A filmet Danny Cannon (Tudom, mit tettél tavaly nyáron) rendezte, aki minden bizonnyal egy életre emlékezetébe véste a forgatás napjait, s azt, hogy Stallone miatt többször módosítani kellett a forgatókönyvet. Egyes hírek szerint mikor Cannon besokallt, kijelentette, hogy soha többet nem fog együtt dolgozni olyan húzónevekkel, mint amilyen Sly is – filmográfiáját elnézve ezt máig tartja. A közöttük kialakult "kreatív nézeteltérések" (hivatalosan ezen incidenseket is ezzel a filmiparban meglehetősen sokszor alkalmazott, gyönyörű kifejezéssel tudták le röviden és tömören) mellett többek között a zene komponálásáról szóló szerződést is kézről kézre adták, míg végül Alan Silvestrinél kötött ki. Az első elképzelés az volt, hogy a score-t David Arnold készíti majd el, aki korábban Cannonnal az Egy lövés a fejbe, öt a testbe című dráma kapcsán dolgozott együtt, s röviddel ez előtt zsebelt be tömérdek elismerést a Csillagkapu aláfestéséért. A széles publikum elől rejtve maradt indokok után aztán Jerry Goldsmith merült fel, mint lehetséges szerző (talán Andy Vajna producer révén?), aki azonban időhiányra hivatkozva visszadobta a projektet – ez idő tájt dolgozott Az első lovag és a Kongó zenéjén. Az alkotók így tovább keresgéltek, s végül Silvestrire bízták a feladatot, aki 1995 tavaszán a kilencvenkilenc fős Sinfonia of London, valamint egy harmincöt tagú kórus közreműködésével vette fel zenéjét Londonban (az már csak hab a tortán, hogy majdhogynem stúdióról stúdióra vándorolva tette mindezt).

A betétdalokat és instrumentális részeket egyaránt magában foglaló albumból kétféle verzióval találkozhatunk, melyeken az esetünkben lényegesebbnek számító score egyezik, lényegi eltérés a betétdalok mennyiségében rejlik: míg a fenti borítóval bíró kiadványon hét dal szerepel, addig a Dredd fejét közeliben mutató változatról Ryo Aska "Time"-ja és a Worldbeaters "You Come Clouse"-a lemaradtak. Az Epic Records munkatársai a filmekhez köthető dal/score arány íratlan hierarchiájának betartása mellett állították össze ezen korongot: a The Cure, a White Zombie (melynek itt található "Super-Charger Heaven"-je egy farmerreklám zenéje is volt a kilencvenes években), a Cocteau Twins és más előadók számait követően veszi csak kezdetét Silvestri muzsikája, amely összesen negyven percet tesz ki, és legnagyobb szerencsénkre nem keveredik a betétdalokkal. Ahogyan az soundtrackek esetében általában lenni szokott, az itt megtalálható dalok nem mindegyike szerves része a filmnek: a stáblistán kívül (ami alá a "Dredd Song" és a "Time" kerültek) csak egyetlen The The-számot használtak fel a zenei rendezők, amivel Rico Mega Citybe való érkezését támasztották alá.