A Sherlock Holmes nevében zenéje – Interjú Gulya Róberttel


A Bernáth Zsolt rendezésében készült Sherlock Holmes nevébent idén január végén tűzték műsorra a mozik, s a bemutatóját követően nem sokkal már több kritikus illette elismeréssel a Holmes-rajongó kamaszok nyári szünetben történő nyomozásáról szóló alkotást. Az ifjúsági kalandfilm – mely műfaj hazai viszonylatban az elmúlt évek során hanyatlani látszott – aláfestéséről Gulya Róbert gondoskodott, akinek nevét többek közt a Made in Hungaria révén is megismerhette a hazai közönség. A szerző amellett, hogy beavatott bennünket a kulisszatitkokba, lehetővé tette számunkra, hogy néhány tétel erejéig a Sherlock Holmes nevében aláfestésével is megismerkedhessünk.




Kik kerestek meg ezzel a filmmel kapcsolatban? 

A film forgatókönyvét egy éve kaptam meg a rendezőtől, Bernáth Zsolttól. Már jól ismertük egymást, hisz nem ez volt az első közös munkánk: két évvel ezelőtt dolgoztunk együtt az Illúziók című mozin. Már ott kiderült, hogy Zsolttal nagyon hasonlóak az elképzeléseink a filmekről, beleértve a filmzenét is. Mindketten rajongásig szeretjük a sci-fi és a kalandfilmeket. Így nagyon megörültem, amikor hírét vettem az újabb közös munkánknak, főleg miután kiderült, hogy ezúttal kalandfilmet készítünk. 


Mennyire kaptál szabad kezet a készülő műveddel kapcsolatban, illetve mennyire volt konkrét elképzelése az alkotóknak arról, milyen legyen a score hangulata? 

Még a mozi forgatása előtt komponáltam egy zenét a forgatókönyv sugallatára, minden egyeztetés és kötöttség nélkül, sőt ez egyszer még a film ritmusa sem volt befolyással rám. Az volt a titkos célom, hogy majd ez lehessen a film főcímzenéje. Így is történt. A stáb több tagja is meghallgatta, és azonnal megszerette a szerzeményemet. Teljes egyetértésben nyilvánítottuk ki, hogy ez legyen a leendő film zenei iránya. Tehát azt mondhatom, hogy szabad kezet kaptam a filmzene hangulatának megteremtésében. Később azonban, amikor már az összevágott filmre dolgoztam, több napot is igénybe vett a közös munka a rendezővel, amíg részletekbe menően kitaláltuk, hogy hová milyen zenék kerüljenek. Ilyenkor kipróbálunk több fajta muzsikát egy adott részhez, hogy eldönthessük, melyik stílus vagy hangulat lenne a legmegfelelőbb.


Akkor tehát temp zenéket is használtatok.

Igen, a hangulatok mérlegelésére használtunk temp zenéket. Kipróbáltuk a nyolcvanas-kilencvenes évek kalandfilmzenéit (például Indiana Jones-széria, Vissza a jövőbe), de saját előző mozijaim hasonló stílusú jelenetei alól is vettünk példákat. Ezen kívül szerettünk volna kicsit beleilleszkedni a Sherlock Holmes-vonalba, ezért nálunk is kiemelt szerep jutott a szólóhegedűnek.


Hogyan építetted fel a zenédet?

Ha lehet, én mindig tematikus filmzenéket írok. Most is így történt. Szeretem, ha a főbb szereplőket kísérhetik saját témáik, motívumaik. Ezek köré építettem fel a filmzenét. A másik szempont, amihez következetesen ragaszkodtam (és ami egy akciódús kalandfilmnél szerintem elengedhetetlen), hogy amennyire lehetséges, a zene reagáljon a filmre. Mindezt pedig úgy tegye, hogy közben megmaradjon a maga természetességében. Vegyünk egy példát: egy ponton, ha meg kell ijednünk, zenénk sokat segít, ha ráerősít erre az ijedelemre. Viszont lerombolhatja az eredményt, ha nem magától értetődően, nem organikusan, hanem természetellenesen fejti ki hatását. 


Mennyi időt biztosítottak számodra a score elkészítéséhez? 

Sokat. Nem volt határidő. Több mint két hónapot dolgoztam a hetvenpercnyi filmzenén, további egy hetet a felvételeken, valamint az 5.1-es keverésen. 


Ütköztél-e nehézségekbe a munkafolyamat során? 

Talán furcsa, de ezúttal semmilyen nehézség nem ért. Szívesen dolgoztam a filmen, és a forgatókönyv olvasásától a díszbemutatóig csak szép élményeim maradtak. Egyébként a stáb többi tagja is hasonlót élt át. Mivel az alkotás folyamatát nem zavarta meg a producerek és a forgalmazók sürgetése – hiszen akkor még nem volt forgalmazó -, így ideális körülmények között dolgozhattunk. Ráadásul nem voltak kifizetetlen számlák, nem voltak megcsúszott időpontok, sem pedig rosszul vagy hibásan létrehozott produktumok. Hála a gyártásnak, itt minden hibátlanul működött. 


Várható-e, hogy a film zenéje valamilyen formában megjelenik majd?

Ez nagyban függ a mozi fogadtatásától. Mint tudjuk, hazánkban nem sokan áldoznak pénzt zenei albumok megvételére. Egy filmzenei album kiadása ezért inkább csak nemzetközi forgalmazás mellett éri meg.


Milyen filmek révén hallhatunk majd rólad legközelebb?

Jelenleg két nagyjátékfilmen dolgozom. Az új amerikai Tom Sawyer & Huckleberry Finn igazi nagy kihívás: hetvenpercnyi filmzenét írok szimfonikus zenekarra és utalásként a történet korára, s lesznek benne western elemek és ilyen jellegű hangszerek is. Mindezt ráadásul modern hangzásokkal kombinálom, hogy minél jobban közelítsen a 14-16 éves fiatalok ízléséhez. Tom és Huck főszerepét egyébként neves Disney-színészek alakítják: Jake T. Austin és a Steven Spielberg-féle Super 8-ból ismert Joel Courtney.

A másik film a Gingerclown 3D Hatvani Balázs rendezésében. Itt is neves sztárok szerepelnek: Tim Curry, Lance Henriksen és Sean Young adják a bohókás szörnyek hangjait. Ez a produkció is nemzetközi forgalmazásra startol, de lehet, hogy a hazai mozikban is műsorra tűzik majd.


Gulya Róbert munkáiról bővebben a komponista honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.




 

A képek forrása: Gulya Róbert, sherlockfilm.hu
2012. február 17.

 
Címkék: #interjú, #sherlock, #sherlock holmes, #gulya róbert
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató