifjúsági Zenekarral, aztán amikor 1993-ban hivatásossá vált az együttes, visszahívtak. Olyan színvonalassá és egységessé váltunk, amilyet én mindig is szerettem volna. Nekem mindig is az volt a vágyam, hogy egy olyan együttesem legyen, amelynek a lelkesedése olyan, mint ami az amatőröket jellemzi, szakmai tudásuk viszont teljesen profi. Azt kell mondanom, hogy erre a zenekarra ez jellemző. Nagyon pozitív dolognak tartom, hogy a zenekaron belüli kapcsolatrendszert egy pozitív légkör és az egymás iránti megbecsülés jellemzi. 


Rengeteg darabot ismert meg eddigi pályafutása során megannyi stílusban. Felmerült-e Önben az, hogy ne csak vezényeljen, hanem komponáljon is?

Tanultam zeneszerzést, és gyerekkoromban elég sokat is írtam, de aztán egy idő után rájöttem, hogy én inkább interpretátor alkat vagyok. Számomra érdekesebb dolog a másik ember gondolatát megérteni, átlátni és azt prezentálni, közvetíteni. Eredendően matematikusnak készültem, matematika-fizika szakra jártam az akkori József Attila Gimnáziumba – sokkal jobban érzem magam bizonyos szempontból analitikus személyként. Így a zeneírás egy idő után már nem volt cél. Az persze más kérdés, hogy amikor kapok egy zeneszerzőtől egy új darabot, akkor esetleg veszem a bátorságot, hogy a műhöz hozzászóljak.


Nemrégiben két alkalommal is színpadra léptek Stinggel az énekes Symphonicity koncertturnéjának keretén belül. Hogyan kapták ezt a megbízást? 

Sting ügynökségekkel dolgozott együtt, amelyek lokális zenekarokat kerestek. Ez egy ajánlaton alapuló kör volt, ahol a referenciáink eléggé jók voltak, mára viszont még jobbak, hiszen a turnévezetők a turné végén visszajeleztek nekünk, hogy bennünket találtak talán a legjobbnak, mert akadt olyan számuk, amelyet csak mi tudtunk igazán jól eljátszani.


Kanyarodjunk egy kicsit a filmzenék irányába. Az ilyen jellegű koncertjeik során a score-ok mellett filmekben használt komolyzenei darabok is felcsendülnek. Honnan jött ez a fajta szerkezeti elgondolás?

Az összeállítások némiképp az én ízlésemet is tükrözik, hiszen számos olyan klasszikus darab található benne, amely esetében számomra példaértékű, ahogyan az a képsorok alatt csendül fel; s persze van, ahol meg borzalmasak. Mi például játszani szoktuk a Még drágább az életed!-ből a "Finlandiát", amely egy zseniális telitalálat, ugyanakkor az első részben a "IX. szimfóniá"-nak nincs igazi funkciója. A Keresztapa 2.-ből a "Parasztbecsület", vagy az "1812" nyitány Csajkovszkijtól a V mint vérbosszú című filmben számomra egészen elképesztően képes alátámasztani a lényeget. Az októberi koncertünk első fele tisztán komolyzenei volt, ahol Wagner-műveket adtunk elő. Itt például azok számára, akik a Star Wars-ot szeretik, kiderül, hogy ezeket is megértik, hiszen éppúgy megvannak benne a jellegzetes, vissza-visszatérő motívumok, zenei megoldások, s máris nem érzik olyan távolinak maguktól Wagner világát.


Játszottak már zenét John Williamstől, James Hornertől, Hans Zimmertől, illetőleg mindig igyekeznek törekedni arra, hogy magyar vonatkozású mozik aláfestései is felcsendüljenek. Mi alapján választották, illetve választják ki, mi szerepeljen a repertoárban?

Vannak, amelyek véletlenül választódtak ki. Az elinduláskor azért viszonylag egyszerű volt minden: mi az, amit a közönség kedvel és általunk könnyen megszerezhető? A John Williamsek például könnyen megszerezhetőek, ugyanakkor drágák. Azokat megvettük, a mieink, és annyiszor játszhatjuk, ahányszor csak akarjuk. De Ennio Morricone zenéje lényegében megszerezhetetlen. Ezért egy olasz komponista, Giuliano Di Giuseppe számunkra írt, Morricone-témákra épülő szvitjét játsszuk, amely nem egy az egyben Morricone-zene, mégis képes visszaadni az eredeti hangulatot a közönség számára – ilyen történt például A Jó, a Rossz és a Csúf esetében is. Az elérhetőség tehát egy fontos szempont, ugyanakkor először a leghíresebb darabokkal kellett előállni. Aztán elkezdtünk nyitni a magyarok felé is – itt azonban eléggé kevés jó zene van. 

