Klaus Badelt

  • születési név: Klaus Badelt
  • született: 1967. június 12. Frankfurt, Németország
Megosztás:

Klaus Badelt

„Sosem kifejezetten a képsoroknak írom a témákat. Először elolvasom a forgatókönyvet, vagy egyszer-kétszer megnézem a filmet, majd a bennem kiváltott érzésekre hagyatkozva kezdek el gondolkodni a vezérmotívumokon.”


A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka sikerét követően éppúgy német üdvöskeként kezdték emlegetni, ahogyan annak idején pártfogóját, Hans Zimmert, ám Klaus Badelt néhány nagyobb lélegzetvételű hollywoodi mozit követően a védőszárnyak helyett az önálló utat választotta. A számos neves direktorral (Kathryn Bigelow, Sean Penn, Werner Herzog, John Woo, Wolfgang Petersen) dolgozó művész megalapította a Theme Park Studiost, a blockbustereket pedig főként az európai, ázsiai, illetve független produkciók váltották fel pályáján.

A komponistát fiatalon magával ragadta a mozgóképek világa, s amatőr filmesként a rendezés, illetve a zeneszerzés egyenlő mértékben érdekelte: zsebpénzéből vásárolt kamerájával rögzített alkotásaihoz ő maga készítette a zenét. Bevallása szerint az alkotói folyamat minden szakaszát magáénak érezte, jövőjével kapcsolatos elképzelése pedig az volt, hogy kreatív munkatársként összekötő szerepet tölt majd be az egyes gyártási fázisok felelősei között, ám mivel ilyen irányú képzést nem talált Németországban, felsőfokú tanulmányait komponistaként folytatta. Iskolaéveit követően Ralf Zang zeneszerző, zenei producer mellé szegődött, akivel a Peter Strohm és a Tetthely című sorozatokon, valamint reklámokon dolgozhatott együtt.

A szerző számos, elsősorban független filmessel alakított ki baráti kapcsolatot, aminek köszönhetően sok munkát kapott, de a német filmek minőségével, színvonalával éppúgy nem volt megelégedve, ahogyan azzal sem, hogy sokszor csak zenei rendezőként, producerként, illetve asszisztensként volt rá szükség. Annak érdekében, hogy kitörhessen ebből a körből, egy Los Angeles-i nyaralás során bekopogott az akkor még Media Ventures néven futó csapat ajtaján, és egy demót hagyott hátra Zimmernek. Tette mindezt azért is, mert saját ízlésével, hangzásvilágával megegyezőnek tartotta azt, amit a cég munkatársai képviselnek, próbálkozását pedig siker koronázta, hiszen másnap álláslehetőséget kapott. Először a Peacemaker révén nyert betekintést abba, hogyan is működnek a dolgok a tengerentúlon, később pedig olyan alkotásokból vehette ki a részét kiegészítő zeneszerzőként, asszisztensként, illetve zenei rendezőként, mint például az Egyiptom hercege, Az őrület határán, a Gladiátor vagy a Hannibal

Pár év múltán társszerzője lett mentorának (A legyőzhetetlen, Az ígéret megszállottja), 2002-ben pedig rábízták az H. G. Wells kötetén alapuló Az időgép című mozit, mellyel sikerült bizonyítania zeneszerzői kvalitásait. Innentől kezdve pedig nem volt megállás: futószalagszerűen kezdtek érkezni a különféle megbízások (Atomcsapda, Equilibrium – Gyilkos nyugalom, Ned Kelly – A törvényen kívüli), a világhírnév pedig A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átkával érkezett meg, mely lehetőség Zimmer közbenjárására landolt nála. E filmzene népszerűségének köszönhetően a műfaj egy újabb öles lépést tehetett afelé, hogy szélesebb publikumot érhessen el – Jack Sparrow témája a vegyes repertoárú filmzenei koncertek elengedhetetlen részévé vált. 

Badelt 2004-ben kivált a csapatból, hogy megalapítsa saját vállalatát, a Theme Park Studiost, a kasszasikerek és a kritikai elismerések sora pedig ezt követően megbicsaklott. Bár születtek kiemelkedő munkák (Hajnali mentőakció, Megérzés), filmográfiájában több olyan másodvonalbeli vagy rögtön a videotékák polcain landoló alkotást találni, mint a 16 utca, A Macskanő, a Poseidon, a Csillagközi invázió 3., az Ultraviola, a TMNT – Tini nindzsa teknőcök vagy A Skorpiókirály 2. – Harcos születik.  Ez a változás pedig nemcsak az önálló lábra történő állást követő első évekre érvényes, hanem napjainkra is, mindamellett egyre több európai (22 lövés, A sóher, Kalandorok kapuja), illetve ázsiai felkérésnek kezdett eleget tenni – utóbbiak közül Az ígéret vált a legismertebb munkájává, amit több kritikus és rajongó is az eddigi legjobb score-jaként tart számon. Mozis vállalásai mellett a 2008-as pekingi nyári olimpiai játékok záró ceremóniájára is szállíthatott zenét, de a Terracotta Warriors című kínai opera kíséretét is ő jegyzi. 2013-ban létrehozta a Filmhubot, mely azzal a céllal alapult, hogy közvetlen csatornát nyisson a világ eltérő pontjain élő filmesek és a közönség között. 
 

Kulics László
2020.07.01.

 

 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Karib-tenger kalózai-sorozat zenéi
Moziszériák, tévésorozatok


Richard Donner filmjeinek zenéje
Kollaborációk, életutak

Wolfgang Petersen filmjeinek zenéje
Kollaborációk, életutak
 
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató