„Kétségbeesetten próbálom megújítani stílusomat azért, hogy ne mondhassák: 'Ó, igen! Ez Trevor Jones albuma!' Én csak érzelmeket és árnyaltságot akarok a filmekbe vinni ahelyett, hogy a zene üvöltve tudatná: 'Figyelj rám! Én vagyok a zeneszerző!' Irtózatosan félek attól, amikor a hallgatók előző alkotások alapján beskatulyázzák a szerzőt.”


Trevor Jones 1949 márciusában született a dél-afrikai Cape Townban. Gyermekéveit – későbbi pályafutását megalapozandó – a Gem Cinema filmszínház tőszomszédságában élte, ami alapvető élményt jelentett számára. A mozi régi és rossz állapotú volt, sőt igen gyakran megtörtént, hogy vetítés közben a zene is megszakadt – csak a beszéd volt érthető ilyenkor. Ez volt az a momentum, ami rádöbbentette az akkor még csak ötéves Jonest arra, hogy milyen erőteljes szerepet játszik a zene egy filmben. Bár családjában szinte mindenkinek volt kapcsolata a filmiparral, illetve a színházzal, mégis a legfőbb inspirációt az utca túloldalán lévő mozi szolgáltatta számára.

Tizenhét éves korában elnyerte az angol királyi akadémia zenei ösztöndíját, és családja bátorításával a háta mögött, megtette élete legfontosabb lépését. Angliába utazott, ahol négy évig folytatta ösztöndíjas zenei tanulmányait. Az iskola elvégzése után a politikai rendszer miatt nem tért vissza szülőhazájába. Olyannyira nem, hogy csak 2000-ben – mint világhírű zeneszerző – lépett újra dél-afrikai földre. Még tanulmányai harmadik évében elnyert egy zenei díjat, ami felkeltette a BBC érdeklődését is, aminek eredményeként mint klasszikus zenei kommentátor lett alkalmazva. Ezekben a kezdeti  „munkás” években vált igazi brit polgárrá. Ebben az időben találkozott a York egyetemen tanító Dr. Wilfrid Mellens professzorral, akinek segítségével felvételt nyert egy négyéves zenei kurzusra. Itt sokfajta zenei irányzattal ismerkedett meg a népdaloktól kezdve az avantgárdon át az elektronikus zenéig.

Tanulmányait azonban itt még mindig nem fejezte be, ugyanis a Brit Nemzeti Filmakadémián művelődött további három évig, ahol a filmkészítés olyan fortélyait is kitanulta, mint a rendezés, a forgatókönyvírás vagy a fényképezés. Érdekes adat, de majd minden évfolyamtársa vizsgafilmjéhez ő komponálta a zenét. Első komoly sikerét is ebben az időszakban érte el, s egyebek mellett az Oscar-díjas The Dollar Bottom című rövidfilm zenéje is tőle származik. Ezt követően rengeteg hasonló alkotásban csillogtatta tehetségét, így a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején sokszor feltűnt a neve a mozikban és a televízióban. Ez adott neki kellő lendületet ahhoz, hogy bátran nekivágjon a „komoly” zeneiparnak.

Egy kezdeti, Roger Christiannel közösen alkotott munka után John Boorman figyelt fel egy 1981-es televíziós produkcióhoz írt zenéjére. Azonnal fel is kérte egy ötvenöt perces anyag megírására készülő, Excalibur című filmjéhez, mellyel kapcsolatban az alkotók eredeti elképzelése még az volt, hogy Wagner- és Orff-műveket szánnak zenei anyagként. Remek munkájának köszönhetően 1982-ben a Muppet-show megalkotója, Jim Henson felkérte A sötét kristály zenéjének komponálására. A bevett gyakorlattól eltérően még a forgatókönyv sem létezett, amikor Jones nekiállt a munkának, melynek végeredménye egy olyan monumentális méretű és kiállású score lett, amely zöld kártyát jelentett neki a filmzeneiparba – hovatovább a Hensonnal kialakított munkakapcsolat hozadékaként olyan neves rendezőkkel került ismeretségbe, mint Alan Parker, Barbet Schroeder vagy Ridley Scott. Ezt követően megszaporodtak élvonalbeli felkérései (Szökevényvonat, Angyalszív, Lángoló Mississippi, Arachnophobia – Pókiszony), ahhoz azonban még tíz év kellett, hogy a Golden Globe-díj közelébe kerüljön. Utóbbit az 1992-es Az utolsó mohikán méltán híres dallamai hozták meg számára, nevét pedig a mozirajongók széles köre jegyezte meg örökre. A filmzenealbum minden idők legjobban keresett score-jai közé emelkedett, a sikert azonban némileg beárnyékolták a zene keletkezésével kapcsolatos pletykák: az egyik ilyen szerint a társszerzőként emlegetett Randy Edelmant azért kellett bevonni az alkotófolyamatba, mert Jones kifutott a komponálásra megszabott időből, és egyéb szerződéses kötelezettségei nem engedték, hogy befejezze művét, más híresztelések a közte és a rendező között támadt feszültséggel magyarázták a kialakult helyzetet.

Jones fantáziáját a nagyszabású alkotásokon kívül a kisebb volumenű feladatok is megmozgatják, így gyakran utazik feleségével és négy gyerekével Los Angelesbe, hogy különböző alacsony költségvetésű alkotásoknál is közreműködjön. Interjúiban gyakorta hangoztatta, hogy legjobban két kedvenc, független filmes rendező barátjával, Mark Hermonnal és John Hendersonnal élvezi a munkát. A komponista sokszínűségéről olyan projektek árulkodnak, mint például a Lángoló Mississippi, Az óriás, a Dark City, A pokolból, az Aegis, a G.I. Jane vagy a Cliffhanger – Függő játszma. Jones a kétezres évek első felétől kezdve azonban telítődni kezdett a Hollywoodban kialakult helyzettel, így egyre kevesebb felkérésnek tesz eleget, s azok is jobbára az alacsony költségvetésű, független filmek köréből kerülnek ki.
 

Szabó Csaba
2012.06.12.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


Ridley Scott filmjeinek zenéje
Kollaborációk, életutak

Soncinemad - Beszámolónk a madridi filmzenei fesztiválról
Beszámoló

Soncinemad - Beszámolónk a második filmzenei fesztiválról
Beszámoló