A láthatatlan ember a témák mögött – Interjú Jeff Dannával


Jeff Danna egyike a mai filmzeneszerzés legsokoldalúbb művészeinek, világzenei ihletésű és meditatív jellegű szerzeményei annak ellenére elismertté tették, hogy azok többnyire kisköltségvetésű produkciókhoz születtek. Hazánkban eddig leginkább a Kaptár 2. – Apokalipszis nagy meglepetést okozó zenéje kapcsán hallhattunk róla, ám hamarosan a mozikba kerül Terry Gilliam legújabb filmje, a Tideland, melynek zenéjét bátyjával, a szintén filmzeneszerző Mychaellel közösen készítette. Erről, továbbá más közös munkájukról, illetve önálló műveivel kapcsolatban kérdeztük őt.




Kanadában születtél, ám jellemzően az Egyesült Államokban készült filmek zenéit szerzed. A kanadai filmkészítők mennyire tartják fontosnak a filmzene szerepét? 

A kanadai filmek nem kifejezetten felelnek meg a kommersz műfajoknak, nem is azt a gondolkodásmódot követik. Az amerikai produkciók jelentős része stúdió- és bevételközpontú, míg Kanadában nincs igazi filmgyártás, így leginkább olyasféle művek ezek, amelyeket művész, vagy független filmeknek nevezhetünk.


Miután átköltöztél Los Angelesbe, kisebb tévésorozatok után érkezett az első komoly felkérés, a Kung-fu: A legenda folytatódikhoz. Hogyan kaptad meg a munkát?

Mint mindenki más, én is interjúkra jártam és demoanyagokat küldözgettem. A Kung-funál is így volt: elmentem egy meghallgatásra és lejátszottam pár zenét. Végül elküldtek egy másik interjúra és megkaptam a munkát.


A Kung-fuhoz egzotikus, ázsiai jellegű score-t írtál, de többek közt a kelta stílusban is jártas vagy. Hogyan találod meg a módszereket, hangszereket vagy előadókat, amelyekkel és akikkel együtt képes leszel létrehozni az egzotikus hangzásokat?

Egy csomó telefonhívásomba került, mire végül megtaláltam egy kínai muzsikusokból álló kis együttest, melyet remek zenészek alkottak. Los Angelesben éltek ugyan, de csak egyikük beszélt angolul. Nagyon jók voltak, én pedig rájuk építve írtam meg a zenét is, mert azt gondoltam, hogy az lenne a legizgalmasabb, ha a Kung Fuban valódi hangszerek szerepelnének.


Honnan az érdeklődésed a világzenei megoldások iránt?

Minden olyasmi érdekel, ami egy picit is különbözik az átlagostól, legyen az a Kolumbusz előtti időkből való, vagy akár kelta hangszeren előadott zene. Szeretem ezeket úgy keverni a szimfonikus zenekarral, hogy valami másmilyen eredmény szülessen, és segítsen a film saját egyéni hangzásvilágát kialakítani. Engem ez érdekel a legjobban a zenében. A hangszerek maguk adják az igazi jelentést. Nagyon szeretem a népzenéket, már akkor is szerettem, amikor kiskoromban gitározni kezdtem tanulni.


Az O Shakespeare Othellojának modern újramesélése. Mivel egy egyetemen játszódik, több éppen aktuális popdal is szerepel benne. A betétdalok jelenléte mennyiben befolyásolja a megírandó score-t?

Egyszerűen csak tisztában kell lenned az összes zenével. Ha egy olyan tételt írsz, ami egy meglévő dalból ered, vagy fordítva, azaz egy olyat, amelyből aztán a dal következik, azt kell eldöntened a rendezővel közösen, hogy amit komponáltál, az ideiglenesen összeolvadjon, vagy épp teljes ellentétben álljon vele. Ha van egy score-részleted, amit hirtelen egy dalból származó rész követ, a kettő elüthet egymástól, de akár finom átmenet is lehet köztük. Ezt kell tehát a rendezővel egyeztetni, hogy miként oldjuk meg a keveredést. Amint egyszer rájössz, hogyan bánj velük, nagyon hasznos tud lenni, ha vannak előre összeállított dalok, mert akkor tudod igazán jól kiválogatni az eszközeidet, amikkel a megfelelő hangulatot eléred.


A film végén az "Ave Maria", az albumon viszont egy "To Take a Flight" című szerzemény szerepel. Mi a különbség oka?

Maga az album nem a megfelelő sorrendben volt összeállítva, nem követte a filmet. Úgy állítottam össze, hogy a lehető legérdekesebbé tudjam tenni. A végén a "To Take a Flight" olyan részekből áll, melyek ilyen formában egyáltalán nem is csendültek fel a film alatt. Különféle tételek egyvelege tehát, különösen a "Hawk"-ból idézek sokat. Olyasmi, mint egy szvit: összegyűjtöttem a különböző témákat, és alkottam köréjük egy új darabot.


A János evangéliuma zenéje felvenné a versenyt John Debney egy évvel későbbi, A passióhoz készült aláfestésével. Őt Oscar-díjra is jelölték ezen művéért. Nem zavart, hogy a Te munkád kevesebb nézőhöz jutott el, holott hasonló jellegűek és azonos színvonalúak?

Amikor a János evangéliumán dolgoztam, tudtam, hogy ez egy nagyon kis költségvetésű film, és nem sok ember fogja majd látni. Azt hiszem, ez nem befolyásol komponálás közben. Úgy kell megírnod a zenét, hogy a lehető legszebb és legérdekesebb legyen, függetlenül attól, hogy mekkora filmhez készül, és én büszke vagyok arra, ahogy ez a mű létrejött.


A neved eddig nem sűrűn fordult elő akciófilmek stáblistáin. Mi alapján kértek fel a Resident Evil – A kaptár folytatásához? 

Egy csomó különböző ember írt demókat a filmhez, a készítők pedig az enyémet találták a legjobbnak. Szerződtettek, aztán nekiláttam a munkának.


A filmben nagy meglepetés volt hallani a sok, tőled szokatlanul kemény motívumot. Úgy tűnik, ez a film a karrieredben egyfajta fordulópont volt. Mennyiben volt más, hogy az eddigiektől eltérően most sokkal dinamikusabb dallamokat kellett szerezned? Segítettek -e az elektronikus effektek terén mások, vagy saját magad kísérletezted ki ezeket?

Húszéves koromtól kezdve hat vagy hét szezont dolgoztam különböző tévéstúdióknál. Számos különböző akciózeném volt már képernyőre, úgyhogy volt miből válogatnom. Lehetőségem ugyan nem akadt még  előtte soha, hogy nyolcvanöt  fős zenekarral  dolgozzak, de azt már tudtam, hogy mit kell olyankor csinálni, szóval nem feltétlenül volt ez akkora újdonság számomra. Hat vagy hét éve már ezzel foglalkoztam.


Mikor a folytatáshoz írtad a score-t, mennyiben befolyásolt az előzmény akár filmként, akár zeneként?

Leginkább az szokott érdekelni, amiről az aktuális film szól. Ez a legfontosabb, eleget tenni a film zenei követelményeinek és a rendezőnek. Ez a két olyan dolog van, amivel igazán szükséges foglalkoznom komponálás közben. Ha aztán az emberek később szeretik, az nagyszerű, de természetesen a filmnek kell dolgozni, és elégedetté kell tenni a rendezőt.


A Kaptár 2.: Apokalipszis után már nem volt meglepő, hogy a Silent Hill – A halott város stáblistáján is feltűntél, ahol Akira Yamaoka szerzeményeit dolgoztad át. Pontosan milyen kéréssel kerestek fel a készítők? Fel sem merült bennük, hogy esetleg csak a játék főtémája legyen megtartva, a többi zenét pedig Te készítsd el a filmhez?

