A kanadai komponistát, Mychael Dannát különleges szerzeményei miatt akár világzenei specialistának is lehetne nevezni, de sok egyéb műfajban is jártas. Atom Egoyan rendező állandó alkotótársának olyan műveket köszönhetünk, mint Az igazság fogságában, az Eljövendő szép napok, az Exotica, vagy éppen az Észvesztő, a 8 milliméter, illetve A hazugsággyáros zenéje. Legfrissebb munkája a hazánkban hamarosan bemutatásra kerülő Capote című életrajzi dráma, mely arról a Truman Capote íróról szól, akinek Hidegvérrel című regénye nálunk is ismert. Ennek apropóján kerestük meg, hogy erről és korábbi munkáiról kérdezzük.
Engedje meg, hogy a filmzenék előtt egy pár gondolat erejéig elkalandozzunk szólóalbumai felé. Nagyrabecsüljük Skys és Sirens című albumait, mégis a North of Niagara tette ránk a legnagyobb hatást. Miért épp az ezoterikus stílus rajongója? Köze van ennek ahhoz, hogy az Ön karrierje a torontói planetáriumban kezdődött?
Akkoriban tanultam zenét Torontóban, amikor a város kulturális szempontból igen komoly fejlődésben volt. Toronto nagyon sikeres, multicentrikus város, ahol a különféle nemzetek kultúrája tökéletesen egybeolvad. Kiváló lehetőséget nyújt például az egyiptomi művészet megismerésére, amely mindenki számára könnyen elérhető. Amikor a torontói egyetemen elkezdtem zeneszerzést tanulni, nagyon könnyű volt a világ különböző országainak zenéjét, tánctípusait, és egyéb művészeti tárgyait befogadni. Toronto azóta is egy nagyszerű példája a multietnikus városoknak. Itt találkoztam először a tradicionális zenékkel, s mivel nagyon érdekesnek találtam, későbbi munkáimban is gyakorta felhasználtam őket.
Az Ön zenei világa az egyik legkülönlegesebb a filmzeneszerzők közt, egyrészt ezoterikus hangulatuk, másrészt a számtalan egzotikus hangszer használata miatt. Indiai származású felesége révén érik Önt a szerzeményeiben fellelhető világzenei hatások, vagy saját maga is kutat ezen műfajokban inspiráció után?
Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mivel feleségem indiai származású, és így rengeteg olyan zenét hallhattam, s olyan filmet láthattam, melyekkel valószínűleg sosem találkoztam volna. Bár minden bizonnyal a más kultúrák zenéje iránti érdeklődésem már ezelőtt is megvolt. Úgy is mondhatnám: a zenék közti kutatás közben rátaláltam a feleségemre.
Legújabb kiadott zenéje az Indiában játszódó Waterhez készült. Ön keresi a kapcsolatot indiai rendezőkkel, vagy ők egyből Önre gondolnak zeneszerzőként?
Valójában épp most fejeztem be majdnem egy közös munkát egy Bombayben dolgozó indiai rendezővel. Sajnos időbeosztásbeli problémákba ütköztünk. Nagyon is érdekelnek az ilyen jellegű munkák, de semmiképp sem kajtatok kizárólag ezek után. Az életem jobbára Los Angeles környezetében rendezkedett be, ettől függetlenül ha akad egy ilyesfajta kapcsolat, az mindenképp érdekel.
2004-ben közreműködött egy olyan alkotásban, melynek rendezője hazánkból, Magyarországról származik. Hogyan került Szabó Isván Csodálatos Júlia című alkotásának stábjába? Ismerte-e a rendező korábbi filmjeit, illetve a közös munkát megelőzően hallott-e már hazánkról akár filmes, akár zenei szempontból?
A film producere keresett meg a produkcióhoz. Robert Lantossal évekig együtt dolgoztunk, többnyire Atom Egoyan filmjeinél. Ő volt a producere István A napfény íze című filmjének is, így kerültem később kapcsolatba a rendezővel. Ismertem korábbi alkotásait, főleg a Mephistot, valamint a híres német karmester, Wilhelm Furtwangler életéről szóló Szembesítést.
Szabó István filmjei egy kicsit közelebbről is megismertették velem a magyar filmgyártást. Tudom, hogy néhány filmjét Magyarországon forgatta, és ragyogó élmény volt bepillantást nyerni a magyar helyszínekbe, ám mindössze ennyi, amit a magyar filmes iparral kapcsolatban tapasztaltam.
A Csodálatos Júlia zenei anyaga a CD-n számtalan, nagyon rövid trackre van lebontva. Ön szerint egy lemezen önmagában mennyire érvényesülhet egy score, pláne, ha sok rövid trackből áll?
Nagyszerű kérdés. Azt gondolom, hogy egy zeneszerző számára az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy ne csupán az egyes jelenetekhez komponáljon megfelelő zenét, de azok a film egészéhez is passzoljanak. Ez az, amin a legtöbbet dolgoztam, hogy a legfőbb zenei elemekből álló kompozíció széles skálán mozogjon, csakúgy, mint a zene tempója. Azt hiszem, hogy amikor mindezeket egy filmzenei CD-re összeválogatod, az logikus felépítettséget eredményez annak ellenére, hogy a tételek elég rövidek.
Egyik legeredetibb szerzeménye a 8 milliméter. A thriller nyomasztó hangulatának létrehozásában miért éppen marokkói zenészekben gondolkozott?
A marokkói zenének egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy egy idő után az ember késztetést érez a tempó növelésére. A szinte teljesen lassan induló zene egy idő után átcsap őrült extázisba, mintha egy örvény ragadna magával. Ez a fajta felépítettség nagyjából megegyezik a filmbéli akcióval, ahol Nicolas Cage, mint magándetektív szépen belekerül ebbe az örvénybe, az alvilági pornográfia mocskos világába. Szóval a választás száz százalékig zenei alapon történt.
Az Ang Lee rendezte Hulk muzsikája jelenthette volna a nagy kiugrás az Ön számára (már ami a blockbusterek nézettségét illeti) – ám a filmhez végül Danny Elfman lett szerződtetve. A rendező A pokol lovasai után készítette a Tigris és sárkányt, melyhez már Tan Dun szerzett zenét. Ön miért került ki végül a produkciókból?
Ezt leginkább Ang Lee tudná megmondani. Nagyon szívesen dolgoznék újra együtt Anggel. Úgy érzem, hogy a Jégviharral megalkottuk a kilencvenes évek egyik legnagyszerűbb filmjét, a kilencvenes évek legnagyszerűbb zenéjével egyetemben. Ang és én kiváló barátok vagyunk, és nagyon örülnék egy újabb lehetőségnek, amelynél ismét vele dolgozhatom.
Van-e olyan filmműfaj, amire mindenféleképpen nemet mondana, ha felkérnék?
Az értelmetlen akcióbaromságok... melyeket egyébként nagyon is kedvelek! Szeretem az ilyen típusú filmeket, bár nem tudom, hogy képes lennék-e bármit is hozzátenni az ilyen produkciókhoz. Azonban rengeteg érdekes film készül napjainkban, és úgy érzem, a mostani egy kiváló időszaka a filmkészítésnek.
Az igazság fogságában már a sokadik közös produkciója Atom Egoyannel. Több évtizedes barátság és munkakapcsolat után milyen instrukciót bír még adni Önnek a rendező, és egyáltalán van-e erre szükség?
Valójában az Atom és köztem lévő bizalmi szint igen magas. A közös munkával kapcsolatos felfokozott érzelmi állapot többet jelent az olyasféle feszültségnél, mint amit néha a rendező érez, amikor még sosem dolgozott veled együtt, és nem biztos abban, hogy megérted-e, amit a filmjével ki szeretne fejezni. A legnagyobb feladat egy ilyen esetben az, hogy a rendező bizalmát és a beléd vetett hitét megerősítsd. Atom és én természetesen karrierünk kezdete óta együtt dolgozunk, szóval pontosan megértjük egymást, s megbízunk egymásban. Ezen komoly háttérrel jóval nagyobb figyelmet fordíthatunk a művészetre, s a művészi ötleteink kivitelezésére.
