Egy olyasfajta thriller kapcsán, mint a 8 milliméter, többféle gondolat is felmerül az emberben. Ha az alapszituáción gondolkodunk, miszerint egy vagyonos öregúr legkedvesebb időtöltése fiatal lánykák halálát szexuális (vagy inkább vadállati) körítéssel bemutatva bámulni – nos, beteg emberek mindig is voltak, és ez elől a tény elől még az egyre modernebb civilizáció sem menekülhet, sőt. Hogy a világban márpedig sokkal több embert érdekel a férfi és a nő közötti testi kapcsolat elemi, egy vaddisznóét megszégyenítő romantikával történő bemutatása, szintén nem meglepő. Amióta léteznek történelmi feljegyzések, sikeresen bukkanhatunk bizonyítékaira annak a kimeríthetetlen ötletarzenálnak, amely a szexuális kielégülés – vagy az arra irányuló reménytelen és görcsös vágyakozás – célját szolgálja. Egy ilyen történet végignézése, mint a 8 milliméteré, két dolgot ébreszthet fel egy átlagos nézőben: az egyik a tudattal való együttélés, hogy márpedig tényleg aberrált világ vesz minket körül, és a másik, hogy a világ ezen szeletére egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak. Joel Schumacher rendező azért előad nekünk egy ilyen történetet, természetesen happy enddel, hogy valamelyest megnyugodjunk: a jó néha azért nyerhet csatát az erkölcsi fertő elleni végtelen háborúban. 


Ha egy kicsit belekukkantunk Schumacher filmográfiájába, és a komolyabb témákra épülő rendezéseinek zenéit összegezzük, egyből kiderül, hogy a képi világához szereti a nem hétköznapi hangzásvilágot párosítani. Ha az Összeomlás őrült lüktetésére gondolunk (James Newton Howard) vagy a két John Grisham-adaptáció szintén keményebb, és könnyen fejfájást előidéző káoszára (Az ügyfél – Howard Shore, Ha ölni kell – Elliot Goldenthal), akkor elöljáróban leszögezhetjük, hogy egy gyilokpornós házi felvétel utáni gyomorforgató nyomozás története szinte tökéletes terep egy újabb zenei őrület megszületésére. Bár három ezt megelőző filmjében a rendező az ilyen típusú muzsikák koronázatlan királyával, Elliot Goldenthallal dolgozott együtt, meglepő módon mégsem övé lett a feladat ennek a minden ízében ocsmány világnak a zenei reprezentálása. Schumacher – talán az Ang Lee által rendezett Jégvihar elképesztő muzsikájának hatására – a kanadai Mychael Dannát bízta meg ezzel a cseppet sem könnyed munkával, s a sokoldalú komponista ismét bizonyította rátermettségét: a 8 milliméter képi világán, valamint hátborzongató témáján túl a zenéjével hat igazán a nézőre, és ez száz százalékig Danna érdeme.

A kiadott album ötven percben, húsz tételre lebontva mutatja be a komponista hihetetlen rálátását a különböző zenei stílusokra, s ahogy a Nicolas Cage által megformált magánnyomozó egyre jobban ássa be magát a fertő bugyrába, úgy válik a muzsika is idegtépőbbé, fület szaggatóvá. A hétköznapi ember számára kiismerhetetlen, mégis érzékelhetően jelen lévő pornóvilágbeli körutazást Danna arab és észak-afrikai tradicionális muzsikák bevonásával választja szét a megszokott drámai- és akciósztereotípiáktól. Ez a komplex, excentrikus végeredmény érdekes és szokatlan élményt nyújt a filmzenebarátoknak, bár tény, hogy nehezebben befogadható az átlagos hangszerelésű és vonalvezetésű művekhez képest. A hirtelen stílusváltások sorozata egy albumon belül sokszor ellenérzéseket válthat ki a hallgatóból – vagy talán pont ezért magával is ragadhat.


Számomra mindenképpen egy kisebb varázslat, amit Danna a 8 milliméterhez komponált. Ha a filmhez hasonlóan a zenében is csak a szívbemarkoló fájdalommal és a gonosz elleni küzdelemmel kívánunk azonosulni, akkor teljesen eredeti szépséggel is találkozhatunk. A marokkói beütésű fuvolás, pánsípos nyitány után (melyben még a filmvetítő mechanikát is felfedezhetjük) a "The House" már felkészíti a lelkileg kiegyensúlyozottan élő család találkozását a métellyel, s az ezt követő "The Call" című tételben ez a nem kívánt randevú kiteljesedik. Zenekari témáját tekintve legalább olyan sötét és morózus, mint Shore A Gyűrűk Ura-trilógiájának bármely vészjósló tétele. A főszereplő szemszögéből átélt fájdalom ugyanígy tetten érhető a "Cindy", a "What Would You Choose", illetve az egész albumot csodálatosan záró két tételben ("Home", "Dear Mr. Wells"). Minden esetben a halk vonósok és a zongora játsszák a főszerepet, elvétve szólal csak meg a pánsíp, az is jobbára kísérésként, bizonytalanul. A másik fő vonalat a feszült nyomozás, és a sötét ismeretlen felé tett felfedező lépések zenei kifejezőelemei jelentik; ez az a köztes hangulat az albumon, amelynek befogadásához nincs szükség zenei előképzettségre. A hosszan kitartott hangú szólamok mellett ilyenkor mindenféle elektronikus zörejek, tompa búgások fedezhetőek fel. Ilyen feszültségfokozó pillanatokból áll az "Unsee", a "The Third Man", az "I Know All About..." és a "366 Hoyt Ave" című tétel.

A harmadik jelentős hangulati elem az ismeretlenben való bolyongást hivatott kifejezni, s itt kap szerepet az összes tradicionális elem. A marokkói hatást leginkább szitárral, különféle fafúvós hangszerekkel, kongadobokkal és vokállal éri el a művész, s ahogy haladunk előre az albumon, úgy válik gyorsabbá a tempó is. A "Dance with the Devil" úgy hat az emberre, mint valami vastagon megtömött füves cigaretta, míg a nyomozás megkezdését és az első komolyabb felfedezéseket a "Missing Persons" érzékelteti tökéletesen. Csendes vokálból őrült technozenébe hajlik át a "No Answer", a "Scene of the Crime" pedig, mint az album leghosszabb tétele, sokáig idegborzolóan egyhangú pánsípos játékból vált át egyre ritmusosabb kongázásba, miközben a már ismert vonós főtémát csempészi be ebbe a kavalkádba. A "Machine" tűz közeli állapotot érzékeltet az eddig megismert, vihar előtti csendre jellemző feszült hangulatával, hogy aztán a "Rainstorm"-ban megtörténjen a régóta várt küzdelem, s erőteljes dobkíséret mellett az egész szimfonikus zenekar egy mindent eldöntő harcot mutasson meg nekünk. Igazi nagyszabású muzsika ez, bátran versenybe szállhat bármilyen mozgalmas háborús vagy kalandzenével, annyi különbséggel, hogy Danna nem bír magával, és szépen beleszövi a fülfájdító megoldásait, mint például egy folyamatosan nyivákoló hangszert.


Minden, amit a film magában hordoz, hatványozottan kivetítődik Mychael Danna zenéjére is. Az egyszerre több érzelmi szálon futó cselekményt kellő gondossággal szelektálta el egymástól, de mindegyik tételben benne van az a nagy gyomorszorító kérdőjel, hogy tulajdonképpen mit is keresünk mi itt? A különleges zenei megszólalással rendelkező komponista repertoárjának ismét egy tündöklő darabjával van dolgunk, de olyan ember semmiképp se kerüljön a lemez közelébe, aki feltétlenül szeretné másfél hétig fütyülni a főtémát. Danna mellett Shore vagy Goldenthal zenéit kedvelőknek azonban a 8 milliméter filmzenealbuma remek választás.