„Írhatsz bármilyen jó zenét, ha az egy rossz filmhez, az emberek által nem kedvelt mozihoz kapcsolódik, akkor hiába jó, nem figyel rá senki."


Az angol származású komponista 1974-ben, London egyik külvárosában, Hillingdonban született zenész felmenőkkel rendelkező családban. Édesapja, Andrew zongoristaként a The Syn nevű brit alternatív rockbandában játszott, és sok évet húzott le a Yes mellett is. Nagybátyja hangmérnök-producerként számos neves album elkészítésében működött közre, nagyapja pedig klarinétművész volt, játéka pedig több The Beatles-dalban is hallható. Így természetesnek mondható, hogy Henry már fiatalon zenei képzést kapott. Minderre a Szent Pál székesegyház kórusiskolájában került sor, ahonnan később a híres Eton College-be került. Itt ismerkedett meg a filmzene világával, amire egy interjúban így emlékezett vissza: „Amikor először hallottam a Ragadozó zenéjét, egy flancos fiúiskolába jártam, klasszikus zenét tanultam, és nem igazán érdekeltek a filmzenék. Aztán megnéztük a filmet, és én közben azt mondtam magamban, hogy: 'Álljunk csak meg! Mi folyik itt? Hiszen ez olyan, mintha egy komoly koncertmuzsika lenne.' Volt néhány nagyon izgalmas harmónia, és alig vártam, hogy vége legyen a filmnek, hogy láthassam, ki a zeneszerző. Alan Silvestri volt, én pedig azt mondtam magamban, hogy erre mindig emlékezni fogok. Nagyra becsülöm őt, mert olyan dolgokat csinált a nyolcvanas években, melyek megelőzték a korukat. Manapság mindenki használ ritka hangszereket, de amikor ő tette ezt, akkor még nem volt kötelező. Ekkor határoztam el, hogy filmzeneszerző leszek." A felsőfokú tanulmányait tekintve is megmaradt a zene mellett, s az Oxford Egyetem falai között tanult zeneszerzést, és zongoratudását is itt mélyítette el, ám mindeközben a rave és a techno világa is érdekelte, s hamarosan listavezető remixeket készített. Az egyetem elvégzése után hangszerelési és produceri feladatokat vállalt, többek között Mike Oldfield 1997-es Voyager albumának elkészítésében működött közre, de besegített Sally Oldfieldnek is a Flaming Star album létrehozásában. Emellett olyan előadókkal dolgozott a kilencvenes évek végén, mint Elton John, Gary Barlow, LeAnn Rimes, Seal vagy az Art of Noise. Majd a kétezres évek első felében három szólóalbuma is megjelent (Utopia, Transfiguration, Acoustica). 2006-ban aztán áttelepült Hollywoodba, ahol Hans Zimmer vette pártfogásába, s olyan filmek muzsikájába segített be, mint a The Holiday, A Da Vinci-kód, A Karib-tenger kalózai második és harmadik része, vagy A sötét lovag. 2008-ban John Powell és Hans Zimmer párosával együtt dolgozhatott a Kung Fu Pandán, mely esetében belekóstolhatott a rajzfilmzenék világába. 

2009-ben kapta meg az első önálló megbízatását: a Szörnyek az űrlények ellen című animációs mozit. A rajzfilmek világa pedig ezt követően is meghatározó zsáner lett a karrierjében, hiszen hat ilyen jellegű mozihoz írt muzsikát. Ő felelt a 2010-es Micimackó, a Csizmás, a kandúr, a Turbó, illetve a Rontó Ralph aláfestéséért, legutóbb pedig a 2014-es, Oscar-nyertes Hős6os score-ját komponálta. Az animációs filmek terén képviselt stílusa sok tekintetben John Powellével rokonítható, bár azt a játékosságot és kreativitást, melyet Powell képvisel, Jackman még nem érte el. A műfajjal két Annie-díjat is kiérdemelt, az első a Zimmer-Powell párossal közösen, a Kung Fu Pandából készült tévésorozat egyik epizódjának muzsikájáért, a másikat pedig a Rontó Ralph score-jáért 2013-ban – a díjra emellett még négy alkalommal volt jelölve.

A komponista életében a 2010-es Ha/ver című mozi egy fordulópont volt, hiszen megismerkedett Matthew Vaughn rendezővel, aki azóta rendszeresen Jackmant kéri fel filmjeihez zeneszerzőnek. Ezek a mozik pedig sokat dobtak a szerző karrierjén, főleg a 2011-es X-Men: Az elsők. Ehhez Jackman egy kellőképpen modern filmzenét komponált, amelyet leginkább az első Vasember, A titánok harca vagy a Transformers score-ja mellé helyezhetünk el a palettán, a score pedig megnyitotta az utat a komponista előtt a látványfilmek terén is. 2012-ben az Abraham Lincoln, a vámpírvadász alá komponált egy felettébb anakronisztikus muzsikát, melyben tovább csiszolta modern akciózenei hangzásvilágát. Életművének következő ismertebb darabja a G.I. Joe: Megtorlás volt, ahol folytatta az X-Men: Az elsők esetében elkezdetteket. Ezt 2013-ban a Kick/Ass 2. és a Phillips kapitány követte, utóbbi esetében Paul Greengrass rendező állandó zeneszerzőjét, John Powellt helyettesítette egy BAFTA-jelölést kiérdemelve, ugyanakkor felemás kritikai sikerrel. Ebben az évben dolgozott még együtt az Evan Goldberg-Seth Rogen rendezőpárossal az Itt a vége című komédián, ez az együttműködés pedig 2014-ben, a botrányos premierjéről híres The Interview-val folytatódott. Jackman további 2014-es művei közül az Amerika Kapitány: A tél katonája még mindenképpen kiemelendő. A komponista ekkorra sajnos már beállt egy nagyon egysíkú biztonsági munkamódszerre, vagyis a rajzfilmzenéin kívüli munkáit ugyanaz az elektroszimfonikus, enyhén indusztriális karakter jellemzi, ami sajnos a Hans Zimmer-közeli szerzők hasonló stílusú muzsikáival is nagyfokú rokonságot mutat. Így ebben az esetben is joggal érte az a kritika, hogy a kompozíciói általában nem nőnek hozzá a filmhez. 2015 elején Jackman ismét egy Matthew Vaughn-mozihoz komponált, ez a Kingsman – A titkos szolgálat, ahol a korábbi asszisztense, Matthew Margeson személyében egy társa is akadt az alkotói folyamatban. 
 

Gregus Péter
2015.03.07.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Bosszúállók zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

A Predator-filmek zenéje
Moziszériák, tévésorozatok

A The Man in the High Castle zenéje
Moziszériák, tévésorozatok

Az X-Men-filmek zenéje
Moziszériák, tévésorozatok