Szabadság, szerelem (2006)
- zene: Nick Glennie-Smith
- vezényel: Nick Glennie-Smith
- kiadás éve: 2006
- kiadó: Gibs / Flashback
- játékidő: 25:40
Az 1956-ban lezajlott eseményekről a mai fiatalság – magamat is beleértve – csupán különféle leírásokból, kép- és hangfelvételekből, illetve a borzalmakat megélt emberek emlékei segítségével kaphat képet. Ám ezek csak ahhoz járulnak hozzá, hogy felidézzék a forradalom pillanatait, és megértsük, mi miért történt. Ahhoz nem elegendőek, hogy átérezzük mindazt, amit honfitársaink ötven évvel ezelőtt átéltek. Vajon mi játszódhatott le bennük, milyen lelki nyomás hatására lázadtak fel az egyetemisták, dolgozók, férfiak, nők, és gyermekek egyaránt úgy, hogy mozgalmuk egy véres forradalomba torkolljon? Nekünk mára csupán a tények maradtak, miszerint az akkori vezetés döntéseivel, tetteivel kivívta maga ellen a nép haragját: az elkeseredett emberek annak ellenére fordultak szembe az akkori rendszerrel, hogy közben sejtették, mi vár majd rájuk...
Andrew G. Vajna producer (Rambo – Első vér, Terminátor 2-3.), és Goda Krisztina rendezőnő (Csak szex és más semmi) elkészítette a forradalom ötvenedik évfordulóján bemutatásra került Szabadság, szerelem című alkotást, amely párhuzamosan mutatja be '56 két legemlékezetesebb eseményét, az oroszokkal szemben fölényes győzelmet aratott olimpiai csapat napjait, és népünk szabadságért folytatott küzdelmét. Ezen szálakat a filmben a vízipólós Szabó Karcsi (Fenyő Iván) és a felkelés egyik szereplője, Falk Viki (Dobó Kata) szerelme köti össze.
Hasonló minőségű és jelentőséggel bíró alkotást nem sűrűn produkál a magyar filmgyártás. A remek szereplőgárdát (az imént említett színészeken kívül a főbb karakterek szerepében láthatjuk még Csányi Sándort, Haumann Pétert, Gesztesi Károlyt, Jordán Tamást, valamint Szávai Viktóriát) profi akciórendezőt (Vic Armstrong), és kaszkadőröket (Piroch Gábor és csapata) magában foglaló színvonalas alkotás elgondolkodtató, megindító és egyben elszomorító is. Ezen celluloid tartalmát lehet szeretni, vagy nem szeretni, egy azonban tény marad: amit hazai szinten meg lehetett valósítani, azt igyekeztek véghez vinni az alkotók.
"Ilyen rossz filmzenét a Sorstalanság óta nem hallottam" – nyilatkozta a díszbemutató után hazánk közismert filmesztétája. Ezzel én egyáltalán nem értek egyet, és nem feltétlenül azért, mert Nick Glennie-Smith munkáinak egy részét - most már beleértve ezt is - kedvelem, hanem azért, mert ezt egy olyan országban jelentette ki, ahol az alkotók többnyire egyáltalán nem fordítanak figyelmet a filmzenére. Kérdem én: ha ez rossz, akkor melyik a jó? Inkább a saját házunk táján lévő, idevonatkozó problémákat kellene boncolgatni, nem pedig ilyen keményen kritizálni egy, a hazai, illetve nemzetközi mércével nézve egyaránt színvonalas aláfestést.
Végre újból olyan alkotás került ki kis országunk filmgyárából, amelynél a zenét nem "szükséges rossz"-nak tekintik, hanem törődnek vele. "Sok filmjét néztük meg, amelyek közül az egyik nagyon megragadott, ugyanis a témák emocionálisan nagyon érdekesen működtek. A többhónapos egyeztetést, illetve megbeszélést követően négy-öt zeneszerző közül végül Nick Glennie-Smith lett kiválasztva" – mesélte a film producere. Az Attila, Isten ostora című amerikai minisorozat kapcsán kifejezetten a magyarokhoz fűződő produkcióban egyszer már résztvevő komponista a szerződéskötést követően belevetette magát a munkába, melynek egyik utolsó fázisa a londoni Abbey Road stúdióban lezajlott zenei felvétel napjai voltak.
A produkció score-ját két főbb csoportra lehet bontani: az egyikhez a drámai, illetve szerelmi szálakhoz íródott, lassú folyású témák, a másikhoz pedig az utcákon, illetve a medencében folytatott küzdelem zenei alátámasztásai tartoznak. Ezeken belül további különböző motívumokat lehet említeni, ám közülük kettő kiemelkedően fontos: az első ilyen a magyarság témája, mely a Himnusz dallamaiból bontakozódik ki: "A magyar téma, amit kitalált a szerző, szerintem érzelmileg fantasztikusan működik a filmben, olyan hazafias" – nyilatkozta Andy Vajna. És valóban, az ízléses átmentéssel létrehozott motívum (ami leggyakrabban a pólósok küzdelme alatt csendül fel) éppoly remekül állja meg a helyét, mint a szovjeteket jellemző, az egykori mozgalmi indulókhoz hasonló énekek – ilyet korábban Hans Zimmer Peacemakerjében hallhattunk.
Az akciódúsabb jelenetek – melyekből szép számmal találunk a filmben – dinamikus aláfestése a film képi világához is igyekezett idomulni: míg a nagyzenekari játék a vízilabda-mérkőzések alatt egy harsányabb, pergőbb összképet ad, addig az ávósok és a szovjet hadsereg ellen folytatott küzdelem alatt egy fájdalmasabb, mélyebb, keserűbb akciózenét hallunk, ami gyakran tartalmaz feszültségteli pillanatokat. A kép és a zene számomra a Budapest ostromát felvezető, illetve bemutató jelenetsorok alatt forrt tökéletesen eggyé, ahol a látottak és a hallottak remekül egészítették ki egymást.
Andrew G. Vajna producer (Rambo – Első vér, Terminátor 2-3.), és Goda Krisztina rendezőnő (Csak szex és más semmi) elkészítette a forradalom ötvenedik évfordulóján bemutatásra került Szabadság, szerelem című alkotást, amely párhuzamosan mutatja be '56 két legemlékezetesebb eseményét, az oroszokkal szemben fölényes győzelmet aratott olimpiai csapat napjait, és népünk szabadságért folytatott küzdelmét. Ezen szálakat a filmben a vízipólós Szabó Karcsi (Fenyő Iván) és a felkelés egyik szereplője, Falk Viki (Dobó Kata) szerelme köti össze.
Hasonló minőségű és jelentőséggel bíró alkotást nem sűrűn produkál a magyar filmgyártás. A remek szereplőgárdát (az imént említett színészeken kívül a főbb karakterek szerepében láthatjuk még Csányi Sándort, Haumann Pétert, Gesztesi Károlyt, Jordán Tamást, valamint Szávai Viktóriát) profi akciórendezőt (Vic Armstrong), és kaszkadőröket (Piroch Gábor és csapata) magában foglaló színvonalas alkotás elgondolkodtató, megindító és egyben elszomorító is. Ezen celluloid tartalmát lehet szeretni, vagy nem szeretni, egy azonban tény marad: amit hazai szinten meg lehetett valósítani, azt igyekeztek véghez vinni az alkotók.
"Ilyen rossz filmzenét a Sorstalanság óta nem hallottam" – nyilatkozta a díszbemutató után hazánk közismert filmesztétája. Ezzel én egyáltalán nem értek egyet, és nem feltétlenül azért, mert Nick Glennie-Smith munkáinak egy részét - most már beleértve ezt is - kedvelem, hanem azért, mert ezt egy olyan országban jelentette ki, ahol az alkotók többnyire egyáltalán nem fordítanak figyelmet a filmzenére. Kérdem én: ha ez rossz, akkor melyik a jó? Inkább a saját házunk táján lévő, idevonatkozó problémákat kellene boncolgatni, nem pedig ilyen keményen kritizálni egy, a hazai, illetve nemzetközi mércével nézve egyaránt színvonalas aláfestést.
Végre újból olyan alkotás került ki kis országunk filmgyárából, amelynél a zenét nem "szükséges rossz"-nak tekintik, hanem törődnek vele. "Sok filmjét néztük meg, amelyek közül az egyik nagyon megragadott, ugyanis a témák emocionálisan nagyon érdekesen működtek. A többhónapos egyeztetést, illetve megbeszélést követően négy-öt zeneszerző közül végül Nick Glennie-Smith lett kiválasztva" – mesélte a film producere. Az Attila, Isten ostora című amerikai minisorozat kapcsán kifejezetten a magyarokhoz fűződő produkcióban egyszer már résztvevő komponista a szerződéskötést követően belevetette magát a munkába, melynek egyik utolsó fázisa a londoni Abbey Road stúdióban lezajlott zenei felvétel napjai voltak.
A produkció score-ját két főbb csoportra lehet bontani: az egyikhez a drámai, illetve szerelmi szálakhoz íródott, lassú folyású témák, a másikhoz pedig az utcákon, illetve a medencében folytatott küzdelem zenei alátámasztásai tartoznak. Ezeken belül további különböző motívumokat lehet említeni, ám közülük kettő kiemelkedően fontos: az első ilyen a magyarság témája, mely a Himnusz dallamaiból bontakozódik ki: "A magyar téma, amit kitalált a szerző, szerintem érzelmileg fantasztikusan működik a filmben, olyan hazafias" – nyilatkozta Andy Vajna. És valóban, az ízléses átmentéssel létrehozott motívum (ami leggyakrabban a pólósok küzdelme alatt csendül fel) éppoly remekül állja meg a helyét, mint a szovjeteket jellemző, az egykori mozgalmi indulókhoz hasonló énekek – ilyet korábban Hans Zimmer Peacemakerjében hallhattunk.
Az akciódúsabb jelenetek – melyekből szép számmal találunk a filmben – dinamikus aláfestése a film képi világához is igyekezett idomulni: míg a nagyzenekari játék a vízilabda-mérkőzések alatt egy harsányabb, pergőbb összképet ad, addig az ávósok és a szovjet hadsereg ellen folytatott küzdelem alatt egy fájdalmasabb, mélyebb, keserűbb akciózenét hallunk, ami gyakran tartalmaz feszültségteli pillanatokat. A kép és a zene számomra a Budapest ostromát felvezető, illetve bemutató jelenetsorok alatt forrt tökéletesen eggyé, ahol a látottak és a hallottak remekül egészítették ki egymást.
Kulics László
2006. 10. 23.
2006. 10. 23.
Tracklista:
- A vonat érkezése (0:32)
- Vámvizsgálat (1:12)
- Jöjjön velem (1:29)
- Testvérek (0:56)
- Akarsz a nyakamba ülni? (0:14) *
- Indulás! (3:06)
- Imi (2:24)
- Nem kellett volna így történnie (0:17) *
- Harc (1:12)
- Gyász (2:29)
- Félelem (2:29)
- Odahaza minden elveszett (0:29) *
- Olimpia (4:30)
- Viki (0:59)
- Szerelmi téma (1:29)
- Zárótéma (1:53)
* párbeszédet tartalmaz
