Nem sok természetfilm könyvelhet el kirobbanó világsikert. A Pingvinek vándorlása azon kevés produkciók közé tartozik, melyek szépen lassan bejárják a világ filmszínházait, szereplőik pedig belopják magukat a nézők szívébe. Az állatvilág "öltönyöseinek" útját két zeneszerző kíséri nyomon. Megadatott számunkra a lehetőség, hogy az amerikai változat komponistájával készítsünk interjút. Alex Wurman nemcsak az antarktiszi felkérésről mesélt, hanem pályafutásának korábbi műveiről is. 




Interjú első felében az Amerikában nemrégiben bemutatott Pingvinek vándorlása című természetfilmhez készült zenéjével kapcsolatosan érdeklődnénk. Kik és mikor kérték fel erre a munkára? 

Találkoztam Mark Gillel, a Warner Brothers független filmekkel foglalkozó stúdiójának (WBIP) elnökével, akinek épp zeneszerzőre volt szüksége a Pingvinek vándorlásához. Ismerte egy-két korábbi munkámat, és azok alapján azonnal felajánlotta nekem ezt a lehetőséget. Megnéztem a filmet, és nagyon tetszett. Nagyjából két-három héttel azelőtt csatlakoztam a produkció készítőihez, hogy a Warner megállapodott volna a francia stúdióval – így akkor még nem is volt biztos, hogy egyáltalán sor kerülhet a munkára. Még mielőtt mindenben megegyeztek volna, én – arra az esetre, ha mégis összejönne – nekikezdtem a zene komponálásának. 


Milyen kutatómunkát végzett, illetve mennyire nehezítette meg munkáját a tény, miszerint egy olyan témához készít zenét, aminek nincs saját zenei kultúrája? 

Egyáltalán nem volt nehéz. Sőt, tulajdonképpen épp ezért volt egyszerűbb. Nem csupán a filmet próbáltuk emberi szemszögből megközelíteni, de ugyanígy viszonyultam magához a zenéhez is. Valójában anélkül, hogy valamely filmstílushoz kapcsolható zenei sztereotípiának meg kellett volna felelnem, csak azzal foglalkoztam, amit a filmben láttam, s a zenét csupán az érzéseim alapján komponáltam. 


Mennyi ideig kereste a megfelelő hangulatokat, dallamokat? Összesen hány hetet tett ki a zene megírása? 

Az előkészületek két hetet, a teljes munka kicsivel több, mint hat hetet vett igénybe, felvétellel és keveréssel együtt. 


Hány napig tartottak a zenei felvételek, illetve utómunkálatok? Ezek mely stúdióban zajlottak, továbbá milyen számítógépes programokkal keverték ki a felvett hanganyagot?

Nagyjából egy hétig tartott a felvétel. A Warner stúdiójában dolgoztunk, főleg a vonósokkal, de bizonyos részeket otthon vettem fel. Zeneszerzéshez a Logic Audio, az élőhangszerek felvételére pedig a ProTools programokat használtam.


Ön az amerikai változat zenéjét szerezte, a világ többi táján pedig Emilie Simon dallamaival követhetjük nyomon az eseményeket. Ezt eredetileg is így tervezték, vagy a forgatási munkálatok során született meg a döntés? Mi volt az oka ennek a kettősségnek?

Nem találkoztam a francia filmesekkel, de gyanítom, az amerikai változat célja kifejezetten az volt, hogy a filmet eljuttassa az amerikai nézőkhöz is.


Tudtak valamilyen módon értekezni Emilie Simonnal? Esetleg dolgoztak közös témákon, közös pontokon?

Nem. Közvetlenül a Warnernek és a National Geographicnak dolgoztam, akik megvásárolták a Sundance-fesztiválon bemutatott francia verziót, de bizonyos részeket szerettek volna megváltoztatni benne. Öröm volt számomra együtt dolgozni olyan emberekkel, mint Jordan Roberts (aki az amerikai forgatókönyvet írta), Mark Gill és Tracy Bing a Warner-stúdióból, valamint Adam Leipzig a National Geographictól. Az igazat megvallva, különösen jó dolog volt közvetlen kapcsolatban állni a stúdiók vezetőivel.


A film nagy sikerének hatására kapott olyan ajánlatokat, melyek jobban előmozdítják, segítik karrierjét?

Még nem, de már rengeteg visszajelzést kaptam.


Minthogy egy állatvilággal foglalkozó produkcióról van szó, szinte elengedhetetlen a kérdés: van-e háziállata, illetve mennyire érintette meg a pingvinek világa a munka során?

Teljesen elbűvöltek a pingvinek, ahogy néztem a filmet. Bár macskapárti vagyok, két kutyám van otthon - azonban pingvinem sosem lesz.


Utazzunk egy kicsit vissza az időben. Karrierje legelején - egészen pontosan 1993-ban – Ön Hans Zimmer társzeneszerzője volt az Örökifjú & társa című film elkészülése során. Hogyan kapta ezt a megbízást, illetve mennyiben volt részese a produkció zenéjének?

Úgy írtam meg a zene 50 %-át, hogy teljesen háttérben maradtam, szellemíróként (itt a komponista azokra utal, akik más zeneszerzőknek besegítve úgy komponálnak, hogy az elkészült munka kapcsán végül nem lesz megemlítve a nevük.Őket a szakzsargonban szellemíróknak, vagyis "ghostwriter"-nek hívják –a szerk.). Hans ajánlotta nekem a munkát, mert barátja voltam valakinek, aki épp neki dolgozott. Így találkoztam vele is. Azért bízott meg, mert kedvelte a zenéket, amiket szereztem.


Az Örökifjú & társa muzsikájában sokszor van jelen a wurlitzer. Hogy jött az ötlet, hogy ezt a filmzenében korábban nem igazán alkalmazott zeneeszközt szerepeltessék?

A wurlitzer Percy Adlon forgatókönyvében szerepelt, mert ez az egyik kedvenc hangszere. 


A 2004-ben készült Rossz pénz című produkció (melyhez Ön írta a score-t) az argentin A Kilenc királynő feldolgozása. Ön szerint mennyire szükséges az, hogy a hollywoodi filmipar remake-eket készítsen?

Úgy gondolom, bizonyos esetekben jó, de többségükben nem. Talán a kényszerűség lehet a probléma egyik oka. 


Mielőtt nekifogott volna a remake zenéjének, megtekintette-e az eredeti filmet, esetleg merített ihletett César Lerner zenei elemeiből?

Nem és szintén nem. Sajnos nem hallottam César Lemer munkáját, de nem is akartam megnézni a filmet, mert nem az eredeti zenét akartam átírni.


Harrison Ford Hollywoodi őrjárat című filmje meglehetősen sikertelen volt a filmrajongók körében. Egy film bukása mennyiben veti vissza zeneszerzőjének karrierjét?

Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a rendező, Ron Shelton maga mellé vett a film készítésekor. Azelőtt nem dolgoztam még ilyen nagy produkcióknál. Viszont az bizonyos, hogy egy zene kevésbé jó fogadtatása nem feltétlenül határozza meg a zeneszerző későbbi karrierjét. 


Kevésbé ismert komponistaként mennyire válogathat az ajánlatok között? Előfordult olyan, amit valami ok miatt nem vállalt el?

Még nem nagyon fordult elő, hogy egy ajánlatot visszautasítsak. Nincs belőlük annyi, mint szeretném, de azért egyre több akad.


Ön, mint zeneszerző, magában mond véleményt egy filmről, melyen dolgozik, vagy nem minősít, pusztán teszi, amire felkérték?

Mint ahogy más művészek, én is csupán akkor mondom el a véleményemet, ha azzal még pozitív irányban tudom befolyásolni a produkciót. Ha már késő bármin is változtatni, akkor inkább csendben maradok. Csak a film készítőin múlik, hogy az alkotás a lehető legjobbra sikerül-e.


A filmzenei albumok többnyire nem tartalmazzák az adott produkcióhoz íródott valamennyi tételt. Önnek mennyi beleszólása volt abba, hogy milyen hosszú legyen a Pingvinek vándorlása – vagy más, korábbi zenéinek – játékideje, illetve milyen tételek kerüljenek fel a kiadott lemezre? Milyen tényezők befolyásolják ezeket a dolgokat?

Hogy van-e beleszólásom az album összeállításába? A Pingvinek vándorlása kifejezetten egy score-album. Teljes egészében én állapítottam meg a tételek sorrendjét és hosszát, és az újrakeverést is én  végeztem  el a  felvételhez.  Az összes  korábbi  munkámnál,  így a Rossz pénz esetében is ez volt a helyzet. Rengeteg anyag állt rendelkezésemre a score összeállításakor. Számos egyéb zeném válogatásalbumon jelent csak meg, de szerencsém van, hogy egyáltalán lehetőséget kaptam ezek felvételére és megjelentetésére. Voltak lemezek, melyeket kifejezetten a betétdalok eladásáért adtak ki. Ezen kiadványok kizárólag a dalok sikereiből próbáltak hasznot húzni. A score-ral nem is foglalkoztak.


A kiadott albumokon található számok címeit Ön adja meg? Miközben a tételeken dolgozik, konkrét címeket ad nekik, vagy a filmzeneiparban megszokott (pl.: 1M2) jelölésekkel látja el őket?

Általában címeket használok. Mialatt egy filmen dolgozom, muszáj címeket adnom, hogy később emlékezzek rá, pontosan melyik jelenethez is íródott, és mit szeretne kifejezni. A felvételkor csak apróbb változtatásokra kerül sor, addigra ugyanis már teljesen megszokom őket. Az elnevezések talán nem mindig a legjobbak, de nekem pont megfelelnek.


Melyik volt az eddigi legemlékezetesebb munkája, és miért? Létezik-e Ön számára olyan munka – nevezhetjük álomprojektnek is –, amit nagyon szívesen elvállalna?

Az, hogy melyik a legemlékezetesebb munkám, mindig attól függ, éppen kitől kérdezzük meg. Számomra a legjelentősebb a Kavalkád az élet című filmhez írt zeném. Összetett, jól felidézhető, tematikus és filmhez remekül passzoló muzsika volt. Nagyon sokat segített nekem abban, hogy megértsem, ki voltam, és ki vagyok most, mint zeneszerző.

Számos olyan projekt is van, melyben szívesen részt vennék. Leginkább azt szeretném, hogy a filmgyártás legnagyobbjaival dolgozhassak együtt, és a közös munka jó hangulatban teljen. Minden olyan feladatot elvállalnék, melyben ezek a körülmények megadatnak. Egyetlen dolog van, amivel egyáltalán nem foglalkozom, és ez a pénz. Ez számomra a legkevésbé fontos tényező.


Amikor nem dolgozik, mivel tölti szabadidejét? Mik azok a tevékenységek, hobbik, melyekkel kizökkenti magát a hangjegyek világából?

Terepmotorozom. Az ok, amiért a terepmotorozás kizökkent a hangjegyek világából, csupán annyi, hogy nagyon zajos.


Magánemberként hallgat filmzenéket, vagy inkább más zenei irányzatok segítségével kapcsolódik ki? 

A főiskolán megértettem, hogy nem szabad azoktól tanulni, akik másokat is tanítanak. Megpróbálok minél inkább visszanyúlni az alapokhoz, amennyire ez lehetséges. Bár van néhány nagyon jó filmzene, ezeket inkább csak szórakozásból hallgatom, mintsem ötleteket gyűjtsek belőlük.


Van-e olyan pályatársa, akit példaképének tart?

Bár nem tekintem Jerry Goldsmith-t pályatársamnak, mindenképpen ő az a komponista, akit a leginkább tisztelek.


Mi a véleménye a filmzeneipar jelenéről, illetve Ön szerint hová tart ez a műfaj? 

Úgy gondolom, nem olyan nagyszerű és eredményes, mint lehetne. Túlságosan sok ember készít zenét, melyek többsége egyáltalán nem hatásos vagy meghatározó erejű. És ez sajnos csak rosszabb lesz. 


Alex Wurman munkáiról bővebben a komponista honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

A felhasznált képeket rendelkezésünkre bocsátotta: Alex Wurman, Tom Kidd 
Külön köszönet Tom Kiddnek a közreműködésért.
2005. október 21.