Azt tudni kell, hogy az a fajta filmzene, amelyet mi játszunk, nagyon igényes, olyasmiket nem adunk elő, amiket nem tartunk jónak. Ugyanakkor ezek tulajdonképpen koncertszvitek, így azt a legőrültebb rajongó sem hallhatja ebben a formájában. Ezekbe a művekbe nagy munkát ölnek bele a zeneszerzők, ám van egy olyan jellegű igény is, hogy ebből játszható koncertszvit legyen, de ha nincsen, akkor mi készítünk belőle egyet. Van olyan az általunk játszottak között, melyet mi tettünk koncertszvitté. Ilyen például a Gladiátor, melyben a híres dallamból soha nem lesz semmi, ilyenkor jön az, hogy csinálunk belőle egy főbb részleteket összefoglaló tételt. A magyarok közül egyik nagy kedvencem A Tenkes kapitánya (amely többek között a városmajori fellépésükkor is felcsendült – a szerk.), de abból szintén nincs elérhető anyag, így ezeket Werner Gábor kollégám állította össze. A másik ilyen magyar vonatkozású darab, a Szabadság, szerelem szintén eképpen került bele a repertoárunkba.


A nyilvánvaló dolgokon túl a filmzenék miben térnek el a komolyzenei, illetve kortárs daraboktól?

Ezek rendes koncertdarabok, ráadásul egyáltalán nem könnyűek. John Williams Harry Potter-témája például bármely zenekarnál simán lehetne próbajáték, mert annyira nehéz. De hasonlóan nehéz a filmzenék azon része, amelyben a komponisták többnyire bombasztikus rézfúvósokkal meghangszerelve váltják ki a nézőből a rendező által elvárt érzéseket. A zenekar részéről ezeket a zenéket tehát lényegesen fárasztóbb játszani. Egy Wagner-operában is vannak ugyan fárasztó részek, de amíg ott hat óra alatt fújnak el húsz-harmincpercnyi embert próbáló passzázsokat a rezesek, addig itt minden darabra jut nekik ötpercnyi ilyen anyag (e két vonal összehasonlítására került sor többek között a Kép és zene koncertsorozatuk keretén belül – a szerk.). A filmzenékbe tehát apait-anyait bele kell adni, és ettől különösen nehéz ez a műfaj. Ezért is nem játszik ilyeneket sok zenekar, szerencsére azonban a mi fúvós szekciónk (kürt, trombita, pozan) rendkívül erős. Persze gyakran mi is úgy játszunk, hogy a legkényesebb szólamokat ketten-hárman felváltva fújják. 


A betétdalok előadása során több olyan népszerű énekes is közreműködött már, mint például Gerendás Péter. Milyen szempontok alapján választják ki az adott est vendégszereplőit?

Gerendás Péter a Sting-koncert után jelentkezett nálunk, hogy megérintette az esemény, és szeretne egyszer Sting lenni mellettünk. Ezért esett választásunk a The Living Sea című természetfilmre, ami alatt Sting-zene hallható, kvázi tehát klippé vágtuk a természetfilmet, hogy előadhassunk két számot (ezek a 2012-es újévi koncertjük során kerültek előadásra – a szerk.). A többieket azonban mi kerestük meg. Czerovszky Henivel, Balássy Bettyvel is csináltunk már koncertet, Tóth Verára pedig pont ő tett javaslatot, amikor a Több mint testőr betétdalának előadásáról volt szó. A februári koncertünkön – miután a rendező a ShowTime, amely az X-Faktor-koncertet is szervezi, s ezáltal az RTL Klubbal van kapcsolatban – az X-Faktor mostani győztese, Kocsis Tibor fog fellépni a tavalyi műsor egyik döntősével, Szabó Mariannal.


Milyen időközönként változik a repertoár?

Az igazság az, hogy a tavaly decemberi Klasszik Rádió-s koncert volt az az esemény, amikor előadtunk mindent a repertoárunkból, ezt követően pedig úgy döntöttünk, hogy frissítjük, és folyamatosan ezt tesszük majd a jövőben is. Úgy gondolom, hogy ezt az új repertoárt idén még bővíteni fogjuk, és adunk belőle még néhány koncertet, egy teljesen új repertoár pedig jövőre várható majd. Ugyanakkor lesz, amit nem fogunk elhagyni, hiszen például a Star Wars nélkül nincs élet. A februári koncert során az lesz a nagy újdonság, hogy a Star Wars-sagából több mint harminc percet játszunk majd, amire eddig itthon még nem volt példa. De például a Jurassic Park és az Indiana Jones elhagyását is mindenki reklamálja, úgyhogy ezeket időnként elő fogjuk venni.


Figyelemmel kísérik az aktuális filmzenéket is?

Igyekszünk figyelemmel kísérni az aktualitásokat, de nem is tudnánk nem figyelni rájuk. Itt van például az új Sherlock Holmes-zene, amely nagyon érdekesnek tűnik, úgyhogy megnézzük majd, hogyan tudjuk repertoárra tűzni. Mostanában egyre több ötletet kapunk, amelyeket meghallgatunk, és azokból is válogatunk, hiszen nyitottak vagyunk minden ötletre.


A Budafoki Dohnányi Zenekarról, valamint koncertjeikről bővebben a www.bdz.hu címen tájékozódhatnak az érdeklődők.

A képeket rendelkezésünkre bocsátotta: Kapin Viktória
2012. február 09.