Nemrég mutatták be a hazai mozik Tommy Wirkola legújabb filmjét, a Boszorkányvadászokat. A Jancsi és Juliska című klasszikus mese újragondolásából egy felnőtteknek szóló, vámpíros fantasy mozi született, melyhez Atli Örvarsson készített "barock 'n roll" jellegű muzsikát. A komponista ezen aktuális munkája mellett olyan további projektjeiről is beszélt nekünk, mint a Babylon A.D., A sas, a Boszorkányvadászat, valamint az NBC új sikersorozata, a Lángoló Chicago, s természetesen szó esett a Hans Zimmerrel való együttműködéséről is. 




Hogyan lesz egy izlandi városka lakójából Remote Control-tag?

Amikor szülővárosomat, Akureyrit elhagytam kamasz éveim késői szakaszában, egyáltalán nem gondoltam arra, hogy valaha komponista leszek - még abban sem voltam biztos, hogy zenész akarok lenni. Miután játszottam néhány igazán sikeres izlandi pop/rock együttesben, új kihívásokra vágytam, ezért felvételiztem a Berklee College of Musicba, s miután megpróbáltam egy filmzenei kurzust, azonnal tudtam, hogy ezzel szeretnék életem végéig foglalkozni. További filmzenei tanulmányaimat a híres tévés zeneszerző, Mike Post mellett folytattam, akivel négy-öt éven át dolgoztunk együtt. Később bemutattak Hans Zimmernek, ahonnan egyből ugrottam bele a Remote Control adta lehetőségekbe.


Filmográfiádat vizsgálva nem találunk izlandi produkciót, még a korai éveidből sem. Mi ennek az oka? Tervezed, hogy egyszer majd írsz zenét izlandi filmhez?

Egyszerűen csak annyi történt, hogy azután kezdtem el egyáltalán filmzenékkel foglalkozni, hogy eljöttem Izlandról, és semmilyen hazai szakmai kapcsolatom nem alakult ki. E pillanatban nincs kilátásban izlandi projekt, de előbb-utóbb biztosan lesz valami lehetőség arra, hogy hazám filmgyártásában valamilyen módon részt vegyek.


Mit tartasz a legnagyobb kihívásnak a filmzenei szakmán belül?

Azt hiszem, a legnehezebb az, hogy egyáltalán bekerülj ebbe az üzletágba. Ha jobban belegondolunk, nincs azért annyi ember a Földön, aki filmzeneszerzéssel foglalkozna. Emellett viszont ma már sokkal könnyebben elérhető mindenki számára a modern technológia, miközben iskolák százai tanítják ezt a szakmát, úgyhogy a versenyhelyzet egyre komolyabban érezhető.


Legutóbbi munkád a Boszorkányvadászok, ahol egy különleges ötvözetét hallhatjuk a rockos és a klasszikus nagyzenekari elemeknek. Amikor a komponálásba belekezdtél, hogyan alakult ki ez az irány?

Legfőképpen a forgalmazó, a Paramount, illetve a filmkészítők részéről jött az ötlet. Tommy Wirkola rendező nagy rajongója a rock 'n roll zenéknek, lévén dobos, úgyhogy ez a nézőpont leginkább az ő esztétikai érzékének köszönhető, de hogy őszinte legyek, én is úgy gondolom, hogy járható irányt választottunk. A film hangulata, annak nem szokványos történetmesélése modernebb felfogású, míg a klasszikusabb részletek egy nagyívű mozihoz, egy tündérmesés varázshoz nyújtanak segítséget.


A producerek és a rendező mennyire engedett önállóan dolgozni? 

Ez most különösen olyan munka volt, ahol együtt kellett dolgoznunk, mert rengeteg dolgot ki kellett próbálnunk ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő hangzásvilágot. Lényegében három különböző úton indultunk el: egy klasszikus, egy rock 'n rollos, illetve egy sokkal inkább kortárs tánczenéket felfedező vonalon. Szerintem mindhárom stílus jól kivehető a végleges score-ban. A végeredmény nem kevés időt igényelt, majdnem hat hónapra volt szükségünk.


A mozis megbízásokkal párhuzamosan az NBC által gyártott Lángoló Chicago szériához is készítesz zenét. Mennyi idő áll rendelkezésedre egy adott rész aláfestésének elkészítésére, és zeneileg milyen mértékben építkeznek egymásra az egyes epizódok zenéi?

A tévés munkák minden tekintetben másmilyennek tekinthetők, kivéve persze azt a részét, hogy itt is a zenén keresztül kell elmesélni az aktuális történetet. Egy részhez nagyjából három-öt nap áll rendelkezésre, de van, hogy még ennél is kevesebb. Az évad elején természetesen elkészülnek a különböző témák és ötletek, hogy nagyjából meghatározzuk azt a zenei közeget, melyből aztán később tovább építkezhetünk. Ami még lényeges, hogy a televíziós zeneszerzés (főleg Amerikában) sokkal inkább egyfajta semleges háttératmoszféra létrehozását igényli, mint konkrét aláfestést. Szóval a különbség ez és mondjuk a Boszorkányvadászok között meglehetősen nagy!


Mennyire lehet fenntartani az egyensúlyt a televíziós és a nagyjátékfilmes felkérések között úgy, hogy egyik se menjen a másik rovására?

Ahogy be tudod rendesen osztani az idődet, úgy válik egyenrangúvá a két dolog. Amint már említettem is, a filmeknél jóval több időd van, ami kell is, hiszen a zenével sokkal több mindent kell "elmondanod", mint a tévés produkciók esetében. Igazából mindkét módját szeretem. Először is, az egy nagyszerű érzés, amikor egy filmhez megteremtik számodra a luxust különböző zenék kipróbálására, felfedezésére, ugyanakkor abban is van valami izgalmas, amikor nagyon rövid idő alatt rengeteg zenével kell előállnod, és tényleg csak a saját ösztöneidben bízhatsz.


Elsősorban a Babylon A.D., A sas és a Nyolc tanú zenéje révén váltál ismertté. Mennyire követed figyelemmel a kritikusok és a filmzenerajongók visszajelzéseit?

Néha elolvasok pár kritikát a film bemutatóját követően, de hogy őszinte legyek, minden újabb projekttel egyre ritkábban és ritkábban. Nekem annyi a dolgom, hogy mindig az adott körülményeknek megfelelő legjobb zenét írjam, és ne azon aggódjak, hogy vajon a kritikusok mindehhez mit szólnak majd.


A Babylon A.D. jelentősen megvágott, átdolgozott változatban került a mozikba. Ez milyen mértékben érintette a te munkádat? A végleges verzióhoz volt szükség utólagos korrekciókra, vagy a már meglévő anyagokból vágták össze?

Igazából is-is. A film folyamatosan formálódott, változott, és néhány ilyen módosítást még a zenei felvételek előtt el tudtam végezni, míg továbbiak az utómunka-stúdióra maradtak. Hogy a dolog még bonyolultabb legyen, két verzió készült párhuzamosan, szóval míg én Párizsban Mathieu Kassovitz rendezővel az utómunkát végeztem, további kiegészítő tételeket kellett írnom, és egy plusz nagyzenekari felvételt kellett lebonyolítanom Londonban.


A sas score-jában számtalan ritkán hallható hangszert szólaltatsz meg. Hogyan alakult ki ez az egyéni zenei világ?

A film egy összecsapás történetét meséli el, amely a Római Birodalom és a mai Skócia területén élő emberek között zajlott. Annak idején a rómaiak szinte az egész európai földrész felett uralkodtak, akárcsak Ázsia, valamint Észak-Afrika egyes területein, úgyhogy meglehetősen nagy földrajzi régió állt rendelkezésemre, hogy a római zenei kultúrán belül kutakodjak, egyúttal szerettem volna igazi skót/kelta hangzást is kialakítani. Talán a legizgalmasabb felfedező körutam az volt, amin egy híres zenetörténész, Dr. John Purser, az ősi skót dalok szakértőjének vezetésével vehettem részt. Néhány zenésszel együtt kibéreltünk egy templomot Edinburgh-ban, és a tengeri kavicsoktól kezdve a kecskeszarvból készült kürtön át az ősi kelta kürt, a carnyx replikájáig bezárólag, mindenféle hangkeltő eszközzel kísérletezgettünk. Az így keletkezett hangokat a Los Angeles-i stúdiómba vittem, és elkezdtem a score-ba illesztgetni őket. Ezen kívül együtt dolgoztam a kiváló Neff testvérekkel Írországból, és felhasználtam különböző orosz, perzsa és magyar hangszereket is, hogy minél tradicionálisabb szimfonikus együttest hozzak létre.


A Boszorkányvadászat nem aratott sikert a pénztáraknál. Zeneszerzőként foglalkoztat az aktuális filmed népszerűsége?

A bevétel lényegében az a visszaigazolás a filmmel kapcsolatban, hogy hány embert érdekelt annyira, hogy elmenjen miatta moziba. Megírhatod akár életed filmzenéjét is, de ha senki sem hallotta, az nem túl jó helyzet. Persze ez leginkább a populárisabb hollywoodi filmeknél igaz, nem a kisebb költségvetéssel rendelkező művészfilmek esetében. Mindent összevetve azért minden film egyfajta üzleti vállalkozás, ahol bizonyos emberek a saját pénzüket teszik kockára, így minél jobban megbíznak benned, annál több megbízatásod lesz. Azaz ha van néhány kasszasiker a hátad mögött, az csak segíthet a továbbiakban.


Számtalanszor együtt dolgoztál már Hans Zimmerrel – aktuálisan az új Superman-film, Az acélember kapcsán. Beavatnál minket, hogy kiegészítő komponistaként milyen feladat hárul rád ilyenkor?

Általában ez a feladatkör egyfajta kombinációja a dramatizálásnak és a hangszerelésnek. A témák készen vannak, annyi a dolgod, hogy mind zeneileg, mind dramaturgia szempontjából a filmhez igazítsd őket. Vannak persze olyan kivételek, amikor nagyobb szükség van a valódi zeneszerzői tudásra is. Sok szempontból könnyebb kiegészítő zeneszerzőnek lenni, ilyenkor ugyanis a komponáláson túl semmi mással nem kell foglalkoznod: nem a te dolgod a határidő, a költségvetés, a stúdió embereivel való kapcsolattartás stb.


Mennyire látod nehéznek a feltörekvő zeneszerzők szakmai életét Hollywoodban? Jelent-e számodra előnyt az, hogy az Álomgyár egyik legismertebb társulatának, a Remote Control Productionnek kötelékébe tartozol?

Ugyanolyan nehéz, mint bármilyen más szakmában, tehetség és kemény munka kell hozzá. Kulcsfontosságú, hogy a megfelelő emberekkel találkozz, és ilyen szempontból a Remote Control Productionnél dolgozni hihetetlen előny!


Lehet-e már tudni arról, hogy a Lángoló Chicago című szérián kívül milyen más alkotások révén hallhatunk majd felőled a jövőben?

Van néhány európai és amerikai filmterv, de még korai lenne ezekről beszélni.


Atli Örvarssonról bővebben a szerző hivatalos honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Külön köszönet Alex Maynek a közreműködésért.
2013. március 20.