Atom nagyon érzékeny a zenére. A zene nagyon sok ihletet ad neki, s ez a fajta rajongása engem is kellően inspirál. Rengeteget beszélgetünk általában a zenéről, s az ilyen beszélgetések, valamint a közös munka sok vidám pillanatot hoz. Filmjei zenéjének sikeréért sokat tesz, leginkább a mélyebb mondanivalók megértésében, illetve azon képessége révén, mely alapján pontosan el tudja nekem mondani az egyes témákhoz, jelenetekhez kapcsolódó igényeit.
Az ezen a lemezen található szerzemények közt kakukktojás a "The Chinese Restaurant" amely bennünket David Arnold funkys score-jaira (például Shaft) emlékeztet. Szeret kalandozni a műfajok között?
Bármilyen zenei területen magabiztosnak érzem magam. Etnomológiai zenetörténelmet tanultam az egyetemet, így viszonylag széles háttértudással rendelkezem. Nyilván van néhány olyan stílus, melyekkel jobban szimpatizálok, de bármilyen zenét is írtam eddig, annak megvolt a maga kihívása, s elismertsége. Bár a stílusok különbözőek, a kihívás és elismerés ugyanaz.
Ha egy alkotást Ön nem talál jónak, az megnehezíti a zeneszerzést?
Természetesen, és egy befejezett munka után nem is nagyon keresek ahhoz hasonlóakat. Bár úgy gondolom, hogy a zenémben az emberek valami olyasmit hallanak leginkább, ami sötét és bonyolult. Nem tudom, hogy mit beszélhetnek a zenéimről [nevet]. Azt hiszem, zavarna is, ha túl sokat tudnék ezekről. De nem, nem kutatok ilyen filmek után.
Másrészről pedig, dolgoztam pár igen különböző jellegű filmen, mint például az Eljövendő szép napokon, vagy a Jégviharon, és el kell ismernem, hogy korántsem volt élvezetes munka. Nagyon szeretek szakaszonként zenét komponálni, de valójában úgy érzem, nem ez az, amit igazán tennem kéne. Túlságosan egyszerűnek tűnik. Úgy értem, megcsináltam ezeket a részeket – azt a néhány epizódot, ahol ilyen szakaszosan kellett dolgozni - és jó volt.
Milyen érzés, hogy testvére, Jeff is filmzeneszerző? Van-e valamiféle rivalizálás Önök közt?
Azt hiszem, mindenképpen létezik egyfajta rivalizálás, de sokkal jelentősebb az öröm, ha néhány projekten együtt dolgozhatunk. Számomra nagy megnyugvást jelent látni a sikereit és rátermettségét. Mivel fiatalabb testvérem, sok dolgot megtanítottam neki, és segítettem a tehetségét fejleszteni. Szóval nekem ez számít leginkább. Hogy vajon ő miként vélekedik arról a rivalizálásról, hogy mint fiatalabb testvér, felnéz-e az idősebb testvérére, ezt tőle kellene megkérdezni.
Jeff-fel készítették Terry Gilliam Tideland című filmjének zenéjét. Mennyiben volt más egy ilyen egyéni látásmódú rendezővel való munka? Meg fog-e a zene jelenni lemezen?
Terry érdekes és inspiráló személyiség. Nagyon gyümölcsöző volt a munkakapcsolatunk, és azt hiszem, nagyszerű film készült. Nincs tudomásom arról, hogy lesz-e belőle hivatalos megjelenés.
Ki dönti el, hogy egy filmnél ne csak Ön, hanem Jeff is közreműködő legyen?
A film kiváló lehetőséget nyújtott a zeneszerzésre, számos karakter zenei kifejezésére. Tökéletes munkának tűnt ahhoz, hogy ketten együtt dolgozzunk rajta. Kölcsönösen elismerjük egymást, mivel erősségeinkben szinte alig különbözünk. Azt gondoltam, hogy remek lesz együtt dolgozni vele ezen a filmen, főként azért, mert igen komoly elvárásoknak kellett megfelelni, és talán két fej biztosabban meg tud birkózni a feladattal.
Melyik filmzenéjét tartja legjobban sikerültnek, és melyikkel nincs megelégedve?
Hmm, legjobb, ez nehéz kérdés. Úgy értem, azok, amelyek leginkább kimagaslóak művészi szempontból, azokat általában a legfárasztóbb, legfájdalmasabb munkafolyamat előzi meg, igazi tortúra. A Jégvihar zenéje az, amelyre a leginkább büszke vagyok, de brutális volt azon dolgozni. Ang Lee zseniális rendező, és nagyon szeretek vele dolgozni, de nagyon nehéz vele a közös munka. Úgy értem, tényleg nehéz. A munka során mindenkitől a maximumot várja el, és könyörtelen abban a tekintetben, hogy megtalálja a létező legjobb megoldást.
A 2005-ös évet a Bennett Miller által rendezett Capote című életrajzi drámához szerzett művével zárta. A filmet 36 nap alatt vették fel, ami rövidnek számít. Önnek mennyi időt biztosítottak a készítők a zene megírására, feljátszására?
Furcsamód majdhogynem több időt töltöttünk el az előkészületekkel, mint magával a forgatással. Kevesebb, mint egy hónap alatt végeztünk a felvételekkel, de előtte körülbelül három hónapig készültünk rá. Valószínűleg azért lehet ez, mert az előkészületi fázis lényegesen kevesebb pénzt emészt fel. Egy alacsony költségvetésű film esetében megadatik a lehetőség, hogy több időt szentelj az előzetes munkáknak. Ugyanannyi, vagy tán még több időm volt ennél a filmnél, mint akármelyik másik esetében. Pontosan azért, mert volt lehetőségünk arra, hogy összeszedjük a gondolatainkat, és kellő figyelemmel találjuk meg azt a hangnemet, amely révén létrejön a csodálatos egyesülés film és zene között.
A produkció alá került dallamok olyan szintű letargiát, nyomasztó hangulatot keltenek, amilyennel ritkán találkozik a közönség. Mindezt Capote története ihlette, vagy tartalmaz esetleg személyesebb érzéseket is?
Úgy gondolom, pontosan ugyanazt az irányelvet követte mindenki a stábban: egyenértékűvé válni Truman Capote prózájával és szemléletével. Szinte tanítványának éreztem magam. A gondolkodásmódja tiszta, egyszerű és kifejező; valójában megtévesztően egyszerű. Tökéletes szó egy tökéletes helyen. Semmi felesleges flancolás, harang vagy füttyszó. Minden teljesen letisztult. Ez az a minta, amelyet megpróbáltam a zenémben is követni. A Capote zenéje valójában az ember belső világáról szól, ami merőben más, mint a külső környezete. Nagyon magányos és üres hely. Szóval olyannak kellett lennie, ami megragadja ezt a tulajdonságot.
Az itt használt zongoraszólamok Philip Glass hasonló stílusú munkáira emlékeztetnek. A hangszer ezen hangzásvilágának megválasztása mennyire volt tudatos?
Sok mindennel próbálkoztunk. Valójában a zene teljesen máshogy zárul. Sokkal ezoterikusabbá vált a kezdetéhez képest. Tipikusan az a fajta filmzeneszerzés, amikor végül nem ott fejezed be, ahonnan elindultál. Ez egy folyamat. Végül is úgy éreztük, hogy a letisztult, már-már fekete-fehér jellegű zene illene leginkább ehhez a filmhez. A túlzott színezet rosszul sült volna el, így megmaradtunk a fekete és fehér színeknél, zongoránál és hegedűnél.
Figyelemmel kíséri-e pályatársai tevékenységét? Mely filmzeneszerzők munkáit kedveli és miért?
Vannak komponista barátaim, de nem igazán tudok erre a kérdésre válaszolni, mert elsősorban a saját munkámra koncentrálok, és nem igazán érzek hajlandóságot arra, hogy a szerzőtársaim munkáit bíráljam.
Mychael Danna munkáiról bővebben a komponista honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
Külön köszönet Tom Kiddnek a közreműködésért.
2006. március 08.
2006. március 08.