Hrutka Róbert

  • születési név: Hrutka Róbert
  • született: 1967. április 19. Budapest, Magyarország
Megosztás:

Hrutka Róbert

„Azt gondolom, hogy már csak szép dolgokat szeretnék csinálni. Én odateszem magam, és ha az a része tetszik az embereknek, a többi részlet mindegy.”


Hrutka Róbert Fonogram- és Artisjus-díjas zeneszerző-előadó mintegy kétszáz nagylemez elkészítésében működött közre, a kétezres évek elejétől pedig a hazai filmzeneipar meghatározó alakjává vált. Azon túl, hogy olyan művészekkel dolgozott együtt, mint például Sebestyén Márta, Somló Tamás, Horváth Charlie, Keresztes Ildikó, Oroszlán Szonja, 2009 tavaszán megjelentette első önálló albumát, a Szabadság-vírust, melyet két évvel később a Hét nap után követett.

A zene melletti elköteleződésének első jelentős állomása az volt, amikor ötévesen szájharmonikát kapott, amely sokáig kedvenc instrumentuma maradt. Egy évvel később zongoraleckéket kezdett venni, kilencéves korától pedig klasszikusgitár-órákkal és énektanulással színesítette ismereteit. A dallamok iránti elhivatottságának utolsó gyújtópontja az volt, amikor elektromos gitárhoz jutott: tudta, hogy innentől kezdve csak a muzsika teszi majd igazán boldoggá. Ettől fogva sportkarrierje (lövészetben országos bajnok volt) háttérbe szorult, s azóta csak a zenének él, függetlenül attól, hogy például punkról, könnyűzenéről vagy éppen nagyzenekari kompozíciókról van szó. Eleinte alkalmi fellépései voltak a Kretens punkzenekar tagjaként, s bár megszerezte a fogtechnikusi végzettséget, és e szakmában kezdett el dolgozni, pályafutása azonban nem volt hosszú életű, mivel szíve a zenéhez húzta.

Zenészi karrierje 1989-től vett nagy lendületet, mára pedig igen színes pályát tudhat a háta mögött, hiszen amellett, hogy számos neves hazai előadóval működött együtt, a Cotton Club Singers, Demjén Ferenc, valamint a Roy és Ádám duó dalain is dolgozott, továbbá olyan színészekkel kollaborált, mint Tompos Kátya, Kálloy Molnár Péter, Für Anikó vagy Udvaros Dorottya. Számos nemzetközi vállalat reklámkampányának volt zenefelelőse, a Jamie Winchesterrel közösen készített „It's Your Life” című dala pedig nemcsak az egykori Pannon GSM reklámszignáljaként könyvelhetett el sikert, hanem azáltal is, hogy maxija aranylemezzé vált. Winchesterrel ezt követően hét évig dolgoztak együtt, mely időszak során számos fellépésük mellett hat lemezt is készítettek.

A filmzene világába 1997-ben csöppent bele A miniszter félrelép azonos című dala révén, melyet Dés Lászlóval, Szentmihályi Gáborral, valamint Geszti Péterrel közösen jegyzett. Néhány év kihagyást követően érkezett a Rendőrsztori című folyam, illetőleg a Valami Amerika, mely utóbbi a mai napig munkásságának meghatározó pontja, hiszen Herendi Gábor olyan későbbi rendezéseinél is az ő dallamai támasztják alá a jeleneteket, mint a Tea című sorozat, a Lora, a Magyar vándor, a Kincsem és a Valami Amerika folytatásai. „Nagyon szeretek vele dolgozni, mert iszonyúan nyugodt, toleráns ember, aki szeret kísérletezni. Jót tudunk beszélgetni vele a zenéről, mármint nem konkrét meghatározások vonatkozásában, hanem érzések szintjén, és igen fel tudja pörgetni az embert, hogy például legyen merész. Eddig minden jól működött” – mesélte a szerző. 

A Herendi-produkciók mellett Koltai Róbert-filmen (ez volt a Magic Boys, melynek köszönhetően a brit R&B-énekesnővel, Jameliával nyílott lehetősége a dalkészítésre) éppúgy dolgozott már, mint Rudolf Péter által rendezetten (Üvegtigris), tévés viszonylatban pedig a már említett Rendőrsztori és Tea páros mellett a Kossuthkifli, a Limonádé és a Munkaügyek című sorozatok stáblistáján is feltűnt a neve. „Sok kedves filmes munkám volt, szép élmények, rengeteg esetben jártam a forgatáson is, szeretek elmenni ezekre” – foglalta össze röviden munkásságának ezen szakaszát Hrutka, aki – kikacsintva hivatásából – a Szeret, nem szeretben, a Magyar vándorban, a Valami Amerika 2.-ben, a Kossuthkifli „Rabmadarak” című epizódjában, illetőleg a #Jézus - Apám nevében esetében attól sem riadt vissza, hogy a kamera elé álljon. 
 

Kulics László
2018.03.30.

 

 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


Szívvel-lélekkel - Interjú Hrutka Róberttel
Interjú
 
lemez

Kritikák

A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató