A Battlestar Galactica cím 1978-ban jelent meg először a képernyőn. A mára már klasszikusnak számító sorozat a Magnum, a Knight Rider és a Waikiki páros című folyamok szülőatyjaként is számon tartott Glen A. Larson (aki 2014 novemberében hunyt el súlyos betegség következtében) ötlete nyomán indult útjára, a lendület azonban mindössze egyetlen évadra, valamint a Galactica 1980 című tévéfilmre terjedt ki. Larson ötlete ezt követően képregények, illetve könyvek formájában bontakozódott ki, s hódított tovább, mígnem 2003-ban a Universal Pictures és a Sci Fi Channel illetékesei – új köntösbe bújtatva, de azonos címmel – bele nem vágtak a hazánkban Csillagközi rombolóra keresztelt sorozatba, amely egy szűk körben hamar kultstátuszba emelkedett, és újszerű ötleteivel felfrissítette az ezredfordulóra igencsak megfáradt televíziós sci-fi műfaját. E folyam, amellett, hogy a zsáner rajongóinak is képes volt újat mutatni, olyanokat hozott közelebb az űrben játszódó sci-fik világához, akik addig ódzkodtak tőle. Az előre nem számolt siker mértékét egy amerikai újságíró az alábbiak szerint összegezte: "A Csillagközi romboló ugyanazt jelenti a Sci-Fi Channelnek, mint amit a Maffiózók képviselt az HBO-nál. Senki nem hitte, hogy lesz belőle valami, és mostanra olyan státusszimbólummá emelkedett a csatorna számára, mint a Star Trek". A pilot epizód sikerét követően a széria végül négy évadot élhetett meg, melyet olyan újabb, az előzményeket bemutató folyamok követtek, mint a Caprica, valamint a Csillagközi romboló: Vér és króm.

A franchise története az emberiség fennmaradásával kapcsolatos küzdelemről, valamint az általuk létrehozott, cylonokra keresztelt gépek ellenük folytatott harcáról szól, a címszereplő pedig egy olyan űrhajó, amely a civilizáció utolsó mentsváraként szolgál, és a Föld felé tart. A sorozat célja (s egyúttal vonzereje) nem az, hogy különféle bolygókon folyó harcokat és megannyi idegen életformát mutasson be, hanem társadalmi és politikai problémákat vetnek fel azzal, hogy az emberek és a robotok árnyaltan állnak szemben egymással, vagyis robot és ember, ember és ember, robot és robot egyaránt konfliktusba kerül egymással.


A széria score-ja

"Jókor voltam jó helyen" – felelte velősen egy interjú alkalmával Bear McCreary arra a kérdésre, hogy miként került bele a projektbe. Mindhárom Csillagközi romboló-folyamváltozat esetében közös pontnak számít a komponista személye, ám a Jerry Goldsmith, Bernard Herrmann, Danny Elfman és Elmer Bernstein munkásságáért egyaránt rajongó művész eleinte csupán kiegészítő szerzőként vette ki részét a produkcióból. A Star Trek-veterán Ronald D. Moore és David Eick producerek már az elejétől fogva pontosan tudták, hogy akárcsak a sorozat minden elemének, a zenének is újszerűen kell megközelítenie a műfajt, így szóba sem jöhetett az olyan ívvel és hangulattal rendelkező kíséret, amilyen például a Csillagok háborúja vagy a Star Trek alatt hallható. 2003-ban ezen űrkaland egy minisorozattal vette kezdetét, mely afféle háromórás bevezető részként szolgált. A score-ért a megannyi A Simpson család-epizódot és vígjátékot jegyző Richard Gibbs felelt, oldalán az akkor még igencsak pályakezdő, csupán egy éve Gibbs keze alá dolgozó McCrearyvel, akik közösen fektették le az epizódok újító szellemű zenei alapjait. Az alkotók a szerzőpáros felkéréséig elkészült anyagból úgy mutattak ízelítőt, hogy alattuk taiko dobok szóltak temp gyanánt, amit Michael Rymer direktor (A kárhozottak királynője, A bűn mélyén) és vágó barátja, Dany Cooper illesztettek a jelenetek alá. "Mielőtt megtekintettem volna a filmet, nagyzenekari darabban gondolkodtam, de a látvány és a sűrű effektek közepette be kellett látnom, hogy ez nem működne. Emellett Michael is ettől eltérően gondolkodott" – nyilatkozta Gibbs, majd hozzátette: "Hagyták, hogy úgy értelmezzük a filmet, ahogyan mi szeretnénk, és ötleteket vessünk fel, ugyanakkor konkrét és határozott elképzeléseik voltak a minimalista megközelítésről, ami kapcsán én attól féltem, hogy a rajongóknak nem fog tetszeni. Végül azonban beigazolódott, hogy ez tényleg működik". Gibbs és McCreary nem követték a régi folyam zenei világát, hanem teljesen újat alkottak, ugyanakkor tisztelgés gyanánt a bevezető résznél, valamint a második évadban egy-egy alkalommal adaptálásra került Stu Phillips klasszikus főtémája – ráadásul source musicként, tehát nemcsak a nézők hallották, hanem a filmbeli szereplők is.

Gibbs a háromórás felvezető kalandot követően távozott a projektből, a producerek számára pedig elsőre nem tűnt kézenfekvőnek, hogy McCrearyt tegyék meg utódjául, ám adtak neki egy lehetőséget, s az ifjú tehetség már az első szezon nyitórészének muzsikájával bizonyította rátermettségét. A szerző az évadok során (amellett, hogy egy rendkívül tematikus művet dolgozott ki – annak ellenére, hogy a producerek tematikusságról eleinte hallani sem akartak) folyamatosan olyan etnikus hangszerekre támaszkodott, mint például az erhu, a taiko vagy az ír uilleann duda, mely instrumentumok egyáltalán nem voltak megszokottak a sci-fik aláfestéseinél. Az új megközelítés olyan jól sikerült, hogy a képsoroktól elkülönített score inkább egy távol-keleti témájú alkotást juttat a hallgató eszébe, mintsem űreposzt. Ugyanakkor mindez remekül illeszkedik a képsorok alá, s különös színezetet kölcsönöz a produkciónak. 

A muzsikusok gerincét Chris Bleth (aki a duduk, a bansuri és ezekhez hasonló fúvósok megszólaltatásáért felelt), Paul Cartwright (elektromos és hagyományos hegedűk), M.B. Gordy (taikók és egyéb ütősök), Martin St. Pierre (erhu és a török vonós, a yialli tanbur), valamint Eric Rigler (uilleann duda és síp) képezték, akik az évadok során igazi bandává kovácsolódtak. A kulcsfontosságú epizódok esetében azonban McCreary e maréknyi csapat mellett nagyzenekart is igénybe vehetett, ami az ilyen jellegű folyamok esetében meglehetősen ritkán adatik meg – pláne egy pályája elején járó művésznek. A zenészek számához hasonlóan az egyes epizódok aláfestésének elkészítésére vonatkozó időtartam is gyakorta változott: bár többnyire három hét állt McCreary rendelkezésére, ám ha a szélsőséges eseteket is belevesszük, akkor elmondható, hogy a legrövidebb határidő három nap volt, a leghosszabb pedig két hónap.

A költségvetés okán nem sűrűn adatott meg a nagyzenekar használata, viszont a hangzást McCreary nem akarta minden esetben szintetizátorral, illetve hangmintákkal kiegészíteni, ezért csapatával a minimalista stílus megtartásának jegyében jó párszor hangszernek egyáltalán nem minősülő eszközöket vetettek be, melyeket elsősorban a cylonok zenében történő érzékeltetésére használtak. A felvételeket ennek köszönhetően néhány edény éppúgy megsínylette, mint kuka, evőeszköz, illetve kenyérpirító. Nemcsak ezek a normál esetben háztartási eszközként jellemezhető dolgok jelentettek színfoltot a score-ban, hanem a bolgár és perzsa énekekhez hasonló vokálok is, melyek Raya Yarbrough énekesnőnek is köszönhetők. Az ezek révén létrejött atmoszférával kapcsolatban több fórumon is felvetették, hogy tempeléshez, valamint ihletgyűjtéshez minden bizonnyal többek között Hans Zimmer Gladiátorhoz és A sólyom végveszélybenhez készült aláfestéséhez is fordultak az alkotók, amivel kapcsolatban egy interjú alkalmával McCrearyt is megkérdezték, aki erre így reagált: "Nem voltak ilyen tempek, csupán tradicionális zenék. A hasonlóság mindössze a véletlen műve". 

Bár a Csillagközi romboló zenei világa igen messze áll a klasszikus sci-fi zenéktől, a zenei szabadság néhány esetben korlátozva lett. Így születtek meg a "Torn", a "Tight Me Up Tight Me Down" és a "Battlestar Sonatica" című tételek, melyek esetében a szerzőnek vissza kellett nyúlnia a klasszikus zenék és az operák világába. "Azt hittem, ez valami április elsejei tréfa" – emlékezett vissza reakciójára a művész, amikor közölték vele, hogy olasz nyelvű operát kell írnia. "A komponisták az ilyen pillanatokért élnek!" – tette hozzá. Ezen darabok éppúgy érdekességei a folyamnak, mint az első szezonban felcsendülő "Battlestar Muzaktica", melynek keletkezéséről így nyilatkozott McCreary: "A 'Colonial Day' című epizódban volt egy vidám jelenet, amely egy förtelmes, kerek tükrökkel teli, cifra mosdóhelyiségben játszódott. Mivel e rész már egyébként is tartalmazott könnyedebb zenéket (big band és jazz-zongorás tételeket), úgy gondoltam, vicces lenne egy ilyen laza hangulatú darabot írni". Később a Caprica-folyamban szintén feltűnik ez a helyiség, ekkor azonban nem nyúlt vissza a szerző a "Battlestar Muzakticá"-hoz, hanem új tételt készített. S ha már folyamok közötti hasonlóság: a Csillagközi rombolót követő Caprica és Csillagközi romboló: Vér és króm kíséretei mindössze hangszerelésüket, valamint a zenei megközelítésüket (és persze egy-két kísértetiesen hasonlító dallamot) tekintve rokoníthatók az első négy évad aláfestésével, az alkotók ugyanis új témákat kívántak hallani az előzmények alatt, így azok a már kitaposott medren belül sok újdonsággal szolgáltak a spin-offok alatt.


A score önálló élete

A Csillagközi romboló és annak évadaihoz időrendben szorosan kapcsolódó, önálló részek, a Csillagközi romboló: A terv, valamint a Csillagközi romboló: Penge aláfestései éppúgy elérhetőek, mint a Capricához és a Csillagközi romboló: Vér és krómhoz köthető muzsikák, melyek minden esetben a La-La Land Records gondozásában láttak napvilágot. A szériák kíséretei olyan népszerűvé váltak, hogy 2008-ban egy olyan kétórás koncertet rendeztek, melynek repertoárjába a Csillagközi romboló és a Caprica epizódjaiból válogattak tételeket. "Szerencsés vagyok, hogy ennyi tehetséges zenésszel dolgozhattam együtt" – mesélte később McCreary. "Valahányszor új irányba indult a folyam, ürügyet találtam arra, hogy új dolgokat próbáljak ki, valami mást, mint addig. A zenészekkel egyfajta csapattá kovácsolódtunk, s a koncert révén lehetőségünk nyílt a színpadra lépésre. Elképesztő volt". Az eseményre közel ezren látogattak el, s ezt követően a Csillagközi romboló-muzsikák több hangverseny-repertoárba is bekerültek az Egyesült Államokban és Európában egyaránt.

2011-ben McCreary tételeinek egy részéből átiratot készített annak érdekében, hogy megjelentethesse a közel százhúsz oldalas Battlestar Galactica Songbook for Piano Solo könyvet, melybe a legkedveltebb számok zongoraátiratai kerültek. "Más zenék esetében is készültek már ilyen adaptációk, ám itt magam készítettem el a saját tételeim zongoraváltozatát, ami nagyon izgalmas feladat volt számomra" – nyilatkozta a szerző, aki ezzel párhuzamosan néhány darabról videóanyagot készített, melynek hatására özönleni kezdtek a rajongói kérdések, hogy mindez CD-n mikor lesz kiadva. Ennek következtében a komponista a Buysoundtraxszel közösen elkészítette a The Music of Battlestar Galactica for Solo Piano című korongot, melyen Joohyun Park előadása révén elevenedtek meg az eredetileg csak könyvbe szánt darabok. 


A Csillagközi romboló kalandjai a Universal tervei szerint a mozivásznon folytatódnak majd, a forgatókönyv elkészítésével pedig a Transzcendenst is jegyző Jack Paglent bízták meg, ám bővebb információ még nem áll rendelkezésre. Ha azonban tényleg vászonra viszik a sorozatot, minden bizonnyal McCreary szerezheti majd a zenéjét. "Rendkívül izgalmas és kreatív megbízatás volt a Csillagközi romboló-folyam, mert lehetővé tette számomra, hogy úgy fejlődjek, mint egy igazi művész" – összegezte az űreposszal kapcsolatos munkáját Bear McCreary, aki napjainkban már rendkívül foglalkoztatott komponistának számít. Filmes megbízatásai mellett olyan sorozatokhoz is írt már zenét, mint például a Terminátor – Sarah Connor krónikái, az Eureka, a Da Vinci démonai vagy A SHIELD ügynökei. 

 

Kulics László
2014.11.23.