1972-ben tűnt fel az amerikai NBC tévécsatorna kínálatában a Kung fu című sorozat, melyben olyan, akkoriban még kevéssé ismert színészek bukkantak fel egy-egy epizód erejéig, mint Jodie Foster, Harrison Ford, William Shatner, Don Johnson, Leslie Nielsen. Az 1870-es években játszódó széria főhőse egy amerikai apától és kínai anyától született shaolin szerzetes, Kwai Chang Caine, aki miután bosszút áll mestere meggyilkolásáért, Kínából az Egyesült Államok nyugati részére vándorol, hogy megkeresse féltestvérét, miközben fejvadászok erednek a nyomába. Az igazságtalanság ellen fellépő és az elnyomottakért kiálló harcművész pap viszontagságait összesen 63 részen át követhették a nézők.


A főszerepre David Carradine-t kérték fel, aki 2009-ben bekövetkezett haláláig közel 250 alkotásban játszott, zömében akciófilmekben, köztük a Walter Hill rendezte Jesse James balladájában, a Chuck Norris nevével fémjelzett Magányos farkasban, és persze Quentin Tarantino kétrészes Kill Billjében. Ez utóbbit megelőzően Carradine legnagyobb sikerének a Kung fu számított, így bizonyára rögtön aláírta a szerződést, amikor az 1975-ben leállított szériát több mint tíz évvel később feltámasztották egy tévés produkció, a Kung fu: A film segítségével, ahol a színész ugyanazt a karaktert jelenítette meg. Azonban most kapott egy társat is, a fiát alakító Brandon Lee személyében – érdekesség, hogy a sorozat főszerepére eredetileg még apját, Bruce Lee-t szemelték ki a készítők Carradine helyett. Ezt követően csendben teltek-múltak a Kung fu-mentes esztendők, mígnem a kilencvenes évek elején ismét eszébe jutott egy illetékesnek az újabb feltámasztás, ezúttal Kung fu: A legenda folytatódik címmel. E szériában is az apa-fiú szállal találkozhattak a rajongók, csak Carradine filmbeli utódját itt Chris Potter alakítja, és a történetet már a modern korra adaptálták. A sorozat még sikeresebbnek bizonyult elődjénél, 1993 és 1997 között 88 rész készült belőle, a magyar nézők elé 2010-ben került.

A hetvenes évekbeli tévésorozat minden részéhez a csak abban az évtizedben aktív Jim Helms készítette az aláfestést, de 63 epizód ide vagy oda, munkájából mindössze félórányi jelent meg albumként. A Kung fu: A filmhez már egy jóval nevesebb alkotó, Lalo Schifrin komponált, ám szerzeményeit ennek ellenére sem lehetett soha albumként meghallgatni. Elmondható, hogy egyedül a kilencvenes évekbeli sorozat dallamfelelősének, Jeff Dannának van oka elégedettnek lenni, mert A legenda folytatódik muzsikájából bő háromnegyed órányi CD-re került. A Danna név sokak számára ismerős lehet, hiszen a szerző bátyja a Pí életéért Oscar-díjat elnyerő Mychael Danna, akivel pályájuk sokszor keresztezte már egymást. Olyan alkotások aláfestését írták közösen, mint az egyaránt Terry Gilliam által rendezett Tideland, illetve a Doktor Parnassus és a képzelet birodalma, vagy olyan animációs produkciók, mint az Addams Family – A galád család két része, illetve a Dínó tesó és az Előre a Pixartól. Két kelta zenei hatású albumot (A Celtic Tale: The Legend of Deirdre, A Celtic Romance: The Legend Of Liadain And Curithir) is megjelentettek – ehhez kapcsolódóan nemrég Jeff Youtube-csatornájára több élőben rögzített felvétel is felkerült, amelyekben a fivérek is közreműködnek.


Az egyébként kanadai születésű ifjabbik Dannának az első egyesült államokbeli munkája a Kung fu: A legenda folytatódik volt, melyről így nyilatkozott: „A tradicionális kínai zene szokatlan a nyugati fül számára, de Kwai Chang Caine-nek és shaolin tanításainak köszönhetően a filmzene nélkülözhetetlen alkotóeleme lett. Caine fiának, Peternek a jelenléte ugyanakkor igényli a kortárs nyugati hangzást is. A nehézséget számomra a keleti és a nyugati hagyományok vegyítése jelentette úgy, hogy közben e keveredés mégis egységes legyen. Bízom benne, hogy az eredmény egyedülálló. Hálás vagyok azért, hogy a Kung fu: A legenda folytatódik nem szokványos alkotás. Teret enged a televízióban szokatlan zenei textúráknak, és lehetőség nyílik szívbe markoló, egzotikus, szokatlan és nagyszerű hangok alkalmazására is. Remélem, a hallgatók épp annyira élvezik szerzeményeimet, mint amennyire én éltem meg jutalomként a komponálást.”

Az alkotó hosszas keresgélés után akadt rá egy kínai zenészekből álló együttesre, akik ugyan Los Angelesben éltek, de csak egyikük beszélt angolul. A nyelvi problémákat áthidalva, rájuk építve írta meg az aláfestést, mivel úgy találta a legizgalmasabbnak, ha az nem hangminták, hanem valódi hangszerek segítségével születik meg. Így míg a Nyugatot olyan szokványosnak mondható zenei szereplők képviselik, mint a szintetizátor, az elektromos és a basszusgitár vagy a trombita, a Keletet olyan tradicionális hangszerek keltik életre, mint a kínai hegedűként ismert erhu, a lant formájú pipa, és olyan fúvóshangszerek, mint a dizi, a bawu, a xiao, a tojásszerű hszün és a futurisztikus felhőkarcolóra emlékeztető sheng.


A széria zenei irányvonala tehát nem a nyolcvanas évek olyan hasonló jellegű akciófilmjeinek, mint például a Jean-Claude Van Damme-féle Véres játéknak a szintipopos, akár egyszemélyes előadós megközelítését vitte tovább, inkább a műfaj egyfajta továbbgondolásának tekinthető. Az olyan hangulatképek, mint a gomolygó „From Out of the Past”, az éjszakai rovarneszezéssel induló „The Longest Night” és a „A Yellow Flower in Her Hair” misztikuma akár az akkori közelmúlt ázsiai vonatkozású akciófilmjeiben is megjelenhetett volna. Ezzel ellentétben a művészibb vonalat vivő „Omeishan”-ra, a „Father and Son”-ra vagy a „Reunion”-ra még akár Kitaro (Ég és föld) is büszke lehetne. Két kompozíció dalszöveget kapott: mindkettő lassabb, fülbemászó, ám az „Emperor” klasszikus értelemben nem tekinthető betétdalnak, ilyen szerepet a „The Promise” tölt be. A „Possé”-t lehetne akár az album kakukktojásának is nevezni, mert a rézfúvósaival westernes hangulatot hoz a képbe, de a szerzőt dicséri, hogy mégsem lóg ki a többi közül.

A kiadványon négy lendületes szerzemény szerepel. A „Theme from Kung Fu” az elsőre megjegyezhető, dinamikus főtéma, melyre rögtön felkapja a hallgató a fejét, annyira slágeres lett a dobütemmel párosuló fuvolaszó és az erhu elegye. A „Place of Light and Song” kuriózuma a második felében felbukkanó női vokál, míg a „The Tomb Searching for Tan”-ben a nagyszerűen együttműködő régi és modern eszközök, azaz a szintetizátor, a basszusgitár és a felsíró vagy épp csilingelő ősi keleti hangszerek kapnak kiemelt szerepet. A Carradine monológjával induló „Dragon’s Eye” a lemez legmodernebb darabja, melyben az elektromos gitár, a dob és a háttérben szóló szintetizátor a meghatározó, de a belépő tradicionális hangszerek kifejezetten izgalmas adaléknak bizonyulnak benne.


A művész pályájának legemlékezetesebb munkái közé az O című Othello-megfilmesítés, A kaptár 2. – Apokalipszis, valamint a János evangéliuma zenéje sorolható, e sorba pedig különlegességével az itt tárgyalt, hol sodró lendületű, hol meditatív muzsika is jól illeszkedik. Az IMDB szerint a 88 részből mindössze hétnél volt jelen Jeff Danna, ami talán nem pontos adat, de az biztos, hogy a szerzeményeiből készített összeállítás jól reprezentálja elképzeléseit. Miként a hetvenes évekbeli alapszéria, úgy a Kung fu: A legenda folytatódik sem sorolható a tévézés történelmének legfényesebben ragyogó csillagai közé, ennek ellenére utóbbi zeneszerzője nemcsak, hogy nem vette féllvállról a feladatot, de olyan kitűnő és emlékezetes munkát végzett, mely igényes hangszerelésével ma is megállja a helyét.