Ez igazán érdekes volt, mert azt a hangulatot szerették volna a filmben elérni, amilyen magában a játékban van. Így tehát leginkább Akira zenéje érvényesül benne. Azt mondták nekem, hogy van néhány olyan rész, ahol nekem kell az ő motívumait valamilyen zenével átvezetni, és vannak helyek, ahol a meglévő anyagot kell megfelelően a látványhoz igazítanom. Aztán akadt pár jelenet, melyhez teljesen új muzsikát kellett szerezni. A kezdetektől tudtam, hogy egy, a játékhoz hű adaptáció készül, és ezt remek ötletnek tartottam.


A Sundance-fesztiválon mutatják be a Chicago 10 című produkciót, melyben számos neves színész is felbukkan. Mennyire kaphat nagy hangsúlyt a zene egy ehhez hasonló dokumentumfilmben?

Ezt a filmet azzal a Brett Morgennel közösen készítettük, akivel már volt egy közös, nem hagyományos értelemben vett dokumentumfilmünk, a The Kid Stays in the Picture. Brett nem úgy kezeli a zenét, mint egy általános dokumentumfilmben. Nagyon drámai produkciókat készít, drámai sajátosságokkal. Azt várja el a zenétől, hogy fontos alkotóelemét képezze a film alapjának. Sokféle részletből áll, rengetegszer változik, de ha megszólal, mindig főszerepben kell, hogy legyen.


2007-ben a Nimrod Nation című tévésorozat zenéjét jegyzed. Nem okoz túl nagy lekötöttséget egy sorozat, lehet mellette más munkákat is elvállalni?

Valójában a Nimrod Nation egy négyórás minisorozat Brett Morgentől, akivel a Chicago 10-t is csináltuk. Michiganben, a felső félszigeten forgatta, az IMDB pedig tévésorozatként aposztrofálja, noha mindössze nyolc félórás vagy négy egyórás epizódból áll összesen, attól függően, hogy vetítik.


Richard Attenborough-val is együtt dolgozol az idén. A szerelem gyűrűje egy romantikus dráma Shirley MacLaine-nel és Christopher Plummerrel. Milyen megközelítésű aláfestésre számíthatunk?

A film tipikusan "attenborough-s" lesz, és a háborús időkben játszódik. 1944 és 1991 között mozog oda-vissza, de alapvetően mégis egy szerelmi történet, amit nagyon kedvesnek találtam.


A tehetséged leggyakrabban a meditatív stílusokban mutatkozik meg. Mennyire szükséges a rendezett háttér az ilyen szintű nyugalmat sugárzó szerzemények megkomponálásához?

A szerelem gyűrűje zenéjét például Londonban írtam, ugyanabban az épületben, ahol Richard Attenborough irodája van. Nem volt éppen csendes, de hát egyszerűen csak becsuktam magam mögött az ajtót, elnémítottam a külvilágot, és belemerültem a film világába. Mivel Belfastban forgatták, Richard olyan zenét szeretett volna, ami tematikailag követi Belfast zenei világát. Furulyákat és sípokat akart, úgyhogy annak megfelelően készítettük el a score-t.


Bátyád, Mychael is filmzeneszerző. Az ő hatására kezdtél el foglalkozni ezzel a műfajjal?

Hát, szerintem onnan indult az egész, hogy ő öregebb nálam, régebb óta a szakmában van, és rajta keresztül az én vezetéknevem is ismerőssé vált. De ez valójában sokkal nehezebb számomra, mert így muszáj mindig bebizonyítanom, hogy teljesen önállóan dolgozom, és nem azért vagyok a szakmában, mert a családnevem megegyezik az övével. Nem könnyíti meg igazán a helyzetemet, de nagyon keményen dolgozom, és a dolgok lassacskán rendeződnek.


Néhány film (például a Zöld sárkány vagy az Antwone Fisher története) aláfestését együtt írtátok. Miért nem rendszeresebbek az efféle közreműködések?

Nemrég például Terry Gilliam Tideland című filmjéhez is közösen írtunk zenét. Akkor épp úgy voltunk vele, hogy szívesen dolgoznánk megint együtt, és hirtelen jött ez a produkció, a filmkészítők pedig megadták nekünk a lehetőséget. Szeretünk együtt dolgozni, zeneileg jó kombinációnak tűnik, a legapróbb részletekig ismerjük és megértjük egymást. Szóval mindig keressük az efféle lehetőségeket, és talán idén megint sor kerülhet egy közös munkára.


Hogyan működnek ezek a közös munkák? Hogy osztjátok meg egymás között a feladatokat?

Általában összegyűjtjük a témákat, és egyikünk azt mondja: "Enyém az A-téma!". Mire a másikunk: "Oké, akkor enyém a B-téma!", aztán jön a C, és így tovább. Végül az egészet elejétől a végéig összegyűjtjük egy csokorba. Terry filmjénél volt egy motívum, amit Michael az első tekercs egyik jelenetéhez szerzett, és ezt a negyedik tekercs néhány jeleneténél jól fel lehetett használni. Ezért hát fogtam és áthelyeztem, pár helyen változtatgattam rajta. Néhányszor átküldök neki egy jelenetet, ami már félig kész van, ő pedig befejezi. Könnyedén tudunk ugrálni előre-hátra az alkotói folyamat során, mivel mindketten ugyanazt a zeneszerkesztő programot használjuk.


Együtt komponáltatok két kelta témájú albumot (A Celtic Tale, A Celtic Romance) is. Hogyan születtek meg ezek a lemezek?

Én épp a Kung-fu munkálataival végeztem, Mychael pedig az Exoticáéval, és mindketten szerettünk ezekkel a tradicionális hangszerekkel dolgozni. Egy napon aztán kitaláltuk, hogy "itt vannak ezek a kiváló hangszerek és egy ír motívum, miért nem próbálunk velük kezdeni valamit?". Nem igazán hallottunk előtte kelta népzenét, amiben a szimfonikus zenekar és ezek a népi instrumentumok keverednek, de azt gondoltuk, hogy működhet a dolog. Összekomponáltuk hát őket, és ez a két album valóban kiváló szórakozást nyújtott számunkra.


Van műfaj, amit eddig még nem próbáltál ki, de a későbbiekben szívesen megtennéd?

Nos azt hiszem, hogy fantasyt például többet készítenék. Volt egy film a Miramaxnál, Az idő rabjai, amit nagyon élveztem. Egyfajta zenekari fantasy komponálása – ezt szerintem szívesen csinálnám. De általában mindent szeretek, ahol sok kiváló emberrel dolgozhatom egy jó filmen. Eltekintve a műfaji kérdéstől, igazából ezt szeretem leginkább.


Mennyire tartod fontosnak a rajongókkal való kommunikációt?

Nagyon is. Egy filmzeneszerző szakmája igen rejtett, mindössze egy láthatatlan ember a témák mögött. Azt hiszem, hogy e nyomás hatására talán túlságosan is sokat ülünk a stúdióinkban, ahelyett, hogy több időt fordítanánk a külvilág reakcióira. Engem minden ilyen jellegű találkozás érdekel, lévén elég távol esünk a rivaldafénytől.


Melyik filmzeneszerzőt vagy filmzeneszerzőket tartod nagyra? Van -e kedvenc filmzenéd?

Inkább kedvenc filmzenéimre tudok gondolni, mint kedvenc zeneszerzőre. Említhetném például Rózsa Miklós szerzeményét a Gyilkos vagyokhoz, Alfred Newman zenéjét a Borotvaélen című filmhez vagy Bernard Herrmanntől az Észak-északnyugat aláfestését. Múlt héten láttam az Őstehetség című filmet, és szerintem Randy Newman elképesztő score-t írt hozzá.


Mivel foglalkozol, amikor éppen nincs felkérésed?

Hát, szinte mindig dolgozom... De az építészet érdekel, szeretek eljárni mindenféle építészeti kiállításokra és körutakra, sok ilyen témájú munkát is elolvasok. Ám ezt csak abszolút másodlagosan.


Jeff Danna munkáiról bővebben a komponista honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.




 

Külön köszönet Tom Kiddnek a közreműködésért.
2007. január 27.

 
Címkék: #interjú, #mychael danna, #tideland, #jeff danna, #kaptár, #kung fu, #jános evangéliuma, #zöld sárkány
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató