Rambo 2. (1985)
Rambo: First Blood Part II
- zene: Jerry Goldsmith
- vezényel: Jerry Goldsmith
- kiadás éve: 1985
- kiadó: Varése Sarabande
- játékidő: 44:16
Három évvel a Rambo – Első vér után Sylvester Stallone, Mario Kassar és Andrew G. Vajna vászonra vitte a vietnami veterán második történetét. A forgatókönyvírásba Stallonénak ezúttal az akkortájt a Terminator – A halálosztóval jó, a Piranha 2. – Repülő gyilkosokkal pedig rossz hírnevet szerző James Cameron segédkezett, aki azóta már a többszörösen ünnepelt filmkészítők sorát gyarapítja. Pedig akkoriban a Rambo 2.-vel a legtöbb stábtaghoz hasonlóan ő sem addigi hírnevét fényesítette: a legrosszabb alkotásokért járó Arany Málna-díjat éppúgy megkapta, mint Stallone (aki a forgatókönyv mellett a főszereplő kategóriájában is győzedelmeskedett, és akit az ugyanezen évben bemutatásra került Rocky IV. kapcsán sem kíméltek), Buzz Feitshans producer, valamint a film betétdaláért, a "Peace in Our Life"-ért felelős gárda, azaz Frank Stallone, Peter Schless és Jerry Goldsmith.
A forgatókönyv (amelyről Cameron egyszer azt nyilatkozta, hogy az akciórészek az ő írásán alapultak, a film többi jelenete pedig Stallone elképzelései alapján készült) szerint az előző részben egy kisváros életét megbolygató John J. Rambo tettei miatt börtönbe kényszerült vonulni, ám szabadságot ígérnek neki, ha egy titkos akció keretén belül bebizonyítja, hogy a vietnamiak jelenleg is fogva tartanak néhány amerikai katonát. Rambo egy helyi lány, Co Bao (Julia Nickson-Soul) közreműködésével rátalál a táborra, ám amikor bizonyíték gyanánt egy hadifoglyot próbál kimenekíteni, megbízói magára hagyják, így hősünk kénytelen ismét egyedül szembenézni az ellenséggel...
Rambo ugyan kitűnő példa az egyszemélyes hadsereg fogalmának szemléltetésére, második akciójáról mégis inkább az mondható el, hogy bizony nem sok jót hozott az alkotók számára, pedig ők igyekeztek mindent elkövetni a siker és a minél szélesebb ismertség érdekében – jó példa erre, hogy ez volt az első olyan mozifilm, amit bemutatásakor az Egyesült Államok területén több mint kétezer mozi tűzött műsorra. Ám nekünk, filmzenerajongóknak egy dologért mindenképpen érdemes volt elkészíteni ezt az alkotást: Jerry Goldsmith szerzeményéért. S bár a komponista számára a díjak tekintetében nem éppen ez volt a legjobb szezon (ugyanis a Rambo 2. betétdaláért kapott Arany Málna mellett számomra érthetetlen módon a szintén 1985-ben készült Salamon király kincse aláfestéséért is jelölték), karrierjének egyik legeredetibb, legdinamikusabb akciózenei partitúráját készítette el, melynek hangjegyei a National Philharmonic Orchestra közreműködésével, valamint a szerző vezényletével keltek életre.
A kiadványt indító "Main Title" Rambo keményebb oldalát hivatott jellemezni, a benne hallható szinte csak jelzésértékű keleties dallam pedig legújabb küldetésének helyszínét igyekszik tükrözni. Az első részből ismert "It's A Long Road"-hoz hasonló – pontosabban azon alapuló –, a megtört katonát szimbolizáló dallamok jelen esetben a "Stories"-ban, az "Ambush"-ban, illetve a "Day by Day"-ben csendülnek fel, melyekben a "First Blood" korongról már jól ismert előadásmódban köszönnek vissza.
A zene akciórészei ezúttal még pörgősebbek lettek, a feszültségteljes pillanatok (mint amilyenek például a "The Snake"-ben, a "The Cage"-ben vagy a "Revange" első felében hallhatóak) jobban háttérbe szorulnak, miközben a szintetizátorra, és a meglehetősen intenzíven közreműködő ütősszekcióra (azon belül is a pergődobosra, a csörgőn és az üstdobon játszókra) az előző rész aláfestéséhez képest jóval nagyobb feladat hárult. Sly küldetése a "Preparation"-nel veszi kezdetét, s mentőakciójának aláfestése a jelenetsorok által diktált folyamatos zenekari pörgés mellett olyan csúcspontokkal rendelkezik, mint az "Escape from Torture" (ami az "It's A Long Road" mellett számomra a másik legmeghatározóbb Rambo-szám, amelyet a Mester valaha is szerzett), a már említett "Revenge", a "Pilot Over", valamint a "Home Flight". Rambo az ellenség felett véghezvitt kisebb-nagyobb győzelmeit főtémájának ünnepélyes felcsendülései folyamatosan jelzik, miközben a szimfonikus zenekar és a szintetizátoros hangok (főként a jellegzetes "brummogás") az album egészén tökéletes egységet alkotnak, s ebből adódóan biztosítanak minőségi kikapcsolódást hallgatói számára.
Jelenleg kétfajta score kapható a piacon: a Varése Sarabande által megjelentetett háromnegyedórás kiadvány, valamint a Silva Screen Records által 1999-ben kiadott, negyedórával hosszabb játékidővel bíró korong. Nekem az előbbi színesíti gyűjteményem (annak is a német leányvállalat, a Colosseum által készített változat, ahol a zenét nem "composedelik" és "conductolják", hanem "komponiertelik" és "dirigiertelik", a betétdalt pedig "gesungenelik"), s bár én többnyire a hosszabb kiadványokat részesítem előnyben, jelen esetben a Varése egy olyan erős, Jerry Goldsmith szerzeményének legjavát tartalmazó CD-t állított össze, ami mellett nem tartom létfontosságúnak a bővített kiadás beszerzését. A Rambo 2. aláfestése a kötelező akcióscore-ok kategóriájába tartozik – Goldsmith életművében és a műfaj egészében egyaránt –, s mint ilyen, bátran ajánlom minden filmzenebarátnak. Aki pedig még egyik Rambo-score-t sem hallotta még, annak azt javaslom, hogy ezen a lemezen keresztül kezdjen el ismerkedni velük.
A forgatókönyv (amelyről Cameron egyszer azt nyilatkozta, hogy az akciórészek az ő írásán alapultak, a film többi jelenete pedig Stallone elképzelései alapján készült) szerint az előző részben egy kisváros életét megbolygató John J. Rambo tettei miatt börtönbe kényszerült vonulni, ám szabadságot ígérnek neki, ha egy titkos akció keretén belül bebizonyítja, hogy a vietnamiak jelenleg is fogva tartanak néhány amerikai katonát. Rambo egy helyi lány, Co Bao (Julia Nickson-Soul) közreműködésével rátalál a táborra, ám amikor bizonyíték gyanánt egy hadifoglyot próbál kimenekíteni, megbízói magára hagyják, így hősünk kénytelen ismét egyedül szembenézni az ellenséggel...
Rambo ugyan kitűnő példa az egyszemélyes hadsereg fogalmának szemléltetésére, második akciójáról mégis inkább az mondható el, hogy bizony nem sok jót hozott az alkotók számára, pedig ők igyekeztek mindent elkövetni a siker és a minél szélesebb ismertség érdekében – jó példa erre, hogy ez volt az első olyan mozifilm, amit bemutatásakor az Egyesült Államok területén több mint kétezer mozi tűzött műsorra. Ám nekünk, filmzenerajongóknak egy dologért mindenképpen érdemes volt elkészíteni ezt az alkotást: Jerry Goldsmith szerzeményéért. S bár a komponista számára a díjak tekintetében nem éppen ez volt a legjobb szezon (ugyanis a Rambo 2. betétdaláért kapott Arany Málna mellett számomra érthetetlen módon a szintén 1985-ben készült Salamon király kincse aláfestéséért is jelölték), karrierjének egyik legeredetibb, legdinamikusabb akciózenei partitúráját készítette el, melynek hangjegyei a National Philharmonic Orchestra közreműködésével, valamint a szerző vezényletével keltek életre.
A kiadványt indító "Main Title" Rambo keményebb oldalát hivatott jellemezni, a benne hallható szinte csak jelzésértékű keleties dallam pedig legújabb küldetésének helyszínét igyekszik tükrözni. Az első részből ismert "It's A Long Road"-hoz hasonló – pontosabban azon alapuló –, a megtört katonát szimbolizáló dallamok jelen esetben a "Stories"-ban, az "Ambush"-ban, illetve a "Day by Day"-ben csendülnek fel, melyekben a "First Blood" korongról már jól ismert előadásmódban köszönnek vissza.
A zene akciórészei ezúttal még pörgősebbek lettek, a feszültségteljes pillanatok (mint amilyenek például a "The Snake"-ben, a "The Cage"-ben vagy a "Revange" első felében hallhatóak) jobban háttérbe szorulnak, miközben a szintetizátorra, és a meglehetősen intenzíven közreműködő ütősszekcióra (azon belül is a pergődobosra, a csörgőn és az üstdobon játszókra) az előző rész aláfestéséhez képest jóval nagyobb feladat hárult. Sly küldetése a "Preparation"-nel veszi kezdetét, s mentőakciójának aláfestése a jelenetsorok által diktált folyamatos zenekari pörgés mellett olyan csúcspontokkal rendelkezik, mint az "Escape from Torture" (ami az "It's A Long Road" mellett számomra a másik legmeghatározóbb Rambo-szám, amelyet a Mester valaha is szerzett), a már említett "Revenge", a "Pilot Over", valamint a "Home Flight". Rambo az ellenség felett véghezvitt kisebb-nagyobb győzelmeit főtémájának ünnepélyes felcsendülései folyamatosan jelzik, miközben a szimfonikus zenekar és a szintetizátoros hangok (főként a jellegzetes "brummogás") az album egészén tökéletes egységet alkotnak, s ebből adódóan biztosítanak minőségi kikapcsolódást hallgatói számára.
Jelenleg kétfajta score kapható a piacon: a Varése Sarabande által megjelentetett háromnegyedórás kiadvány, valamint a Silva Screen Records által 1999-ben kiadott, negyedórával hosszabb játékidővel bíró korong. Nekem az előbbi színesíti gyűjteményem (annak is a német leányvállalat, a Colosseum által készített változat, ahol a zenét nem "composedelik" és "conductolják", hanem "komponiertelik" és "dirigiertelik", a betétdalt pedig "gesungenelik"), s bár én többnyire a hosszabb kiadványokat részesítem előnyben, jelen esetben a Varése egy olyan erős, Jerry Goldsmith szerzeményének legjavát tartalmazó CD-t állított össze, ami mellett nem tartom létfontosságúnak a bővített kiadás beszerzését. A Rambo 2. aláfestése a kötelező akcióscore-ok kategóriájába tartozik – Goldsmith életművében és a műfaj egészében egyaránt –, s mint ilyen, bátran ajánlom minden filmzenebarátnak. Aki pedig még egyik Rambo-score-t sem hallotta még, annak azt javaslom, hogy ezen a lemezen keresztül kezdjen el ismerkedni velük.
Írásunk a Varése Sarabande albumáról készült, a Spotify-on azonban az Intrada 2016-os, bővített változata érhető el.
Kulics László
2007. 05. 25.
2007. 05. 25.
Tracklista:
- Main Title (2:12)
- Preparations (1:16)
- The Jump (3:18)
- The Snake (1:48)
- Stories (3:26)
- The Cage (3:55)
- Betrayed (4:22)
- Escape from the Torture (3:39)
- Ambush (2:45)
- Revenge (6:14)
- Bowed Down (1:04)
- Pilot Over (1:52)
- Home Flight (3:01)
- Day by Day (2:06)
- Peace in Our Lives (3:18) *
* előadja: Frank Stallone
Az album a Spotify-on:
